2013. január 2. szerda

jan. 2
9:53
Végre a forint is ébredezik (frissítve) (Privátbankár)
Miután Amerika sikeresen elrántotta a kormányt a szakadék előtt az utolsó pillanatban, a tőzsdéken elpukkantják a maradék pezsgőket: kilőttek a tőzsdeindexek, erősödik az euró. Budapesten azonban jóval szerényebb az ünnep. A plafonról mindenki megfeledkezett?
jan. 2
9:57
Az új Mt. élesben - az első fél év a gyakorló munkajogász szemével (HR Portál)
Január elsejétől teljes egészében hatályba lépett az új Munka törvénykönyve (Mt.). A legtöbb rendelkezés már tavaly júliustól érvényben volt, ezért cikkünkben most azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt mintegy féléves gyakorlat - ami egyfajta "„tesztidőszaknak" is felfogható - milyen kérdéseket vetett fel, és miként reagált a mindennapok személyügyi-munkajogi gyakorlata az átszabott jogszabályi, működési…
jan. 2
9:57
Meredek emelkedéssel startolt Európa (ProfitLine)
Az amerikai költségvetési megállapodás hírére jelentős emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a német DAX 30 index 1,4 százalékkal 7.721,41 pontra, a francia CAC 40 index 1,7 százalékkal 3.703,43 pontra, míg a brit FTSE 100 index 1,5 százalékkal 5.984,02 pontra emelkedett a kereskedés elején. Budapesten a BUX index 82,16 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 18 255,36…
jan. 2
9:59
Az arany és az olaj árfolyama is emelkedik (ProfitLine)
Az árupiacokon is az árfolyamok emelkedését eredményezte, hogy az Egyesült Államokban a szenátus után a képviselőház is áldását adta azon kétpárti megállapodásra, mellyel elkerülhetővé válik a költségvetési szakadék néven ismert automatikus kiadáscsökkentést és adóemelést tartalmazó intézkedéscsomag.
jan. 2
10:03
Veszik a hazai részvényeket is (Portfolio)
Ahogy várható volt az európai befektetők is örömmel fogadták az amerikai híreket, így a vezető indexek felfele vették az irányt. A BUX sem marad ki a jóból, bár a hazai börzén az emelkedés valamivel...
jan. 2
10:05
Újabb nagy bírságra számíthatnak az amerikai bankok (Portfolio)
Összesen 10 milliárd dollár büntetést fizethet a 14 legnagyobb amerikai jelzáloghitelező társaság a náluk történt árverezési szabálytalanságok és adminisztratív hibák miatt - írja a Bloomberg. Az...
jan. 2
10:07
Taktikáznak Matolcsyék az élelmiszerek áfájával (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium még nem vetette el a tavaly szeptember végén újra felpezsdített javaslatot, miszerint az alapvető élelmiszerek áfáját csökkenteni kéne, írja a Népszabadság. Az Ernst...
jan. 2
10:09
MNB: a GDP 78,6 százalékán állt az államadósság (Infostart)
Az államháztartás maastrichti adóssága a GDP 78,6 százalékán állt és 22 204 milliárd forintot tett ki a múlt év harmadik negyedévének végén - ez derül ki a nemzeti számlák tavaly harmadik negyedévi adataiból, amelyet szerdán tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A november 19-én közölt előzetes jelentésében a GDP 77,1 százalékára tette az államadósságot a jegybank, de az összegét alig 5…
jan. 2
10:21
Leépítik a Dexia Bankot (Portfolio)
Pénteken megkapta az EU illetékes hatóságainak formális támogatását a Dexia saját leépítési tervéhez. Ezt követően a belga-francia pénzintézet részletesen is bemutatta, miként tervezi jövőjét, miután...
jan. 2
10:21
290 felett kezdi a forint az újévet (Pénzcentrum)
A forint piacán is érezhető volt szerda hajnalban a kedvező hangulat, miután a tengerentúlon az utolsó utáni pillanatban megállapodtak a költségvetési kérdésekről. A forint euróval szembeni árfolyama a 291-es szint alatt kezdte a rövid kereskedési hetet, de látványos elmozdulásra eddig nem futotta....
