2010. december 1. szerda

dec. 1
12:45
„Sufnituningolt” rendőrmotor okozott halálos balesetet (ATV)
Túl nagy volt a bukócső, mely elérte az aszfaltot.
dec. 1
12:47
Gazsó L. Ferenc a Kossuth Rádió új főszerkesztője (ATV)
A Magyar Hírlap egykori főszerkesztője állítólag már be is mutatkozott munkatársainak.
dec. 1
12:49
Újra kihallgatja Demszkyt a BRFK (ATV)
A volt főpolgármestert a fővárosi önkormányzat cégeinél indított nyomozások ügyében hallgatják meg.
dec. 1
13:03
A kormányon múlik, lesz-e folytatása a szombati szakszervezeti demonstrációnak (Alternatív Energia)
A kormány reakciójától függ, hogy a szombati szakszervezeti demonstrációnak lesz-e folytatása - ez hangzott el az érdekképviseleti konföderációk vezetőinek szerda délelőtti sajtótájékoztatóján. A szakszervezetek a fővárosi Roosevelt téren fognak tiltakozni a kormány több intézkedése, így például az adóváltozások, a nyugdíjrendszer átalakítása, illetve a 2011-re tervezett költségvetés miatt.
dec. 1
13:03
Matolcsyné-Selmeczi találkozót szeretne az MSZP (ATV)
A párt szerint a következő húsz-harminc év nyugdíjpolitikáját kellene meghatározniuk.
dec. 1
13:05
Szinte az egész országra narancsszínű riasztást adtak ki (Alternatív Energia)
A Nyugat-Dunántúl kivételével az egész országra - majdnem a legmagasabb - narancsszínű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mindenhol előfordulhat ugyanis tartós, akár több órás ónos esőzés. A meteorológiai szolgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy országszerte lehet számítani egyes helyeken az erős szél miatt hóátfúvásokra.
dec. 1
13:12
Baleset miatt teljes útzár a 4-es úton (Infostart)
Teljes útzár van érvényben egy személyautó és egy kamion ütközése miatt a 4-es főúton Újfehértónál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
dec. 1
13:39
Próbabetegekkel szűrnék ki a csaló orvosokat (Alternatív Energia)
"Zöldkeresztes" mozgalmat indítana a Magyar Rezidens Szövetség az orvosok itthon tartása és a hálapénz felszámolása érdekében. A résztvevők egy zöld kereszttel a ruhájukon jeleznék a betegeknek, hogy semmilyen hálapénzt nem fogadnak el, cserébe viszont a mostani fizetésük kétszeresét kérnék. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jó ötletnek tartja a kezdeményezést, a rendszer 2011 őszétől lépne…
dec. 1
13:39
Chavez megnyitná palotáját az árvízsújtottak előtt (ATV)
A venezuelai vezető 25 olyan családot invitált Caracasban, hogy ideiglenesen lakjanak az elnöki palotában, akik az elmúlt napok hatalmas esőzései következtében vesztették el otthonaikat.
dec. 1
13:57
Újból kihallgatják Demszkyt (Alternatív Energia)
Demszky Gábort idén július végén már egyszer kihallgatták a nyomozók. Akkor a politikus annyit árult el, hogy a Főkert egyik ügyében folyó nyomozás kapcsán keresték meg, és kizárólag abban az ügyben kérdezték.
dec. 1
13:57
Budai feljelentett Álomsziget-ügyben (ATV)
A kormánybiztos szerint Gyurcsány és Veres büntetőjogi felelősségét is vizsgálni kell.
dec. 1
14:06
Jövőre megszűnnek a minisztériumi honlapok (Infostart)
A jövő év elején megszűnnek a minisztériumi honlapok, valamint a Kormanyszóvivő.hu és a Kormány.hu is, helyettük egy új, összevont kormányzati portál indul - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
dec. 1
14:15
Orbán Viktor: Az EU-nak még soha nem volt ilyen szüksége a magyar virtusra és a lengyel temperamentumra (Alternatív Energia)
A magyar és a lengyel elnökség új energiát fog adni az Európai Uniónak, amelynek még soha nem volt ilyen nagy szüksége a magyar virtusra és a lengyel temperamentumra, mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt Donald Tusk kormányfővel - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
dec. 1
14:33
Kamionok vesztegelnek a 82-es úton (Alternatív Energia)
Kamionsor áll a 82-es úton Cseszneknél, ezért csak félpályán lehet közlekedni ezen a szakaszon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A kamionok a nagy hó miatt akadtak el az úton, amit a közútkezelő szakemberei jelenleg is tisztítanak.
dec. 1
14:51
Királyi „majombüfé” a majomkirály leszármazottjainak + galéria (ATV)
A thaiföldi Lopburiban évente majomünnepet rendeznek.
