Új buszt tesztel a BKV az 5-ös járaton - mondta el Nemecz Gábor, a BKV fejlesztési és beruházási szakigazgatója. Hozzátette, az utasok is elmondhatják a véleményüket a járműről az utastérben feltüntetett e-mail címen.
A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége elítéli a kikövetelt hálapénzt, ám arra hívja fel a figyelmet, hogy ma részben éppen a paraszolvencia tartja életben az egészségügyet.
Miközben az MSZP még mindig nem döntötte el, támogassa-e a május óta kampányoló Horváth Csabát a főpolgármesteri címért vívott harcban, egyre több politikai formáció jelenti be saját jelöltjét a posztra.
Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy kedden tanúként kihallgatják Demszky Gábor főpolgármestert.
Nyolc népi kezdeményezés aláírás-gyűjtési határideje jár le jövő csütörtökön. A kezdeményezők egyebek mellett szeretnék, ha az Országgyűlés foglalkozna a családon belüli erőszak büntethetőségével; a nyugdíjkorhatár legutóbbi emelésének újratárgyalásával; a rádiós és televíziós reklámok lehalkításával; és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács bővítésével.
Az Állami Számvevőszék 69 témában 57 jelentést készített tavaly. A pénzügyi ellenőrző szervezet a 2009-es tevékenységét összegezve megjegyzi, elvégeztek minden időre előírt feladatot.
Mára bebizonyosodott, hogy Magyarország és a Ferihegyi repülőtér valóban elbukott a hazánkat is ellenőrző repülésbiztonsági, úgynevezett ICAO-felülvizsgálaton. Erről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport Zrt.-t - értesült a Magyar Hírlap.
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület (SSZMKE) támogatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárságának azt a kezdeményezését, hogy mérjék fel a fekvőbeteg-ellátó intézmények adósságát - közölte Csiba Gábor, az egyesület elnöke.
Műveltségi-tartalmi változások lesznek az új Nemzeti alaptantervben - hangsúlyozta az InfoRádióban az oktatásért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa elmondta, hogy a változtatásokról a szakmával együtt szeretne döntést hozni.
Demszky Gábor kizártnak mondta, hogy gyanúsított lehet a Főkert Zrt.-vel kapcsolatban indult nyomozásban. Ezt a főpolgármester kedden közölte újságírókkal azt követően, hogy a BRFK nyomozói tanúként hallgatták meg a fővárosi céggel kapcsolatban.
A Jobbik olyan családi adózási rendszert tartana elfogadhatónak, amely a három-, vagy akár a négygyermekes családok esetében az egész család számára adómentességet biztosítana.
A Fidesz láthatóan saját hazugságsorozatának a foglyává vált - állítja Burány Sándor. Az MSZP gazdaságpolitikusa szerint az is páratlan, hogy néhány hét leforgása alatt a tervezett éves költségvetési hiány 35 százalékát elköltse egy kormány. Márpedig Orbánéknak ez sikerült. Szerinte a miniszterelnök által emlegetett józan észt kényszerszabadságra küldték.
Jóri András adatvédelmi biztos szerint jogszerűtlen a támogatást igénylő, de annak átvételét elmulasztó, a felkínált közcélú munkát visszautasító állampolgárok adatainak nyilvánosságra hozása.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) falára kellene állítani Ságvári Endre emléktábláját, hogy az LB bizonyítsa, nem szándékosan erősítette a szélsőjobb mozgalmat a Ságvári Endrét elmarasztaló ítéletével - jelentette ki Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet Ságvári Endre halálának évfordulója alkalmából rendeztek kedden, Budapesten.
Erősen szennyezett a talaj és a talajvíz a volt Bakony Művek veszprémi telepén, de a város ivóvízbázisa nincs veszélyben - mondta Illés Zoltán, a vidékfejlesztési tárca államtitkára sajtótájékoztatón kedden Veszprémben, miután helyszíni bejárást tartott az egykori gyár területén.
Nem számít jelentős létszámleépítésre a közmédiumoknál az új struktúrára való áttérés nyomán Szalai Annamária, a kormánypárt médiáért felelős szakpolitikusa, aki a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedden azt is elmondta: a már elfogadott és a később a parlament elé kerülő médiaszabályokkal "egy felértékelődött, megnövelt szerepű" Magyar Távirati Iroda, profiltisztított televíziók és…
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a pótfelvételire az Oktatási Hivatalnál. Levélben és az interneten is el lehet küldeni a pótfelvételihez szükséges jelentkezési lapot.
Az új NATO-szabványok kialakításán is dolgoznak a Magyarországon lévő katona-egészségügyi kiválósági központban - közölte az intézmény igazgatója. Kopcsó István a az épületben tartott nyílt nap alkalmával az InfoRádióban elmondta: egyik fő feladatuk a nemzetek egészségügyi együttműködésének elősegítése.
Leminősítették a Ferihegyi repülőteret, mert egy európai uniós ellenőrzés során olyan eszközök jutottak át a biztonsági ellenőrzésen, amelyeket ki kellett volna szűrni. A budapesti reptér az úgynevezett "unclear", nem tiszta kategóriába került.
Az MSZP azt követeli, hogy Orbán Viktor álljon ki az emberek elé, és mutassa be a 2011-es költségvetés sarokszámait, és azt, hogy a kormány milyen strukturális változásokat tervez még az önkormányzati választások előtt.
Várhatóan szeptember elsején megalakul a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája. Az agrárügyekért is felelős vidékfejlesztési miniszter a szervezeten keresztül gyakorol felügyeletet a Nemzeti Földalap felett.
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor emellett beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
A köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főjegyző politikai érdekek mentén változtatta meg a választási térképet a megyeszékhelyen.
A hűvösebb idő miatti átmeneti hiány ellenére összességében elegendő lesz a dinnyetermés a hazai fogyasztók ellátására. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára az InfoRádióban elmondta: a három hetes késéssel indult szezon akár szeptember végéig is eltarthat. Mártonffy Béla szólt arról is, az exportnál várhatóan 30-40 százalékkal, összességében több tízmilliárd…