Amennyiben március elején valóban orvoshiány alakul ki a csehországi kórházakban, a kormány a helyzet orvoslása érdekében a hadsereg egészségügyi szolgálatát is igénybe veszi - mondta Petr Necas cseh kormányfő.
A legnagyobb amerikai vállalatok mintegy fele közzétette már negyedik negyedéves eredményeit, amelyek többsége eddig nem okozott csalódást, hiszen nagyarányban az elemzői konszenzust felülmúló...
Egyre nagyobb méreteket ölt a francia bírók tiltakozása Nicolas Sarkozy államfő azon múlt heti kijelentése miatt, amelyben az igazságszolgáltatást és a rendőrséget tette felelőssé egy nagy visszhangot kiváltó gyilkossági ügyben és szankciókat helyezett kilátásba.
Bár a válság utáni időszak egyik leginkább figyelt területe, hogy a munkanélküliségi ráta elkezd-e érdemben csökkenni, nem biztos, hogy itt keresendő az igazi megoldás a világgazdaság...
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Népszabadság dolgozói egyesülete a médiatörvény és a médiaalkotmány írott sajtót hátrányosan érintő rendelkezései miatt
Csalás miatt nyomoznak Ferihegyen, a gyanú szerint a Zóna Taxi valótlan forgalmi adatok alapján fizetett díjat a repülőtéri üzemeltetőnek. Házkutatásokat is tartottak
Alig változott a forint árfolyama szerda reggel az előző estéhez képest, az eurót továbbra is 270 forint, a svájci frankot pedig 205 forint körül jegyzik - közölte az MTI. A devizapiacon és az államp...
A MOL az UniCredit Bankkal 2011. február 8-án részvény adásvételi és részvény opciós szerződést kötött. Ezen tranzakciók eredményeképpen az UniCredit tulajdonába összesen 2 914 692 darab (azaz 2...
Úgy tűnik semmi sem tudja elvenni a befektetők kedvét a részvényvásárlástól, a kínai kamatemelés híre csak átmeneti megingást okozott. Az amerikai indexek a tegnapi kereskedésben folytatták az...
A HybridBox Nyrt. tájékoztatása szerint a 100%-os tulajdonában álló HomeSys Media Kft. a mai napon együttműködési megállapodást kötött a Gravity R&D Kft-vel, az általuk fejlesztett Impress ajánlórendszer HomeSys Media Platformba történő integrálásáról - olvasható a BÉT honlapján.
A gazdaságilag nem aktív népességből hosszabb távon több százezer embert lehetne visszavezetni a munkaerő-piacra a felsőoktatásban részt vevők számának csökkentésével, illetve a rokkantnyugdíjazási...
A gyenge negyedik negyedéves GDP adat nyomán - amely zsugorodást mutatott - a Brit Iparszövetség (CBI) i évre várható gazdasági bővülés mértékét a korábbi előrejelzésben szereplő 2 százalékról 1,8 százalékra módosította.
A devizahiteleseknek is jó hír, hogy ismét felfelé vette az irányt az EUR/CHF kurzusa, így a lassan évek óta tartó robosztus svájci frank erősödés megfordulni látszik. Mai elemzésünkben a várható folytatást nézzük meg a technikai elemző szemével.
Az Orbán-kormány ötödére-hatodára csökkentette az önkormányzatok által közmunkára felhasználható forrásokat; emiatt decemberben tízezreket kellett elbocsátani. Csak Encs kistérségben körülbelül kétezer ember jogviszonya szűnt meg - állítja a Lehet Más a Politika párt (LMP).
A foglalkoztatottság drasztikus növelésére van szükség, az új munkahelyek többségének pedig a vállalkozásoknál kell létrejönniük - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden, Makón.
Február végéig négy budapesti kórház vezetésére ír ki pályázatot a főváros, ezekre a korábbi intézményvezetők is jelentkezhetnek - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az...
Az RFV bejelentette, hogy az OTP Alapkezelő befolyása 15% alá, 14,9967%-ra csökkent a társaságban. Az OTP Alapkezelő az RFV tulajdonosi struktúrájában a 2009 júliusi részvénykibocsátás idején...
Eséssel reagáltak az ázsiai tőzsdék a tegnapi piaczárás után bejelentett kínai kamatemelésre, annak ellenére, hogy az amerikai indexek jó hangulatban fejezték be a kereskedést. A vezető indexek közül...
Előzetes adatok szerint 2010-ben a magyar külkereskedelmi mérleg elképesztő, 1525 milliárdos aktívumot produkált, továbbra is az Európai Unió a legfontosabb partnerünk
Alapvetően továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, a fejlett részvénypiacok több éves csúcsokon járnak, az eurózóna adósságválságával kapcsolatos aggodalmak továbbra sem különösebben...
Az eredetileg tervezett 1,7 milliárd helyett 2,5 milliárd font összegű bankadóval terheli bankjait már az idei évben Nagy-Britannia - jelentette be tegnap George Osborne, a szigetország...
