A KDNP budapesti szervezete tiltakozik az előző újpesti polgármesternek szánt életműdíj és az ezzel élethosszig járó havi 350 ezer forint terve ellen - áll Szalma Botond budapesti elnök csütörtöki közleményében. Előző nap az MSZP budapesti elnöksége már tisztázásra szólította Derce Tamás expolgármestert, hogy ezt a díjat és pénzt azért fogadná el, mert októberben támogatta Wintermantel Zsolt…
A megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, ugyanakkor a törvény megítélése megosztja a válaszadókat - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából. Egyedül a szinkronizált filmek feliratossal való felváltását utasítják el a válaszadók: csak 36 százaléknak tetszik a…
Gyermekgondozási segélyt csak magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár kaphat a családok támogatásáról szóló törvény szerint - olvasható a nemzetpolitikai államtitkárság közleményében.
A kormány 600-650 milliárd forintot fog megtakarítani a költségvetés kiadásaiból 2013-ig, már idén néhány tízmilliárdot, jövőre a teljes összeg körülbelül felét - mondta el a kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A csomagot február végén fogadja el a kormány. Beszámolt arról is, hogy az Európai Unió jóváhagyta az Audi-gyár területszerzését új győri üzemének…
Törvénymódosítási javaslatot nyújt be a Jobbik pénteken a parlamentnek. Ennek célja az állami vezetők korlátlan gépkocsivásárlási jogának korlátozása - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Volner János csak a miniszterelnök és a köztársasági elnök esetében nem korlátozná a megvásárlandó gépjárművek teljesítményét és felszereltségét.
Szükség van új alkotmányra - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szociális Unió elnöke. Szili Katalin kapkodónak és elhamarkodottnak nevezte az alkotmányozás folyamatát, ám szerinte abban így is részt kell venni. A volt házelnök szerint távlatosabb alkotmányra és kétkamarás parlamentre lenne szükség.
Egyiptomot évtizedeken keresztül a stabilitás sarokkövének tartották az arab világban. A tunéziai „jázminos forradalom” után azonban a kairói utcákon is lángra lobbantak a tiltakozások drámai jelképévé vált emberi fáklyák.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala fontos feladata annak garantálása, hogy a szellemi tulajdon védelmének eszközeit megfelelően használják az országkép formáláshoz, és a jellegzetes magyar termékek hírnevének megóvásához - mondta Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke.
Minden eszköz és feltétel rendelkezésre áll egy esetleges rekordárvíz elleni védekezéshez - mondta a környezetvédelmi államtitkár csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az új országos vízügyi igazgató mellett bemutatta az új árvízi térinformatikai modellprogramot.
A kormány február 16-án tárgyalja első olvasatban a Növekedési és Stabilitási Programot, amelynek a ciklus végére kell biztosítania a 600-650 milliárd forintos megtakarítást. A cél, hogy Magyarországon 2013-14-re biztonságosan, közép távon fenntarthatóan 3 százalék alatt legyen az államháztartás hiánya,
Az idei influenza szezonra való hatékonyabb felkészülés és a kórházak anyagi terheinek a csökkentése érdekében az egészségügyi kormányzat kedvezményesen biztosít gyógyszer- és eszközkészleteket a fekvőbeteg ellátó intézményeknek - jelentett be csütörtökön Cserháti Péter, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár Paller Judittal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos…
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében Toroczkai László szervezője volt a 2006. szeptember 18-ai Szabadságtéri rendezvényeknek, így a rendbontókkal együtt egyetemleges felelősség terheli az MTV székházának ostroma közben, a rendőrségi eszközökben okozott károkért - mondta el a Független Hírügynökségnek Mohácsi Zsuzsanna sajtószóvivő. Hozzátette: ha a bíróság a jövőben kártérítésre…
Az új influenza valamint a szezonális influenza A és B vírusa okoz megbetegedéseket Magyarországon - mondta az országos tiszti főorvos, aki beszélt arról is, hogy a helyi járványokat okozó B vírus a legagresszívabb. Paller Judit hozzátette: Az ország nagy részén nagyon magas az átoltottság a krónikus betegek körében.
Befejeződött az egymilliárd forint értékű infrastrukturális oktatásfejlesztési program a IX. kerületi Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskolában - tájékoztatott csütörtöki közleményében a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. A programnak köszönhetően 6200 diák tanulhat szakmát csúcstechnológiájú berendezéseken.
Az MSZP állítsa le európai lejárató kampányát, mert ezzel Magyarországnak árt, a saját hazai népszerűségét nem erősíti - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz alelnöke. Kósa Lajos szerint a szocialisták által írt és nyilvánosságra került levél alapján egyértelművé vált, hogy "a lejárató kampány mögött a szocialisták állnak, akik nem tudnak belenyugodni választási vereségükbe".
