2020. február 23. vasárnap

febr. 23
16:54
Népegészségügyi központ: Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő diákok (Igényesférfi.hu)
Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre.
febr. 23
17:12
Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar középiskolások (Alternatív Energia)
Szálláshelyük mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől. A Budapest Airport eközben közölte: felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére.
febr. 23
17:45
Hatos lottó – Elő a szelvényeket, mutatjuk a nyerőszámokat (Alternatív Energia)
Volt egy telitalálat, a nyeremény 328 371 365 forint.
febr. 23
17:48
Koronavírus - lázas ellenőrzés a budapesti repülőtéren, az észak-olaszországi járatok is érintettek (Infostart)
A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is - közölte a Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója vasárnap.
febr. 23
17:54
A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is (Igényesférfi.hu)
A Budapest Airport az elmúlt héten beszerzett egy hőkamerát, valamint egy további kamerát napokon belül bérbe vesz – tudatta a társaság.
febr. 23
18:06
Kiadták a riasztást: durva vihart kapunk a nyakunkba hétfőn (Pénzcentrum)
Ismét feltámad a szél - hívta fel a figyelmet vasárnap késő délután a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely hétfőre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a szél miatt. Az észak felől érkező...
febr. 23
18:18
„Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata!” – Képgaléria a tüntetésről (Alternatív Energia)
Több ezren vettek részt vasárnap délután a „Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata!” címmel meghirdetett demonstráción. A tüntetés résztvevői a Nyugati pályaudvartól a Parlamentig vonultak.
febr. 23
18:20
Nincs reménytelen gyerek (Alternatív Energia)
Srí Lanka után ma már Görögországba szervez nehezen kezelhető gyermekek számára élményterápiás utazásokat Vaskuti Pál klinikai gyermek-szakpszichológus, gyermekvédelmi szakember, egykori vállalkozó. Célja, hogy a kezelhetetlen gyermekeket „visszaadja” a családjuknak.
febr. 23
18:22
Torkos rajttal fordulnak a böjtre (Alternatív Energia)
Bizonyos tekintetben „Torkos Csütörtök” a nyár hírnöke is, hiszen ilyenkor a Balaton is éledezni kezd.
febr. 23
18:24
Elhunyt Szél Júlia (ATV)
Kilencvenkét éves korában elhunyt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa, a Hajdúszoboszlói Polgári Olvasókör tiszteletbeli elnöke - tájékoztatta Fazekas Csaba, a Polgári Olvasókör alelnöke vasárnap az MTI-t.
febr. 23
18:51
Meghalt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa (Alternatív Energia)
Szél Júlia 42 éven keresztül volt a Magyar Rádió munkatársa.
febr. 23
18:53
Zseniális szörnyetegek – Rémes emberek is alkothatnak kiemelkedő műveket (Alternatív Energia)
Sőt, ahogy egyre többet tudunk meg a művészek életéről, néha úgy tűnhet, mintha a deviancia feltétele lenne a zsenialitásnak. De vajon mit kezdjünk ezekkel az életművekkel?
febr. 23
18:57
Koronavírus-járvány: Fontos bejelentést tett a Budapest Airport (Ripost)
Vasárnap közölték a sokakat érintő hírt.
febr. 23
19:06
Havazás, 18 fok, szélvihar: teljesen megbolondul az időjárás jövő héten (Pénzcentrum)
Változékony lesz az idő a jövő héten: napsütésre, de esőre, zivatarra is készülni kell. Ismét többször lesz erős, olykor viharos a szél. A hőmérséklet is ingadozni fog, olykor csak 10 fok körül alakulnak a maximumok, máskor 18 fok...
febr. 23
19:24
Túlélőcsomagot osztottak a Mátészalka és Debrecen között közlekedő vonaton, így tiltakoztak a hosszú menetidő ellen (Alternatív Energia)
A Mátészalkaleaks szerint máshogy nem lehet kibírni az utazást.
febr. 23
19:26
Papp Sándor Zsigmond: Narancsok (Alternatív Energia)
„Vajon hány ilyen alvó reflex lehet még bennem, töprengtem el ezen valamelyik nap. A diktatúra hány ilyen láthatatlan nyomot hagyott maga után?”
febr. 23
19:42
Akár az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak (SzMo)
A fiút a felvétel megjelenése után eltiltották a tanulás mellett végzett munkájától.
febr. 23
19:54
M1: betemetett viadukt kiásására készülnek Salgótarjánban (Infostart)
Salgótarjáni civilek kiásnák azt a völgyhidat, amelyet 1911-ben építettek, és amit a szénkitermelés megszűnése után, meddőhányóval betemettek - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnapi Híradójában.
