Sokak érdeklődését felkeltette Szlovénia 2016 őszén azzal, hogy itt található Melania Trump, az Egyesült Államok first ladyjének szülővárosa. A közelsége ellenére magyar turisták által kevéssé...
Egy több ezer európai háztartást vizsgáló felmérés kimutatta, hogy sokan a szükségesnél többet fizetnek azért, hogy elég meleg legyen az otthonukban. Az elavult fűtési technológiák használata hozzájárul a túl magas fűtésszámlákhoz, és vitákat okozhat a családban, mely helyiségben milyen hőmérséklet legyen.
Több mint 30 magyar fürdő csatlakozott A víz világnapjához, vasárnap vagy március 22-én, szerdán az ország több pontján várják a fürdők rendezvényekkel, oktató- és szabadidős programokkal, gyógyvízkóstolással a vendégeket.
A következő napokban ismét melegszik a levegő. Napközben többfelé 20 Celsius-fok felett, s helyenként a leghidegebb órákban is 10 fok körül alakul a hőmérséklet. Túlnyomóan száraz lesz az idő, néhol előfordulhat eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Lehet-e halasztva szerepeltetni az áfabevallásban azokat a tételeket, amelyeket a fizetési határidőn túl egyenlített ki a vevő? – kérdezte olvasónk. Dr. Bartha László adójogi szakjogász szakértőnk válaszolt.
A Koch borászat a PAR Wine Award International verseny Top Gold elismerése mellett két arany- és egy ezüstmedált is kapott a Düsseldorfban tartott nemzetközi bormustra vasárnapi díjátadó ünnepségén.
Meghatározatlan időre elhalasztotta a Nemzetközi Valutalap (IMF) igazgatótanácsa annak megvitatását, hogy Ukrajna megkaphatja-e és mikor a következő hitelrészletet - közölte az ukrán sajtó az IMF honalapján található információra.
A legújabb felmérés szerint kevesebben (44%-nyian) támogatják Skócia elszakadását az Egyesült Királyságtól, mint a függetlenségről 2014-ben tartott népszavazás idején (45%), de a skót választók...
Esti sci-fi helyett ajánljuk mindenkinek ezt a rövid videót egy apró, de annál látványosabban mozgó robotról, amit a NASA fejlesztett más bolygók felkutatása céljából. Small robot, huge...
Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, Devin Nunes szerint Donald Trump és csapata a 2016-os elnökválasztási kampányban "nem játszott össze" Oroszországgal.
Rekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap Berlinben a párt rendkívüli kongresszusán. ...
Rekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap Berlinben a párt rendkívüli kongresszusán....
A 21. századi ember boldogulása érdekében az írás, az olvasás és a számolás mellé a programozást is be kell emelni az alapvető képességek közé - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap este a világ legnagyobb információs technológiai szakkiállítását, a hannoveri CeBIT-et megnyitó beszédében.
Az amerikai kormányzat "tiszteletet parancsoló", magas és áthatolhatatlan falat szeretne az amerikai-mexikói határon. A szövetségi kormányzat a hét végén nyilvánosságra hozta terveit arról, hogy...
Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint ha egy alapító ország, jelen esetben Franciaország kilépne az Európai Unióból, véget érne az európai integráció folyamata.
Száztizenhét nappal a budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt tömeges vízi szelfizési magyar rekord született vasárnap délután a Széchenyi Gyógyfürdőben.
A vasárnapi televíziós politikai műsorokban élénk vita bontakozott ki amerikai politikusok között Donald Trump azon állításáról, hogy Barack Obama volt elnök a választási kampányban lehallgattatta őt.
Kétszáz magyar és nyolc-kilencszáz nemzetközi film érkezett az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra - mondta el a fesztivál igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap este.
Az Iszlám Állam (IÁ) területvesztése miatt a dzsihadista harcosok Európába tartanak és Olaszország is terrorista támadás célpontja lehet, ezért tovább erősítették a biztonsági készültséget a római szerződések 60. évfordulójára tervezett EU-csúcs közeledtével - írta az olasz sajtó vasárnap.
Magyarországon kiderül, hogy a drasztikus minimálbér-emelések hatására mennyivel emelkedtek a fizetések januárban, míg külföldön Janet Yellen amerikai jegybankelnök mond beszédet, Európából pedig...
A vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletmódosítása, amely a vásárlók egyértelmű tájékoztatására kötelezi a kiskereskedőket A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők…
Az MNB további laza monetáris politikája és a megnövekedő nemzetközi kockázatok miatt a következő hetekben-hónapokban ismét inkább a gyengülés felé mozdulhat a forint a legfrissebb elemzések szerint....
Februárban több mint 84 ezer magyar állampolgár dolgozott Ausztriában, ami új rekord, soha nem jegyeztek fel ekkora számot. Ugyanakkor majdnem 71 ezren kint is laktak, akik között viszont akadnak gyerekek és nyugdíjasok is. Az ingázók száma így közel 35 ezer lehet, és akkor még nem számoltuk a feketén dolgozókat.
A bevallások és az éves beszámoló időszaka évről-évre próbára teszi a szakmabelieket és a cégvezetőket egyaránt. Hiába van már meg a rutin, rengeteg a teendő és mindig akadnak kérdések, amelyek komoly fejtörést okoznak – a határidő pedig szorít. Rendeljen most – az Adózóna segítségére lesz! Itt minden információt megtalál, amelyre a bevallás során szüksége lehet, és ha szükséges, szakértőink…
Az osztrák szociális rendszer "bevándorlóinak" megállítása érdekében csak öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, aki erről az Österreich című lap vasárnap megjelent számában beszélt - írta az MTI.
Azt írja a The Guardian, hogy a legfrissebb adatok szerint az Angliában újonnan regisztrált, uniós országokból érkező nővérek száma a Brexit szavazás óta 92 százalékkal visszaesett - írta a HVG.
Az Országgyűlés ma kezd vitát arról a kormánypárti javaslatról, amely betilthatóvá tenné az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát. A képviselők a mai ülésnap végén kezdhetik...
Világszerte bevált, több tantárgynál is alkalmazható oktatási módszertan érkezhet a magyar iskolákba. A kormány és a Lego Manufacturing Kft. 2016 novemberében kötött erről megállapodást - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Az osztrák szociális rendszer „bevándorlóinak” megállítása érdekében csak öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, aki erről az Österreich című lap vasárnap megjelent számában beszélt.
A Nézőpont Csoport vezérigazgatója szerint Németország és a német Európa-politika is nagyon megváltozhat, ha Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frissen megválasztott elnöke vezeti.
Csaknem kilencmilliárd forintra nőtt néhány év alatt a gyorshajtás miatt kiszabott bírságok összege, miközben a balesetek száma is enyhén emelkedett. A szupertraffipaxok hatását egyelőre nem lehet...
Szorosabbra fonja és egyúttal ki is terjeszti a közös munkát az az egyetértési megállapodás, melyet ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az Agrárgazdasági Kutató Intézettel (AKI) ma aláírt. A dokumentum egészen 2019-ig határoz meg közös tevékenységeket.
Barátságosan reagált ma reggeli közleményében az EBRD a végrehajtási törvény módosítására, pedig ezzel értékelésünk szerint megszegte Magyarország a 2015. február 9-ei megállapodást, amely enyhülést...
A 21. századi ember boldogulása érdekében az írás, az olvasás és a számolás mellé a programozást is be kell emelni az alapvető képességek közé - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap este a...