jan. 2
10:27
Zsugorodást jelez a BMI (Infostart)
Decemberben 48,9 százalék volt a beszerzési menedzserindex szezonálisan kiigazított értéke.
jan. 2
10:30
Tíz nap pluszszabadságot nyerünk idén (HR Portál)
Ebben az esztendőben az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk, ezenkívül a húsvét és a pünkösd egy-egy napja is hétfőre esik, így tíz nap pluszszabadságot nyernek a munkavállalók - írja a Magyar Nemzet.
jan. 2
10:30
Nem sokat csökkent az államadósság a III. negyedévben (ProfitLine)
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -3,2 százalékát érte el - olvasható az MNB legfrissebb közleményében.
jan. 2
10:32
Tavaly is sokat dolgozott a brit királyi család (HR Portál)
Tavaly is sokat dolgozott a brit királyi család, és a munkából alaposan kivette részét a 92 esztendős Fülöp edinburghi herceg, az uralkodó férje.
jan. 2
10:32
A cseh korona és a forint gyengül a régióban (ProfitLine)
Már csak Barack Obama aláírásán múlik a költségvetési szakadék elkerülése, hajnalban ugyanis a szenátus után a képviselőház is jóváhagyta az amerikai javaslatcsomagot. A legnagyobb lépés tehát megvan, amely tovább hajthatja a kockázatos eszközök piacát januárban is. A régióban a forint mellett a cseh korona az ami gyengülésben van a mai napon, míg a román lej és a lengyel złoty is erősödni tudott…
jan. 2
10:34
Kétezren tanulhatnak ingyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (HR Portál)
Csaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt.
jan. 2
10:39
Kisebb volt az adósságcsökkenés, mint korábban gondoltuk (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank harmadik negyedéves pénzügyi számlák adatai szerint egyre intenzívebb a magyar gazdaság alkalmazkodási folyamata: a kormány hiánycsökkentő erőfeszítései látszódnak az...
jan. 2
10:41
Továbbra is pesszimista az eurózóna feldolgozóipara (Portfolio)
Decemberben tovább romlott a feldolgozóipari hangulat az eurózónában. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 46,2 pontról 46,1 pontra csökkent. Az előzetes értéket (46,3 pont)...
jan. 2
10:43
Kilóg a sorból a forint esése (Portfolio)
A kiváló nemzetközi befektetői hangulat ellenére a forint nem tud erősödni. Az euróval szembeni árfolyam gyorsan a 292-es szint fölé került. A háttérben hazai fejlemények állhatnak.Fontosabb...
jan. 2
10:45
Szepsy István: Megdöbbentő lehetőségeink vannak, de kihasználatlanok! (Infostart)
Tokaj-Hegyalján mintegy 2000 hektár olyan szőlőterület van, ami a világ elitjéhez tartozna, de jelenleg ezekben a dűlőkben nem terem szőlő nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Szepsy István. A mádi borász szerint a bortermelők és a befektetők feladata, hogy ezeket újra felfedezzék, de ehhez a munkához az államnak is támogatást kellene adnia.
jan. 2
10:45
A Samsung nagy bejelentésre készül (Privátbankár)
A Samsung saját blogján jelentette be, hogy néhány napon belül a tévés iparágban rukkolnak elő egy innovációval.
jan. 2
10:57
Vastag pluszok Nyugat-Európában is (Portfolio)
Erős kezdést tudhatnak maguk mögött az irányadó nyugat-európai indexek, és immár 1 százalék feletti nyereséget mutatnak. Az öreg kontinens nyugati részén a befektetők szintén az amerikai híreknek...
jan. 2
11:03
Hát ez nem jó! Megint esett a beszerzési menedzserindex (Privátbankár)
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság szerint a beszerzési menedzserindex decemberi értéke 48,9 százalékot mutatott, vagyis 3,2 százalékponttal esett vissza az előző hónaphoz képest.
jan. 2
11:03
Bezárja debreceni gyárát a FrieslandCampina (HR Portál)
Jövő szeptembertől bezárja debreceni üzemét FrieslandCampina tejipari cég, de elképzelhető, hogy a gyár - beszállítóként - mégis tovább működik.
