A fogyni vágyók jól tudják, hogy a késő esti bőséges étkezésről le kell mondaniuk a siker érdekében, és így az ebéd válik a nap legkiadósabb étkezésévé. De a fogyás szempontjából nemcsak arra kell figyelni, hogy mit eszel ebédre, hanem arra is, hogy mikor fogyasztod azt el.
Félrevezető volt a Lidl Magyarország kommunikációja több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében. Kiderült, hogy az érintett pékáruk alapanyaga csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből.
Ahány ház, annyi szokás, ám nincs, ami jobban megosztaná az embereket, mint az a kérdés, hogy meg kell-e mosni a nyers húst főzés előtt. Egyesek szerint felesleges, mások viszont ki nem hagynák ezt a lépést.
A gyerekek egy része nem szereti a gombát, de kis mennyiségben, ráadásul egy sonkás pizzán még a válogatós kicsik is megeszik. Nem véletlenül nagy siker a gyerekek körében a songoku pizza, amely most rétes formájában készült el a konyhánkban.
Klasszikus randiprogram a közös vacsora, és sokkal romantikusabb lesz az élmény, ha étterem helyett otthon készül a finom menü. Egy ilyen gesztussal garantáltan leveszed a lábáról a párodat.
A műanyag- és üvegpalackok visszaváltásakor járó összeget többféleképpen is kérhetjük. Az automata utalványt ad, amit a boltban levásárolhatunk, vagy készpénzre is válthatjuk - eláruljuk, hogyan.
Valentin-napjának estéjén érdemes egy kicsit kedveskedni a szerelmünknek. Vehetünk virágot, csokit, vagy ajándékot, de akár főzhetünk is. Mutatunk két egyszerű Valentin-napi vacsoramenüt, amivel biztos a siker!
A testtömegindex alapján az elhízásnak két fajtáját különböztetjük meg: a 30 és 40 közötti BMI tartományt nevezzük elhízásnak, a 40 feletti testtömegindex-értékeket pedig súlyos vagy extrém mértékű elhízásnak hívjuk, amely már komoly egészségügyi kockázattal is járhat.
Nem könnyű a család kedvében járni, kitalálni, hogy mi legyen az ebéd. Pont ezért készítettük ezt a válogatást a bevált, hétvégi ebédreceptekből, hogy neked csak ki kelljen választani közülük a legjobbat!
Ha nincs időnk főzni, vagy összeszaladtak a dolgok és nem volt érkezésünk másnapra ebédet csomagolni az irodába, akkor igazi életmentő tud lenni egy közeli kifőzde vagy gyorsétterem, ahova az ember leugrik a kollégákkal. Egy jó gyros, finom kínai vagy burger azonban ritkán jár egyedül, és biztos veletek is előfordult már, hogy a tervezettnél egy-ké
A csabai kolbász hungarikum és sokak kedvenc csemegéje, amitől az ételek is finomabbak lesznek. A kolbászkészítés szorosan összekapcsolódik a disznóvágással, és Békésben gyakran előfordul, hogy egy vágásra kimondottan azért kerül sor, hogy abból semmi más, csakis kolbász készülhessen. Nem csoda, hogy Békéscsabán és Gyulán is fenséges kolbászokat ké
Bár kétségtelen, hogy a friss gyümölcsnek nincsen párja, azért a fagyasztott verzióval sem fogunk nagyon mellé. A legtöbb esetben így is bejuttatjuk a szervezetünkbe a sok-sok vitamint és antioxidánst, és nem elhanyagolható tényező, hogy a pénztárcánkat is kíméljük.
A csokis tekercs egy puha, kelt tésztából készült, édes péksütemény, ami ebben a receptben ugyan tejcsokival van töltve, de ha jobban kedveled az étcsokoládét, akkor nyugodtan készítheted azzal is, vagy akár mindkét változatot kipróbálhatod.
Ha csak most kezded felfedezni a sütés világát, akkor a sós-rozmaringos keksz tökéletes kiinduló pont lehet! Ez a recept egyszerű, a keksz gyorsan elkészül, miközben a sikerélmény sem marad el.
Ha Valentin-napon nem tudtok együtt reggelizni a pároddal, a hétvége remek alkalom, hogy megtegyétek. Süsd meg ma ezt a finomságot, és reggel ezzel ébresztheted a kedvesed!
A mindennapi életünk során rengeteg feszült helyzet adódik. A sokasodó otthoni teendők, az iskola vagy éppen a munka is stresszforrás lehet és ha nem vigyázunk, könnyen az egészségünk láthatja kárát mindennek.
