2020. február 23. vasárnap

febr. 23
10:45
Elindult a lomtalanítási szezon (Alternatív Energia)
A fővárosi háztartások 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítás előtt kapnak tájékoztatást arról, hogy mikor tehetik ki az utcára a nem használt dolgaikat.
febr. 23
11:06
Kettészakadt az ország: ennyivel kevesebbért vásárolnak be a szegény megyékben (Pénzcentrum)
2019-ben 3 433 forint volt az egy főre jutó napi boltos vásárlások értéke, Budapesten 4 184 forint, Nógrádban 2 216 forint. Ez a mutató persze minden megyében nőtt az elmúlt években, sőt, Nógrádban sokkal nagyobb ütemben, mint Budapesten....
febr. 23
11:12
Kettészakadt az ország: ennyivel kevesebbért vásárolnak be a szegényebb megyékben (Pénzcentrum)
2019-ben 3 433 forint volt az egy főre jutó napi boltos vásárlások értéke, Budapesten 4 184 forint, Nógrádban 2 216 forint. Ez a mutató persze minden megyében nőtt az elmúlt években, sőt, Nógrádban sokkal nagyobb ütemben, mint Budapesten....
febr. 23
11:15
Az utolsó szalmaszál (Alternatív Energia)
De szép is lenne, ha a műanyag-szennyezőket anyagilag is érdekeltté lehetne tenni, hogy az elhasznált plasztikot – mint az ócskavas összegyűjtése esetében – ne a szemétbe, hanem a hulladékgyűjtőkbe tegyék.
febr. 23
11:18
Néppárti bölcs: Nem volt ok a Fidesz felfüggesztésének feloldására (ATV)
Számos területen nem történt elegendő előrelépés - mondta a Politicónak Herman van Rompuy, a Fidesz Európai Néppárti (EPP) tagságát vizsgáló három "bölcs" egyike.
febr. 23
11:30
Beszóltak a mohácsi busójáráson Schobert Norbinak (ATV)
A rendezvényen egy transzparenssel üzentek Schobertnek, a szövegben megemlítették feleségét, Rubint Rékát is.
febr. 23
11:30
Nem szegregált osztályban is kártérítést ítélt meg a bíróság (Igényesférfi.hu)
A csörögi romákat szintén az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány segítette a perben, ahogy a gyöngyöspataiakat is.
febr. 23
11:48
Szárnyalni a Három Hollóval (Alternatív Energia)
Az Eckermann egy idő után Jedermannként folytatta, de Droste végül mégsem maradt kávéház nélkül: a Három Holló 2017. november 24-én – épp Ady Endre születésnapján – nyílt meg a piarista rendház épületében.
febr. 23
11:50
Félelmek a töltés árnyékában (Alternatív Energia)
Új vágánnyal bővül az ország első vasúti Duna-hídja, emiatt az oda vezető, a budai oldalon lakókörnyezetben haladó vasútvonalat is át kell építeni. Az újbudaiak attól tartanak, hogy a töltés bővítését parkjuk sínyli majd meg.
febr. 23
12:00
Ételrendelésnek álcázva kérhetnek segítséget egy étteremtől a bántalmazott nők (SzMo)
Az Incognito Étterem kampányával a nőnapig tudnak online, vagy azonnali segítséget kapni a családon belüli erőszakot elszenvedők.
febr. 23
12:30
Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak a krónikus betegek: itt a lista (ATV)
Kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta; idén ez 8050 forint, éves szinten 96 600 forint.
febr. 23
12:42
Részegen akart parkolót csinálni háza előtt a felsőnyéki férfi, rossz vége lett (ATV)
A tamási rendőrök közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást.
febr. 23
12:54
Világnézeti kompromisszumok nélküli minőség (Alternatív Energia)
A nemrégiben nyilvánosságra hozott Nemzeti alaptanterv irodalomoktatásra vonatkozói részleteiből kiderül, hogy Márai a jobboldal politikai-kulturális identitásában már korántsem azt a helyet foglalja el, amelyet az ezredforduló táján neki szántak.
febr. 23
13:00
AZ MSZP meg fogja tagadni a támogatást a más pártokba távozó politikusaitól (Magyar Hírlap)
Tóth Bertalan kemény üzenetet küldött Gyurcsányéknak és a DK-ba átlépő volt szocialista polgármestereknek
febr. 23
13:18
Klub Rádió: A Helsinki Bizottság az Szdsz édesgyermeke (Igényesférfi.hu)
Kőszeg Ferenc Szdsz-alapító beszélt emberi jogokról, az Szdsz-ről, a Helsinki Bizottságról és Soros Györgyről is.
