BUDAPEST – Új életet kezdett Szepesi Nikolett (21). A Kőbánya SC Európa-bajnoki bronzérmes úszója néhány napja jelentette be, hogy abbahagyja a versenyzést, de a Kőér utcai uszodától mégsem szakad el, az ott működő Vízimanók Úszóóvodában kapott állást.
Az 1958-as svédországi futball vb-n a házigazdák döntőt játszhattak, mégsem ők hagyták el győztesen a pályát. Az ellenfél Brazília volt. Az ifjú Pelé meghatározó szerepet játszott a meccsen, amelynek lefújása után zokogott a meghatottságtól. A svéd közszolgálati televízió különleges archív filmjéből az is kiderül, milyen technikával próbálták szárítani a mérkőzés előtt a szétázott pályát.
BUDAPEST – Három mérkőzés választja el a magyar jégkorong-válogatottat attól, hogy ismét olimpiára utazhasson. Pat Cortina (44) szövetségi kapitány együttese mától szerepel a rigai selejtezőn, ahol a győztes megváltja a jövő évi vancouveri téli ötkarikás játékokra szóló repülőjegyet. A mieinknek roppant nehéz a feladatuk: három olyan ellenfél vár rájuk, amelyik megelőzi őket a világranglistán.
Kiesett a Liverpool az angol FA-kupából, miután 1-0-ra kikapott az Evertontól a Goodison Parkban. A két Mersey-parti csapat háromszor találkozott egymással az elmúlt hetekben. A bajnoki, majd a kupamérkőzésen született, két 1-1-es döntetlen után az Everton ezúttal nyert.
A magyar jégkorong-válogatott megkezdi szereplését az olimpiai selejtezők második szakaszában. A rigai tornán ma a lett, pénteken az olasz, vasárnap az ukrán csapat ellen játszik. A csoportelső részt vehet a 2010-es, vancouveri olimpián.
Tavaly még csak az amerikai elnökválasztási kampány színfoltja volt, de mára szenátusi tanácsadó lett Joe, a vízvezetékszerelő. A férfi Barack Obama és John McCain egyik tévévitája nyomán lett sztár, miután egy korteslátogatáson alaposan kérdőre vonta Obamát. Most saját elmondása szerint ő lett a józan paraszti ész képviselője a Capitoliumon.
Hosszú távon a Milan labdarúgó-csapatánál kíván maradni David Beckham, akit március elejéig köt kölcsönszerződés az együtteshez. Az angol sztár kijelentette: bízik benne, hogy a Galaxy és a Milan egyezségre jut sorsát illetően.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
Ez nyilvánvalóan rossz döntés volt, nem vagyok rá büszke egyáltalán - mondta Michael Phelps a kábítószerezésére utaló fényképek nyilvánosságra kerülését követő első interjúban. A 14-szeres olimpiai bajnok úszó a Baltimore Sunnak nyilatkozva szólt arról is, megfontolja, hogy a 2012-es olimpián indul-e.
Első fokon bűnösnek mondta ki ma a bíróság a rendőrökkel incidensbe keveredett vízilabdázókat. Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt egy igazoltatás közben kezdett dulakodni a rendőrökkel tavalyelőtt.
RIGA – Elválaszthatatlanok egymástól, akár az ikertestvérek. Több mint negyedszázados közös múlt van a hátuk mögött, no meg számos siker. A magyar jégkorong-válogatott manapság szinte elképzelhetetlen két székesfehérvári csatára, Ocskay Gábor (33) és Palkovics Krisztián (33) nélkül. Nem hiányozhatnak a nemzeti csapat mostani fellépéséről, a rigai olimpiai selejtezőről sem, amelyen a házigazda…
BUDAPEST – Átlépték az egymillió forintos határt azok, akik Kriston Attila (33) feleségének gyógyítását támogatják az FTC egyik szurkolói honlapján, az www.ulloi129.wordpress.com oldalon.
Az amerikai úszószövetség csütörtökön három hónapra felfüggesztette Michael Phelps versenyjogát, amiatt a sajtófotó miatt, amelyen a pekingi olimpia nyolcszoros bajnoka egy marihuána fogyasztására alkalmas vízipipát tart a szájához.
