2011. január 15. szombat

jan. 15
15:03
Rengeteg ember fagyott halálra az elmúlt hónapokban (Alternatív Energia)
Szeptember vége óta 127 ember halt meg a hideg miatt Magyarországon a szabadban vagy az otthonában a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint. 51-en közterületen hűltek ki, 76-an pedig otthonukban. Ebben az összesítésben azok nincsenek benne, akik már a kórházban hunytak el. Az áldozatok túlnyomó többsége egyébként ötven év feletti. Az MSZF úgy véli, a kormány mulasztása miatt haltak meg…
jan. 15
15:09
Der Standard: diktatúrákat idéz a magyar médiatörvény (ATV)
A lap főszerkesztője szerint a jogszabály az EU szavahihetőségének is árt.
jan. 15
15:21
Csütörtökig nem kell esőre számítani - időjárás (Alternatív Energia)
Holnap a hajnalban képződött ködfoltok feloszlása után többnyire kevés lesz a felhő felettünk, és országszerte számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Csapadék nem valószínű.
jan. 15
15:27
"Orbánnak ugyanaz a mentális problémája mint Frankensteinnek" (ATV)
Látszólag minden egyes része valahonnan származik, csak összegészében rettenetes - magyarázta Szanyi Tibor.
jan. 15
15:30
Elönti a Duna a budapesti rakpartokat (Infostart)
Az enyhébb időjárás hatására 3750 négyzetkilométerre nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Dunán pedig három árhullám vonul le, és emiatt várhatóan hétfő hajnalra elönti a Duna a budapesti rakpartokat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombaton az MTI-vel.
jan. 15
15:45
Árvíz: Hétfőn lezárhatják a rakpartot (ATV)
A hirtelen felmelegedés hatására 3750 négyzetkilométer nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Dunán pedig három árhullám vonul le, és emiatt várhatóan hétfő hajnalra elönti a Duna a budapesti rakpartokat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombaton.
jan. 15
15:57
Deutsch Tamás is védi a médiatörvényt (Alternatív Energia)
Magyarországon sajtószabadság van, ezt bizonyítja az is, hogy nap nap után le lehet írni újságokban, hogy megszűnt a sajtószabadság - mondta szombaton Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Szerinte 21 éve olyan médiatörvény-javaslatot fogadtak el a parlamentben konszenzussal, amelyben a mostani szabályozás minden lényegi eleme benne volt.
jan. 15
16:15
Tűzvész egy börtönben - 42 halott (Alternatív Energia)
Egy börtönben kitört tűz miatt a legkevesebb 42 rab halt meg Tunéziában - jelentette be szombaton egy kórházi orvos, az ország keleti részén található Monastir városban. A lángok azután terjedtek szét a fegyintézetében, hogy pánik tört ki egy 90 fős cellában, ahol az egyik rab szökési kísérlete részeként meggyújtotta a matracát.
jan. 15
16:21
Mécs Imre visszalépett az SZDSZ-be (ATV)
A párt megtartotta rendkívüli küldöttgyűlését, ahol többek között megvitatásra került az is, hogyan lehet újra meghatározó szerepe egy piacpárti, a szabadság és szolidaritás elvét hangsúlyosan kezelő, modern liberális pártnak Magyarországon.
jan. 15
16:24
Deutsch Tamás: Magyarországon sajtószabadság van (Infostart)
Magyarországon 2011-ben is sajtószabadság van - jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának. A politikus közölte azt is, amíg őt a magyar közéletben látni, addig senkinek nincs félnivalója attól, hogy Magyarországon nem lesz sajtószabadság.
jan. 15
16:33
A Jobbik településrendezési szerződést készíttetne az önkormányzatokkal (Alternatív Energia)
Minden önkormányzat kössön településrendezési szerződést a leendő ingatlanfejlesztőkkel, ez ugyanis jelentős bevételhez juttatná őket - mondta szombaton Hegedűs Lórántné Jobbik-képviselő, egyben azt követelve, hogy az újpesti önkormányzat se tegye beépíthetővé az újpesti Duna-part Váci út melletti részét ilyen szerződés nélkül.
jan. 15
16:35
Víz alá kerül a rakpart Budapesten (Alternatív Energia)
Több mint 1300 kilométeren van árvízvédelmi készültség a magyarországi folyókon - derült ki az Országos Műszaki Irányító Törzs szombati összesítéséből. Ebből 86 kilométeren harmad-, 27 kilométeren másod-, a többi szakaszon pedig elsőfokon kell védekezni. Budapestnél - a heves áradás miatt már hétfő hajnalban várható a rakpart fokozatos, majd másnapra a teljes elöntése. A belvíz is többfelé…
jan. 15
16:39
Túlélték: Hat napon át voltak eltemetve (ATV)
A haiti földrengés két túlélőjének története.
