Láncon, lábánál egy fához kikötözve tartották fogva elrablói Szudánban Papp István ENSZ-alkalmazottat - erről maga az érintett számolt be újságírók előtt pénteken délután a Terrorelhárítási Központ budapesti épületében. Azt mondta, nem verték meg és nem is kínozták, de a lelki kínt annál fájdalmasabbnak nevezte.
Összesen tíz Škoda Fabia Super 2000 a nagy múltú rali mezőnyében A Škoda az IRC pilóta- és konstruktőri bajnokság címvédője Új designnal a gyári Fabia versenyautók
Az összes állandó belépőt visszavonta a Parlament sajtószolgálata január elsején. Kövér László házelnök az előző ülésszak végén az InfoRádióban jelezte először, hogy tavasszal drasztikus szigorításokra készül. Sajtóértesülések szerint azonban a médiatörvényt övező felháborodás miatt enyhítenek a tervezett szabályokon.
Az elöntéssel fenyegetett házak védelmében ideiglenes belvízelvezető épült Nyíregyháza legveszélyeztetettebb városrészén, a Kistelekiszőlőben - közölte Parillák Gabriella, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Egy hetedik emberrablót is keresnek a rendőrök abból a társaságból, amely tavaly novemberben pénzátutalásra kényszerített egy férfit a főváros XIII. kerületében. Az ügyben, mint a Független Hírügynökség már hírül adta, eddig hat ember van előzetes letartóztatásban. A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint még keresik hetedik társukat, az 1971-es születésű Bruder Balázst.
Százmilliós nagyságrendű sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése miatt rendelt el nyomozást a Somogy Megyei Főügyészség a pécsi egyházmegyét érintő ügyekben: a Mayer Mihály vezette püspökség egy volt alkalmazottja ugyanis feljelentette a már magánokirat-hamisítással, sikkasztással, zsarolással, csalással és szexuális bűncselekményekkel is összefüggésbe hozott egyházmegyét.
Az ötödik szakasz után is a Volkswagen és Carlos Sainz vezeti a mezőnyt, az összetettben 3'45"-el vezetnek az ezt a szakaszt nyerő BMW-s Peterhansel előtt. Az Al-Attiyah/Gottschalk páros a szakaszon a második lett, az összetettben 7 másodperccel követik Peterhanselt a harmadik helyen.
A katasztrófavédelem, valamint az áram-, a víz-, és a gázszolgáltatók együttműködése révén a hibaelhárítás, az ügyeleti és riasztási rendszer hatékonyabb lett - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. Bakondi György kiemelte: az intézkedés a lakosság biztonságának javítását szolgálja.
Nem a keddi volt az első eset, hogy egy pszichiátrián kezelt beteg rátámadt egy másikra a Nyírő Gyula kórházban. Egy volt ápolónő pénteken az RTL Híradónak azt mondta, a támadások mindennaposak, hol ápolók, hol betegek sérülnek meg. Mindez állítása szerint azért, mert a betegeket nem különítik el megfelelően egymástól.
Röviddel az után, hogy 2006 szeptemberében a Ford vezérigazgatója lett, Alan Mulally heti összejövetelt szervezett vezető beosztású managereivel, s megkérdezte tőlük, hogy mennek a dolgok. „Rendben, rendben, rendben”, jöttek a válaszok az asztal mellől. „17 milliárd dolláros veszteségre számítunk, és senkinek nincs problémája!” kiáltott fel hitetlenkedve Mulally.
Hazaérkezett a tavaly Szudánban elrabolt és a napokban kiszabadított magyar ENSZ-alkalmazott. Jelentősen emelkedhet a belvízzel elöntött területek nagysága a felmelegedés miatt.
Jól összeválogatott borok, melyekkel a konyha is igyekezett lépést tartani. Így jellemezhetnénk a magyar elnökség első parlamenti munkaebédjét a gasztronómia szemszögéből. A magyar uniós elnökség minden egyes rendezvényének valamely magyar borrégió az örökbefogadója, az első eseményen az Észak-Magyarországi borrégió borai jelentek meg - olvasható az elnökség honlapján.