A PSV Eindhoven 6-0-ra nyert az ADO Den Haag ellen a holland labdarúgó-bajnokságban, és az együttes magyar játékosa, Dzsudzsák Balázs lőtte a gólok felét!
BUDAPEST – Összeverte korábbi válogatottbeli csapattársát Aubéli Ottó (33). A világ- és Európa-bajnokságon is bronzéremig jutó szabadfogású birkózó a nála 65 kilóval könnyebb Szabó-Czibolya Gáborral (20) bánt el úgy, hogy a Szeged fiatal sportolója csak a kórházban tért magához.
KALKARA – Egymást lőtték a Ferencváros labdarúgói. A zöld-fehérek a máltai edzőtáborban paintballpárbajjal próbálták feledtetni a Málta válogatottja elleni fiaskót: Bobby Davison (49) vezetőedző csapata a visitmalta.com jóvoltából edzőtáborozik a szigetországban, s szerda este 3-1-es vereséget szenvedett a magyar válogatott világbajnoki selejtezős ellenfelétől. A játékosok csütörtök délután…
A sűrű bocsánatkérés sem mentette meg a tavaly nyári pekingi játékok egyik sztárját az eltiltástól. A 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelpst azért büntették meg, mert egy fényképen azt látni, hogy marihuánás pipát szív. A cannabis botrány közben a japán szumósokat sem kerüli el.
Újabb reformjavaslatokkal állt elő Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke. A játékosként háromszoros aranylabdás francia sportvezető most a klubok pénzügyeit akarja szabályozni.
A magyar jégkorong-válogatott a lettek után pénteken az olaszoktól is vereséget szenvedett 4-1-re a rigai jégkorong olimpiai selejtezőn, így biztossá vált, hogy Pat Cortina csapata nem lehet ott a jövő évi vancouveri játékokon.
A magyar jégkorong-válogatott a lettek után pénteken az olaszoktól is vereséget szenvedett a rigai jégkorong olimpiai selejtezőn, így biztossá vált, hogy Pat Cortina csapata nem lehet ott a jövő évi vancouveri játékokon.
Mivel a jégkorong ma újra sikersportág Magyarországon, érdemes visszaemlékezni egy 20 évvel ezelőtti örökrangadóra. A Kisstadionban félbeszakította a játékvezető az FTC - Újpesti Dózsa jégkorong bajnokit, mert a nézők petárdázni kezdtek. A Dózsa tíz perccel a hivatalos befejezés előtt 6:1-re vezetett, így újrajátszás nélkül "megkapta" a meccset, amelynek azért így is volt izgalmas folytatása.
VALLETTA – Divatot teremtettek a Ferencváros labdarúgói a máltai edzőtáborban. A zöld-fehérek játékosai igencsak nagy meglepetést keltettek a kinézetükkel. Az NB II-ben szereplő csapat tagjai úgy döntöttek, bajuszt növesztenek az egyhetes felkészülés alatt.
BALTIMORE – Jelképes büntetést kapott Michael Phelps (23) azért a fotóért, amelyen marihuánafogyasztásra használt vízipipát tart a szájához. A tizennégyszeres olimpiai bajnok sportoló elismerte, hogy a kép valódi, a versenyzési jogát az Egyesült Államok úszószövetsége pedig mindössze három hónapra függesztette fel.
Bár - talán a Tottenham-Arsenal és a Bayern München-Borussia Dortmund mérkőzéseken kívül - rangadókat nem rendeznek a hétvégén az európai topbajnokságokban, néhány érdekes találkozóra érdemes figyelni. Elsősorban a West Ham-Man United, a Milan-Reggina, a Roma-Genoa és a Real Madrid-Racing meccs ígérkezik izgalmasnak.
Érintetlen maradt a legendás Rocky Marciano (†45) rekordja. A 49 győzelemmel, százszázalékosan visszavonult amerikai ökölvívóra leginkább veszélyes Joe Calzaghe (36) úgy döntött, befejezi csodálatos pályafutását.
Értékes két pontot szerzett a szlovén Krim Ljubljana otthonában a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.
A negyedik helyre csúszott vissza a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság tabelláján. A londoni együttes a 25. fordulóban gólnélküli döntetlent játszott a vendég Hull Cityvel, míg az Aston Villa 2-0-ra nyert a Blackburn pályáján.
