Nem lehet sokat tudni a Fisker Inc. elektromos meghajtású pick-up modelljéről, de legfőképpen az okozza a nagy bizonytalanságot, hogy egyáltalán elkészül-e. Amúgy, nyilván nem véletlenül jelentették be Twitteren még februárban, de azóta nagy a csönd.
Bár a 2020 a hullámvasutazás éve volt, akadtak érdekes rekordok a lakáspiacon. Tavaly a legolcsóbb ház 300 ezer forintért kereste a gazdáját, a legdrágább eladott panellakás pedig a Balaton partján kelt el 74 millió forintért - derül ki az ingatlan.com összefoglalójából.
Gyengült a forint ma reggelre Szombat reggel 8 órára 0.33%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 360 forint és 31 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 296 forintba és 92 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva stagnál
"Nem rózsás a helyzet" a koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák mennyiségét illetően - nyilatkozta a német BioNTech cég két vezetője, Özlem Türeci és Ugur Sahin pénteken a Der Spiegel című német lapnak. Mint mondták: január végén dől majd el, képesek lesznek-e új partnert találni az előállításra, és mennyivel több adagot tudnak majd gyártani
December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Az új év első napján 12 690 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Németországban, és január 2. reggelére a járvány halálos áldozatainak száma 336-al nőtt - közölte szombat reggel a Robert Koch Intézet.
Adóügyi könnyebbség az otthonra vágyó családoknak, és tehercsökkentés a kisebb cégeknek - ezeket nevezte a 2021. évi adóügyi változtatások legfontosabb pontjainak Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese.
A 2008-2009-es világgazdasági válságot követő kilábalás időszakához mérhető az a bizonytalanság, ami a 2021-es növekedést illeti. Néhány elemző bízik abban, hogy a tavalyi mély recesszió után akár 6%-kal is nőhet a magyar gazdaság, míg a többség mindössze 3-4%-os GDP-bővülést vár. Jó hír, hogy az alapforgatókönyvében minden szakértő érdemi bővülésr
Céginformációs rekordok éve volt 2020: a koronavírus járvány komoly nyomot hagyott a hazai cégstatisztikában, minden korábbinál több rekord dőlt meg 2020-ban. A koronavírus járvány tavaszi megjelenése sokkoló hatással volt
Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja január 4-től az OXO csoport, amelyen belül az OXO Labs Kft. a jelentkezők közül legalább tízet választ majd ki, az ígéretes jelölteknek 25-50 millió forint összegű befektetést biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával - közölte az OXO Labs Kft.
Ahogy arról tegnap részletesen beszámoltunk, megkezdi a kormány a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítését: 2021 januárjában plusz egyheti, 2022-ben további egyheti, 2023-ban ismét további egyheti, 2024-ben pedig már plusz egy teljes havi nyugdíjat kapnak majd a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - közölte a családokért felelős tár
Kikötött pénteken a krki Omisaljban az első amerikai LNG-tankerhajó 143 ezer köbméter cseppfolyósított földgázzal és ezzel az úszó terminál megkezdte kereskedelmi termelését - közölte Hrvoje Krhen, az LNG Hrvatska vállalat igazgatója, hozzátéve, hogy ezt egyhónapos próbaüzem előzte meg.
Az EU jóváhagyását követően Magyarországon már meg is kezdték a Pfizer és BioNTech közös vakcinájának beadását elsőként az egészégügyi dolgozóknak. Eközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta a készítményt sürgősségi felhasználásra, aminek következtében az alacsonyabb és közepes jövedelmű országokban is megkezdődhet az oltás - írja a CN
A japán miniszterelnök ismét azt ígérte, hogy Tokió "biztonságos és nyugodt" olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára.
Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja január 4-től az OXO csoport, amelyen belül az OXO Labs Kft. a jelentkezők közül legalább tízet választ majd ki, az ígéretes jelölteknek 25-50 millió forint összegű befektetést biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával – közölte az OXO Labs Kft.
Míg a legtöbb nyugat-balkáni országban megkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, a bosznia-hercegovinai kormány még nem tudja, mikor érkezik meg az első vakcinaszállítmány az országba - közölte a helyi sajtó szombaton.
Egy jobb budai minigarzonban csak egyetlen négyzetméter, de van, ahol egy ötszobás ház is kitelik egymillió forintból. Végletek jönnek, tessék hátradőlni!
A tavalyi mélyrepülést követően borítékolható a kétszámjegyű erősödés a globális autópiacon idén az Economist Intelligence Unit (EIU) várakozásai szerint. Elemzésükben kitértek arra is, hogy az elektromos autók eladásai dinamikusan bővülnek majd 2021-ben, köszönhetően az állami ösztönzőknek, a szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásoknak és a beve
A világban 83 960 358-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 827 178-ra a halálos áldozatok és 47 286 643-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 83 445 600 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 818 387, a gyógyultaké 47 034 325
Kikötött pénteken a krki Omisaljban az első amerikai LNG-tankerhajó 143 ezer köbméter cseppfolyósított földgázzal és ezzel az úszó terminál megkezdte kereskedelmi termelését – közölte Hrvoje Krhen, az LNG Hrvatska vállalat igazgatója, hozzátéve, hogy ezt egyhónapos próbaüzem előzte meg. Az adriai cseppfolyósgáz-terminál kapacitása 2,6 milliárd köbm
Közzétették azoknak a névsorát, akiket 2021 beköszönte előtt II. Erzsébet királynő a lovagrendek tagjaivá kívánt emelni, érdemeik elismeréseképpen. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a hosszú, a lapokban négy teljes oldalt betöltő listán magyar név is szerepel: Szakmány Tamás Walesben élő orvosprofesszor a Brit Birodalmi Rend tagja lett - számol be az Inf
Mint ismert, megkezdik Magyarországon a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítését: Novák Katalin közlése szerint 2021 februárjában plusz egyheti, 2022-ben további egyheti, 2023-ban ismét további egyheti, 2024-ben pedig már plusz egy teljes
Az MSZP az Európai Bizottság elnökétől próbálja megtudni, milyen koronavírus elleni oltási tervet adott le a magyar kormány Brüsszelnek, mivel a kabinet többszöri kérésük ellenére sem adott érdemi tájékoztatást a stratégiájáról - mondta a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon online tartott sajtótájékoztatón.
Lassan már látni a pandémia utáni életet, így egyre inkább felmerül az a kérdés is, hogy mi lesz, ha ténylegesen eljön az irodákba történő visszatérés ideje.
Az Abonett Kft. 34 év alatt vált termelőszövetkezetből milliárdos árbevételű élelmiszeripari üzemmé. Ennyi ideje található meg a magyar – és jó ideje már külföldi – üzletek polcain az Abonett extrudált kenyércsalád.
A múlt év pénzügyi szempontból sem volt egyszerű, ezért érdemes néhány kisebb pénzügyi célt is kitűzni 2021-ben, hogy több pénzt takarítsunk meg, tartalékot képezzünk. Ehhez ad most tippeket a Pénzcentrum, mit érdemes elhatározni
A Kastner & Öhler Ausztria egyik legnagyobb divat- és sportmárkákat forgalmazó cége az SSI SCHÄFER-t bízta meg gráci központi raktárának felszerelésével. A rugalmasan bővíthető raktártechnikai megoldásnak köszönhetően a szállítási idők rövidülnek, és ezzel párhuzamosan a hatékonyság is nagyobb lesz, mely igen fontos, hogy a vállalat a növekvő onlin