Nemcsak halászlé reményében érdemes Bajára érkezni, hanem várost nézni és akár burgerezni is! A Halászpart a város szíve, itt találjátok meg a Karám Gourmet Burger food truckját.
Tészta nélkül nemcsak az olaszok, de mi, magyarok sem tudnánk élni: készítünk grízeset és mákosat is, de szalonnapörccel és túróval is esszük. Az viszont nem mindegy, milyen az alap, amire a feltéteket pakoljuk!
Nem tudjuk, hogy a spanyolok ismerik-e a téliszalámis szendvicset, de mi most elkészítettük ennek a spanyol verzióját, ami ha nem is übereli a magyar klasszikust, azért majdnem olyan jó.
Aranyszabály, hogy éhesen nem indulunk bevásárolni. Egy budapesti pláza parkolójában állomásozó lángosos food truck azonban az utolsó pillanatban is a segítségünkre lehet, ha mégis korgó gyomorral érkeztünk shoppingolni!
Ha azt akarod, hogy ne csak a szezon idején legyen otthon medvehagymád, akkor tedd el olajba, mint egy pesztót. Így még 2-3 hétig simán tudod élvezni ennek a csodafűszernek az ízét. Használhatod salátákhoz, tésztaételekhez, ragukba, levesekbe, pogácsába és még sorolhatnám… találd fel magad! ????
Azt csicseregték a madarak, hogy itt van egy igazán fullos vegán kaja, amit akár kenyérrel is tunkolhatsz. Ha nem kóstoltad még a csicseripörit, akkor hajrá!
Autentikus ízek, nagy mosolyok és soha nem látott ételek várnak a Yum Yum étteremben a Margit körúton, ahol minden délben hosszú sorokban állnak a törzsvendégek.
Ez a tejbe-kaja még gyorsabban elkészül, mint a nagy tesója, a tejberizs, és szerintem ugyanannyira finom! Tálalhatod csokival is, de én most egy gyümölcsös feltétre szavaztam.
A főzelékek közül a borsós verzió örvend a legnagyobb népszerűségnek a kicsik körében. Naná, hogy az ételérzékenységgel küzdő gyerkőcök sem maradhatnak ki a jóból!
Több néven is fut ez az ételkülönlegesség kis hazánkban. Grenadírmars, gránátos kocka, krumplis tészta. Egy azonban biztos: a végeredményt szinte mindenki imádja.
Illés Álmos gyerekkora óta sportrajongó, ez sodorta az edzőtermek világához is. A kondizást viszont tudatosan közelítette meg, és sikerült úgy felépítenie karrierjét, hogy helyet kapjanak benne az edzőtermek is. Bár továbbra is a terem üzemeltetése a fő profilja, most egy vagány és egyben elegáns street foodos pubot is nyitott Veresegyházon – egy k
Nincs bajom se a krumpli-, se a franciasalátával, de olykor-olykor jó elrugaszkodni a megszokott, hétköznapi dolgoktól. Ennek a salátának az elkészítése semmivel sem bonyolultabb, mint a korábban említett salátáké, a végeredménytől azonban azonnal Amerikában érezhetjük magunkat. Ha mégsem, kérlek, ne átkozz el. :D
Zakatol tovább a tavasz, mi pedig továbbra sem tudunk leszállni a szezonális alapanyagok vonatáról. Egyszerűen imádjuk őket, hiszen frissek, ízletesek és sok esetben a pénztárcát is jobban kímélik, mint szezonon kívüli társaik.
Ha jönnek át este a haverok és valami nagyon junk, de közben egyszerű partikajára vágysz, akkor ez lesz a befutó. Grillkolbásszal még fullosabb, mint virslivel, szóval mindenképp azzal csináld! A savínyított zöldségekhez pedig találsz receptet az oldalunkon! ;)
A thaiok egyik leghíresebb tésztaétele meglepően gyorsan elkészül. Épp ezért ezt a főzést egy kis ujjgyakorlattal indítjuk: mindent előre feldarabolunk, mert a wok beizzítása után 5 perccel már tálalhatjuk is a kész ételt!
Keszthelytől csupán negyedóra távolságra, a Keszthelyi-hegység kanyargós útjain találtunk rá a várvölgyi Szent Domonkos Vendéglő épületére, mely a falu védőszentjéről kapta a nevét. Az ikonikusnak számító vendéglő már első ránézésre is nagyon csalogató, de az étterem előtt állva még nem is sejtettük, hogy a hagyományos külső milyen magas minőségű g
A kókuszgolyót szerintem mindig lehet hova fokozni és extrázni. Sok verzió megtalálható már az SK oldalán, most pedig a kávérajongóknak szerettem volna kedvezni. Az már csak hab lenne a tortán, ha valami minőségi specialty kávét dobnál bele, de bármilyen fajta tökéletes hozzá.
Végre itt a jó idő, ami egyet jelent azzal, hogy kezdetét veszi a fagyiszezon! Újlipótvárosban próbáltunk ki 3 egységet, ahova érdemes ellátogatni, ha egy jeges nyalánkságra vágynátok.
Két kedvenc recept fuzionálásából mindig pazar dolgok sülnek ki. Mindössze annyit tettünk, hogy a pennét lecseréltük egy pizzatésztára, és tádáááám… kész is a varázslat!
Sokáig mondtam azt, hogy bármit csinálok, nem tudok olyan húslevest készíteni, mint a nagyanyám. Azt kell, hogy mondjam: most Talán sikerült. Rendkívül mély ízekkel bír, a színe pedig számomra maga a mámor. Ezt már nyugodt szívvel merném a nagyi levese mellé rakni, nem lenne okom szégyenkezni.
