2020. február 1. szombat

febr. 1
16:00
Koronavírus gyanúja miatt különítettek el egy Vuhanból érkező férfit Ferihegyen (SzMo)
Az Index szerint az utas nem kínai, de nemrég járt a járvány gócpontjában.
febr. 1
16:03
Koronavírus gyanús eset Ferihegyen: az utas nem kínai származású (Pénzcentrum)
Néhány órával ezelőtt a Liszt Ferenc repülőtéren elkülönítettek egy lázas utast, akit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak. A férfi nem kínai nemzetiségű volt, ugyanakkor állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban...
febr. 1
16:12
Elsejétől százszázalékos a meddőségi kezelések és gyógyszerek támogatása (Magyar Hírlap)
Az intézkedésekkel akár több százezer forintot is spórolhatnak a rászoruló párok és több mint 4 ezer újszülött jöhet világra 2022-re
febr. 1
16:21
Idén is kétmilliárdot küld Orbán a gémerek sportjára (Alternatív Energia)
Budapesten tartják a visegrádi országok esport fesztiválját, Rogán hivatala és a turisztikai ügynökség szervezi a programot.
febr. 1
16:24
Éjjel jelent meg az „új” NAT: csökken a diákok terhelése, bekerült Wass Albert a kötelezők közé (SzMo)
Alsóban 24, középiskolában 34 óra lesz a maximum. Modernebb eszközök és célok fogalmazódtak meg a módosított Nemzeti Alaptantervben, kérdés, hogy tanárok lesznek-e hozzájuk.
febr. 1
16:30
Vuhanban járt lázas utas Ferihegyen (Infostart)
A férfit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálják és elkülönítették.
febr. 1
16:36
Börtönből érkezik a felmentősereg (Infostart)
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője a debreceni büntetés-végrehajtási intézet gyártóüzemében.
febr. 1
16:54
„Orbán Viktor zöld kaméleon lett” - XXI. századi Magyarországot szeretne a Momentum (Alternatív Energia)
A Momentum, nem meglepő módon a „XX. századhoz” sorolta a Fideszt évértékelőjén.
febr. 1
16:56
Koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgáltak egy utast Ferihegyen (Alternatív Energia)
A férfi nemrég megfordult a kínai Vuhan tartományban, ezúttal Dubajból érkezhetett Magyarországra. A Dél-Pesti Centrumkórház vezetője szerint nincs veszély.
febr. 1
16:57
Nyomást fognak gyakorolni: Fekete-Győr programot hirdetett Orbánék leváltására (ATV)
A Momentum elnöke szerint a 20. század még nem ért véget, ha leváltják a Fideszt, akkor léphetünk át a 21. századba. A pártelnök bejelentette, hogy megalakítják a klímaköröket, amelyekkel nyomást fognak gyakorolni a politikusokra, az országjárást pedig folytatják.
febr. 1
16:58
Koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálhattak egy utast Ferihegyen (Alternatív Energia)
A lázas férfi nemrég megfordult a kínai Vuhan tartományban, ezúttal Dubajból érkezhetett Magyarországra.
febr. 1
17:00
Ásó, kapa, G. főtanácsos, avagy Ámor távolba nyilazása és a nemzetközi bonyodalmak (Alternatív Energia)
Ancsáék a mesebeli találkozás után kijelölték a nagy napot. Már hat hónapja szervezték a menyegzőt, amikor a kerületi kormányhivatal rideg határozatban, kellő finomsággal Valentin-napon közölte: a házasságkötés feltételei nem adottak. Ancsa és Juan – merthogy a magyar lány Costa Rica-i fiúba szeretett bele – ma már házasok, de ez nem a magyar állam
febr. 1
17:00
Február 1-től 100 százalékos a meddőségi kezelések és gyógyszerek támogatása (SzMo)
Csúszott az eredetileg tervezett dátum, de most végre hivatalos.
febr. 1
17:06
Meddőségi kezelések: új rendszer lépett életbe (Infostart)
Február 1-től százszázalékos a meddőségi kezelések és a meddőségi kezelésekben használt gyógyszerek támogatása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
febr. 1
17:06
Koronavírus: már itthon is kifogyóban a szájmaszkok és fertőtlenítőszerek, akkora a kereslet (SzMo)
Kínában felvásárolták minden gyártó teljes készletét, a magyar beszállítók is bajban vannak.
febr. 1
17:08
Atombunkertől az egyik legszebb bálteremig: Magyarország elhagyatott csodáinak nyomában (SzMo)
Még egy régi boncterem is megelevenedik Pataki Tamás különleges fotóin.
febr. 1
17:18
Már a magyar börtönökben is egészségügyi védőmaszkokat gyártanak a rabok (SzMo)
Egyre nagyobb hiány van a maszkokból a víruspánik miatt, így próbálnak segíteni.
febr. 1
17:33
Kohéziós pénzekről tárgyal Orbán Viktor Portugáliában (Menedzsment Fórum)
A magyar kormányfő a Kohézió Barátai csoport kormányfőinek ülésén vesz részt.
