2017. március 31. péntek

márc. 31
8:23
BUX: kiábrándulás, vagy átmeneti korrekció? (Portfolio)
A magyar tőzsde a kiváló évkezdet után nemcsak hogy lendületét vesztette, hanem esni kezdett, mi több jelentősen le is maradt a régiós és globális versenyben. Az elmúlt két évben el voltak...
márc. 31
8:25
Megemelte célárát a Richterre a JP Morgan (Portfolio)
A JP Morgan 7930 forintról 8230 forintra emelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát, ajánlásuk felülsúlyozás. A legfrissebb ajánlások alapján 6 elemző vételre, 2 tartásra, 1 pedig eladásra...
márc. 31
8:27
Orbán elárulta, kin múlik a CEU bezárása (Privátbankár)
A kormányfő szerint a CEU is a csaló egyetemek között van és csak a két ország kormányának irgalmán múlik a sorsa. Nem fair, hogy míg a magyar egyetemek egy magyar diplomát adnak, addig a Közép-Európai Egyetemen egy magyart és egy amerikait. Az amerikai kormánnyal nem tárgyaltak még.
márc. 31
8:29
Letartóztatták Dél-Korea elnökét - érik a politikai zűrzavar? (Privátbankár)
Korrupciós botrányok miatt tartóztatták le Pak Gun Hjet.
márc. 31
8:33
Négy magyar régió a legszegényebbek között (HR Portál)
Hét magyar régióból négy szerepel az EU húsz legszegényebbje között, írja a hvg.hu az Eurostat friss adataira hivatkozva.
márc. 31
8:35
Határozott idejű szerződések csapdájában (HR Portál)
2010 óta az Európai Unióban keletkezett állások fele ideiglenes, így a munkavállalók egy jelentős csoportja az állandó határozott idejű szerződések csapdájába került. A munkáltatók a válság után jóval óvatosabbak a munkavállalók hosszú távra történő felvételével, hiszen a határozatlan idejű szerződéssel dolgozó alkalmazottaktól jóval nehezebb megválni, és általában több juttatásra jogosultak. Így…
márc. 31
8:36
A Magyar Fürdőszövetség sajtóközleménye a fürdőszolgáltatások ÁFA tartalmának csökkentéséről (ProfitLine)
A magyarországi fürdőkultúra az 550 üzemelő fürdőegységével kiemelkedő értéket képvisel Európában. Évtizedek óta sikeresen járul hozzá Magyarország ismertségéhez nemzetközileg is elismert fürdő- és egészségturisztikai desztinációként.
márc. 31
8:39
A dollár hátán kapaszkodik kicsit feljebb a forint is (Portfolio)
Kismértékben erősödni tudott csütörtök estére a forint azzal párhuzamosan, hogy a dollár ismét begyújtotta a rakétákat. Így most sikerült eltávolodnia a magyar devizának a 310-es lélektani szinttől,...
márc. 31
8:39
Alig gondoskodik valalki a gyermekéről: nem sok Babakötvény fogy (Pénzcentrum)
Hétszázzal több Start-számlát nyitottak tavalyhoz képest....
márc. 31
8:57
Csúcstámadásra készül a német tőzsde (Portfolio)
Tegnap a vezető európai részvényindexek többsége pluszban zárta a napot és a jó hangulat folytatódott az amerikai kereskedés során is, a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq is közel fél százalékot tudott...
márc. 31
8:57
Alig gondoskodik valaki a gyermekéről: nem sok Babakötvény fogy (Pénzcentrum)
Hétszázzal több Start-számlát nyitottak tavalyhoz képest....
márc. 31
8:59
A transznemű ügyfeleiért lép egy szokatlant a bank (Portfolio)
Egyre több bank próbál nyitni a világon a nemek sokszínűsége felé, az HSBC most azzal próbálkozik, hogy a megszokott hölgyem/uram megszólítások mellett semleges titulust is használ az ügyfeleinél. ...
márc. 31
9:03
Megérkezett a masszív áremelkedés a magyar iparba is (Privátbankár)
Közel 5 éve nem látott tempóban emelkedtek az ipari termelői árak februárban.
