2009. szeptember 9. szerda

szept. 9
17:35
Bizottsági nem az ombudsman jelentésére (Infostart)
Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága sem támogatta Szabó Máté általános ombudsman múlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját szerdai ülésén; a biztos jelentését aznap az emberi jogi bizottság is elutasította.
szept. 9
18:00
Sólyom: a parlamenti pártok elzárkóznak a Jobbikkal való együttműködéstől (Alternatív Energia)
A Jobbik nem parlamenti párt, és a parlamenti pártok mindegyike elzárkózik a Jobbikkal való együttműködéstől - hangsúlyozta szerdán Berlinben újságírók előtt Sólyom László. A köztársasági elnök magyar belpolitikai kérdésekről, illetve a magyar-szlovák viszonyról tájékoztatta a német és a külföldi sajtó képviselőit a német fővárosban.
szept. 9
18:02
Szájer: a szabadságért folyamatosan kell harcolni (Alternatív Energia)
A szabadságért folyamatosan kell harcolni - hangsúlyozta Szájer József, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának vezetője abban a beszédében, amelyet egy lengyel emlékkiállítás megnyitóján mondott az EP brüsszeli székházában
szept. 9
18:18
Bajnai Gordon semmiképpen nem akar miniszterelnök jelölt lenni (Alternatív Energia)
Semmiképpen nem akar jövőre miniszterelnök jelölt lenni Bajnai Gordon. A kormányfő a TV2 Tények című szerdai műsorának adott interjújában azt mondta: április után pihenni szeretne, minél több időt tölteni a családjával és egyben átgondolni, hogy "mi lesz a következő szakasz az életében".
szept. 9
18:27
Bajnai Gordon semmiképpen nem akar miniszterelnök jelölt lenni (Infostart)
Semmiképpen nem akar jövőre miniszterelnök jelölt lenni Bajnai Gordon. A kormányfő a TV2 Tények című szerdai műsorának adott interjújában azt mondta: április után pihenni szeretne, minél több időt tölteni a családjával és egyben átgondolni, hogy "mi lesz a következő szakasz az életében".
szept. 9
18:29
MTV-kuratórium: se elnöki pályázat, se hiteljóváhagyás (Infostart)
Se új pályázatot nem írt ki a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára, se a társaság 2,4 milliárd forintos hitelfelvételét nem hagyta jóvá a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége szerdán - értesült az ülés után több tagtól az MTI.
szept. 9
19:30
MSZP: érthető, hogy Sólyom László külföldön védi Magyarország becsületét, de... (Alternatív Energia)
Érthető, hogy Sólyom László külföldön védi Magyarország becsületét, amikor azt mondja, hogy a parlamenti pártok elhatárolódnak a Jobbiktól, de a Fidesz és a Jobbik ezer szálon kötődik egymáshoz - reagált az államfő szerdai szavaira a szocialista Török Zsolt szocialista politikus.
szept. 9
19:32
A bizalom helyreállítását szeretné elérni a szlovák kormányfővel tartott találkozóján Bajnai Gordon (Alternatív Energia)
A bizalom helyreállítását szeretné elérni a magyar miniszterelnök a szlovák kormányfővel tervezett csütörtöki találkozóján. Bajnai Gordon a TV2 Tények című műsorának szerdán adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, jó lenne, ha mindkét fél az európai megoldásban lenne érdekelt.
szept. 9
19:48
Somoskőújfalu harmóniát kíván a jó palócoknak és a tót atyafiaknak (Alternatív Energia)
A trianoni békeszerződés után négy évig Csehszlovákiához tartozott Nógrád megyei Somoskőújfalu vezetői várják azt időt, amikor békében élhetnek együtt a "jó palócok" és a "tót atyafiak" - a határ menti falu vezetői ezt a Robert Ficónak írt nyílt levelükben fogalmazták meg, amelyet szerdán küldtek meg az MTI-nek. Azt kérték Ficótól, döntse el, hogy Somoskőújfalunál kívánja-e átlépni az államhatárt.
