A következő esztendő még nem az életszínvonal javulásának éve lesz - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki szombaton, a párt budapesti választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
Az állami, önkormányzati cégek vezetőinek éves fizetése ne haladhassa meg a miniszterelnök éves fizetését - erről kezdeményez törvénymódosítást az MSZP.
A következő esztendő még nem az életszínvonal javulásának éve lesz - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. A párt budapesti választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
Megérkeztek a melegfelvonulás résztvevői a fővárosi Erzsébet térre szombaton. A mintegy másfél ezer résztvevő egy kamionról áradó zenére vonult végig az Andrássy úton, a menetben közéleti szereplők is részt vettek.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tiltakozik a Meleg Méltóság Menet megrendezése ellen - mondta Kállay Katalin, az IKSZ szervezője a tömörülés szombati fővárosi sajtótájékoztatóján.
December 12-ére hívja össze az MSZP választmánya a párt következő kongresszusát - jelentette be Simon Gábor választmányi elnök a testület szombati ülése után.
A következő esztendő még nem az életszínvonal javulásának éve lesz - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki szombaton, a párt budapesti választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
Az Fidesz szerint a szocialisták a vasárnapi választmányi ülésükön, ahogy az elmúlt hét évben, úgy most is csak magukkal foglalkoztak. Szijjártó Péter szóvivő szombati, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, .
A Magyarországi Munkáspárt 2006 azt kéri Bajnai Gordon miniszterelnöktől, indítson vizsgálatot a német neonácik júliusban tartott magyarországi kiképzése ügyében. A kormányfőnek címzett nyílt levelet, melyet szombaton juttattak el az MTI-hez, több közéleti személy is aláírta.
Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén - mondta Balog Zoltán.
Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén - mondta Balog Zoltán szombaton az MTI-nek.
Nem kevés infrastrukturális követelményt kell teljesíteni a városi léthez szükséges közszolgáltatási színvonal megteremtéséhez, de mégsem a szép épített környezet, hanem a közösség ereje és akarata kell a várossá váláshoz - hangsúlyozta Kiss Péter (MSZP) társadalompolitikai miniszter szombaton, a Zala megyei Pacsa várossá avatási ünnepségén.
Megegyezett a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekről a fővárosi MSZP és az SZDSZ. A svéd fővárosban egyeztetett a jövő heti kormányfői találkozóról a magyar és a szlovák külügyminiszter. Az új típusú influenza vírusával fertőződtek meg egy csepeli iskola diákjai. A nap legfontosabb hírei szeptember 5-én.
Szén és biomassza tüzelésére alkalmas erőmű létesítéséről tartanak népszavazást a Nógrád megyei Mátraterenyén. Este 7 óráig 4 szavazókörben zajlik a voksolás, amely akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosult lakosok több, mint fele részt vesz a szavazáson, és akkor lesz eredményes, ha a voksolók több, mint fele azonos választ ad a feltett kérdésre.
Háromszáz tüntető várt vasárnap reggel Orbán Viktorra Esztergomban, a Szent Adalbert Központ bejárata előtt, ahol a Fidesz elnöke előadást tartott. "Ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek" - jelentette ki Orbán Viktor az MTI tudósítójának az előadás után.
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken. A Fidesz elnökének szombat esti beszédéről vasárnap hajnalban került fel tudósítás a fidesz.hu-ra.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint Kenedi János egy bírósági döntésnek megfelelően négy éve betekintett a náluk őrzött pártállami titkosszolgálati iratba, a kutató viszont állítja, hogy a tárca nem mond igazat.
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.
Ötpárti egyeztetést szorgalmaz a Magyar Nyelv Alap felállításáról a Magyar Demokrata Fórum. Ez a szervezet vállalná át a szlovákiai nyelvtörvény alapján megbírságolt magyarok büntetését.
Háromszáz tüntető várt vasárnap reggel Orbán Viktorra Esztergomban, a Szent Adalbert Központ bejárata előtt, ahol a Fidesz elnöke előadást tartott. "Ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek" - jelentette ki Orbán Viktor az MTI tudósítójának az előadás után.
A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány felkérésére, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület tagjai egy több napja a híd pillérjén talált kutyát mentettek ki.