dec. 1
15:00
Huszonöt év fegyházbüntetésre ítéltek három férfit Nógrádban (Infostart)
Összesen 25 év fegyházbüntetésre ítélt három férfit csoportosan, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett rablás bűntette miatt jogerősen a Nógrád Megyei Bíróság - közölte a bíróság szóvivője.
dec. 1
15:09
Orbán: az unió történetének egyik legnehezebb éve következik (ATV)
A miniszterelnök szerint az EU-nak még sose volt ilyen nagy szüksége a magyar virtusra és a lengyel temperamentumra.
dec. 1
15:18
Illés Zoltán: Kezdődhet az ökológiai rehabilitáció (Infostart)
Befejeződött a vízminőségi kárelhárítás a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben, így elkezdődhet a terület ökológiai rehabilitációja - mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az egyik érintett településen, Kolontáron tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.
dec. 1
15:20
EU-elnökség: szilveszteri bulival indul a félév (Infostart)
Szilveszteri bulival indul a soros magyar EU-elnökségi félév - mondta el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tisztviselője egy szerdai budapesti tanácskozáson.
dec. 1
15:27
Több száz újságíró veszítheti el a munkáját (ATV)
Az ellenzéki képviselők szerint az új médiatörvény a sajtószabadság végét jelentené, a központosított állami hírgyár pedig tömeges elbocsátással jár.
dec. 1
15:29
„Kapott két cicát” Vagyont osztott a magyar színésznő és megcsalt férje (ATV)
Csak az állatok megosztása okozott gondot.
dec. 1
15:36
Kinevezték a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió főszerkesztőjét (Infostart)
Ujhelyi Zoltán szolgáltatási vezérigazgató-helyettesként, Szilágyi Gábor pedig gazdasági vezérigazgató-helyettesként dolgozik a Magyar Rádiónál 2010. december 1-jétől - olvasható a közrádió közleményében.
dec. 1
15:45
Megint le akarták tartóztatni a Zrínyi volt rektorát (ATV)
A bíróság elutasította az indítványt.
dec. 1
16:03
MSZP: Adják vissza a magánnyugdíjpénztár-választás szabadságát! (Alternatív Energia)
A kormány képviselői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a magánnyugdíjpénztárak vagyonvesztésével kapcsolatban - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja. Az ellenzéki politikus azt követeli a kormánytól, hogy adja vissza a magánpénztári tagoknak a szabad választás lehetőségét.
dec. 1
16:05
Pénteken megszólalhat Kulcsár (Alternatív Energia)
A vádirat, a korábbi első-, és a hatályon kívül helyezett másodfokú ítélet ismertetésével megkezdődött ma reggel a Fővárosi Bíróságon (FB) az úgynevezett K&H-brókerbotrány újratárgyalása; a több milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és 23 társa elleni vádirat érdemben nem változott - így a vád tárgya sem-, ám lényegében a másodfokon elhangzott ügyészi perbeszéden alapul.
dec. 1
16:21
Kerényi: Olyan országot akarok, ahol mindenkit mindig ellenőriznek (ATV)
A rendező szerint a médiától meg kell védeni a nézőket.
dec. 1
16:39
Szélütés gyanújával kezelik Suchman Tamást (Alternatív Energia)
Mentőhelikopterrel vitték kórházba a hétvégén Suchman Tamás szocialista politikust, a KaposPont hírportál szerint stroke gyanújával. A Népszabadság úgy tudja: az egykori képviselőt "mélyaltatásban" tartják.
dec. 1
16:39
Kiderült: a Gyurcsány kormány és a Fidesz is szerepel az aktákban (ATV)
Két amerikai jelentés is kiszivárgott a magyar külügyminisztérium 2008-as grúz konfliktusban kifejtett álláspontjáról.
dec. 1
16:48
Ki kapta meg a Zöld Békát? (Infostart)
A Dreher Sörgyárak Zrt. és a Audi Hungaria Motor Kft. nyerte kategóriájában a Zöld Béka Díjat.
dec. 1
16:57
Manipulált adatokkal támadják a Stabilitás Pénztárszövetséget? (Alternatív Energia)
Alapvetően hibás adatokból von le téves következtetést a Századvég Gazdaságkutató Zrt., amely nemrégiben hozta nyilvánosságra: a magán-nyugdíjpénztári rendszerben csaknem 500 milliárd forint veszteség keletkezett az elmúlt években - áll a Stabilitás Pénztárszövetség (SP) szerdai közleményében.