szept. 9
19:50
Lendvai: felelősségből, baloldaliságból, aktivitásból vizsgázik az MSZP (Alternatív Energia)
Az idei őszön felelősségből, baloldaliságból és aktivitásból szeretne jól vizsgázni a Magyar Szocialista Párt - mondta a párt elnöke szerdán a Szabadegyházán.
szept. 9
20:06
A King's City kész a tárgyalásokra a Pénzügyminisztériummal (Alternatív Energia)
A King's City örömmel tesz eleget a pénzügyminiszter tárgyalási meghívásának - közölte Joav Blum, a Velencei-tónál tervezett szórakoztató központ beruházóinak képviselője az MTI-vel szerdán.
szept. 9
20:24
Székely: októbertől fix finanszírozás a kórházaknak (Alternatív Energia)
Az év hátralévő részében bevezetik a fix finanszírozást a kórházaknál - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter szerda este, miután véget ért az a konzultáció, amelyet kórházigazgatók, szakmai szervezetek vezetői kértek Bajnai Gordon miniszterelnöktől.
szept. 9
20:33
Októbertől fix finanszírozás a kórházaknak (Infostart)
Az év hátralévő részében bevezetik a fix finanszírozást a kórházaknál - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter szerda este az MTI-vel, miután véget ért az a konzultáció, amelyet kórházigazgatók, szakmai szervezetek vezetői kértek Bajnai Gordon miniszterelnöktől.
szept. 9
21:27
Jóváhagyta a jövő évi költségvetést a kormány - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elfogadta a 2010-es költségvetés tervezetét a kormány. Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta: a büdzsé szigorú, takarékos, de néhány területen többletforrást tartalmaz.
szept. 9
21:54
Csiba Gábor: nem jut több pénz a kórházaknak (Alternatív Energia)
Attól, hogy októbertől bevezetik a fix finanszírozást több pénzt nem kapnak a kórházak - nyilatkozta Csiba Gábor, a Borsod Megyei Kórház főigazgatója szerda este, miután véget ért a szakmai szervezetek Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytatott tárgyalása.

2009. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
5:06
Újabb részletek a romagyilkosságokról (Alternatív Energia)
Azután is megfigyelték a roma-gyilkosságok egyik gyanúsítottját, miután kiderült: fegyverek vásárlására készül. Ficsor Ádám titokminiszter nem kívánt találgatni annak kapcsán, amit az internetre korábban felkerült irat állított, hogy a gyilkosságok egy része elkerülhető lett volna, ha a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jobban odafigyel a tevékenységére. A szakminiszter több más félreértést is…
szept. 10
5:42
Politikailag bonyolult művelet volt a határnyitás (Alternatív Energia)
Több fontos szereplője volt az éppen 20 évvel ezelőtti határnyitásnak, de a javaslatot a Horn Gyula vezette Külügyminisztérium tette és dolgozta ki, illetve a külügyi vezetés mérte fel a várható kockázatokat és hajtotta végre az egész akciót – mondta az évfordulón lapunknak Kovács László akkori külügyminisztériumi államtitkár, jelenlegi európai uniós biztos. Húsz éve, 1989. szeptember 10-én…
szept. 10
6:00
Az új jogszabályok vonzóvá teszik a szerződéses rendőri munkát (Alternatív Energia)
A nyugdíjas rendőrök szolgálatba való visszatérésére is lehetőséget nyújt a kormány nemrég bejelentett, tízpontos Rend és Biztonság programja. Ez a jövőre megváltozó szabályozás miatt kedvező lehet a rendőrnek és a rendőrségnek egyaránt. Bencze József országos főkapitány szerint jelentősen megnőhet a közterületen szolgálók száma.
