Budapest - Az egyik nagy kérdés az volt, meggyógyul-e Priskin Tamás (20), aki szombaton az utolsó pillanatban maradt ki a bosnyákok elleni kezdőcsapatból. Gyengének, erőtlennek érezte magát, gyomorfertőzésre is gyanakodtak nála. Szerencsére tegnap már a többiekkel edzett.
A játékosok a pályán már bizonyították, hogy ők lehetnek a jövő csapatának tagjai, hiszen Olaszországot és Boszniát is legyőzték, s most sikerre készülnek Törökország ellen is.
Rieti - Saját világcsúcsát döntötte meg Asafa Powell (24). A világ leggyorsabb embere 9,74 másodperc alatt futotta le a 100 métert a rieti atlétikai versenyen, három századmásodperccel volt jobb az eddigi rekordnál. A jamaicait legfeljebb gepárd, profi bringás, vagy Forma-1-es autó tudná megverni
Madrid - Nem veri a fogához a garast a spanyol futballbajnok Real Madrid vezetősége. Ramón Calderón (56) elnök bejelentette: fejenként 600 ezer eurót (154 millió Ft) kapnak a játékosok, ha megnyerik a Bajnokok Ligáját.
Rio de Janeiro - A korábban jósolt két héttel ellentétben hétfőre kiderült, hogy Ronaldo, az AC Milan brazil labdarúgója legkorábban egy hónap múlva térhet vissza a pályára.
Monza - Csalás, sikkasztás és belső információkkal való viszszaélés miatt kerülhet börtönbe Ron Dennis (60), a Forma-1-es McLaren-Mercedes csapatfőnöke.
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) doppingügyekkel foglalkozó illetékese bejelentette: vizsgálatot indíthat annak kiderítésére, hogy kapott-e génkezelést az AC Milan labdarúgója, a térdsérüléssel bajlódó Ronaldo.
Az ESM, az Európai Sportújságok Szervezete, Carlo Ancelottit, a Milan vezetőedzőjét választotta meg a 2006/2007-es szezon legjobb edzőjének. A díjat szeptember 22.-én a Milan-Parma mérkőzés előtt adják át.
A magyar válogatott isztambuli fellépésén kívül húsz Európa-bajnoki selejtezőt rendeznek szerda este. A legizgalmasabbnak a Franciaország-Skócia, az Ukrajna-Olaszország és az Anglia-Oroszország találkozó ígérkezik. Az A csoportban a legjobb négy egymás ellen játszik.
Az orosz milliárdos, Roman Abramovics egymillió fontot, vagyis 370 millió forintot ajánlott fel az orosz labdarúgó-válogatott tagjainak, ha szerda este a Wembley stadionban legyőzik az angol csapatot az Európa-bajnoki selejtezőn. Ezzel szemben az angol futballisták ingyen szerepelnek a nemzeti csapatban, ugyanis jótékony célra ajánlottak fel a fellépti díjat.
Olaszországban a legjobb keresi a legtöbbet: a 2007-es esztendő eddigi legjobb futballistájának, Kakának a fizetése a legmagasabb a Serie A-ban futbalozók közül. A brazil játékos nettó hatmillió eurót keres évente.
Többszáz teniszrajongó vett részt kedden Szávay Ágnes közönségtalálkozóján a Vasas Folyondár utcai sporttelepén. A legszerencsésebbek néhány percig játszhattak is a világranglistán egyesben és párosban is a 23. helyen álló játékossal és húgával, Blankával. Szávay Ágnes az elmúlt egy hónapban sikert sikerre halmozott, a palermói tornát megnyerte, New Havenben a döntőig jutott, majd a US Openen…
A skót játékvezető a nemzetközi szinten ritkán látható hibája szétzúzta az addig jól teljesítő magyar válogatott játékát a törökök elleni Eb-selejtezőn. Gera Zoltán tizenegyes helyett piros lapot kapott. Háromgólos vereség lett a vége.
Ma kezdődik a sakkvilágbajnok-jelöltek tornája, és csak szeptember 30-án, a verseny végén tudjuk meg, sikerült-e elérnie álmai célját a szegedi sakkzseninek.
A világbajnok olaszok nyertek Kijevben, a világbajnoki ezüstérmes franciák ellenben elbuktak Párizsban 0 a skótok vezetik a legerősebb csoportot. A hollandok Ruud van Nistelrooy a 90. percben elért góljával győztek Tiranában. A Wembleyben két gólt is lövő Michael Owen csillaga olyan magasan ragyog Angliában, mint a 2001-es aranylabda megnyerése óta egyszer sem.
Párizs - Befellegzett a McLaren-Mercedesnek? Kizárhatják a csapatot a Forma-1-ből, ha a Motorsport Világtanács (WMSC) mai ülésén bebizonyosodik, felhasználták a Ferraritól lopott titkos adatokat.
London - Megtámadták, majd megrugdosták Sir Alex Fergusont (65). A Manchester United futballcsapatának világhírű menedzserét az egyik londoni vasútállomáson bántalmazták, amikor a hat évvel ezelőtti New York-i terrortámadás áldozataira emlékező jótékonysági rendezvényre érkezett.
Rémálomszerűnek nevezte Lékó Péter a két évvel ezelőtti San Luis-i sakkvilágbajnoki tornát az InfoRádiónak adott interjújában. Az első számú magyar nagymester a Gólvonal című sportmagazinban arról is beszélt, hogy szeretne indulni a 2008-as sakkolimpián, miért múlhat a szerencsén a csütörtökön kezdődő nyolcrésztvevős mexikóvárosi világbajnokság kimenetele, és hogy mi akadályozza a legjobban a…
Törökországban kiengedték a kórházból Fülöp Mártont, a magyar labdarúgó-válogatott kapusát, akit agyrázkódás gyanújával vizsgáltak meg - közölte a magyar szövetség sajtófőnöke.
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke levelet írt Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) vezetőjének a válogatott szerdai, Törökország ellen 3-0-ra elveszített Európa-bajnoki selejtező mérkőzésének 63. percében történt bírói tévedés miatt. Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint a magyar csapat a piros lapig méltó ellenfele volt a török válogatottnak.
A McLarent a kémügy miatt kizárták az idei Forma-1-es konstruktőri pontversenyből, de a pilóták küzdelmében Fernando Alonso és Lewis Hamilton megtarthatja pontjait, és tovább csatázhat az elsőségért.
Miskolc - A labdarúgó-NB I-ben utolsó előtti helyen álló DVTK focicsapatának vezetői hivatalosan is közölték, hogy új többségi tulajdonosa van Diósgyőr klubjának. Mostantól az építőiparban érdekelt Szeviép vállalaton múlik a miskolci egyesület jövője.
Micsoda igazságtalanság! Gera Zoltán nem akarta elhinni, hogy amikor a török fociválogatott kapusa elhúzta a lábát, a játékvezetőtől 11-es helyett kiállította.
Párizs - Bár hivatalosan lapzártáig nem erősítették meg, tegnap este kiszivárgott információk szerint vasszigorral büntetett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa: a Forma-1-es világbajnokság idei és a jövő évi sorozatáról kizárta a McLaren-Mercedest, amely a szabályokat durván megsértve felhasználta a rivális Ferraritól származó információkat. Az első fokú döntés ellenére…