2009. július 23. csütörtök

júl. 23
15:56
Kiváló a Balaton vízminősége (Infostart)
Továbbra is kiváló a Balaton vízminősége - közölte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Molnár Csaba a siófoki, kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón a tó helyzetéről készült jelentéseket összegezve arról beszélt: a balatoni strandok 80 százaléka kapott kiváló minősítést és a tó oxigén- és tápanyagháztartása is megfelelő.
júl. 23
16:12
A leghatározottabban lépnek fel a rendőrök az Újpest-Steaua meccsen (Infostart)
A rendőrség a leghatározottabb fellépést ígéri a ma esti Újpest-Steaua Bukarest labdarúgó Európa-liga mérkőzésen, a stadionon belül és kívül is, ha atrocitásra kerül sor. Bencze József országos rendőrfőkapitány az InfoRádiónak elmondta: még nem hatályos az a jogszabály, amely lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy félbeszakítsanak egy mérkőzést, de a szervezők, illetve a rendőrök jelezhetnek a…
júl. 23
16:15
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen a Magyar Gárda főkapitányát (Alternatív Energia)
Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a Magyar Gárda főkapitányát, Kiss Róbertet csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
júl. 23
16:48
Kocsis István is vizsgálatot indított a százmilliós végkielégítésről szóló cikk miatt (Infostart)
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója nem tartja elfogadhatónak a humánpolitikai igazgató végkielégítés utáni foglalkoztatását, ezért vizsgálatot indított az ügy tisztázására, és pályázatot ír ki a humánpolitikai igazgatói poszt betöltésére - közölte a BKV csütörtökön.
júl. 23
17:06
Újabb gyanúsítottat a Cozma-ügyben (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság szerdán egy 26 éves férfit, akit Marian Cozma román válogatott kézilabdás, az MKB Veszprém játékosa február 8-i meggyilkolásával összefüggésben garázdasággal gyanúsítanak - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
júl. 23
17:09
MSZP: a fideszesek a lakáshitelesek megsegítése helyett a parlamenti büfét választották (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint hiteltelenek a Fidesz devizahitelesekkel kapcsolatos megnyilatkozásai, mert amikor a lakáshitelesek megsegítéséről szavazott az Országgyűlés, a fideszes képviselők inkább a büfét választották - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtökön Szijjártó Péter (Fidesz) sajtótájékoztatójára reagálva.
júl. 23
17:24
Kevesebb az ittasan vezető - a Váci úton szondáztatott Mika Häkkinen (Infostart)
Soha ne igyál, ha vezetsz! - ez az üzenete annak a mozgalomnak, melynek rendezvényén Mika Häkkinen korábbi Formula 1-es világbajnok és az országos rendőrfőkapitány több autóst megszondáztatott a Váci úton. Bencze József az InfoRádiónak azt mondta, csökken az ittasan okozott balesetek száma, de még mindig túl sokan ülnek autóba azután, hogy alkoholt fogyasztottak.
júl. 23
18:00
Örök nyugalomra helyezték Király Bélát (Infostart)
Ma helyezték örök nyugalomra Király Béla nyugállományú vezérezredest a rákoskeresztúri Új köztemető 300-as parcellájában. Király Bélára Hegedűs Zsuzsa emlékezik.
júl. 23
18:18
Öt embert előállítottak az Újpest-Steaua meccs előtt (Infostart)
Öt embert állítottak elő a csütörtöki Újpest FC-Steaua Bucuresti labdarúgó Európa Liga-selejtezőmérkőzés előtt Budapesten a rendőrök, mivel a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket tartottak maguknál - közölte a BRFK.
júl. 23
19:12
Folyékony üveg folyt ki egy megrepedt tartályból a fővárosban (Infostart)
Megrepedt egy több köbméteres, folyékony üveget tároló tartály csütörtök délután a főváros egyik ipari üzemében, a kifolyt üveg személyi sérülést nem okozott - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság helyettes szóvivője.