dec. 1
16:57
Bauer: az EU-nak pár évig még el kell viselnie Orbánékat + videó (ATV)
A közgazdász szerint csupán a fideszes médiaoffenzíva részének tekinthetők a kormányoldal magánnyugdíjpénztár-ügyben tett nyilatkozatai, amiket ezért nem lehet komolyan venni.magánnyugdíjpénztár
dec. 1
17:06
A Jobbik sokallja a kormányzati portál árát (Infostart)
A Jobbik sokallja a költségvetésben a kormány.hu portálra elkülönített 185 millió forintot. A kormányzat azzal védekezik, hogy jövőre a teljes online kommunikációt ebből az összegből finanszírozzák.
dec. 1
17:08
Tóth József szerint több mint 80 milliárd forinttal kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak (Infostart)
Több mint 80 milliárd forinttal kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak a jövő évi költségvetésben mint az ideiben - mondta Tóth József szocialista képviselő. Hozzátette: a forrás leginkább a szociális ágazatból hiányozhat.
dec. 1
17:15
Megosztó a szakszervezeti demonstráció (Alternatív Energia)
A felsőoktatásiak tárgyalnak, így nem tüntetnek a szombati szakszervezeti demonstráción. A Liga is ellenzi a kormány több intézkedését, de a megoldást nem az utcán keresi.
dec. 1
17:15
Nem bírt az érzelmeivel a színpadon a magyar énekesnő (ATV)
Érzékenyen érintette a dal és a helyszín.
dec. 1
17:17
Nem tüntetnek a devecseriek (ATV)
A kormány ígéretet tett, az orvosok tájékoztatták a helyieket.
dec. 1
17:33
Szárnyalt a magyar tőzsde (ATV)
A forint is erősödött.
dec. 1
17:51
Barroso egy szót sem szólt az elszállt büdzséről (ATV)
A sör városa szerint az uniós támogatásoknál nincs remekebb.
dec. 1
17:53
Iszap: 500 milliót fordítottak a folyók tisztítására (ATV)
Télen is folytatják a munkákat.
dec. 1
18:27
Intenzíven az MSZP-s politikus (ATV)
Suchman Tamást a Kaposi Mór Oktató Kórházban kezelik.
dec. 1
18:29
„Barbár kivégzés”: felakasztották a sztárfocista másodfeleségét (ATV)
Nyolc év börtön letöltése után végezte ki a nőt a sértett család. Khadije Sahla Dzsáhedet még 2002-ben ítélte el a bíróság gyilkosságért.
dec. 1
18:31
Civileket tüntetett ki Pintér (ATV)
Bátorságukért kaptak elismerést.
dec. 1
18:45
Ónos eső miatt késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Több vasútvonalon is gondokat okoz az ónos eső szerda délután. Van, ahol akár 35-40 perccel is hosszabb lehet a menetidő. Az ónos eső zárlatossá teszi a biztosító berendezéseket és megnehezíti a váltók átállítását.
dec. 1
18:45
LMP: a kormány bajba sodorhatja a forintot + videó (ATV)
A tőzsde is bedőlhet, állítják.
dec. 1
19:12
22 milliárd forintot biztosítanának a közszférában dolgozók csökkenő bérének kompenzálására (Infostart)
Mintegy 22 milliárd forintot biztosítanának a jövő évi költségvetésben a közszférában dolgozók csökkenő bérének kompenzálására. A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága ma fogadta el és nyújtotta be erről szóló módosító indítványát.
dec. 1
19:21
Török: a kormány csak „hablatyol” a devizahiteleseknek + videó (ATV)
A politikus a saját zsebéből is segítene.
dec. 1
19:30
Pótlékmentes fizetési halasztás a vörösiszap-katasztrófa miatt (Infostart)
Pótlékmentes fizetési halasztást kaphatnak a vörösiszap-katasztrófa miatt károsult, és emiatt fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások az adóhatóságtól. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte: az érintettek foglalkoztatási támogatást is igényelhetnek.
dec. 1
19:39
Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár (Alternatív Energia)
Hivatalosan is megnyitották a tizenkettedik Budapesti Karácsonyi Vásárt szerda este a Vörösmarty téren. Hang- és fényjáték mellett nyílt ki az 1-es számú ablak a Gerbaud-ház homlokzatán kialakított adventi naptáron, majd Tarlós István főpolgármester felkapcsolta az ünnepi díszkivilágítást a téren felállított színpadról.
dec. 1
19:57
Puhítaná a KDNP a médiatörvényt (ATV)
Módosító indítványt nyújtottak be.
dec. 1
20:06
Lukács László (Fidesz): terroristamódszer a telefonszámok nyilvánossá tétele (Infostart)
Terroristamódszer, hogy a kuruc.info nyilvánossá tette Alföldi Róbert színházigazgató és az állításuk szerint "őt védelmező" négy fideszes parlamenti képviselő mobiltelefonszámát - mondta a parlament kulturális és sajtóbizottságának, illetve ellenőrző albizottságának fideszes tagja.

Keresés