jan. 15
17:15
Nem dőlt meg a melegrekord (ATV)
A január 15-én eddig mért legmagasabb hőmérséklet így továbbra is 13.6 fok marad.
jan. 15
17:27
Ma adják elő 150. alkalommal a Vámpírok bálját (Alternatív Energia)
Szombat este 150. alkalommal bálozhat együtt a közönség a budapesti vérszívókkal Roman Polanski Vámpírok bálja című musicaljének előadásán, a Magyar Színházban. A jubileumi előadás után Vámpírok bálja partira várják az érdeklődőket- tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
jan. 15
17:45
Kis híján melegrekordot mértek Magyarországon (Alternatív Energia)
Nem dőlt meg a melegrekord szombaton. A január 15-én eddig mért legmagasabb hőmérséklet így továbbra is 13.6 fok marad. Most is ennyi volt a hőmérséklet Szombathelyen, így a rekord csak kis híján maradt el.
jan. 15
17:51
Nem csökkent a belvíz az alső Tisza vidékén (ATV)
A folyamatos szivattyúzás ellenére sem csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága az Alsó-Tisza vidékén, a becslések szerint 878,8 négyzetkilométernyi terület van víz alatt – mondta Priváczkyné Hajdu Zsuzsanna, a regionális vízügyi igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-nek.
jan. 15
18:09
Orbán mutatta meg a Parlamentet az X-faktor énekesének (ATV)
A miniszterelnök ha tudta mindig nézte a tehetségkutató műsort.
jan. 15
18:27
Foued Mebazaa Tunézia új államfője (ATV)
A régit elkergette a nép.
jan. 15
18:29
Sztárpár: A lapok szerint Shakira új szerelme a Barcelona csillaga (ATV)
A két legjelentősebbnek számító katalán lap, a Vanguardia és a Periodico egyaránt tudni véli, hogy a szakítást követően a Barcelona középhátvédje még közelebb került a 33 éves szőke lányhoz, számolt be a Blikk.
jan. 15
19:21
650 éves Debrecen (ATV)
Roberta Angelilli, az Európai Parlament alelnöke is köszöntötte a várost.
jan. 15
20:00
Vádemelési javaslat az MSZP-s volt polgármester és társai ellen (Infostart)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester és tizenkét további MSZP-s és SZDSZ-es képviselő ügyében - értesült a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
jan. 15
20:02
Újabb rekord dőlt meg Magyarországon! (Infostart)
Nem dőlt meg a napi melegrekord szombaton, de a napi legmagasabb minimum rekordja igen: szombat reggel a fővárosban 7,3 Celsius fok volt - mondta el az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
jan. 15
20:15
Andy Vajna: Fel kell tárnia a magyar filmipar helyzetét (ATV)
A magyar filmipar jelenlegi helyzetének a felmérését és értékelését tekinti első feladatának Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer, aki a nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosként tevékenykedik a jövőben.
jan. 15
20:17
A CNN így látta a magyarországi tüntetést (ATV)
Online szerveződő tüntetők pénteken az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak az ellentmondásos, tömeges kritikát kiváltó médiatörvény ellen.
jan. 15
20:45
Jön az ár a Dunán (Metropol)
A hirtelen felmelegedés hatására 3.750 négyzetkilométerre nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Dunán pedig három árhullám vonul le, és emiatt várhatóan hétfő hajnalra eléri a Duna a budapesti rakpartokat.
jan. 15
21:09
Kézi: Legyőztük a norvégokat (ATV)
Az elején nagyon rosszul kezdett a magyar csapat.
jan. 15
21:21
Halálra gázoltak egy nőt az M5-ösön (Metropol)
Elgázolt egy személyautó egy román nőt szombaton kora este az M5-ös autópályán, a röszkei határátkelő közelében; az asszony a helyszínen meghalt.
jan. 15
21:30
Vádemelést javasol a rendőrség a volt VI. kerületi polgármester ellen - a nap hírei (Infostart)
Már vasárnap éjjel elöntheti a Duna a budapesti rakpartokat. Hűtlen kezelés gyanúja miatt vádemelést javasol a rendőrség a volt VI. kerületi polgármester ellen. Magyar állampolgárok is kaphatnak vendégmunkásként vízumot az Egyesült Államokba.
jan. 15
23:33
Kézilabda vb: legyőztük a norvégokat (ATV)
Katasztrofálisan indult a meccs, de Császár, Zubai és Mikler vállára vette a csapatot.

Keresés