júl. 23
19:15
Durván fenyegetőzik Fót polgármestere (Alternatív Energia)
Legalább ötven fóti képviselő, önkormányzati dolgozó és más személy kapta meg azt a levelet, amelyben Mádly Zsolt (Fidesz) polgármester büntető feljelentést helyezett kilátásba egy péntekre összehívott, személyét érintő tanácskozás résztvevői számára - közölte csütörtökön Fábry Béla (MSZP) alpolgármester. A levél rendelkezik az utalványozás eddigi gyakorlatának megváltoztatásáról is.
júl. 23
20:06
"Csak" 35 fok volt Budapesten, elmaradt a melegrekord (Infostart)
Nem dőlt meg ma a melegrekord az országban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 23
20:24
Felvételi ponthatárok - több ezer diák a Millenárison (Infostart)
Több ezer diák várta izgatottan a fővárosi Millenáris Parkban a Pont Ott Partin (POP), hogy kiderüljön, felvették-e a kiválasztott főiskolára vagy egyetemre; a helyszínre folyamatosan érkeznek a fiatalok - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
júl. 23
20:26
Megvannak a felvételi pontszámok (Infostart)
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu honlapon; a pontszámok ebben az évben mintegy 127.500 felvételiző továbbtanulását határozzák meg.
júl. 23
20:42
Felcsuti Péter: Folyamatosan emelkedik a nem fizető hitelesek aránya (Infostart)
A Magyar Bankszövetség elnöke szerint folyamatosan emelkedik a nem fizető hitelesek aránya. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az adatok a lakossági, a kis és közepes vállalkozások és a nagyvállalatok között is romlik. Hozzátette: jelenleg mintegy 700 ezer devizaadós van Magyarországon, közülük mintegy 70 ezren vannak késedelemben.
júl. 23
20:45
Felvételi ponthatárok - Nyilvánosságra hozták a konkrét számokat (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu honlapon; a pontszámok ebben az évben mintegy 127.500 felvételiző továbbtanulását határozzák meg.
júl. 23
20:47
Első körben mintegy 94 ezren nyertek felvételt (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu portálon, ezzel mintegy 127.500 jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 94 ezren nyertek felvételt.
júl. 23
21:00
Forma-1: Hatalmas tömeg előtt parádézott Coulthard a Budai Várban (Infostart)
Hatalmas tömeg kísérte figyelemmel a Red Bull Forma-1-es utcai parádéját csütörtökön a Budai Várban, ahol a korábbi kiváló pilótát, David Coulthardot is láthatták az érdeklődők.
júl. 23
21:02
Kigyulladt egy busz a XVIII. kerületben - képekkel (Infostart)
Kigyulladt egy csuklós busz csütörtökön Budapesten a XVIII. kerületi Királyhágó utcában, a jármű nem szállított utasokat - közölte a BKV sajtóosztálya az MTI-vel.
júl. 23
21:36
Hármas baleset Szolnok külterületén - képekkel (Infostart)
Három személygépkocsi ütközött össze Szolnok külterületén, a régi és az új 4-es főútvonal szajoli kereszteződésénél. A tűzoltókat 16 óra 42 perckor értesítették az esetről, miszerint egy Honda, egy Citroen és egy Opel Corsa gépkocsi ütközött össze a kereszteződésben.
júl. 23
21:38
Meghalt egy kilencéves gyerek Újpesten - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Budapesten meghalt egy 9 éves gyermek az újpesti Aquaworld élményfürdőben. Eddig 111 üzletet zártak be ideiglenesen a Kánikula II. ellenőrzéssorozat keretében. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A nap hírösszefoglalója
júl. 23
22:12
Az Újpest kikapott, s még büntetésre is számíthat - képgaléria az ultrákról (Infostart)
A bukaresti Steaua 2-1-re győzött Újpesten, s így 4-1-es összesítéssel, kettős győzelemmel jutott tovább az Európa-liga következő fordulójába. A találkozó szünete több mint 20 percen keresztül tartott, a rendőrök összecsaptak a szurkolókkal. Várhatóan az UEFA (legalább) pénzbüntetéssel sújtja majd az újpesti klubot.