szept. 10
6:02
Évadnyitó frakcióülést tartanak ma a szocialisták (Alternatív Energia)
Évadnyitó frakcióülést tartanak ma a szocialisták. A képviselők a következő hónapok parlamenti teendőiről tanácskoznak, és értékelik a jelenlegi belpolitikai helyzetet. Szocialista körökből úgy értesültünk, hogy a képviselők költségtérítését, illetve a választókerületi pótlékát szabályozó törvény módosításáról ma még nem tárgyalnak a képviselők. Göndör István frakcióvezető-­helyettes ugyan már…
szept. 10
6:04
Kizárták a kuruc.infós bírókat (Alternatív Energia)
A Székesfehérvári Városi Bíróságon folytatódik a kuruc.info főszerkesztője, M. Balázs ellen indított per az­után, hogy kizárták a Fővárosi Bíróság (FB) összes bíráját az ügyből – tudta meg lapunk. A férfi ellen – aki egyes hírek szerint azonos a korábban a Demokratánál dolgozó Molnár Balázzsal – még 2008. december 3-án emelt vádat a Fő­városi Fő­ügyész­ség sze­mélyes adattal visszaélés vétsége…
szept. 10
6:45
A Fidesz és a Jobbik szavazói keményebb fellépést tartanának helyesnek (Infostart)
A Medián felmérése szerint éles reakciókat váltott ki a közvéleményben a magyar államfő feltartóztatása és a szlovák nyelvtörvény módosítása - közölte a Népszabadság. A piackutató szeptember 7-én készített felmérése alapján a helyzet megítélésében nincs, de a megoldási lehetőségekről van véleménykülönbség a szavazótáborok között.
szept. 10
6:47
Tanácsadói szerződések, több mint 300 millió forint értékben (Infostart)
Több mint 300 millió forint értékben adott ki tanácsadói megbízásokat a gazdasági tárca tavaly január óta, ráadásul ez az összeg csak az ötmillió feletti szerződéseket tartalmazza - írta a Magyar Nemzet.
szept. 10
7:03
Változások várhatóak a MÁV-nál (Infostart)
Lapinformáció szerint a MÁV Zrt. mai igazgatósági ülésén jelentik be a személyi változásokat a vállalatcsoport élén. A Népszava úgy tudja: a személycseréket tegnap véglegesítette Hónig Péter közlekedési miniszter.
szept. 10
7:39
A Fidesz és a Jobbik hívei is keményebb fellépést várnának a szlovák-ügyekben (Infostart)
Az MSZP-szavazók "puhább", a Fidesz és még inkább a Jobbik támogatóinak egy része "keményebb" fellépést tartana helyesnek szlovák kormánnyal szemben. Háromszázmillió forint értékben adott ki tanácsadói megbízásokat a gazdasági tárca tavaly január óta. Keveseken segít az úgynevezett áthidaló hitel.
szept. 10
8:06
Amatőrök dolgoznak a titkosszolgálatnál? (Alternatív Energia)
Súlyos szakmai hibákat követett el a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a romagyilkosságok felderítése közben - mondta el a szervezetet felügyelő országgyűlési bizottság szocialista alelnöke, Tóth Károly a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
szept. 10
8:15
Nem vár áttörést a kormány a magyar-szlovák csúcstól (Infostart)
A magyar kormányzat ugyan nem vár áttörést a magyar-szlovák kapcsolatokban a mai miniszterelnöki csúcstól, de azt mindenképpen el szeretnék érni, hogy elmozduljanak a jelenlegi holtpontról. Szécsényben téma lesz a szlovákiai államnyelvtörvény és Sólyom László augusztusi incidense.
szept. 10
8:33
"Ilyen rossz helyzet húsz éve nem volt tapasztalható" (Infostart)
A szőlőfelvásárlás szempontjából ilyen rossz helyzet húsz éve nem volt tapasztalható - hívta fel a figyelmet Szepsy István a szerdán megnyílt borfesztiválhoz kapcsolódó boregyetemen megtartott előadásában. Az ágazat minden gondja ellenére a mintegy 200 kiállító pincészet remek borokkal várja az érdeklődőket, akik közül sokan már az első napon megkóstolták a várba érkező kínálatot.
