2008. április 9. szerda

ápr. 9
9:20
Pallagit is kitiltották a Napkeltéből (Index)
A Népszava információi szerint a Magyar Televízió menedzsmentje közölte a Napkeltét gyártó St.
ápr. 9
10:57
Gyorshírek: Készül az Elhagyott szoba 2, Antal Nimród nélkül (Index)
Beperelte Lindsay Lohant az a testőr, aki állítása szerint 19 héten át óvta a bugyivillantó színésznőt a paparazzóktól, de nem kapta meg ezért a fizetését.
ápr. 9
16:35
A fődíj az Arany Liliom (Spa Trend Online)
Kamondi Zoltán Dolina, Böszörményi Zsuzsa és Kai Salminen Hosszú utazás című filmjével a versenyprogramban, valamint Fliegauf Benedek eddigi munkásságát bemutató különprogrammal kezdődött meg szerdán a wiesbadeni filmfesztivál. A Közép- és Kelet-Európa kortárs filmművészetére koncentráló goEast! elnevezésű fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Hessen tartomány fővárosában. A Német…
ápr. 9
17:44
Négy premier a Szegedi Szabadtéri Játékok programján (Infostart)
Puccini: Turandot című operája, az István, a király jubileumi előadása és Szakcsi Lakatos Béla által szerzett musical is szerepel a 2008-as Szegedi Szabadtéri Játékok programján.
ápr. 9
18:43
Láttál már repülő rókát? (Index)
Egy héttel a premier előtt a teaser után kijött A kis Vuk előzetese is.

2008. április 10. csütörtök

ápr. 10
1:19
Kate Hudsont nem menti meg a teste (Index)
Még a csodálatos Jessica Alba is kölcsönszemmel bukdácsol a heti filmpremierekben, ahol azért van tömegmészárlás is, meg éhező kongói gyerekek.
ápr. 10
5:30
Bakkermann, avagy a hit és a kisemberek (Infostart)
Bakkermann címmel csütörtöktől vetítik a mozikban Szőke András legújabb, Taliándörögdön forgatott játékfilmjét.
ápr. 10
5:45
Vérpezsdítő Espresso a Váradi Roma Caféval az Arénában (Spa Trend Online)
A latin-dzsessz-popzenét romás énekdallamokkal ötvöző Váradi Roma Café április 26-án az Arénában mutatja be nemrég megjelent Espresso című lemezét. Az új dalok, a jól ismert slágerek mellett még egy rövid stand up comedy is szerepel a műsoron, akárcsak a kihagyhatatlan Umbala-tánc. – Az együttes élete koncertjére készül – mesélte lapunknak az egyik alapító, Váradi Róbert, valamint unokatestvére és…
ápr. 10
8:37
Vizsgálják az MTV szerződéseit (Index)
A Magyar Televízió egymillió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek négyötödében "van valamilyen szabálytalanság" - közölte a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagja.
ápr. 10
11:28
Hírek: Harry Potter New Yorkban vetkőzik (Index)
Ganxsta Zolee újabb animációhoz adta arany torkát, most megjárta.
ápr. 10
13:04
Gyermekemet az országért (Spa Trend Online)
Gyermekemet az országért - A tatárjárás (1241-1242) címmel interaktív kiállítás látható péntektől a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban. Szalay Lilla, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága közművelődési osztályvezetője, a kiállítás szervezője az MTI-nek elmondta: a különleges tárlat folyamatában és összefüggéseiben, interaktívan - cselekvésre, kommunikációra serkentően - tárja fel Magyarország…
ápr. 10
14:15
Kultucca hat hónapon át (Infostart)
Az Europoetica Nemzetközi Költészeti Fesztivállal vette kezdetét az V. Ráday Kultucca Fesztivál. A programsorozat április 10-től október 5-ig tart. A repertoráon szerepel református zenei és dzsesszfesztivál, valamint Ferenc-napi búcsú is.
ápr. 10
20:48
"Nekem eddig fogalmam sem volt, hogy kicsoda Bódi Sylvi" (Spa Trend Online)
Kövezzenek meg, ha tetszik, nekem eddig fogalmam sem volt, hogy kicsoda Bódi Sylvi. És persze nem meglepő, hogy Liptai Claudia showjából nem is derült ki, róla csak annyi, hogy most szakított kedvesével. A árukapcsolás kiváló példájaként említhetjük viszont, hogy a címlaplány reklámozhatta erotikus naptárát, egyfüst alatt pedig a csatorna egyik szörnyen izgalmas műsoráról is szó esett, amikor…