márc. 31
9:06
Új szőlőültetvényekre kérhető telepítési engedély holnaptól (Adózóna)
Az uniós szabályokkal összhangban Magyarországon is növelhető a borszőlőültetvények nagysága tavaly óta, az új telepítési engedély iránti kérelmet április 30-áig lehet benyújtani a területileg illetékes hegybíróhoz – tájékoztatta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az MTI-t.
márc. 31
9:09
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban (ProfitLine)
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban februárban éves összevetésben, de januárhoz képest a vártnál erősebben bővült.
márc. 31
9:15
Jön a kézműves Meki - friss marhahúsból készítene hamburgereket a McDonald's (Portfolio)
Fagyasztott húspogácsa helyett friss marhahúsból készítene hamburgereket a McDonald's - jelentette be a társaság. Persze nem az összes fajta szendvicshez gyúrják majd helyben a dolgozók a...
márc. 31
9:15
Tízezreket bukhatnak a magyar családok: hamarosan lejár a határidő (Pénzcentrum)
Összesen 3,2 milliárd forintnyi 2015-ös, idén lejáró feltöltést kellene felhasználniuk az OTP Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) birtokosainak. A felhasználásra még bő két hónap áll a rendelkezésükre. A jelenleg hatályos...
márc. 31
9:17
Végre észhez tért Kína? (Portfolio)
A legnagyobb kínai bankok javuló nem teljesítő hitelállományokról és veszteségelnyelő tartalékokról számoltak be a tavalyi negyedik negyedéves jelentésükben. Azt várják, hogy a tendencia idén is...
márc. 31
9:17
76 ezret bukhatsz évente: sok beteg nem ismeri ezt a kedvezményt (Pénzcentrum)
Sokan nem tudják, pedig jó néhány betegség - többek között a gluténérzékenység - után is jár adókedvezmény. Ennek összege 2017-ben havonta 6 375 forint, de vajon mire elég ennyi pénz? Bár egyre több a gluténmentes élelmiszer a boltok...
márc. 31
9:19
Nem lesz áfakedvezmény lakásfelújításra (Portfolio)
Nem terjeszti ki a kormány az áfakedvezményt a lakásfelújításra - mondta el a Világgazdaság kérdésére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A lakásfelújításra vonatkozó áfakedvezmény lehetséges...
márc. 31
9:19
Itt a trükk, amivel biztosan tudhatod, milyen kólát iszol (Pénzcentrum)
Korábbi tesztünk alapján a többség nem tudja megmondani, hogy milyen kólát iszik. Egy szakértő most elárulta, hogyan különbözethetjük meg íz alapján a márkákat. Korábban írtunk a Pénzcentrumon körképet a magyar üzletekben...
márc. 31
9:21
Hiába az év végi költekezés, bőven a hiánycél alatt maradtunk 2016-ban (Privátbankár)
Mindössze 1,7 százalék lett a kormányzati szektor GDP-arányos deficitje 2016-ban az előzetes adatok szerint.
márc. 31
9:21
Megvan a 2016-os hiányszám! (Portfolio)
A kormányzati szektor 2016. évi hiánya az előzetes adatok szerint 609,7 milliárd forint, a GDP 1,7%-a volt. Vagyis még azzal is a kitűzött 2% alatt maradt a deficit, hogy az utolsó negyedévben...
márc. 31
9:21
A boltok piszkos trükkje: így sóznak rád még több mosóport, törlőkendőt (Pénzcentrum)
A boltok reklámjai és hirdetései, sőt sokszor maga a bolt megjelenése is arra ösztönöz bennünket, hogy minél többet vásároljuk. Ezt sokszor érzelmek keltésével érik el, ennek hatására viszont sokan hajlamosak arra, hogy túlvásárolják...
márc. 31
9:23
Ha legközelebb az Aldiba mész, ez is jusson eszedbe (Privátbankár)
Az Aldi 2017-től kezdve a Moltól vásárolt zöldárammal biztosítja valamennyi magyarországi létesítményének áramigényét.
márc. 31
9:23
Újra ütik a Molt (Portfolio)
Tegnap a vezető amerikai részvényindexek a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq is közel fél százalékot tudott emelkedni, Ázsiában azonban elromlott a hangulat, a vezető ázsiai részvényindexek közel fél...