jan. 2
11:03
Nem túl biztatók a kilátások a hazai feldolozóiparban (ProfitLine)
A beszerzési menedzserindex (BMI) szezonálisan kiigazított 2012. decemberi értéke 48,9 százalékot mutat, 3,2 százalékponttal esett vissza az előző hónaphoz képest - közölte szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A mutató értéke a második legalacsonyabb volt az elmúlt évben és ötödször jelezte a feldolgozóipar zsugorodását.
jan. 2
11:05
Szakszervezetek: rosszabb lesz a dolgozóknak (HR Portál)
A szakszervezeti szövetségek elégedetlenek a július elsejével életbe lépett új Munka törvénykönyvével, és annak korrekcióját várják, az év végi minimálbér-megállapodást azonban jó eredménynek tartja a Liga és a Munkástanácsok is, miközben az Autonómok és a SZEF szerint romlani fog a munkavállalók helyzete 2013-ban.
jan. 2
11:07
Így adózunk 2013-ban (HR Portál)
Január elsejétől már mindenki az egykulcsos, azaz 16 százalékos adót fizeti meg jövedelmei után. Változtak a cafeteriára vonatkozó szabályok és életbe lépett a munkahelyvédelmi akcióterv is, amelynek keretében a legveszélyeztetettebb csoportok esetében csökken a munkáltatók járulékterhe - közli a Magyar Hírlap.
jan. 2
11:15
Románia idén nem nyitja ki az "erszényt" (Portfolio)
Nem vezetik be 2013-ban a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést - közölték szerdán a román hírportálok Victor Ponta miniszterelnök televíziós...
jan. 2
11:17
Nem sok jót sejtet az idei évre a forint (Portfolio)
Már december második felében látványosan gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, az új év első kereskedési napján pedig tovább folytatja a megkezdett trendet a forint. Nézzük, mit...
jan. 2
11:21
Romániában egyelőre marad az egykulcsos adó (Privátbankár)
A román kormányfőre hivatkozva jelentették be, hogy nem vezetik be idén a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést.
jan. 2
11:33
Kilóg a sorból a forint esése - De miért? (Portfolio)
A kiváló nemzetközi befektetői hangulat ellenére a forint nem tud erősödni. Az euróval szembeni árfolyam gyorsan a 292-es szint fölé került. A furcsa mozgás háttérben hazai fejlemények állhatnak...
jan. 2
11:36
Nem lesz adócsökkentés idén Romániában (HR Portál)
Nem vezetik be 2013-ban a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést - közölték szerdán a román hírportálok Victor Ponta miniszterelnök televíziós nyilatkozatát idézve.
jan. 2
11:36
Az E-Star vesztesége 1,8 milliárd forint november végéig (ProfitLine)
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 1,78 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget halmozott fel november végéig - derül ki a csődeljáráshoz készített közbenső mérlegből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt a társaság.
jan. 2
11:38
A 20 százalékosnál magasabb béremelést kapnak a tanárok? (HR Portál)
Valószínűleg szeptembertől elindulhat a pedagógus-életpályamodell az új bértáblával együtt - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.
jan. 2
11:39
Csökken a magyar adósság - de ezt alaposan megszenvedjük (Privátbankár)
Az államháztartás nettó finanszírozási képessége javul, a GDP-arányos államadósság viszont a vártnál magasabb. A lakosság és a vállalatok sem tolonganak a hitelért - nem látszik a fellendülés.
jan. 2
11:51
BKV: fontos változások jönnek (Pénzcentrum)
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint 2013 számos változást hoz a fővárosi tömegközlekedésben. Megújul többek között a járműpark, változik több jegy és bérlet ára és újabb buszjáratokon vezetik be az elsőajtós felszállást....
jan. 2
11:57
Beverhetjük a fejünket: februárban megint december lesz? (Videó) (Privátbankár)
A fiscal cliffet elkerülték az amerikai politikusok, a siker azonban nem teljes: a kiadáscsökkentés még előttük áll, a költségvetési plafon pedig vészesen közeledik.