2008. április 11. péntek

ápr. 11
5:26
A könyvfesztivál igazi írósztárt üdvözöl Bret Easton Ellis személyében (Spa Trend Online)
Április 11-én József Attila születésnapján számos programot, emlékezést, előadást szentelnek a költészet és az irodalom, a nyomtatott betű tiszteletére. Tettünk egy kósza kísérletet, hogy csatlakozzunk a Veszíts el egy könyvet! akcióhoz, beszélgettünk Gryllus Dániellel, aki cédét jelentet meg a nagy napra, és Térey Jánossal, akinek drámakötete Aegon-díjas lett.
ápr. 11
6:57
Gyurcsány felavatja Faludy György emléktábláját (Spa Trend Online)
Ma van a költészet napja, ez alkalomból megemlékezéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, dedikálásokat, konferenciákat tartanak országszerte. Az ünnepen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök emléktáblát avat fel Faludy György író egykori budapesti házának falán. A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.
ápr. 11
11:44
Rowling megkapta a könyvszakma Oscarját (Spa Trend Online)
J.K. Rowlingot, a Harry Potter-regényfolyam íróját kimagasló alkotómunkájáért a brit könyvszakma Oscarjának nevezett Galaxy British Book Awards elnevezésű díjával tüntették ki. A londoni Grosvenor House Hotelben rendezett díjátadó ceremónián lila ruhában pompázó írónő köszönőbeszédében hálát mondott az ítészeknek, amiért nem életműdíjat szavaztak meg neki, jelezvén, hogy szeretné tovább folytatni…
ápr. 11
12:00
Gyurcsány: Faludy György olyan hazafi, aki magyar maradt, miközben világpolgár volt (Spa Trend Online)
Faludy György író, költő tiszteletére avatott emléktáblát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az alkotó egykori Szent István körúti lakóházánál a költészet napján, pénteken Budapesten. Faludy Györgyre emlékezve a kormányfő a család, barátok, politikusok és tisztelők körében tartott ünnepségen úgy fogalmazott: "gazdagított bennünket, ezt az országot (...) leginkább azzal a reménnyel, hogy nem hiábavaló…
ápr. 11
12:11
Emléktáblát kapott Faludy György (Infostart)
Budapesten emléktáblát avatott Faludy György író, költő tiszteletére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az irodalmár egykori Szent István körúti lakóházánál a költészet napján.
ápr. 11
14:58
"Attila elmegy" (Infostart)
Attila elmegy címmel hallhatók péntek este, a költészet napja alkalmából Maróti György írásai a Gödör Klubban. A szerző Víg Mihály és Magyar Péter zenéjére olvassa fel műveit.
ápr. 11
16:05
Az MTV trükközik legdrágább műsoraival (Index)
Fegyelmi vizsgálatot és felelősségre vonást sürget a Magyar Televízió Zrt.

2008. április 12. szombat

ápr. 12
4:22
Elkészült az unió által támogatott négy kulturális nagyberuházás terve (Spa Trend Online)
Számos rég elhatározott, ám pénzhiány miatt megfeneklett oktatási és kulturális beruházást bocsátott útjára a tavaly júliusi kormánydöntés, mely az egyedi projektek sorába emelt négy kulturális beruházást is. Két év múlva – az önrésszel együtt – 3,8 milliárd forintból a Szépművészeti Múzeum bővül a föld alatt, a szentendrei skanzen 2,2 milliárd forintból kisvasutat és új tájegységet kap, 11,9…
ápr. 12
7:55
Veszedelmes viszonyok - színházi premier (Spa Trend Online)
Újabb premierre készül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a társulat április 19-én a Krúdy Gyula Kamaraszínpadon Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című tragédiáját mutatja be. Magyar Krisztina, a szabolcsi teátrum sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a maga korában botrányos, ám azóta klasszikussá vált mű újabb feldolgozását Koltai M. Gábor rendezi. A darab szerepeit Horváth László…
ápr. 12
9:23
Az atomtámadás után (Spa Trend Online)
Egy atomtámadás sújtotta városban játszódik Dennis Kelly After The End című darabja, amelyet hétfőn mutat be a budapesti Merlin Nemzetközi Színház angol nyelven - közölte az MTI-vel Számel Judit, a teátrum kommunikációs munkatársa.

2008. április 13. vasárnap

ápr. 13
13:29
Végigröhögtem A kis Vukot (Index)
A gyerekeknek tetszett az új Vuk, a rendező szerint Dargay feleségének is. Aki erről nem tud. Beszivárogtunk A kis Vuk díszbemutatójára.