Ha többnyire te is 2-3 főre tervezed a menüt otthon, könnyen lehet, hogy hirtelen elbizonytalanodsz, mennyit is kellene főznöd, amikor akár hétvégén, akár ünnepi alkalmakkor nagyobb vendégsereg fogadására készülsz. Hoztunk egy kis útmutatót, ami segít meghatározni az adagnagyságokat. hogy biztosan mindenki jóllakjon.
A pogácsa igazán finom és hagyományos vendégváró, amit egyes helyeken gulyásleves mellé is kínálnak. Nagyon szeretjük a sima pogácsát, de imádjuk a burgonyás és a tepertős változatot is. Ez utóbbi receptjét készítette el Farkasinszki Ildikó, aki számtalan trükköt és praktikát is mutatott, melyekkel még finomabb lesz a tepertős pogácsa.
A paradicsomos tésztát nem lehet nem szeretni: egy kis vajas olívaolajon dinsztelt, hajszálvékonyra vágott fokhagyma, bele a paszírozott paradicsom, a fűszerek, aztán pedig jöhet bármi, amit az ízlésünk diktál. Most 10 mennyei variációt mutatunk a megunhatatlan olaszos klasszikusra.
Tudjuk jól, hogy egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Ha például jól válogatjuk össze az élelmiszereket, azzal jelentősen lassíthatjuk az öregedési folyamatokat.
Nincs jobb, mint a nagy hidegben elkortyolni egy finom gőzölgő teát. A forró italok megnyugtatnak, számos jótékony egészségügyi hatásuk van, sőt még fogyaszthatnak is. Mutatjuk, milyen teákat érdemes választani, ha a zsírégetés is fontos.
A hétvége a családi ebédek ideje, ahol legtöbbször a jól bevált klasszikusok kerülnek az asztalra. Ezeket mindenki szereti, nem lehet velük melléfogni. Ezúttal a hagyományos ízek világából hoztunk recepteket, válogassatok kedvetekre!
Egy vérbeli, vidéki disznóvágás különleges esemény, főleg akkor, ha erre a csabai kolbászkirály tanyáján kerül sor, aki nemcsak profin végzi a bontást, de a kolbászkészítés is a kisujjában van.
Ha valami könnyebb fogásra vágysz és nincs kedved sok időt a konyhában tölteni, a húsmentes tésztaételek jó választásnak bizonyulnak. Íme a mi kedvenceink!
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Martha Stewart otthonosan mozog a konyhában. A televíziós műsorvezető, séf, vállalkozó amellett, hogy kifogástalanul főz, a lakberendezéshez is remekül ért, így például azt is tudja, mi az időtlen konyha titka.
Itt a Lidl újabb nagy dobása! Az üzletlánc ezúttal egy többfunkciós forrólevegős fritőzzel rukkol elő. A csúcskategóriás készüléket február 22-től lehet majd megvásárolni.
Fogyasszunk vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag csírákat a téli időszakban is, amikor kevesebb a friss zöldség és gyümölcs. Mutatjuk azokat, amiket mindenképpen ki kell próbálnod!
A pizza és tészta hazájában élőkről kézenfekvő volna feltételezni, hogy súlyproblémákkal küzdenek, de a valóság távol áll ettől. A gyönyörű és karcsú olasz nők titka elsősorban az étkezési szokásaikban keresendő.
A sertéshúsok közül a karaj, a comb és a tarja a legkedveltebb. Míg előbbi a legsoványabb, így leginkább szárazabb, utóbbi az egyik legzsírosabb fajta, és habár mindkettőt sokféleképpen fel lehet használni, mindegyiknek megvan a maga rajongótábora. Egy biztos, egy finom zsebes karajnak nincs, aki ellen tudna állni!
Egyre több üzletben működnek már önkiszolgáló pénztárak, de sokan, főleg ha nagy bevásárlást végeznek, a hagyományos kasszákat részesítik előnyben. A szalagra fel-, majd a kasszapult végén elpakolni azonban nem egyszerű mutatvány, főleg akkor, ha a pénztáros gyorsabb, mint egy Forma-1-es pilóta!
Ahogy azt már te is tudod - esetleg tapasztaltad is - a gyors diéták hosszú távon nem fenntarthatóak, így ha le is megy jó néhány kiló viszonylag rövid idő alatt, garantált, hogy a fogyókúra után vissza is jön minden keservesen leadott kiló. A megoldás? Kisebb, apró változtatások az étkezésben. Mutatjuk, hogyan csináld!
Rákóczi túrós, Gundel-palacsinta és Újházi-tyúkhúsleves. Nem is hinnéd, milyen sok olyan magyar étel létezik, amely egy valaha élt ember vagy épp helység nevét viseli.
A tartós fogyáshoz egy fenntartható, egészségtudatos életmód szükséges, ami már a boltban, a bevásárláskor kezdődik. Lássuk, melyek azok az élelmiszerek, amik nem hiányozhatnak a listádról.