BUDAPEST ‒ Emlékeznek még a gyerekkorukra? Ugye eszükbe jut az első labda vagy baba, a sok játék, ha előveszik a régi fényképeket?! Nosztalgiázásra invitáljuk olvasóinkat, híres magyar sportolókkal elevenítettük fel a kiskorukat.
BUDAPEST ‒ Végéhez közelít a Blikk szavazása, amelyben olvasóink dönthetik el, kik nyújtották a legjobb teljesítményt a 2008-as esztendőben a labdarúgóNB I-ben. Szép számmal gyűlnek a voksok a meghirdetett hat kategóriában (az év játékosa, az év csapata, az év kapusa, az év védője, az év középpályása, az év csatára), és akárcsak a futballpályán, a szavazáson is hatalmas csata bontakozott ki a…
BUDAPEST - Vesztesként érte meg az első tétmeccs végét a Diósgyőr új edzője, Gálhidi György (55). A labdarúgó-Ligakupában 3-0-ra maradt alul csapata a házigazda Vasassal szemben.
Nyilvánvalóan át kell gondolni a Bajnokok Ligája mérkőzéssorozat rendezését, ami elsősorban a Veszprémnek, de az egyetemes kézilabdasportnak is érdeke, mert egy ilyen szörnyűség után a játékosoknak nyugalomra van szükségük - nyilatkozta Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára a veszprémi kórházban, miután meglátogatta a két megoperált kézilabdázót, Zarko Sesumot és Ivan Pesic-…
Sima hétvége volt, gondolhatnánk, hiszen a listavezetők közül a Barcelona, a Manchester United és az Inter is nyert. Ám volt miről beszélni azért: a Milan nem tudott nyerni a kiesőjelölt ellen, a Juve a 91. percben elért góllal nyert a Catania ellen, a Mönchengladbach rossz sorozata éppen a listavezető Hoffenheim ellen tört meg, tovább tart a Man United góltalansági szériája, hetedszer győzött…
BUDAPEST — Ki volt a 2008-as esztendő legjobb labdarúgója az NB I-ben szereplők között? Többek között erre a kérdésre várjuk olvasóinktól a választ február 10-ig. A Blikk játéka a végéhez közeledik, a különböző kategóriákban (az év játékosa, az év klubja, az év csatára, az év középpályása, az év védője, az év kapusa) óriási a küzdelem, egyelőre megjósolhatatlan a végeredmény.
DUNAÚJVÁROS — Szombat este nagy veszteség érte a magyar futballt: az Újpest elleni 5-1-re elvesztett Liga kupamérkőzés után megszűnt a dunaújvárosi focicsapat. Az NB II Nyugati csoportjának 15. helyén álló együttes vezetői múlt hét elején a klub hivatalos honlapján üzentek a játékosoknak, hogy másnap már meg sem kell jelenniük edzésen.
BUDAPEST — Nyugodtan készül idei bemutatkozására a magyar labdarúgóválogatott. Erwin Koeman (47) szövetségi kapitány együttesének játékosait az sem zavarja, hogy szerdán (Sport1, 18 óra) Tel-Avivban, Izrael ellen kell pályára lépniük. Pedig egy ideig aggasztó hírek érkeztek a palesztin–izraeli háborús konfliktus miatt.
RIGA — Egy ponttal a negyedik helyen végzett a magyar jégkorongválogatott a lettországi olimpiai selejtezőn, miután utolsó mérkőzésén 3-3-as döntetlent követően a büntetőpárbajban 2-1-re alulmaradt az ukrán csapattal szemben. (A jegyzőkönyvekbe azonban 4-3-as végeredmény kerül.)
Többször előfordult, hogy az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok kiprovokálták vagy egyszerűen kérték, hogy sárga lapot kapjanak, hogy az eltiltás idején nyaralni mehessenek. Az elképesztő részleteket a Premier Leauge egy rutinos játékvezetője, Steve Bennett fedte fel.
Az angol lapok szerint a Portsmouth vezetősége menesztette Tony Adams menedzsert. Az egykori legendás Arsenal-játékos októberben, Harry Redknapp a Tottenhamhez távozása után került a "Pompey" élére.