2008. április 14. hétfő

ápr. 14
4:51
Húszezren látogatták a XXVII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt (Spa Trend Online)
Közel húszezer jegyet vásárló érdeklődő, további háromezer meghívott vendég, háromezer fellépő muzsikus és táncos, több mint 80 óra muzsikálás. Ez a legszűkebb leltára a hétvégén megrendezett XXVII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár rendezvényeinek.
ápr. 14
9:55
Álomturné a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben (Spa Trend Online)
Az Álomturné című magyar filmet vetítik csütörtökön a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben, a "Különbözőségek művészetéért" című nemzetközi projekt keretében.
ápr. 14
10:40
Békét kötöttek Richard Wagner ellenségeskedő utódai (Infostart)
Megállapodott a bayreuthi operafesztivál igazgatói posztjáért küzdő két Wagner-leszármazott. Eva Wagner-Pasquiernek és Katharina Wagnernek azért kellett egyezséget kötnie, mert a szponzorok a támogatás megvonásával fenyegettek.
ápr. 14
11:02
Cserhalmi: Ez egy linkóci, egy igazi modern magyar (Infostart)
Márai lényeglátó, egyszerre villámgyors gondolkodású és lassú - Cserhalmi György ezt szereti az Eszter hagyatéka írójában. A regény filmváltozatában a színész alakítja Lajost, a linkóci szélhámost, akiért azonban rajonganak a nők.
ápr. 14
11:46
Izlandi győztesek a Titanicon (Infostart)
Izland tarolt a vasárnap este véget ért Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. Horváth György fesztiváligazgató az InfoRádiónak elmondta, hogy a visszajelzések szerint az utóbbi évek legszínvonalasabb versenye zajlott most a Titanicon.
ápr. 14
15:32
Dolinaért szoríthatnak a magyar filmkedvelők (Spa Trend Online)
Bemutatkoztak a magyar versenyfilmek a Wiesbadenben zajló nemzetközi filmfesztiválon - tájékoztatta az MTI-t hétfőn Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója. Vezér Éva elmondta, hogy a játékfilmek versenyében Magyarországot Kamondi Zoltán Dolina című alkotása, a dokumentumfilmek kategóriájában pedig Böszörményi Zsuzsa és Kai Salminen Hosszú utazás című filmje képviseli.
ápr. 14
20:07
Kiállítás az anya-gyermek kapcsolatról (Spa Trend Online)
Anya címmel nyílik tárlat kedden a budapesti Manna Galériában; a kiállítás célja bemutatni szobron, festményen és kollázson keresztül az anya és gyermek közötti kapcsolatot, a női szerepet a maga normális, hétköznapi mivoltában, s nem misztifikálva - hangsúlyozta S. Nagy Katalin művészettörténész hétfőn az MTI-nek.

2008. április 15. kedd

ápr. 15
5:56
Az antiszemita olvasók már 108 évvel ezelőtt is büntettek (Spa Trend Online)
Budapest Főváros Levéltára mintegy huszonöt kilométernyi iratot őríz, és negyedévente egyszer lapot jelentet meg a városról. Budapesti Negyed, ez a címe annak a több száz oldalas, már-már kötettel felérő kiadványnak, amit Gerő András főszerkeszt, s melynek legutóbbi két számát a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be. Azért itt, mert mindkét szám Jókairól s az akkori Budapestről szól, no meg arról,…
ápr. 15
10:30
Gyorshírek: Spielberg 3D-s Páncélba zárt szellemet akar (Index)
Chris Tucker és Jackie Chan újból összeáll, de szerencsére nem a Csúcsformában 4 miatt.
ápr. 15
10:54
Elhunyt Antal Imre (Spa Trend Online)
Hetvenhárom éves korában elhunyt Antal Imre televíziós műsorvezető - közölte Csorba Mária, a Magyar Televízió sajtómenedzsere az MTI-vel
ápr. 15
12:45
"Antal Imre kiválaszott volt" (Infostart)
Hetvenhárom éves korában elhunyt Antal Imre. A műsorvezető, színész, aki az európai televíziózásban is példa nélküli, több évtizedes szórakoztató karriert tudhatott magáénak, zseniális volt a közönség előtt - mondta az InfoRádiónak Oltványi Tamás, a Szeszélyes című műsor producere. Sztankay István azt mondta pályatársáról: kiválasztott volt.
ápr. 15
14:15
Hat új Vasember videó került ki a netre (Index)
"Pókember, Vasember és Batman képregényeken nőttem fel" - vallja be Robert Downey Jr azon a videón, amin a stáb a Vasember páncélokat mutatja be.
ápr. 15
15:28
Vuk vs Predátor (Index)
Együtt csontozzák a békákat mozigraffitiseink rajzolt ragadozói a HÉV-megálló falán. Szavazz!
ápr. 15
21:01
"De mi van a hétköznapi cigányozással?" (Spa Trend Online)
Könnyű meggyőző szavakból kerek véleményt összerakni a cigányozó-rasszista megnyilvánulások elitélésére és visszautasítására. De mi van a hétköznapi cigányozással? A "de hisz nekem is van cigány barátom"-jellegű mosakodással, ami már eleve megkülönböztetés, mert számon tartás. (Zsidó változatban melyikünk nem találkozott ilyennel? És hogy reagáltunk? Döntse el mindenki maga.)