febr. 1
17:33
Soron kívül kezdik gyártani a szájmaszkokat: nem az influenza, a koronavírus miatt (Pénzcentrum)
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője szombaton a debreceni büntetés-végrehajtási intézet...
febr. 1
18:00
Napi 12 órában védőmaszkokat gyártanak két magyar börtönben (Alternatív Energia)
Napi húszezer egészségügyi maszk készül el a bv-intézetekben, a kormány ezzel is készül a koronavírus megjelenésére.
febr. 1
18:06
Tavaly 7,5 milliárd forintnyi ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank (Infostart)
Tizenegy ezer tonna, azaz több mint 550 kamionnyi élelmiszert mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ezzel 27 és fél ezer tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesül a Föld, és annyi vizet spóroltak meg, ami egy Eger méretű város éves vízfogyasztásának felel meg.
febr. 1
18:15
Orbán a Brexitről: Az Európai Unión kívül is van élet (ATV)
Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, szombaton a portugáliai Beja városában.
febr. 1
18:45
Fürjes: Nem ad több pluszpénzt a kormány az állatkert Biodómjára (ATV)
Nem ad több pluszpénzt a kormány az állatkert Biodómjára - erről Fürjes Balázs beszélt a Magyar Nemzetnek.
febr. 1
18:48
Orbán Viktor: a viták elején vagyunk (Infostart)
Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, a portugáliai Beja városában.
febr. 1
18:54
Kiderült a Kínából Budapestre érkezett férfi állapota (Infostart)
Nem fertőződött koronavírussal az a férfi, aki Kínából indulva érkezett Budapestre - mondta a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombat délután sajtótájékoztatón.
febr. 1
19:03
Jobbik: Nyitrai Zsolt mondjon le (ATV)
Bűncselekményt követett el, ezért a Jobbik szerint le kell mondania a Fidesz egri képviselőjének, Nyitrai Zsoltnak és azoknak, akiknek közük lehetett az egri választópolgárok listázásához.
febr. 1
19:27
Az Ötöslottó nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 5. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem telitalálat, így a következő héten a várható főnyeremény már 4 milliárd 444 millió forint. Az...
febr. 1
19:39
Orbánnak a Brexit bebizonyította, hogy az EU-n kívül is van élet (Alternatív Energia)
Azt is megállapította, hogy Brüsszel elrontotta a gazdaságpolitikát.
febr. 1
19:39
Nem koronavírussal fertőzött az a lázas beteg, akit délelőtt különítettek el a Liszt Ferenc repülőtéren (ATV)
Nem koronavírussal fertőzött az a lázas beteg, akit délelőtt különítettek el a Liszt Ferenc repülőtéren. Ennek ellenére egy ideig még a Szent László kórházban marad, ahol megfigyelik. Közben a Budapest Airport közölte: felfüggesztik a Csungking-Budapest járatot. A 7 magyar, aki úgy döntött, hogy a járvány miatt hazajön Kínából, adásunkig még nem ér
febr. 1
20:45
Ez az öt szám 4,2 milliárd forintot ér (Alternatív Energia)
Érne. Na majd a jövő héten.
febr. 1
20:48
Életveszélyt hárított el, mégis kirúgták a kamionsofőrt (SzMo)
Több centis hasadást talált az egyik gumiabroncson, megtagadta, hogy továbbmenjen.

2020. február 2. vasárnap

febr. 2
5:15
Veszélyes jégre menni, brutális büntetést kaphatunk (ATV)
Veszélyessé vált a jégréteg a tavakon, az olvadás miatt. A következő napokban pedig tovább romlik a helyzet, mert jön a kora tavaszias idő, akár 17 fokkal. Ha valaki a tiltás ellenére mégis rámegy a jégre, 50-ezer forintig terjedő helyszíni bírságot kaphat. Súlyos esetben pedig szabálysértési eljárás is indulhat, amelyben akár 150-ezer forintos pén
febr. 2
6:27
A Kardashian család és az örmény népirtás (ATV)
Az örmények kereszténységhez való viszonya az apostolok idejére nyúlik vissza, hiszen örmény, asszír, görög és latin nyelvű történelmi források bizonyítják, hogy Tádé és Bertalan apostol is hirdette Arménia területén az evangéliumot.
febr. 2
7:00
Videó: centiken múlott a gyalogosok élete a zebrán (Infostart)
Nem foglalkozott a piros jelzéssel a sofőr.
febr. 2
7:27
Átlátszó: Fidesz-közeli ügyvédi iroda szakít a legtöbbet a "börtönbizniszen" (ATV)
Elszámoltatná a börtönkártérítési perekben eljáró ügyvédeket a Fidesz. Budai Gyula szerint Magyar György kereste a legtöbbet a börtönbizniszen. Az Átlátszó ugyanakkor azt írja, hogy a legtöbb ilyen ügye egy debreceni irodának volt, amelyet ráadásul Fidesz-közelinek nevezett meg a portál. Az ATV Híradója kereste az irodát, de nem nyilatkoztak.
