Az IWM etf a Russell 2000 Small Cap indexet követi le. Ez a mutató egy kisebb piaci kapitalizációjú vállalatok részvényeiből összeállított részvénykosarat jelent. A charton egy kicsit hosszabb időhorizonton láthatjuk az IWM árfolyamának az alakulását. (Solar Capital)
Januárban éves szinten 1,7 százalékra mérséklődött az infláció Csehországban, decemberben ez a mutató 2,3 százalék volt - közölték szerdán a cseh statisztikai hivatalban.
Kettő helyett egy vonaljeggyel, vagy bérlettel is igénybe vehetik a rászorulók február 15-től a BKV mozgáskorlátozottakat szállító, taxirendszerű midibuszát
A vártnak megfelelő egy részvényre jutó eredményről számolt be a Coca-Cola a negyedik negyedévre, a vállalat bevételei pedig kismértékben, 8%-kal felülteljesítették az elemzői konszenzust. A...
A tagjelölteket is be kell vonni az euróövezet jövőjéről folyó tárgyalásokba, mivel a valutauniós reformok jelenlegi formájukban a kelet-európaiak csatlakozását lehetetlenné tévő, kétsebességű Európa kialakulásához vezethetnek
Búzatermési rekordra számítanak Indiában, a világ második legnagyobb termelő országában. Sarad Pavar mezőgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint az idei búzatermés minden korábbinál bőségesebb, 81,47 millió tonna lehet, a tavalyi 80,71 millió után.
A kanadai értéktőzsdét üzemeltető TMX Group és a londoni börzét működtető London Stock Exchange Group PLC előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyesülésről. Siker esetén a világ egyik legnagyobb transzatlanti tőzsdéje jönne létre - jelentették be szerdán.
A vártnak megfelelő egy részvényre jutó eredményről számolt be a Coca-Cola a negyedik negyedévre, a vállalat bevételei viszont 8%-kal felülteljesítették az elemzői konszenzust. A negyedéves...
Növekedett a síbiztosítást választók száma a tavalyi évhez képest, az idei szezonban már több mint 15 ezren választották az Allianz téli csomagok valamelyikét. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy ma már a magyar turisták is egyre felkészültebbek. Szerencsére kevés embert kell hazautaztatni váratlan események miatt, azonban a kisebb sérülések miatti kórházi számlákra tetemes összeget fizetnek ki a…
Mind a hét monetáris tanácstag jelen volt a január 24-i kamatdöntő ülésen, amelyen nagy megosztottság alakult ki a döntést illetően: négy tag a 25 bázispontos kamatemelés mellett szavazott, Csáki...
Mind a hét monetáris tanácstag jelen volt a január 24-i kamatdöntő ülésen, amelyen rendkívül nagy megosztottság alakult ki a döntést illetően - derült ki a ma közzétett rövidített jegyzőkönyvből. A...
A kanadai értéktőzsdét üzemeltető TMX Group és a londoni börzét működtető London Stock Exchange Group PLC előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyesülésről. Siker esetén a világ egyik legnagyobb tra...
Amikor az egyiptomiak a hatalom jelképei, a rendőrállomások és Mubarak pártjának székháza ellen fordultak, különleges dühvel csaptak le a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik vezetőjének, Ahmed Ezznek luxusépületére: háromszor is felgyújtották. Ezz acélmágnás is, továbbá közeli barátja és bizalmasa Gamalnak, Mubarak elnök fiának.
A tegnap megindult korrekció folytatódni látszik a hazai részvénypiacon, ennek köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 175,81 pontos nyitás után tovább csökkent szerdán kora délutánig.
Legkésőbb február 15-éig, jövő hét keddig lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló 1053Ny számú nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) megküldeni. A február 15-ei határidő jogvesztő.
Ma sem érkeznek makroadatok a tengerentúlról, a befektetők a vállalati gyorsjelentéseken túl, egy fontosabb potenciálisan piacmozgató fejlemény érkezését várják az Egyesült Államokból. Délután négy...
Miközben részben az észak-afrikai lázadásokra reflektálva hanyatt-homlok menekülnek a befektetők a feltörekvő részvénypiacokról, a Templeton guruja, Mark Möbius éppen most lát jó vételi lehetőséget....
Minden jel szerint potenciális ellenfelet kapott az IKEA évtizedek óta bevált lapraszerelt bútortechnológiája. A sokak számára nehézkes összeszerelés helyett megérkeztek a piacra a kihajtogatható bútorok....
A törvények állandó változása ellehetetleníti az üzleti terveket, így a hitelhez jutást, a szükséges fejlesztések és beruházások megindulását, mondják energetikai piaci szereplők. A módosítások...