jan. 2
11:59
Majdnem kétmilliárd forint az E-Star vesztesége (Privátbankár)
A múlt havi sikertelen után ma újabb rendkívüli közgyűlést tart az E-Star, ahol a napirend szerint a közbenső mérleg mellett jóváhagyják a társaság 2011. évi beszámolóit is.
jan. 2
12:09
A számkiszervezett (Outsourced) (HR Portál)
Egy ízig-vérig munkahelyi komédia, amelynek fő humorforrása az India és Amerika között húzódó hatalmas kulturális szakadék.
jan. 2
12:09
Fiscal cliff: Félig orvosolt problémák (ProfitLine)
Fiscal cliff: Az adónemek kérdéseiben ugyan kompromisszum született, de a kiadáscsökkentéssel kapcsolatos megállapodást februárra halasztják. Az év második hónapjában éri el az USA államadóssága a törvényben rögzített plafon maximális mértékét.
jan. 2
12:09
Elkeltek a kincstárjegyek az év első aukcióján (Portfolio)
A tervezett 50 milliárd forint összegben értékesített ma 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket az ÁKK. A benyújtott ajánlatok bő másfélszeres mértékben haladták meg a meghirdetett mennyiséget, az...
jan. 2
12:12
Nem idén vezetik be Romániában a differenciált jövedelemadót (Adózóna)
Nem vezetik be 2013-ban a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést - közölték szerdán a román hírportálok Victor Ponta miniszterelnök televíziós nyilatkozatát idézve.
jan. 2
12:14
Még nincs végleges döntés az élelmiszeráfáról (Adózóna)
Még nincs végleges döntés az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről - tudta meg a Népszabadság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM).
jan. 2
12:15
Ausztria sincs kolbászból, viszont egyre többen vannak munka nélkül (Privátbankár)
Nőtt a munkanélküliség Ausztriában, amely már 385 ezer embert érint, de még mindig a legalacsonyabb az Európai Unióban.
jan. 2
12:16
Elnézőbb lehet a NAV: február 15-ig pótolható a mulasztás (Adózóna)
Kellemes meglepetés a vállalkozásoknak, hogy az adóhatóság nem törli automatikusan azoknak a cégeknek az adószámát, amelyek elmulasztották kitölteni és időben visszaküldeni a KOCKERD kérdőívet, a "bűnbánók" akár bocsánatot is nyerhetnek, amennyiben február 15-ig pótolják mulasztásukat - írja a szerdai Világgazdaság.
jan. 2
12:27
Vezetőváltás a TVK Nyrt-nél (Portfolio)
A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság tájékoztatása alapján 2013. január 2-ától a TVK Nyrt. Petrolkémiai technológia és projekt fejlesztési vezetői pozícióját Suba Péter tölti...
jan. 2
12:33
A céges vásárlások tartják lélegeztetőgépen az autópiacot (Privátbankár)
Tavalyhoz képest kicsit javult az új autók eladásainak száma, de ez a korábbi - válság előtti - időszakhoz képest még mindig gyenge. Az eladások jelentős része cégek részére történik.
jan. 2
12:42
Romlott az euróövezetben a feldolgozóipar teljesítménye (ProfitLine)
Decemberben kissé romlott a helyzet az euróövezeti feldolgozóiparban, miután az ágazat beszerzési menedzserindexe 46,1 pontra esett az előző havi 46,2 pontról - derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet szerdán publikált adataiból.
jan. 2
12:45
Őrzi a BUX a reggeli pluszokat (Portfolio)
Az osztrák börze vezetésével továbbra is a pozitív tartományban tartózkodnak a régiós piacok. A vezető hazai index, a BUX közel 0,8 százalékos nyereséget halmozott fel a délelőtti kereskedésben. A...
jan. 2
12:47
A bikáké a terep az európai piacokon (Portfolio)
Miután az amerikai döntéshozók elfogadták a fiscal cliffel kapcsolatos megállapodást felrobbant a hangulat a részvénypiacokon. A vezető amerikai benchmarkok 1 százalék feletti pluszban zártak, sőt a...

Keresés