febr. 2
7:30
Tiltott eszköz és tetten érés a Balatonnál (Infostart)
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság nyomozói orvhalászat miatt indítottak eljárást egy sarkadi lakossal szemben.
febr. 2
7:45
Heti abszurd: Pékmese (Alternatív Energia)
Nem tudom, minek volt rosszabb lenni a héten: heteroszexuális, keresztény fehér férfinak, Niedermüller Péternek vagy két Srí Lanka-i pékmesternek Gyergyóditróban, de gyanítom, leginkább az utóbbiaknak. Őket ugyanis nem védi semmi, ha rájönnek, hogy el akarják venni a gyergyóiak munkáját. A két aljas pék egy borongós januári délutánon érkezett a rom
febr. 2
7:48
Gyorsan megjárta az arcátlan taxis (Infostart)
A rendőrök kapcsoltak és a szabálytalan autós után eredtek.
febr. 2
8:18
Szüdi János: A gyűlölet nyáltengerén (Alternatív Energia)
Arcunkon csorog a nyál. Zsebkendőért alig nyúl valaki. Nem számít. Hadd csorogjon! Megszoktuk? Jól is esik? A nyál a miniszterelnök-pártelnök szájából fröcsög. Áttör a mikrofonon, a képernyő üvegfalán. Jut belőle annak is, aki hallja, annak is, aki nem figyeli, annak is, aki, lesi szavait, annak is, aki csak tudomásul veszi, annak is, aki nem is tu
febr. 2
8:57
Egyeztetésre hívja a DK a fővárosi polgármestereket a koronavírus miatt (ATV)
A Demokratikus Koalíció polgármesterei egyeztetésre hívják a budapesti kerületek vezetőit a koronavírus miatt – tudatta a párt közleményben.
febr. 2
9:15
Nyugdíjemelés: van, aki 35-ször annyi emelést kapott, mint egy minimálnyugdíjas (ATV)
A napokban kézbesítették az év eleji nyugdíjemelésről szóló leveleket. Két olyan nyugdíjas értesítőjét hasonlította össze a 24.hu, akik mindketten az átlagnyugdíjnál kevesebbet kapnak.
febr. 2
9:54
A „hülyéket” is összeszámolták 150 évvel ezelőtt – ilyen volt az első szakszerű népszámlálás (SzMo)
Nemcsak a lakosok számát, de a hasznos háziállatokat is összeírták az első hivatalos népszámláláson 1870-ben Magyarországon.
febr. 2
9:57
Két településen is időközi választást rendeznek (ATV)
Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Hejőszalontán és Hidvégardón is polgármestert választanak.
febr. 2
10:39
Ennyit keres a Nimród főszerkesztőjeként Kovács Zoltán (ATV)
Amennyiben a jövőben nem történik változás, 2021 végéig közel 1,2 millió forintból gazdálkodhat Kovács Zoltán a vadászújság főszerkesztőjeként.
febr. 2
10:51
Az Ötöslottó nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 5. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem telitalálat, így a következő héten a várható főnyeremény már 4 milliárd 444 millió forint. Az...
febr. 2
11:27
Állva utazott egy kisgyerek az anyósülésen - erre figyelmeztet a rendőrség (ATV)
Az első ülésen állva utazott egy kisgyermek egy személygépkocsiban Kétegyházán, holott ezt tiltja a szabály - emlékeztet a police.hu. A férfi, aki így vitte kisgyermekét, úgy gondolta, hogy ez nem probléma, mert csak rövid utat akartak megtenni.
febr. 2
11:36
Forgács Imre: Trump kampánya (Alternatív Energia)
Egy latin közmondás szerint a történelem az élet tanítómestere. Ez ma is biztatóan hangzik, de Donald Trump elnöksége élő cáfolata a régi bölcsességnek.
febr. 2
12:09
N. Kósa Judit: Titkos akták a banktrezorban (Alternatív Energia)
A pénz palotái – ezt a címet viselte a kiváló művészettörténész, Gerle János kis könyve, amelyben a főváros hajdani banképületeit vette sorra. A cím tűpontos, hiszen a pénzintézetek az előző századfordulón kifejezetten kényesek voltak arra, hogy stabilitásuk robusztus falakban, gazdagságuk pedig márványban, rézben, üvegben mutatkozzék meg. A legjo
febr. 2
12:11
A kiéheztetés kultúrája - interjú Klaniczay Gáborral, a CEU professzorával (Alternatív Energia)
A kormánynak el kellene gondolkodnia, hogy ha Magyarország érdekeit kívánja képviselni, akkor miként tud elszámolni az MTA erőszakos átszervezésével, a kultúra autonómiáját szisztematikusan felszámoló törekvésekkel. Ezt mondta lapunknak adott interjújában Klaniczay Gábor történész, a CEU professzora, a Háttal Európának című tanulmánykötet egyik sze
febr. 2
12:24
Utazással kezdi a hetet Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök Brüsszelbe, majd Rómába utazik, ahol az EU legfőbb intézményeinek vezetőivel, illetve az olasz miniszterelnökkel tanácskozik.

Keresés