Súlyos fejsérüléssel egy 30 év körüli eszméletlen férfit szállítottak kórházba Siófokról egy építkezés mellől vasárnap délelőtt - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a 33 éves férfit, aki személygépkocsijával egy villanyoszlopnak ütközött vasárnap hajnalban Kaposváron - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Valótlan bejelentést tett szombaton a Karcagi Rendőrkapitányságon egy helyi fiatalember, amikor azt állította, hogy ismeretlen elkövető leütötte, és testére különböző jeleket karcolt; később elismerte, a sérüléseket maga okozta - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
Súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 25 éves nőt, aki siklóernyőjével lezuhant Kalocsa külterületén - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
Ingyenes védőoltást kér az új típusú influenza, az A/H1N1 ellen a pedagógusoknak az SZDSZ most megalakult oktatási és kulturális kabinetje - áll a párt közleményében.
Egy 17 éves motoros fiú meghalt, 18 éves társa pedig életveszélyesen megsérült, amikor járművük kisodródott az útról, és két parkoló autónak csapódott vasárnap Mosonszentmiklóson - közölte a rendőrség.
Már hétfőn egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon kormányfővel a BKV gondjainak megoldásáról Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes, aki a másik szocialista helyettestől, Hagyó Miklóstól vette át a közlekedési vállalat felügyeletét. Horváth Csaba három hónapon belül rendet akar tenni a BKV-nál.
Tanításmentes munkanapot rendeltek el hétfőre abban a csepeli iskolában, ahol mintegy 110-en betegedtek meg, köztük hét pedagógus is. Négyük esetében az új influenzavírust már kimutatták - mondta az oktatási központ vezetője.
Visszaérkezett eredeti helyére a máriapócsi Szűz Mária-kegykép. A képet a görög katolikus templom teljes rekonstrukciója miatt vitték át ideiglenesen a hajdúdorogi templomba.
Az összesített adatok szerint 41 embert állítottak elő a rendőrök a szombati melegfelvonulással kapcsolatban, közülük 17 ember ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte vasárnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya.
Orbán Viktor vasárnap Esztergomban a hátsó ajtón menekült ki a jobbikos tüntetők elől, amikor nyíltan színt kellett volna vallania - mondta Török Zsolt, az MSZP politikusa az MTI-nek.
A közösség fontosságát tanulhatja meg a 21. század embere a bányászoktól és a bányászattól Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke szerint, aki erről egy bányásznapi ünnepségen beszélt vasárnap Pécsett.
Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, hogy akik a holokauszt borzalmas éveit és eszméit akarják visszahozni, ostobaságból, sértettségből, cinizmusból vagy hatalomvágyból, elszigetelődjenek és karanténba záródjanak - mondta vasárnap este Bajnai Gordon miniszterelnök a budapesti Dohány utcai zsinagógában, a szakrális épület fennállásának 150. évfordulója alkalmából tartott újraavatási ünnepségen.
Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök a budapesti Dohány utcai zsinagóga fennállásának 150. évfordulója alkalmából tartott újraavatási ünnepségen. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: el kell szigetelni azokat, akik ostobaságból, sértettségből, cinizmusból vagy hatalomvágyból vissza akarják hozni a holokauszt borzalmas éveit és eszméit.
Horváth Csaba főpolgármester-helyettes három hónap alatt rendet akar tenni a botrányoktól megtépázott hitelű és tekintélyű BKV-nál. Ezt ígérte az MSZP-s politikus, miután szabad kezet kapott a cég felett. A csődközelben lévő vállalat finanszírozásáról a terület új felelőse egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A BKV-s hatáskörök egy kézbe telepítéséről kötött kompromisszum lett…
Jelenleg is nyilvános a nagyvárosok többségében az önkormányzati cégek vezetőinek fizetése, a többi helyen is azt ígérik, szeptember 15-ig - azaz jövő hét keddig - ugyancsak közzéteszik a tulajdonukban lévő cégek vezetőinek kifizetett juttatásokat. A nyilvánosságra hozatalt a kormányfő rendelte el, miután kiderült, hogy a BKV-nél két és fél év alatt mintegy 1,5 milliárd forintot fizettek ki…
Ezen a héten egyeztet az oktatási tárca és a négy nagy történelmi egyház vezetője az egyházi iskolák finanszírozásáról. Az egyházi oktatás húsz éve szerveződött újjá hazánkban, ma 372 egyházi fenntartású iskola van. Finanszírozásuk 2002 óta vita tárgya az egyház és a kormány között. Az utóbbi években költségvetési tárgyalás nem múlhatott el ellenzéki vagy egyházi reklamáció nélkül. Sőt, a…
Egészalakos szobrot állított Zrínyi Miklósnak Szigetvár; Michael Stebik horvát képzőművész alkotását a hagyományos Zrínyi-napok emlékünnepség keretében leplezték le.
Érvénytelen lett a Mátraterenye külterületére tervezett szén és biomassza erőműről tartott népszavazás; a voksoláson a választásra jogosultak több mint fele helyett csak 49,7 százaléka vett részt.