A képviselőfánk az egyik olyan süteményünk, amit többnyire cukrászdában vásárolunk, pedig otthon is egyszerűen megsüthetjük ezt a finom és dekoratív desszertet. Az égetett tészta készítése ugyanis nem olyan bonyolult, mint ahogy sokan gondolják. Mi most összegyűjtöttünk öt isteni finom receptet, ha van kedved, próbáld ki akár mindegyiket!
Egy jó zöldséglevest mindig szívesen fogyasztunk. Ha még egy kevés darált hús is kerül bele, máris fejedelmi lakomává válik, akár egy szuper vacsorának is jó egy hideg téli estén. Íme a recept!
A dubai csoki hónapokon át lázban tartotta az egész országot, rengetegen keresték az elkészítéséhez szükséges alapanyagokat és aztán a boltokba megérkező pisztáciás édességet. A Lidl most visszahozza a népszerű kedvencet, a hozzávalókat, és emellett három dubai csokis különlegesség is polcokra kerül.
A köretek kiválasztása kulcsfontosságú a kiegyensúlyozott táplálkozás szempontjából. A legtöbbeknek a rizsre esik a választásuk, akár diétás étrendet követnek, akár az izomépítés a cél. Elválaszthatatlan lett a csirke-rizs kombináció, miközben a krumpli feketelistára került. Pedig a burgonya számos olyan előnnyel rendelkezik, amelyek miatt érdemese
Az orchidea gyönyörű, kifinomult virág, ami sok odafigyelést és törődést igényél. Azonban előfordulhat, hogy a leggondosabb ápolás mellett sem hoz új virágokat. Hogy mi lehet a probléma? Cikkünkből kiderül!
A 40:40:20 diéta olyan étrendi irányelv, amelyben a hangsúly a napi kalóriabevitel eloszlásán van. Az elnevezés utal az arányokra: 40% szénhidrát, 40% fehérje és 20% zsír. Mutatjuk a mintaétrendet.
Ha te is szoktál azon gondolkodni, hogy mennyire vagy egészséges, akkor érdemes feltenned magadnak azt a három kérdést, amit az egyik szakértő javasol a témával kapcsolatban.
Vaníliasodó nélkül nehéz elképzelni az aranygaluskát vagy a mákos gubát, de sokan ezzel öntik nyakon a fahéjas kelt csigát is. A leggyorsabb sodó pudingporból készül, legalábbis ez él az emberek fejében, pedig pudingpor sem kell hozzá, sőt a végeredmény is finomabb lesz. Mutatjuk a receptet.
Kevés sütemény van, amely olyan népszerű és sokoldalú, mint a brownie. Ez a gazdag, csokoládés édesség lehet lágy és ragacsos, vagy éppen könnyedebb és piskótás - mindenki megtalálhatja a saját kedvenc változatát. Akár egy gyors hétvégi desszertre, akár egy különleges alkalomra keresel receptet, a brownie mindig jó választás. Íme nyolc recept, hogy
Markos György és Nádas György a magyar humor kiemelkedő alakjai, akik a 80-90-es években alkottak felejthetetlen párost. Bár a Markos-Nádas duó a 90-es évek közepéig volt aktív, munkásságuk a mai napig emlékezetes. Ezúttal azonban nem egy remek kabaréval kerültek a figyelem középpontjába.
Az ékszerek tisztítása kényes művelet, ugyanis könnyen kárt lehet tenni a szép gyűrűkben, nyakláncokban, karkötőkben. Szerencsére házilag is meg lehet tisztítani az ékszereket, csak egy kis odafigyelésre van szükség, na meg a remek tanácsokra, praktikákra!
A tavasz a megújulás időszaka, amikor otthonunkba is szívesen csempészünk frissességet és élettel teli hangulatot. A Pepco legújabb tavaszi konyhai kollekciója tökéletes választás mindazoknak, akik szeretnék feldobni konyhájukat vidám és stílusos eszközökkel.
Nem kérdés, hogy palacsintaimádó nemzet vagyunk! Szeretjük ezt az egyszerű tésztát minden édes töltelékkel: jöhet a túró, a lekvár, a nutella, a kakaó - gyakorlatilag nincs olyan finomság, amit ne kennénk rá a hol vékonyabb, hol vastagabb tésztára. Ám a sós palacsintára sem mondunk nemet, íme, a mi kedvenceink!
Akár a boltban, akár a piacon vesszük a tojást, könnyen előfordulhat, hogy csak otthon vesszük észre, az egyik vagy másik héja bizony megrepedt. Ehető a repedt tojás vagy muszáj kidobni? A kutatók utánajártak a sokakat foglalkoztató kérdésnek.