febr. 23
13:24
A filmügyi kormánybiztos célja egy "Duna menti Hollywood" (ATV)
Káel Csaba egy interjúban arról beszélt: reméli, a változások több koprodukciót is eredményeznek a régióban, ami szerinte számunkra lokális piacnak számít.
febr. 23
13:24
Akár harmadával is csökkenthető lenne Budapest szemétmennyisége (SzMo)
Az egyedi és közösségi komposztálók segítségével a főváros belső kerületeiben is megoldható lenne a szerves hulladék komposztálása, sőt ez megtakarítást is eredményezhet.
febr. 23
13:27
A hülyeséghez is kell értelem (Alternatív Energia)
Mintha felfordult volna a világ. Pedig csak két, párhuzamosan, szinte egyidőben futó sóműsorról van szó.
febr. 23
13:36
Már több ezren tüntetnek a Nyugati téren a gyöngyöspatai kártérítések miatt (ATV)
Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! – név alatt gyülekeznek a Nyugati térnél és vonulnak a parlamenthez a tüntetők.
febr. 23
13:54
A szegregáció ellen tüntettek Budapesten (Igényesférfi.hu)
Kárt okoztál more, fizesd ki – olvasható az egyik tüntető által tartott táblán.
febr. 23
13:54
Új közösségi házat kapott a pestszentimrei római katolikus plébánia (Magyar Hírlap)
Egy egyházi közösség élete akkor teljes, ha tagjai nemcsak a templomban, hanem egyéb programokon is találkoznak - mutatott rá Erdő Péter bíboros
febr. 23
14:00
Tizenöt busztársaság visszamondta a gyöngyöspatai romák megrendelését (Alternatív Energia)
Félóra-órával a telefonos egyeztetések után jelezték, hogy nem tudják teljesíteni a megrendelést.
febr. 23
14:02
„Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata!” – Az uszító propaganda ellen tüntetnek Budapesten (élő) (Alternatív Energia)
A tiltakozók vasárnap kora délután, a Nyugati pályaudvar melletti parkolóban, Puczi Béla emléktáblájánál gyülekeztek.
febr. 23
14:04
„Senki nincs a törvény felett” – Több ezren tüntetnek a gyöngyöspatai kártérítések miatt Budapesten (élő) (Alternatív Energia)
A tiltakozók a Kúria érintésével vonultak a Parlamenthez.
febr. 23
14:06
Mindig a határokat feszegetni (Alternatív Energia)
A kertvégi budin, napilapból készített WC-papíron tanult meg olvasni. Oknyomozó újságíró lett, rengeteg necces és veszélyes ügybe beleállt. Cikkeivel az egyenlő bánásmódért és az átláthatóságért is küzdött – Pulitzer-emlékdíj lett a „vége”. Marketing- és pr-ügynökséget alapított, de most a jövő társadalma érdekli. A cégvezetésen kívül kríziskommuni
febr. 23
14:12
„Békét akarunk!” - A szabad bíróságokért tüntetnek Budapesten (444.hu)
Több ezren vonulnak a Nyugati térről a parlament elé.
febr. 23
14:24
A gyöngyöspatai kártérítések miatt tüntettek Budapesten (SzMo)
Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! címen szerveztek tüntetést vasárnapra.
febr. 23
14:45
Egy falatnyi tangában ment le a közértbe a vagány csajszi (Ripost)
Nem gondolta túl az öltözködést a leányzó, így minden vásárló megcsodálhatta fantasztikus idomait...
febr. 23
15:03
Tompa Imre: WASP (Alternatív Energia)
„Kijelentése nem a fehérekről, heterókról és keresztényekről szólt általában, hanem a magyar jobboldal egy, a különösség kategóriájában mozgó, markáns honi szegmensének, a kriptonyilasmisiket tömörítő honi jobbszélsők kicsit kukluxos hajlamú mainstreamjének
febr. 23
15:06
Menczer: Alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt (Igényesférfi.hu)
Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.
febr. 23
15:12
Hoppá: beszóltak Schobert Norbinak a mohácsi busójáráson (SzMo)
Több táblán is visszaköszönt a nagy port kavart ügy a felvonuláson.