márc. 31
9:23
Átmentél a piros lámpán? Nehogy befizesd a büntetést! (Pénzcentrum)
Egyes jogértelmezések szerint jelenleg jogszabályba ütközik közterületen elhelyezett kamerák felvételei alapján kiszabott büntetés. Persze ez változhat, hamarosan egyértelműsíthetik a szabályokat. A Fővárosi Önkormányzat...
márc. 31
9:25
Összeomlott a magyar lottónyertes: az adóhivatal vihet mindent (Pénzcentrum)
Úgy tűnik elveszítheti régi álmát a magyar lottónyertes házaspár, a cukrászdájuk gépeit már lefoglalta az adóhatóság. Ugyan nem tudni, mi történt pontosan, az viszont kiderült, hogy adótartozás miatt vitték el az üzlethelység felszereléseit....
márc. 31
9:27
Álommeló: 450 ezres havi fix, diploma sem kell hozzá (Pénzcentrum)
Újabb hullámokat ver Európában a kamionsofőrök visszás helyzete. Az itthon kiemelkedő bérnek számító fizetésért a sofőrök széthajtják magukat. Előfordul, hogy hónapokig nem alszanak rendes ágyban és szinte semmire nem költenek külföldön...
márc. 31
9:29
6 meglepő árucikk, amit soha ne vegyél meg a szupermarketekben (Pénzcentrum)
Manapság már szinte mindent meg lehet vásárolni a nagy élelmiszerboltokban. Akad azonban néhány termék, amit egyáltalán nem érdemes a szupermarketekből beszerezni, legalábbis, ha nem szeretnénk feleslegesen sokat költeni. Bár...
márc. 31
9:31
Lépett az MNB: fontos változás jön a magyar bankoknál (Pénzcentrum)
2019 közepére valósul meg az a pénzforgalmi alaprendszer, melyhez csatlakozva a magyarországi pénzforgalmi szolgáltatók képesek lesznek azonnali fizetési szolgáltatást nyújtani ügyfeleik számára. A fejlesztést a jegybank tulajdonában...
márc. 31
9:33
Új városközponttá alakul az ország legnagyobb betontorzója (Portfolio)
Az M0-ás, M1-es és M7-es autópályák által határolt "aranyháromszögben" hosszú évek után újraindult az elmúlt évtizedek talán legnagyobb agglomerációs ingatlanfejlesztése, melyben hamarosan átadásra...
márc. 31
9:33
Ezek a legjobb éttermek most Budapesten (Pénzcentrum)
Bőséges adag megfizethető áron, nem csoda, hogy Budapest egyre inkább közkedvelt úticélja a gasztroturistáknak - kezdi ajánlóját a Culture Trip, a világ egyik meghatározó kulturális és utazási oldala. Az utóbbi időben egyre...
márc. 31
9:35
Vége a harcnak: megegyezett a Heineken és a Csíki Sör (Pénzcentrum)
Vége a pereskedésnek, megegyezett egymással a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft.  A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn. A felek...
márc. 31
9:37
Csomós Mari lett a Nemzet Színésze: ennyi üti mostantól a markát havonta (Pénzcentrum)
Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten - közölte a Nemzeti Színház Facebook-oldalán. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban...
márc. 31
9:39
Hiába az év végi költekezés, bőven a hiánycél alatt maradtunk tavaly (Privátbankár)
Mindössze 1,7 százalék lett a kormányzati szektor GDP-arányos deficitje 2016-ban az előzetes adatok szerint.
márc. 31
9:39
Erőteljes nyugdíjemelés jöhet: 150 ezer lenne a minimum (Pénzcentrum)
Az elmúlt napokban számos nyugdíjasoknak szóló ígéret látott napvilágot. Szavazz, szerinted melyik terv megvalósulása lenne a legjobb. Csak úgy szórták a nyugdíjasoknak szóló ígéreteket az elmúlt időszakban. Ez persze nem...
márc. 31
9:41
Teljes siker: elkapkodták a befektetők az Alteo kötvényeit (Privátbankár)
Az Alteo március 30-i, több mint 2 milliárd forint összértékű zártkörű kötvénykibocsátása jelentős túljegyzéssel zárult.
