Trump elnökké választása 5 hónapja tartó, szinte töretlen emelkedést hozott a piacokra. A szárnyalás elején még sokan várták a nagy összeomlást, ám az idő előrehaladtéval egyre többen fogadták el,...
„Egyenlők, de nem ugyanolyanok” - ez lett volna az az erős üzenet, amire a „Sanyi vagyok” című, kkv-k számára rendezett edukációs program legutóbbi eseménye fel lett volna fűzve. De a meghívott szakértői hozzászólásokból pont az derült ki, hogy nagyon nem vagyunk egyenlőek. A „vállalkozósdi” férfivilág, a nőknek legfeljebb a férfiak által definiált térben, és csak bizonyos szerepek juthatnak…
Egyelőre ma sem jár a felújított orosz metrószerelvény, mivel még vizsgálják a tegnapi hiba okát - írja az Index. Az Index információi szerint szerda reggel sem állt forgalomban a felújított orosz...
A tegnapi korrekció után újra esik az olaj, már a Brent is alig van 50 dollár fölött. Az aranyat zsákolják, az amerikai tőzsdék viszont egy kiadósat estek, ami időszerű is volt már. Európa is gyengül, a BUX is közel egy százalékkal van lejjebb. A Richter két százalékot esik, a tegnap gyengélkedő Mol viszont ma jól tartja magát.
Nemzeti konzultáció - Megvédjük a rezsicsökkentést című sajtótájékoztatót tart szerda délután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A rendezvényen - amelynek várható tartalmát a kormány nem részletezte...
A jelzáloghitelek új kihelyezése 14%-kal, a személyi kölcsönöké pedig 15%-kal nőhet idén, a CSOK igénybevétele pedig tavalyhoz hasonlóan 90 milliárd forint és 30 ezer igénylő körül alakulhat -...
Az albérleti támogatással kapcsolatban olvastam egy érdekes dolgot. Ha a dolgozó bérel lakást, és ennek díjába száll be a munkáltató, akkor elég a kifizetés bizonylata is a munkáltató felé. Tehát nem feltétlen kell ÁFÁ-s számla, hanem elég egy bizonylatos is?
Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása miatt 2017. április 14-e (péntek) munkaszüneti nap. Erre tekintettel a Magyar Posta Zrt. által a nyugdíj-kifizetési naptárban adott korábbi tájékoztatástól eltérően a rendszeres ellátás kifizetése módosul azon ügyfelek tekintetében, akik 2017. április 12-14-e közti időszakban kapták volna kézhez az ellátásukat.
Két fuvarozó cég ügye az Európai Unió Bíróság elé került az útdíjhasználati rendszerben meglévő büntetési rendszer miatt. Ebben az ügyben született most döntés. Az úthasználati díj megfizetésének...
Egeresi Zoltán Törökország-szakértő szerint mivel az "odaszólogatásokat" az uniós tagállamoknak az április 16-ai török népszavazás fűti, ezért a viszonyt csak a szavazás után rendezhetik az Európai Unióval.
Donald Trump megválasztása óta rendületlenül erősödnek az amerikai tőzsdék, egyik csúcs követte a másikat, a befektetők ugyanis elhitték, az új elnök gazdaságélénkítő lépései könnyedén...
Elfoglalta 1548 négyzetméteres új székhelyét az Atmedia a Gateway Office Park irodakomplexumában. Ezzel egyidejűleg az Orange Business Services meghosszabbította bérleti szándékát a CPI tulajdonában...
Álláskeresésben a gyakorlati megközelítést tartom - és tapasztalom - hatékonynak. Az álláskeresés a legtöbb álláskereső számára egy kisebb-nagyobb csapás, elbocsátás vagy rossz munkakörülmények miatt kialakult feladat. Nem feltétlenül vállalt feladat, sokszor kényszer. Erre jön rá a szinte szükségszerű lelki teher, az elutasítás, a sértődöttség, a csalódottság fájdalma, veszi sorra a tényezőket…
Zsákutca volt a dízelhajtású személyautó terjedésének támogatása Európában, a környezetvédelmi nyomás és növekvő fenntartási költségeik miatt 10-15 év múlva eltűnnek a kontinensről ezek a járművek,...
Felpörgött a lakáspiaci kereslet márciusban. A kereslet megugrásával párhuzamosan a kínálat alig változott, a drágulás üteme érezhetően lassult. Ugyanakkor akik kisebb lakást keresnek, nekik rossz hír, hogy ezeknek az ingatlanoknak a négyzetméterára a fővárosban és a megyeszékhelyeken jobban drágult, mint a nagyobb lakásoké.
Könnyid Lászlót választották meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnökének a szervezet soron kívüli tisztújító közgyűlésén, gasztronómiai társelnöknek Hamvas Zoltánt, általános alelnöknek Flesch Tamást - mondta Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára az MTI érdeklődésére szerdán.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) hét évre (2014-2020) vonatkozó 1231 milliárd forintos teljes keretösszegét pályázatok formájában már meghirdette a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány által kitűzött március 31-i határidő előtt - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán az…
Befejeződött a konszolidáció és a stabilizáció időszaka a magyar Raiffeisennél, nyereségét megduplázva tavaly 15,7 milliárd forintos profitot ért el a bank - jelentette be ma Heinz Wiedner, a bank...
Több mint 25 milliárd dolláros vagyonával a magyar származású Soros György lett a világ leggazdagabb hedge fund menedzsere a Forbes 2017-es listáján. A világ leggazdagabb embereit tömörítő friss...
Meglehetősen sokan vannak, akik nem kérik adóelőleg-nyilatkozatukban a családi adókedvezmény (még inkább a családi járulékkedvezmény) figyelembevételét, és csak a személyijövedelemadó-bevallásukban élnek a lehetőséggel, az adótöbbletet visszaigényelve. Tudni kell, hogy a magánszemélyeknek idén már a NAV készít adóbevallás-tervezetet, amit kiegészíthetnek, korrigálhatnak, javíthatnak május 22-éig.
Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely az úthasználati díj megfizetésének elmulasztását úgy bünteti, hogy nem veszi figyelembe a jogsértés súlyát, a szabályok bármekkora megsértése esetén átalányösszegű bírság kiszabását írja elő – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága szerdán.
Olyan területeken, ahol egyik vagy másik nem van erősebben jelen, az innovációk gyakran éppen a másik oldalról érkeznek - írja a Skool, amely abban segíti a fiatal lányokat, hogy merjenek újítani és ehez használják a technológiát.
Nem túl jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap a vezető amerikai részvényindexek 1 százalék fölötti mínuszban zártak, majd ezt lekövetve ma az európai tőzsdék is komolyabb eséseket mutatnak. Az...
Sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új, internetes e-SZJA felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz szja-bevallási tervezetük.
Tegnap érkezett meg a BMW végleges negyedéves eredménye, amely megegyezett az előzetes számokkal, így a piac inkább arra koncentrált, amit a jövővel kapcsolatban mondott az autógyártó.
Több rendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt öt év szabadságvesztésre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélte a brókerügy elsőrendű vádlottját, Kulcsár Attilát szerdán a Fővárosi Ítélőtábla...
Egyre több jel utal arra, hogy a részvénypiacokon hosszú idő után először egy komolyabb korrekció játszódhat le, ebben a helyzetben viszont adja magát a kérdés, hová lehet, illetve érdemes ilyenkor...
Az úthálózat jelentős fejlesztése kezdődik meg az országban, sok tízmilliárd forintból, uniós és hazai forrásból - mondta Fónagy János, a Közlekedéstudományi Egyesület elnöke az országos elnökség...