szept. 10
9:27
Szorosabbra fonják a szerb-magyar kulturális kapcsolatokat (Infostart)
Erősíteni kell a Szerbia és Magyarország közötti kulturális kapcsolatokat - mondta az InfoRádiónak Szerbia kulturális minisztere. Nebojsa Bradic hozzátette: Hiller István kulturális miniszterrel abban állapodtak meg, hogy elősegítik a két ország művészeinek és kulturális intézményeinek együttműködését.
szept. 10
9:29
Védett személy lesz Fico Magyarországon (Infostart)
A magyar-szlovák határmenti települések is hallatják a hangjukat a mai miniszterelnöki találkozó kapcsán. Balassagyarmat polgármestere nemkívánatos személynek tekinti Robert Ficót, Salgótarján elöljárója pedig nyílt levélben kéri a szlovák kormányfőt, hogy ne ismételje meg a XX. századi történelem legszégyenteljesebb fejezeteit, amikor a nagypolitika tönkre akarta tenni az emberek közti…
szept. 10
10:03
Ötmilliárd forintot kért a főváros a BKV idei működtetésére (Infostart)
Ötmilliárd forintos rövid távú likviditási hitelt kért a főváros a BKV idei működtetésére a kormánytól - közölte Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes a pénzügyminiszterrel és a kancelláriaminiszterrel folytatott munkaértekezlete után a Parlament épületében.
szept. 10
10:39
Hét témáról tárgyalt Bajnai Gordon és Retkes Attila (Infostart)
Bár a költségvetés központi helyen szerepelt, ám Bajnai Gordon miniszterelnök és Retkes Attila találkozóján hét témát érintettek - mondta el az SZDSZ elnöke a kormányfő dolgozószobájában lezajlott megbeszélést követően a sajtónak.
szept. 10
10:41
Huszonháromezer hamis ruhát foglaltak le Nagylaknál (Infostart)
Mintegy huszonháromezer hamis ruhát foglalt le a vámhatóság mintegy 50 millió forint értékben a román-magyar határon lévő Nagylaknál - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.
szept. 10
10:57
A vártnál kisebb drágulás volt Szlovákiában (Infostart)
Szlovákiában a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek augusztusban júliushoz viszonyítva, az egy évvel korábbit pedig 1,3 százalékkal haladták meg - közölte a szlovák statisztikai hivatal.
szept. 10
11:15
Mindennap meg kell küzdeniük a vízért a bárdudvarnokiaknak (Infostart)
Vízhiánnyal küzd hét Somogy megyei településrész - mondta az InfoRádiónak Bárdudvarnok polgármestere. Forintos László hozzátette, elkeserítő, hogy a XXI. században az emberek kannákban kénytelenek hazahordani a vizet. Az önkormányzat évek óta próbál megoldást találni, de vízvezeték-hálózat kiépítésére a minisztérium nem ír ki pályázatot.
szept. 10
11:33
Juhász Gábor lesz az új titokminiszter (Infostart)
Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter - közölte a kormányszóvivő.
szept. 10
11:51
Fokozott rendőri készültség a miniszterelnöki találkozó miatt (Infostart)
Fokozott rendőri készültség lesz Nógrád megyében este 6 óráig a magyar és a szlovák miniszterelnök szécsényi találkozója miatt. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta: több helyen is lehet számítani igazoltatásra, és a rendőrök átvizsgálhatnak épületeket, autókat, csomagokat.
szept. 10
12:09
Várhatóan november 30-án lesz a költségvetés zárószavazása (Infostart)
Várhatóan november 30-án tartja a parlament a jövő évi költségvetés zárószavazását. Erről a leköszönő házelnök számolt be a házbizottság ülése után.
szept. 10
12:11
Lesz Barroso-szavazás jövő szerdán (Infostart)
Megtartják a szavazást jövő szerdán az Európai Parlamentben José Manuel Barroso európai bizottsági elnök újabb ötéves megbízatásáról. Erről állapodtak meg Brüsszelben a képviselőtestület frakcióinak vezetői.