2009. július 24. péntek

júl. 24
5:09
Mádly "betiltotta" az ellene indított fegyelmi eljárást (Alternatív Energia)
Büntetőeljárással fenyegette meg dr. Mádly Zsolt, Fót fideszes polgármestere az ellene fegyelmit indító képviselő-testületet tegnap. Ugyanakkor magához vont minden utalványozási jogot a városban. Mádly írásos „utasítást” adott ki tegnap, melyben tájékoztatta a „T. Polgármesteri Hivatal köztisztviselőit” és a képviselőket, hogy „(…) a 2009. július 15-én az ülés berekesztését követő bármilyen…
júl. 24
5:45
"Keménykezű vezetőnk megoldott egy újabb problémát" (Alternatív Energia)
Büntetőeljárás kezdeményezésével fenyegette meg a fóti képviselő-testületet Mádly Zsolt. Fót fideszes polgármestere közölte: az ügyeit vizsgáló „fegyelmi bizottság a 2009. július 15-én megtartott képviselő-testületi ülésen nem jöhetett létre, mert a képviselő-testületi ülésként való feltüntetése közokirat-hamisítás”. Kijelentette azt is: aki a ma este hatra meghirdetett bizottsági ülésen részt…
júl. 24
5:47
Kövér László lemondott (Alternatív Energia)
Kövér László lemondott. Ha nem is posztjáról, de az előrehozott választásokról. A Fidesz választmányi elnöke kijelentette: „napok kérdése, és el fog dőlni, hogy már nem lesz mód kiírni a választásokat ebben az esztendőben”. Pedig az ellenzéki párt vezetői – szavakban – hosszú évek óta szeretnék kikényszeríteni az új voksolást. Korábban felmerült a szakértői kormány ötlete is, ez lett volna…
júl. 24
6:03
"Most Bajnait meg Gyurcsányt utálják, de fél év múlva majd minket" (Alternatív Energia)
Szombaton lesz száz napja annak, hogy megalakult Bajnai Gordon kormánya. Három, egymás utáni lapszámunkban értékelő összeállítást közlünk erről az időszakról. Ma arról lesz szó, milyen­ az ellenzék viszonya a Bajnai-kormányhoz. Tegnapi számunkban arról írunk, hogyan látták a kabinet tevékenységét külföldön. Szombati összeállításunkban pedig arról, milyen lépéseket tett a kabinet az ország iránti…
júl. 24
6:05
Idén a legtöbb szakon nagyobb pontszámot kellett elérni a bejutáshoz (Alternatív Energia)
Izzott tegnap a levegő a Millenárison. Nemcsak attól, hogy az idei nyár legmelegebb napja volt, hanem attól is, hogy a PONT OTT PARTY-n tudta meg sok felvételiző, valóra váltak-e álmai, bejutott-e a kiválasztott egyetemre, főiskolára. Bár a hangulat forró volt, a party akkor érte el igazi hőfokát, amikor Hiller István oktatási miniszter megnyomta azt a gombot, amely elindította a ponthatárok…
júl. 24
6:07
UD-ügy: miért lassította az ügyész a nyomozást? (Alternatív Energia)
Nem csak az ügyészségen múlt az UD-ügy, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) hibái is közrejátszanak abban, hogy a nyomozást annak kezdete után tíz hónappal, bűncselekmény hiányában végül megszüntették - írta nevük elhallgatását kérő rendőrségi forrásaira hivatkozva a pénteki Népszabadság.
júl. 24
6:21
Demeter Ervin Gyurcsány, és Draskovics megbüntetését követeli (Alternatív Energia)
Somogyi Zoltán nem azután döntött arról, hogy lemond a Political Capital (PC) irányításáról, a cég pedig a magyar kampánytanácsadásról, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója is lemondott - olvasható a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban.
júl. 24
6:23
A rendőrök nem arra használják az autókat amire kellene? (Alternatív Energia)
Valószínűleg kénytelen lesz visszafizetni a magyar rendőrség az Európai Uniónak azt a 4,7 milliárd forintot, amelyet a Schengen Alap terhére Nissan terepjárókra költött - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
júl. 24
6:25
Jó hír az autósoknak! Botrányba fulladt a traffipaxtender (Alternatív Energia)
Költségvetési problémákra hivatkozva az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) úgy döntött, hogy az ajánlatkérő Országos Rendőr-főkapitányság nem köthet szerződést azokkal a vállalkozásokkal, amelyek az ország három formális régiójában összesen hatszáz sebességmérő készülék beszerzésére és üzemeltetésére pályáztak - írta a pénteki Magyar Hírlap.