Jelenleg a világban a fejlett piacokat veszik, a fejlődőek pedig alulteljesítenek, ez a folyamat tegnap a magyar piacon is érződött, és vélhetően a mai kereskedésre is rányomja bélyegét - véli Farkas...
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a londoni és a torontói tőzsde üzemeltetője a fúzióról - közölte a két társaság. A tranzakcióval egy 6,8 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú vállalat jöhet...
Óriási lépést tett a Deutsche Börse és a Clearstream a befektetési piac modernizálása felé, hiszen a korábbi 3500 alap mellé, újabb 80 000 befektetési alapot tesznek elérhetővé a Xetrán. Ez nem csak...
Európa második legnagyobb autógyártója jelentős árbevétel és profit emelkedésről számolt be a ma közzétett gyorsjelentésében. Nettó profit soron a vállalat eredménye meghaladta az elemzői...
A Magyarországi Volksbank Zrt. 2011. március 10-étől megváltoztatja a lakossági- és vállalati általános kondícióit. A módosításokról ügyfeleit a törvényben előírtaknak megfelelően, vagyis az életbe lépést megelőző 60 nappal korábban, levélben, honlapján és fiókhálózatán keresztül Hirdetményben is értesítette....
Több kedvező makroadat hatására újfent nyereséges napot tudhatnak maguk mögött a vezető részvényindexek. Általánosságban fél százalék körüli volt az emelkedés mértéke, de csúnyán kilóg a sorból a hazai piac. (Solar Capital)
Tavaly 21 százalékkal nőtt az export és 19,1 százalékkal emelkedett Magyarország importja euróban számolva - jelentette szerdán előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,81 pontos csökkenéssel, 22.857,13 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,76 százalékos gyengülést jelent. A vezető indexek gyengülésével indult a kereskedés a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,81 pontos csökkenéssel, 22.857,13 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,76 százalékos gyengülést jelent. Vegyesen ítélik meg a B...
A gazdaságilag nem aktív népességből hosszabb távon több százezer embert lehetne visszavezetni a munkaerőpiacra a felsőoktatásban részt vevők számának csökkentésével, illetve a rokkant-nyugdíjazási rendszer felülvizsgálatával - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője.
Európa második legnagyobb autógyártója jelentős árbevétel és profit emelkedésről számolt be a ma közzétett gyorsjelentésében. Nettó profit soron a vállalat eredménye meghaladta az elemzői...
Jelentős mértékben, 41 500 Ft-ról 35 000 Ft-ra csökkentette a Richter részvények célárát mai elemzésében a Morgan Stanley, mely továbbra is alulteljesítő minősítéssel látja el a papírokat. Az...
A 2010-es év utolsó hónapjában is igen nagy, a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett előzetes adatai szerint 456,9 millió eurós többlet halmozódott fel a magyar külkereskedelemben, így az egész...
Egy felmérés szerint a magyar közép- és nagyvállalatok csupán 30 százalékának van írásos kockázatkezelési folyamata, és a nemfizetési kockázat is jelen van hazánkban
Két évvel a pénzügyi és gazdasági válság kirobbanása után ismét expanzióról beszélünk a régióban - nyilatkozta újságíróknak Gianni Franco Papa, az olasz UniCredit csoporthoz tartozó Bank Austria...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,81 pontos csökkenéssel, 22.857,13 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,76 százalékkal gyengült.
A magyar vállalatok közül egyedüliként az RFV-t találhatjuk meg a ‘World Finance 100’ listáján, melyen minden évben az a 100 cég (illetve magánszemély) kap helyet, amelyek szakterületükön...
Az összes mobiltelefonnal kompatibilis egységes töltő egyszerű ötletének megvalósítását a Bizottság már sok éve szorgalmazza. Az Európai Bizottság és 14 mobiltelefon-gyártó közötti együttműködésnek köszönhetően itt a megoldás: "Egy töltő mindenhez" (onechargerforall.eu). Az adatátvitelre képes telefonokhoz 2010. december 29‑én új műszaki szabványokat hoztak nyilvánosságra. A tegnapi napon…
A japán Nissan Motor Co. autógyár adózott eredménye 78 százalékkal szökött fel a vállalat decemberben zárt harmadik pénzügyi negyedévében. Az erős jen árfolyam hátrányos hatását bőven ellentételezte a fejlődő piacokon rohamosan növekvő kereslet járművei iránt.
Mintegy 15,5 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta tavalyi évét a Leier Hungária Kft., ami 500 millió forinttal kisebb az egy évvel korábbinál - közölte Komlós Andor ügyvezető szerdán az MTI-nek nyilatkozva.
Megkezdte az Apple táblagépe, az iPad legújabb verziójának gyártását - írja a The Wall Street Journal. A piaci várakozások szerint néhány hónapon belül debütálhat az új táblagép. Az Apple...