febr. 23
15:24
Külügy: csak alapos mérlegelés után javasolt az észak-olaszországi utazás (ATV)
Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
febr. 23
15:36
A drogbáró súlyos öröksége (Alternatív Energia)
A Nílus partjairól kihalt a víziló, Afrika többi részén veszélyeztetett fajként tartják számon. Ám hazájától távol, Dél-Amerikában terjeszkedik. A hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar privát állatkertjéből indult hódító útjára.
febr. 23
15:48
Koronavírus - megszólalt az operatív törzs (Infostart)
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) vasárnap az MTI-t.
febr. 23
15:48
2020 a férfiaknak kedvez: Vadító csipkecsodákban villantanak a nők (Ripost)
Szexi fehérneműből soha nem elég! Idén szerencsére bőven lesz miből válogatni! Eszméletlen pikáns szettekben ragyoghatnak a nők. Mutatjuk a legjavát!
febr. 23
16:06
"A cigányok élete is számít" - képeken a budapesti tüntetés (ATV)
Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! – név alatt gyülekeztek a Nyugati térnél és vonultak a parlamenthez a tüntetők.
febr. 23
16:09
„Megvédjük a magyar bíróságot!” – Több ezren tüntetnek a Kossuth téren (élő) (Alternatív Energia)
A Kúria nem cseléd és nem szolga, hanem független igazságszolgáltatási fórum – hangsúlyozta Setét Jenő. Iványi Gábor kiemelte: a nemzeti konzultáció körülbelül másfél milliárd forintba kerül, ami 15-ször nagyobb összeg, mint amit a szegregált családoknak ki kellene fizetni.
febr. 23
16:11
Külügyminisztérium: Mindenki mérlegeljen, mielőtt Észak-Olaszországba utazik (Alternatív Energia)
Kiterjesztették a határátlépési egészségügyi szűrést az érintett térségekből érkezőkre. Az operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól.
febr. 23
16:13
Frontokban gazdag időjárás várható a hét első felében (Alternatív Energia)
Szél, eső, zápor, de enyhe idő várható.
febr. 23
16:18
Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! - tüntetés Budapesten (Infostart)
A fővárosi demonstrációt a Szabad Bíróság Szabad Gyöngyöspata, az Amnesty International Magyarország, a TASZ, az 1 Magyarország Kezdeményezés, a Szociális Csomagküldő Mozgalom (Szocsoma), az Idetartozunk Egyesület és a Főnix Mozgalom szervezte.
febr. 23
16:18
Koronavírus: üzent a külügy az Észak-Olaszországba utazó magyaroknak (SzMo)
Komoly kockázatot rejthet az út a közlemény szerint.
febr. 23
16:18
„A gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai tüntetésre” (Magyar Hírlap)
A megmozdulás szervezői saját magukat leplezték re, a demonstrációra nem egész egy busznyi ember érkezett a településről - közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője +VIDEÓ
febr. 23
16:24
Horváth László: Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett (ATV)
A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a "szabad Gyönygyöspatáért" meghirdetetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett. Ez azt jelenti, hogy a gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott erre a politikai akcióra - jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parla
febr. 23
16:24
Horváth László: A gyönygyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra (Igényesférfi.hu)
A „szabad Gyöngyöspatáért” meghirdetetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett – mondta a miniszterelnöki megbízott.
febr. 23
16:36
Karanténban a magyar diákok a korornavírus miatt: az olasz gócpont mellől jöttek (Pénzcentrum)
Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint egy kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László...
febr. 23
16:42
Karanténba kerül 11 magyar középiskolás a koronavírus miatt (ATV)
Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap délután.
febr. 23
16:42
Karanténba kerülnek a magyar diákok a korornavírus miatt: az olasz gócpont mellől jöttek (Pénzcentrum)
Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint egy kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László...
febr. 23
16:42
A gyönygyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra (BorsOnline)
A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a „szabad Gyönygyöspatáért” meghirdetetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett.
febr. 23
16:51
Ki viszi el a 320 milliót? Íme a Hatoslottó nyerőszámai (Ripost)
A Ha­tos­­lottó vár­­ható fő­­nye­­re­­mé­­nye a nyolcadik játékhéten 320 millió forint volt. Lás­suk a nyer­­tes szá­­mo­­kat!
febr. 23
16:54
Olaszországból hazatérő magyar gyerekek kórházi karanténba kerülnek Budapesten (Infostart)
Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból.

Keresés