júl. 24
6:27
Több mint 40 százalékkal nőtt a 45 év feletti álláskeresők száma (Alternatív Energia)
Az elmúlt egy évben a 45 év feletti korosztály álláskeresőinek száma mintegy 41 százalékkal nőtt a Workania állásportál felmérése szerint. A kutatásban azt vizsgálták, hogy a gazdasági válság hatására milyen változások tapasztalhatók e korosztály magyarországi munkaerő-piaci aktivitásában.
júl. 24
6:29
Az MSZP megnevezte polgármesterjelöltjét (Alternatív Energia)
Bráz György eddigi alpolgármester lesz a jövő évi helyhatósági választáson Tiszaújváros szocialista polgármesterjelöltje Koscsó Lajos mostani polgármester, országgyűlési képviselő helyett - írta a Tiszaújvárosi Krónika című hetilap frissen megjelent száma.
júl. 24
6:54
Három rendőr sérült meg, a román szurkolók bántatlanul hazautaztak (Infostart)
Az újpesti szurkolók megpróbálták megközelíteni a román drukkerek buszait az Újpest FC és a bukaresti Steaua között lejátszott mérkőzés után, s közben folyamatosan támadták az intézkedő rendőröket: akik azonban megakadályozta a szurkolói csoportok összekeveredését, így a román szurkolókat sem ideutazásuk, sem hazautazásuk során nem érte atrocitás - olvasható a rendőrség honlapján megjelent…
júl. 24
6:56
Nyolc magyar rendőr megsérült a román szurkolók buszával ütközve (Infostart)
Nyolc magyar rendőr megsérült, amikor péntek hajnalban összeütközött egy, a Steaua szurkolóit szállító busz egy rendőrautóval Nagylak közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
júl. 24
6:58
Vojnik Mária: Nem indokolt a nagyobb rendezvények elhalasztása az új típusú influenza miatt (Infostart)
Nem tartja indokoltnak a nagyobb rendezvények elhalasztását az új típusú influenza miatt az Egészségügyi Minisztérium. Vojnik Mária államtitkár azt mondta: a szervezők minden szükséges óvintézkedést megtettek.
júl. 24
7:12
A diákok háromnegyede sikeresen felvételizett - elemzés, összehasonlítások (Infostart)
Változatlan maradt idén a legnépszerűbb intézmények sorrendje; ugyanaz a tizenöt egyetem és főiskola szerepel a preferencialistán, mint 2008-ban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemet 2009-ben minden tizedik felvételiző első helyen jelölte meg, és az ELTE-BTK büszkélkedhet a legkeresettebb kar címével is. Abban sincs változás a tavalyi évhez képest, hogy az idén sem kellett a maximumot teljesíteniük…
júl. 24
7:48
Tőkeemeléssel menekülne a Budapest Televízió (Infostart)
Címek a lapokból: Nemcsak az ügyészségen múlt az UD-ügy. Futni engedik az igazgatót. Az ÁSZ-nak a 14. havi bér is kell.
júl. 24
7:50
Tűz a hódmezővásárhelyi szeméttelepen (Infostart)
Kigyulladt Hódmezővásárhelyen a szeméttelep - közölte a Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
júl. 24
7:52
A hivatalban lévő államfő nyerte meg az indonéz elnökválasztást (Infostart)
usilo Bambang Yudhoyono hivatalban lévő államfő nyerte meg az elnökválasztást Indonéziában azzal, hogy már a július 8-i első fordulóban elnyerte a szavazatok 61 százalékát - jelentette be pénteken a választási bizottság.
júl. 24
8:06
Tizenéves kábítószer-terjesztők szöktek meg egy mexikói börtönből (Infostart)
Kábítószer-terjesztésért elítélt 17 tinédzser szökött meg csütörtökön Mexikóban egy fiatalkorúak számára fenntartott börtönből, az Egyesült Államok határához közel.