márc. 31
9:41
Durva kijelentést tett Zacher Gábor: csak átverés a méregtelenítés (Pénzcentrum)
A méregtelenítő kúrák nagy többsége egyszerű pénzszerző trükk, mivel méregtelenítés nem létezik - mondta Zacher Gábor toxikológus. Egyre több tanulmány támasztja alá Zacher Gábor toxikológus állítását, miszerint a méregtelenítés...
márc. 31
9:42
Európai tőzsde - Mi történt ma? (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken.
márc. 31
9:43
Sokba kerül a botrány a Tescónak: 46 milliárd a bírság (Pénzcentrum)
Csaknem 130 millió font pénzbírságot fizet a Tesco a három évvel ezelőtt kipattant könyvelési botrány miatt. A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) kedden...
márc. 31
9:44
Tovább élénkült a termelői árak emelkedése (ProfitLine)
Februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,0 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítési árak átlagosan 7,0, ezen belül a feldolgozóipari árak 10,2 százalékkal magasabbak voltak a kőolaj világpiaci árváltozása miatt, míg a szintén jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás belföldi értékesítési árai 0,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit -…
márc. 31
9:45
Meglepő dolog derült ki a gyorsfagyasztott zöldségekről (Pénzcentrum)
Itt a tavasz, és lassan beköszönt a színkavalkád a piacokon és az élelmiszerüzletekben is. A pultokon megjelennek az újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Sokkal egészségesebbek, mint gyorsfagyasztott...
márc. 31
9:47
Ő a legidősebb magyar nyugdíjas: 1907-ben született, ma 109 éves (Pénzcentrum)
Szép számmal képviseltetik magukat hazánkban a 100 év felettiek. A legidősebb magyar nyugdíjas nő, aki tavaly ünnepelte a 109. szülinapját. Az ellátottaknak egyébként több mint a fele nő, akik átlagosan 6 évvel kapják tovább a nyugdíjukat...
márc. 31
9:49
Itt a NÉBIH vizsgálat eredménye: durván sok az átverős étel (Pénzcentrum)
Dagad az élelmiszerbotrány: a termékek 70 százaléka eltér a nyugati boltokban árultaktól. A Nébih 96 terméket vizsgált meg az elmúlt hetekben, a korábban kirobban élelmiszerbotrány miatt.A tapasztalatok szerint a termékek 70...
márc. 31
9:51
A végén még szépítettek kicsit az amerikai növekedésen (Portfolio)
Az eddig becsült 1,9%-kal szemben 2,1 százalékkal bővül a tavalyi negyedik negyedévben az amerikai gazdaság - derül ki a csütörtökön publikált végleges adatokból. A hírre a dollár tovább erősödött az euróval szemben. Az előzetes...
márc. 31
9:51
Itt a Spar bejelentése: jövőre indul a webshop (Pénzcentrum)
Jól teljesített a tavalyi évben a Spar Magyarország. Idén 24 áruház újulhat meg és 5 új áruház nyitja meg a kapuit. Hamarosan pedig a Spar webshop is elindulhat - hangzott el az áruházlánc szerdai sajtótájékoztatóján. 2016-ban...
márc. 31
9:53
Tippelj, kik Európa legszegényebbjei! (Portfolio)
Ma tette közzé az Eurostat az egy főre jutó GDP-adatokat. Ebből képet nyerhetünk, hogy miként alakulnak a fejlettségbeli különbségek az Európai Unióban. Felteszünk pár érdekes kérdést, lássuk, tudod-e rá a választ! Az uniós átlag...
márc. 31
9:53
Ha nem épülnének lakások, sírva is fakadhatna a magyar építőipar (Pénzcentrum)
A lakáspiac húzza az építőipart, a többi szegmens gyakorlatilag továbbra is vegetál. Legalábbis egy friss adatsor szerint míg a lakásépítések volumene 60 százalékkal emelkedett, addig az összes építőipari beruházás összértéke...
márc. 31
9:55
Nem igaz, hogy nem ad több pénzt elektromos autókra a kormány! (Portfolio)
Mivel a kormány hosszú távon is kiszámíthatóvá kívánja tenni az elektromos autók elterjedését, ezért 2017-re további 3 milliárd forinttal támogatják azok beszerzését - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön....

Keresés