A monetáris tanács tagjai közül négy szavazott az alapkamat 25 bázispontos emelésére, kettő az 5,75 százalékos kamat tartása, egy pedig 25 bázispontos csökkentése mellett voksolt a testület legutóbbi, január 24-i kamatdöntő ülésén - derül ki az ülésnek az MNB honlapján közölt rövidített jegyzőkönyvéből.
A magyarok mintegy fele hajlandó lenne anyagilag is hozzájárulni az államadósság csökkentéséhez - közölte a Nézőpont Intézet szerdán közvélemény-kutatásának megállapítását.
Euro-demonstrációt szervez az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a magyarországi szakszervezeti konföderációkkal közösen áprilisban az unió pénzügyminisztereinek Budapesten megrendezésre kerülő t...
Árat emel a Michelin, a világ legnagyobb gumiabroncs-gyártója. A francia társaság szerdai közleménye szerint az alapanyagok drágulását érvényesítik az értékesítési árakban. Az autógumik ára 5 sz...
Legkésőbb február 15-ig - jövő keddig - lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló nyilatkozatot eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - figyelmeztet az adóhatóság, hozzátéve, hogy a február 15-i határidő jogvesztő hatályú.
A magyarok közel fele hajlandó lenne anyagilag is hozzájárulni az államadósság csökkentéséhez - derül ki a Nézőpont Intézet januári közvélemény-kutatásából. A költségvetési vita kezdete óta...
Legkésőbb február 15-éig, jövő hét keddig lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló 1053Ny számú nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz megküldeni. A február 15-ei határidő jogvesztő....
A BAMOSZ negyedik negyedéves adatai szerint a hazai alapokban, és az azon kívül kezelt vagyon ha enyhe mértékbe is, de tovább tudott emelkedni 38,5 milliárd forinttal, 9361 milliárd forintra. Ez...
A biztosítási penetráció - a biztosítási díjak GDP-hez mért aránya - a kelet-közép-európai régióban egyharmadát teszi ki a nyugat-európainak, így az itt tevékenykedő biztosítók a felzárkózási potenciálból profitálhatnak - közölte az Erste Group szerdán az MTI-vel.
Az írországi gazdasági intézkedések megfelelőek, a szigetország teljesítette a hitelszerződésben szereplő december végi célszámait - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szerdán nyilvánosságra hozott, Írországra vonatkozó időközi jelentéséből.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megszüntette a Magyar Posta ellen indított eljárást a SzerenCSEKK nyereményjáték ügyében - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Index csökkenéssel nyitottak a tőzsdék szerdán New Yorkban, mivel a piacon a kötvényhozamok emelkedése láttán elérkezettnek látták az időt az utóbbi napokban felhalmozott nyereségek kivételére.
Hiány van a korszerű tudással rendelkező szakemberekből és az iskolai utánpótlás sincs megoldva - figyelmeztet az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ).
Stephen Elop, a Nokia új vezérigazgatója levelet írt a munkavállalóknak, amelyben bevallotta: a cég nagyobb válságban van, mint korábban gondolták, adja hírül a BBC alapján a Világgazdaság.
Február 28-ig nyújthatják be kérelmeiket a nagycsaládos fogyasztók a kedvezményes árú gázra. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint a támogatás január 1-jétől visszamenőlegesen jár.
A magyarok közel fele hajlandó lenne anyagilag is hozzájárulni az államadósság csökkentéséhez - derül ki a Nézőpont Intézet januári közvélemény-kutatásából. A költségvetési vita kezdete óta...
Nem mindenkit nyűgözött le az egyik angol önkormányzat döntése, melynek értelmében jóváhagyták, hogy a szomszédos krematóriumtól vételezzen hőt egy szabadidőközpont a fűtésre és a medencék vizének melegítésére....
Annak ellenére, hogy számos arra utaló információnk van, hogy az elmúlt hónapokban élénkült a gazdaság, a munkaerőpiaci kilátások rosszak: a gazdasági szereplők alacsony munkahely-teremtő képessége...
Egyre súlyosabb szakemberhiánnyal küzd a hazai építőipar. Nő az iskolai-vállalati együttműködések fontossága, megoldást a korszerű, gyakorlatorientált képzések hozhatnak
Hiány van a korszerű tudással rendelkező szakemberekből és az iskolai utánpótlás sincs megoldva - figyelmeztet az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ).
Február 28-ig nyújthatják be kérelmeiket a nagycsaládos fogyasztók kedvezményes árú gázra. A három vagy több kiskorú gyermeket nevelő családok - a minden lakossági fogyasztó számára biztosított 120...