szept. 10
12:27
Új pályázatot ír ki a gyöngyösi önkormányzat a kórház ügyeiben (Infostart)
Új pályázatot ír ki a helyi kórház vagyonkezelésére, illetve a közfeladat ellátására Gyöngyös önkormányzata. Végh Attila, a település alpolgármestere elmondta: a korábban közzétett tendert eredménytelennek nyilvánította a képviselőtestület, mert nem volt világos, hogy a pályázat mindenben megfelel-e a közbeszerzési törvény előírásainak.
szept. 10
12:36
Juhász Gábor lesz az új titokminiszter (Alternatív Energia)
Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. Szollár Domokos elmondta: Bajnai Gordon ezt be is jelentette az MSZP évadnyitó frakcióülésén csütörtökön délelőtt.
szept. 10
13:03
H1N1: a tájékozatlanság miatt félnek az emberek (Infostart)
Bár hivatalosan nincs járvány, a patikusok élénk érdeklődést tapasztalnak az új típusú influenza megbetegedésének körülményeiről, a megelőzési lehetőségekről és a védőoltásról - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Horváth Tamás úgy látja: kevés hivatalos információhoz lehet jutni, a tájékozatlanság pedig félelmet vált ki.
szept. 10
13:12
Vérfrissítést akar a főbíró (Alternatív Energia)
Október 5-én választja meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) bíró tagjait a 70 küldött - közölte Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az OIT elnöke azt követően, hogy csütörtök délelőttre Budapestre összehívta a küldötteket.
szept. 10
13:21
Csepeli kettős gyilkosság: meghosszabbították a gyanúsítottak letartóztatását (Infostart)
Két hónappal meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Bíróság
szept. 10
13:23
A titkosszolgálat a működőképesség határán? (Infostart)
A Heti Válasz azt írja, az elmúlt négy hónapban a titkosszolgálatok illetékesei két internetre feltett dokumentummal kapcsolatban is kénytelenek voltak jelezni: belső információkból, apró igazságelemekből összefércelt irományokról van szó.
szept. 10
13:39
Október 5-én választják meg az OIT bíró tagjait (Infostart)
Október 5-én választja meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács bíró tagjait a 70 küldött - közölte a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki egyben a testület vezetője is.
szept. 10
14:42
MDF: Családi pótlék helyett ingyenes oktatást! (Alternatív Energia)
Eddig egyetlen parlamenti párt sem utasította el az MDF tárgyalási javaslatát arról, hogy a családi pótlékot váltsa fel egy egész napos ingyenes oktatás rendszere Magyarországon - áll a párt csütörtöki közleményében.
szept. 10
14:44
Folytatná a válságkezelést az MSZP (Alternatív Energia)
A foglalkoztatás elősegítése, az Út a munkához program folytatása, a szociális kérdések, a banki ügyfelek védelme, a fogyasztóvédelem, az uniós fejlesztések folytatása, s ezek eredményeinek bemutatása tartozik az MSZP-frakció őszi kiemelt feladatai közé.
szept. 10
14:51
Jogellenes volt az Erzsébet téri oszlatás az ombudsman szerint (Infostart)
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa több szempontból is visszásnak találta a július elején történt Erzsébet téri tömegoszlatást, és az Országgyűléshez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult ezek miatt.
szept. 10
14:53
Kolompár Orbán átruházza helyetteseire OCÖ-elnöki jogköreit (Infostart)
Jogköreinek 80 százalékát négy helyettesére ruházza át Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, hogy az elkövetkezendő időszakban pártja felkészülését irányítsa a jövő évi országgyűlési választásokra. Ezt a roma politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hangsúlyozva: lépése nem jelenti azt, hogy lemondana elnöki megbízatásáról.
szept. 10
15:00
Nem jogerős ítélet: Pokorni "fejezze ki sajnálkozását" (Alternatív Energia)
A Fővárosi Bíróság csütörtökön hozott nem jogerős ítéletében arra kötelezte Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, hogy sajtótájékoztatón "fejezze ki sajnálkozását" azért, mert egy korábbi állításaival megsértette Szilvásy György volt titokminiszter jó hírnevét.

Keresés