2008. április 16. szerda

ápr. 16
5:17
Elhunyt az ország egyik legnépszerűbb televíziósa - (Spa Trend Online)
Hosszú betegség után, életének 73. évében elhunyt Antal Imre. A magyar televíziózás legendás alakja negyvenhárom éven át szórakoztatta a nézőket. Az Erkel Ferenc-díjas, érdemes művészt kórházi kezelése után két hónapja ápolták a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban, ahol tegnap érte a halál. A Szeszélyes évszakok eblematikus alakját, a képernyős nevettetőt…
ápr. 16
11:23
Gyorshírek: A Kristálykoponya lesz a leghosszabb Indy-film (Index)
Richard Gere főszerepet kapott Antoine Fuqua Brooklyn's Finest című zsarudrámájában, ahol Don Cheadle és Ethan Hawke is drogkereskedőkkel harcoló rendőrt alakít.
ápr. 16
13:31
Ahol mindent megtudhat Márairól (Infostart)
Márai Sándorra emlékeznek szerdán az Uránia moziban irodalmárok és színművészek. A látogatók részleteket hallhatnak az író műveiből, emellett elindul a maraisandor.hu, egy honlap, ahol minden fontos információ szerepel a szerzőről.
ápr. 16
18:18
Huszonegy szerb gyanúsított Koszovóban (Spa Trend Online)
Huszonegy szerb nemzetiségű személyt gyanúsított meg a koszovói rendőrség azzal, hogy részt vettek a terület függetlenségének kikiáltását követő zavargásokban; az illetők ellen terrorizmus címén is vádat emelhetnek - közölte szerdán a rendőrség.

2008. április 17. csütörtök

ápr. 17
5:01
Egy kis Woodstock Győrben (Infostart)
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Győrben a nemzetközi film- és zenei fesztivált, a MEDIAWAVE-et. Az április 26-a és május 3-a között zajló eseményeken az 1968-as évre is emlékeznek a résztvevők.
ápr. 17
7:09
"A film egy évtizedekig őrzött nehéz titkot dolgoz fel" (Infostart)
Bőven van még dolgunk, hogy a katyni mészárlás sebe begyógyuljon - mondta az InfoRádiónak Andrzej Wajda Oscar-díjra is jelölt filmjének csütörtöki bemutatója alkalmából a film főszereplője, Artur Zmijewski. A Katyn című film az első művészeti alkotás, amely a 22 ezer lengyel tiszt 1940-ben, Sztálin parancsára történt legyilkolását dolgozza fel.
ápr. 17
7:26
Bemutató előtt lepontozták a Kis Vukot (Index)
A héten indul még egy Márai-film Cserhalmival, Doktor House meg nyomozni kezd. Premierek.
ápr. 17
11:51
Édesapjának állít emléket Andrzej Wajda (Infostart)
Márai Sándor: Eszter hagyatéka címu regényének filmváltozata és Andrzej Wajda katyni mészárlásról készített alkotása is szerepel az eheti mozibemutatók között.
ápr. 17
14:00
Fluxus East a Ludwig Múzeumban (Infostart)
Fluxus East címmel a 20. század második felének egyik meghatározó művészeti mozgalmát bemutató, nemzetközi tárlat nyílik ma este a Ludwig Múzeumban.
ápr. 17
15:55
Táncfórum a Honvéd Táncszínházzal, az ExperiDance-szel és a Frenák Pál Társulattal (Infostart)
Táncbemutatókkal, köztük a New York-i Shen Wei Dance Arts társulat vendégjátékával, gyermekelőadásokkal várja a közönséget a Táncfórum csütörtökön kezdődő kéthetes programsorozata, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg a tánc világnapjához kapcsolódva Budapesten.
ápr. 17
17:01
Egyetemzene: kultúrmisszió Bogányi Gergellyel (Infostart)
Indul Bogányi Gergely "Egyetemzene" című hangversenysorozata, amelyen egyetemistáknak, főiskolásoknak, zeneszeretőknek ad ingyenes koncertet és szubjektív ismertetést, többek között Beethoven, Liszt és Chopin műveiből.
ápr. 17
17:16
Beadta a bizományiba a Vaszary-festményt (Spa Trend Online)
A Belvárosból, egy egyszerű magántulajdonostól került a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) Aukciósházához Vaszary János (1867-1939) festőművész Nő enteriőrben című képe.

Keresés