Nem nyugodhatunk bele, hogy vannak hátrányos helyzetű térségek az országban - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön Miskolcon újságíróknak. A köztársasági elnök országjárásának első állomásaként látogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.
Az ajtóra és ablakokra szerelt rácsok miatt jutottak be nehezen a balatonboglári égő házba a kiérkező tűzoltók csütörtökön. A bent rekedt idős hölgy életét nem sikerült megmenteni - nyilatkozták a Független Hírügynökségnek a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.
Ezentúl gyakrabban és rendszeresebben egyeztet a kormány hazai és a nemzetközi zsidó közösségekkel - derült ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A találkozókra negyedévente lehetőséget biztosít a kabinet.
Az auschwitz-birkenaui tábor felszabadulásának 66. évfordulójára emlékeztek csütörtökön a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Átadták a Wiesenthal díjat is, amelyet idén Varga Jenő és Korinek László kapott a pécsi holokauszt emlékmű létrehozásában végzett munkájáért - tájékoztatott közleményében a Holokauszt Emlékközpont.
Nyíltan vállalják a szocialisták, amit európai parlamenti kollegáiknak a magyar ügyekről írtak. Göncz Kinga MSZP-s európai parlamenti képviselő szerint a Magyar Nemzetben idézett dokumentumban semmi olyan nem szerepel, amire eddig ne hívták volna fel az unió figyelmét.
Idén is meghirdeti a Torkos Csütörtök akciót a Magyar Turizmus Zrt. A néphagyomány szerint ez a nap a Hamvazószerdát követő nap, így a féláras étkezést március 10-én tartják. A csatlakozni kívánó éttermek a www.menjunkenni.hu honlapon regisztrálhatnak március 7-ig. Tavaly ezerháromszáz étteremben 230 ezer vendég torkoskodott országszerte - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az MT Zrt.
A 2011-es év újabb mérföldkövet jelent az emberiség történetében: bolygónk lakosainak száma idén érheti el a 7 milliárdot. Ennyien, szorosan egymás mellé állva elférnének az amerikai nagyvárosban.
Vádemelési javaslattal pénteken lezárja a rendőrség a West Balkán nyomozást - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség csütörtökön újabb két férfit hallgatott ki gyanúsítottként, nekik a rendezvény biztonságos lebonyolításáról kellett volna gondoskodni.
A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyértelművé tette, hogy a Fidesz-KDNP kormány folytatja a brutális megszorításokat az emberekre háruló válságadók kivetése, a nyugdíjjárulék emelése, a nyugdíj megtakarítások lenyúlása, valamint az igazságtalan jövedelemadó-rendszer bevezetése után - írja közleményében az MSZP.
A nyugdíjfolyósító igazgatóságokon kialakult tumultus miatt az MSZP arra kéri a kormányt, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, hogy mind a harminchat helyszínen rendelje el a szombat-vasárnapi ügyfélfogadást. Az ellenzéki párt szerint a helyenként napi 8-10 ezer nyilatkozó fogadása másképp már nem megoldható.
Újabb két embert gyanúsított meg a rendőrség a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében.
A brit The Guardian szerint az Al-Dzsazíra által kiszivárogtatott dokumentumokból kiderül, hogy 2009-ben, az iráni elnökválasztás idején, Mahmud Abbász egy palesztin üzletembert igyekezett arra rávenni, hogy járuljon hozzá 50 millió dollárral az iráni ellenzék saját rádióállomásának a megalapításához.
Újabb két embert gyanúsított meg a rendőrség a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében; a rendőrség jövő hétfőn vádemelési javaslattal küldi meg az ügy iratait az ügyészségnek.
Tanúk meghallgatásával folytatta a Debreceni Ítélőtábla a Balla-ügy tárgyalását. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján gyilkolták meg. A bűncselekménnyel fiát, Schönstein Sándort vádolják.
Lemondott tisztségéről Kamel Morjane, a tunéziai átmeneti kormány külügyminisztere - közölte a TAP állami hírügynökség csütörtökön. "Úgy döntöttem, hogy feladom a külügyminiszteri pozíciómat, és sok sikert kívánok mindazoknak, akik szerepet vállalnak az átmenet időszakának kormányában" - fogalmazott közleményében Morjane.
Nem ért egyet Bencsik János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium energiaügyi államtitkára Lázár János fideszes frakcióvezető módosító javaslatával, amely a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását csökkentené - írta az Index.hu.