Szentendre népszerű célpont a turisták körében, pláne, amikor ragyogó napsütésben lehet sétálgatni a belváros hangulatos utcácskáiban. Zsolti felfedezte magának nemrég az újragondolt magyaros konyha fellegvárát, a Teyfölt, Bürgés Tomi viszont valami hagyományosabbra vágyott: lángosra!
Puha mandulás piskóta, sok-sok krém és pirított mandulaszeletek. Szerintem isteni ez a torta, és nem is nehéz elkészíteni, így abszolút csak ajánlani tudom nektek!
Nem tudom, hogy ennek az ételkülönlegességnek van-e bármi köze a térképen szereplő, egykor Magyarországhoz tartozó városhoz, de mindegy is, hiszen nem ezen múlik az íze.
Szaftos, csirkés, extra sajtos és mediterrán ízvilágú rizses kajákkal készültünk nektek, és annyit mondhatunk, hogy elképesztően jól működnek most, tavasszal!
Húsimádók, figyelem! Ha füstöt láttok gomolyogni Nyíregyházán a Kert utcában, ne a tűzoltókat hívjátok, hanem a Smoke ’n Roses telefonszámát, hogy még időben odaérjetek a szmókerben frissen készült, hihetetlenül omlós húsos kajákért.
Annyira, de annnnnnnnnnnyira tökéletes reggeli opció a medvehagymaszezonban ez a szuper lágy medvehagymás omlett, hogy nem hibáztatlak, ha majd minden nap ezt kéred reggelire.
Ez a falafel air fryerben is tökéletesen működik, de nyugodtan kisütheted olajban is. Szerettem volna, ha az igazi arab éttermek falafelét csempészhetem be az otthonotokba, és ugyan ezt a receptet tök jó lett volna megtartani a falafelezőmhöz, de közben meg is szerettem volna osztani veletek. Úgyhogy itt a recept!
Hogy álltok a lángossal? :D Lassan itt a nyár, el lehet kezdeni hangolódni rá, és szerencsére nem ördöngösség otthon sem elkészíteni a lángoskákat. Ha valakinek ez túl snassz lenne ebédre, simán lehet kanalazni előtte egy frankó levest!
Valljuk be, a mirelit pizza igazi életmentő lehet, ha az embernek nincs ereje főzni. Viszont ha ti magatok csináljátok meg, akkor sokkal szívesebben eszitek majd, mert tudjátok, mi van benne!
Houston, baj van – kifogytunk a kajából! Na ez az a mondat, ami tuti nem fog elhangozni se egy űrhajó fedélzetén, se otthon, a konyhában, ha előre betárazol ezekből a tuti űrhajós kajákból!
A kókuszkrémes Piña Colada torta mindent visz, de a kókuszos brownie is ütős lett! Ha ránk hallgatsz, az összes receptet kipróbálod, csak jól járhatsz!
Az indukciós főzőlapok napjaink egyik legnépszerűbb konyhai eszközévé váltak, köszönhetően gyorsaságuknak, hatékonyságuknak és energiatakarékosságuknak.
Minden is jó, ami káposztás!! Legalábbis én oda meg vissza vagyok értük :D Szerintem a káposztás gnocchi receptünknél csak ez a káposztás csiga jobb. Egyszerűen tekeredik a szádba, mint a csiga a házába :D
Egy gyors tésztás recept mindig jó, ha van az ember tarsolyában. Pláne, ha még a húst sem kell összedarabolni hozzá, mert konzerves tonhal van benne. Na ez az ételkülönlegesség pont ilyen. Villámgyors, nem koszolós és baromi finom.
Mivel beköszöntött az idei spárgaszezon, fellapoztuk a „Hogyan kell helyesen tárolni a spárgát?” kézikönyvünket. :D Elég sok mindenkinek meggyűlik a baja azzal, hogy a spárga túl hamar bebarnul, megfonnyad, gumiszerűvé válik és még sorolhatnánk... Pár egyszerű trükkel viszont meghosszabbíthatjuk az életét ennek a csodálatos zöldségnek.
A sült tészta olyan gyorsan kerül az asztalodra, hogy pislogni se lesz időd! Magad is meg fogsz lepődsz, hogy ennyire gyorsan ennyire finom ételeket lehet varázsolni.
Nem, semmi köze a madárhoz. Maximum annyi, hogy ez is tud repülni. Mégpedig bele a szádba! De nem magától, csak ha egy villával rásegítesz. És érdemes nagyra nyitni közben a szádat.. ????
Grízes krémes, avagy más néven mézes krémes. Szerintem úgy a legfinomabb ez a süti, ha középen egy réteg baracklekvár is van. Nagyon egyszerű elkészíteni, egyetlen hátránya, hogy minimum 1 éjszaka hűtés kell neki. De ez a hátránya egyben az előnye is, hiszen cserébe sokáig eláll! :)
Tavasszal se felejtsetek el jóóó sok zöldséget enni! :) Még egy rakott krumpliba is bele lehet csempészni egy-két finom zöldet. Nemcsak egészségesebb, de még finomabb is lesz tőle!
Legyen szó borsófőzelékről vagy rizsről, esetleg krumplipüréről, egy jó majorannás csirkecomb mindegyik mellé kiváló választás. Én van, hogy csak egy szelet kenyeret nyesek hozzá, és úgy eszem meg.
Budakeszi egy köpésnyire van a fővárostól, így aki egy kirándulás erejéig kiszakadna a mindennapok forgatagából, nyugodt szívvel ellátogathat ide. Hogy mi vár itt? Rendezett utcák, madárcsicsergés és egy olyan burgerező, amitől leteszitek a hajatokat.
Már év eleje óta rebesgetik, hogy a sussexi hercegné készül valamire, mégpedig egy teljesen új brand felépítésére. A pontos részleteket eddig homály fedte, ám végre kiderült, mi lesz a márka első terméke!