júl. 24
8:08
Magyarország is globális politikai kötelezettségvállalást sürget klímaügyben (Infostart)
Magyarország szerint is globális politikai kötelezettségvállalásra van szükség a klímaváltozás elleni küzdelemben, az Európai Uniónak pedig meg kell őriznie vezető szerepét ebben az ügyben - mondta Iván Gábor külügyi szakállamtitkár az MTI-nek.
júl. 24
8:10
Bankszövetség: A politika a tűzzel játszik (Infostart)
A bankok egyoldalú szerződésmódosításáról szóló jogszabályt egy értelmezési kódexszel kell kiegészíteni, ebben a munkában a jövőben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mellett a pénzintézetek egyaránt részt vesznek - mondta az InfoRádióban a Magyar Bankszövetség elnöke, aki arra is rámutatott: a bankok nem módosítottak egyoldalúan szerződést az elmúlt két hónapban, csupán kidolgozták annak…
júl. 24
8:24
Több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat az éjszakai vihar miatt (Infostart)
A tűzoltókat az éjszakai vihar miatt 205 esetben riasztották a dunántúli megyékben és a fővárosban reggel hat óráig - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője péntek reggel az MTI-nek.
júl. 24
8:42
Pénteken még kánikula erős UV-B sugárzással, szombaton lehűlés (Infostart)
Még pénteken is kánikula lesz, 31-36 Celsius-fok várható, a hőségriasztást azonban várhatóan visszavonják, mert szombaton hidegfront vonul át az országon - mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa pénteken reggel az MTI-nek.
júl. 24
9:18
A megbékélés jegyében tartanak szlovák-magyar bőrfejű összejövetelt Győrben (Infostart)
Ha más nem, akkor majd a bőrfejűek elintézik, hogy a szlovák és a magyar nemzet békében éljen egymás mellett - állítják annak a nemzetközi rendezvénynek a szervezői és aktivistái, akik szombaton találkoznak Győrben a nacionalista zenekarok fesztiválján az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteki tudósítása szerint.
júl. 24
9:21
Megállt az idő Ópályiban, csak így menekülhettek meg a csődtől (Alternatív Energia)
Megmenekült a csődhelyzettől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályi települése, miután a megyei bíróság befejezettnek nyilvánította az önkormányzatnál zajló adósságrendezési eljárást – közölte el az MTI-vel a település polgármestere pénteken.
júl. 24
9:23
A 100 napos kormány: a "fájdalmas" lépések bemutatása (Alternatív Energia)
A száz napja, április 14-én megalakult, Bajnai Gordon vezette kormány két évre 1300 milliárd forintos kiadáscsökkentést lépett meg eddig; emellett a kormányt támogató MSZP kezdeményezésére a költségvetést most nem terhelő, de baloldalinak tartott, a devizahiteleseket segítő szociális intézkedést tett. A kabinetnek csak a vagyonadóban kellett változtatnia eredeti elképzelésén.
júl. 24
9:36
Rektori konferencia: A működésnek csak a felét állja az állam (Infostart)
Professzori alapilletményét és egyhavi tudományos doktori címe tiszteletdíját ajánlja fel a Magyar Rektori Konferencia volt és jelenlegi elnöke egy a krízisalaphoz hasonló ösztöndíjalap számára. Ez mintegy félmillió forintot jelent. Szabó Gábor szerint a rektori fizetések nem közérdekű adatok, de mint mondta, ha a bíróság másképp dönt, annak állnak elébe.
júl. 24
9:38
A rendőrök fagyoskodtak, amíg a gyanúsított pezsgőzött - Bencze örül, hogy ennek vége (Infostart)
A rendőrség üdvözli, hogy a Büntető Törvénykönyv módosításával hosszabb ideig tarthatnak előzetes letartóztatásban olyan embereket, akikre a gyanúsítás alapján hosszú szabadságvesztés vár. Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta, sokszor a szervezett bűnözés köreiből letartóztatott elkövetőket azért kellett szabadon engedni, mert a jogi módszerekkel addig húzták az időt, még letelt az…

Keresés