febr. 23
19:54
Így ünnepelték az idegenvezetők világnapját Budapesten (ATV)
Buszos és hajós kirándulásokkal ünnepelték az idegenvezetők világnapját Budapesten. A jeles nap egyaránt szól a szakmának és a kirándulni vágyó közönségnek. További részletek a videóban.
febr. 23
19:57
Kelet-Európa: a demográfiai válságövezet (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök jól ismerte fel Magyarország és Európa, sőt általában a fejlett világ egyik legnagyobb problémáját: demográfiai válságban vagyunk. Ez a krízis – hasonlóan a klímaválsághoz - mélyen gyökerezik a társadalmi fejlődésben, sőt a jólétben és a szabadságban is. Jó dolog, hogy a magyar kormány tenni akar a népességcsökkenés elle
febr. 23
20:00
Koronavírus-járvány: Fontos tanács az Olaszországba utazóknak (Ripost)
Az államtitkár felhívta a figyelmet az egészségügyi kockázatra, valamint arra, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el ennek feloldásáig.
febr. 23
20:18
Több mint 300 társadalomkutató tiltakozik a kormány jogállamiságot és a romák jogegyenlőségét veszélyeztető lépései ellen (444.hu)
„Miközben nyilvánvaló, hogy a kártérítés nem szünteti meg az okozott hátrányokat, a bíróság döntését megkérdőjelezni és a politikai kommunikáció részeként használni súlyos vétség a társadalmi béke ellen” – írják.
febr. 23
21:03
Emberi maradványokat találtak Sátorhelyen a régészek (Ripost)
2026-ig még négy sírt terveznek feltárni, amely feltételezhetően 1700 ember nyughelye lehet.
febr. 23
21:36
Elrendelték a nyomozást a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezetője miatt (Alternatív Energia)
A gyanú szerint magáncélokra használta fel a céges bankkártyát.
febr. 23
22:06
Durva, ennyit keres óránként a meztelenül takarító anyuka +18 (Ripost)
Claire sokáig egy szállodában suvickolta a padlót, de már akkor érezte, hogy másra vágyik. Kevesebb ruhára és több pénzre!
febr. 23
22:24
15 bátor ember úszta át a téli Balatont (SzMo)
Először rendezték meg a téli Balaton átúszást, mégpedig Szántód és Tihany között, ahol 1300 méter volt a táv.

2020. február 24. hétfő

febr. 24
0:06
Első kézből – Olaszországi magyarok: nincs pánik, de minden üres (Blikk)
Milánóban nyugalom van - ezt mondta lapunknak egy már régóta kint élő és dolgozó magyar. Hogy tájékozódjunk a helyzetről, kint élő magyarokat kérdeztünk meg.
febr. 24
0:10
Fogalma sem volt a sofőrnek, hogy került a sínekre - megszólalt a 2-es villamos vezetője (Blikk)
Ilyet még senki nem látott: egy új Mercedes sofőrje még pénteken a legnagyobb nyugalommal hajtott be a 2-es villamos sínjei közé. Érthető, hogy megállt az élet, hiszen az autóúttól elzárt sínre csak nagyon különleges módon kerülhetett a vadiúj járgány.
febr. 24
0:14
Távozik az Rtl Klub műsorvezetője (Blikk)
3 évig volt az RTL Klub munkatársa Lukács Miki , aki hétfőn lesz utoljára látható a képernyőn.
febr. 24
0:18
5,2 milliárd: jön az ötös lottó történetének legnagyobb főnyereménye (Blikk)
Több mint 5 milliárd forint, egészen pontosan 5,252 milliárd – ennyit kap az, akinek jövő szombaton, február 29-én kihúzzák az ötös lottón mind az öt számát. Szinte felfoghatatlan ez a pénzösszeg, s ezen az sem segít, ha azt mondjuk: a mostani átlag bruttó bérrel – 365 100 forint – számolva közel 1200 évig futná az álomnyereményből.
febr. 24
0:22
Elhunyt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa (Blikk)
Kilencvenkét éves korában elhunyt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa, a Hajdúszoboszlói Polgári Olvasókör tiszteletbeli elnöke - tájékoztatta Fazekas Csaba, a Polgári Olvasókör alelnöke vasárnap az MTI-t.
febr. 24
0:26
Túlélőcsomagokat osztottak a Mátészalka–Debrecen vonalon (Blikk)
A MátészalkaLeaks csoport 150 db "túlélőcsomagot" osztott ki a Mátészalka-Debrecen vonalon utazóknak.
febr. 24
3:54
Fia barátnőjétől bérelt lakást a fideszes képviselő – Borsos összeg a külkerületi otthonért (Blikk)
Menye lakását bérelte közpénzből Fenyvesi Zoltán (55) tapolcai fideszes képviselő – tudta meg a Blikk.
febr. 24
4:30
Gyanús üzletek: polipszerűen hálózzák be Kispestet a Somogyi-érdekeltségek (Magyar Hírlap)
Több ügyben nyomoznak
febr. 24
4:36
Fejlesztések helyett látszatintézkedések (Magyar Hírlap)
Egerben huszonkétmilliárd forint állami forrás áll rendelkezésre beruházásokra, de nincs kiírva közbeszerzés, nem folyik tervezés sem – mondta lapunknak Oroján Sándor
febr. 24
4:54
Polgári ügyekre is kiterjedhet az OBH célvizsgálata a Szegedi Törvényszéken (Magyar Hírlap)
Dagad a bírósági botrány
febr. 24
4:58
Tisztogatás: Jakab Péter leváltotta a Jobbik pártalapítványának kuratóriumát (Magyar Hírlap)
„Proletárdiktatúra”
febr. 24
5:02
Gyurcsány áll az MSZP szétesése mögött is (Magyar Hírlap)
Hétértékelő. Deák Dániel: A klímavédelmi akcióterv kihúzza az ellenzéki politika méregfogát, hiszen a jobboldali kormány intézkedéseit még a legvadabb zöldek is megirigyelhetik
febr. 24
5:06
Dúró Dóra: Véleménydiktatúrát vezetne be Tordai (Magyar Hírlap)
A szegregáció mellett a Mi Hazánk
febr. 24
5:06
A börtönbiznisz elleni javaslat is a Ház előtt (Magyar Hírlap)
Országgyűlési napirend
febr. 24
5:24
Megérkeztek a kórházba az Olaszországból hazatérő magyar diákok és kísérőik (Infostart)
Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza - közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.
febr. 24
5:27
Lelepleztük az életveszélyes kamugyógyszert (Ripost)
Íme, itt a készítmény, amitől óva int a Magyar Kardiológusok Társasága! A szer, melyet láthatóan összefércelt, helyesírási hibáktól és elgépelésektől teli weboldalon kínálnak, az állítás szerint órák alatt teljes és végleges megoldást kínál a magas vérnyomásra. Egy olyan magyar orvos ajánlja, aki nem is létezik. Sőt: a készítményt ugyanazzal a fotó
febr. 24
5:54
Gyakrabban kaphatnak büntetést a szabálytalanul parkoló autósok (ATV)
Egy a HírTV birtokába került hangfelvétel szerint ugyanis a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője több kerékbilincselést sürget az állománytól, mert kevesli a napi három-négy esetet. A Főpolgármesteri Hivatal nem kommentálta az ügyet. A DK támogatja a szankcionálást.
febr. 24
6:00
Minden magyar háztartásban ott lapul a csodakártya: súlyos ezreket spórolhatsz vele (Pénzcentrum)
Majdhogynem minden magyar háztartásba jut valamilyen pontgyűjtőkártya, és ezeket előszeretettel használják is a vásárlók - ez derült ki a Pénzcentrum körképéből, amelyben az öt legnagyobb piaci szereplőt kérdeztük a magyarok pontgyűjtési...
febr. 24
6:06
A tapolcai fideszes képviselő a fia barátnőjétől bérelt közpénzen lakást (444.hu)
Havi kétszázezret fizetett az Országgyűlés Hivatala a külkerületi ingatlanért.
febr. 24
6:18
Kormányszóvivő: Magyarországon is nagyon fontos a klímavédelem (Blikk)
Nagyon fontos kérdés a klímavédelem Magyarországon is, sőt a téma sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen - emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
febr. 24
6:18
Olcsó beteg a jó beteg – Máris üres a kassza több kórházban (Alternatív Energia)
Ha megrendelem a drága gyógyszert börtönbe vihetnek, ha nemet mondok, halálra ítélek egy embert – ezt jelenti a pénzügyi szigor a gyakorlatban egy kórházi vezető szerint.
febr. 24
6:24
Koronavírus - Kórházban vannak az olaszországi magyar diákok és kísérőik (Infostart)
A tizenegy magyar középiskolást, valamint a kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik a a budapesti Szent László Kórházban.
febr. 24
6:51
A Néppárt is gyorsítani szeretné a 7. cikkelyes eljárást – Közös levelet írtak az EP-frakciók vezetői (Alternatív Energia)
Ebben hangot adnak a jogállami eljárás eredménytelenségével kapcsolatos aggályaiknak.
febr. 24
6:53
Városligeti csaták: változtatási tilalommal vág vissza a főváros (Alternatív Energia)
Miközben nyílt színen továbbra is tartják magukat a felek a „főváros nem csatatér” szcenárióhoz, valójában a választás óta folyamatosak az összecsapások politikai, gazdasági és kulturális fronton.

Keresés