A korábbi világelső szerint tavaly őszi sérülése után még nem erősödött meg eléggé a háta, így elővigyázatosságból nem utazik el az Egyesült Arab Emírségekbe, illetve honfitársaival március elején az Alabama állambeli Birminghambe sem.
A Nyugati-főcsoportban második San Antonio Spurs kisebb meglepetésre hosszabbításban kikapott kedden a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) futsal bizottságának nyoni ülésén bemutatták a 2010-es, Magyarországon megrendezésre kerül kontinensviadal emblémáit, valamint a tornára készített speciális labdát is.
A Huszti Szabolccsal felálló címvédő Zenit a magyar futballista második percben szerzett góljának is köszönhetően 2-1-re legyőzte a vendég VfB Stuttgart együttesét szerdán az UEFA Kupában, a legjobb 32 között.
Az etióp Meseret Defar 14:24.37 perccel új világcsúcsot ért el női 5000 m-es síkfutásban, a stockholmi nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon, szerda este.
A portugáliai Vila Real de San Antonio kórházában, szívrohamban elhunyt Kamila Skolimowska olimpiai bajnok kalapácsvetőnő. A 26 éves lengyel sportolónő 2000-ben, Sydney-ben 18 évesen nyert aranyérmet.
Madin Mohammed még csak hat éves, de úgy cselez, ahogy a legnagyobb futballisták. Nem csoda, hogy a fiúra már a Chelsea és a Real Madrid is le akar csapni.
Talmácsi Gábor mögül - egy kivételével - kihátráltak a nagy szponzorok. Erről is beszélt Stefano Favaro, a 2007-es év világbajnokának menedzsere, s maga a versenyző az InfoRádiónak adott nyilatkozatában.
Felemás napot zártak a magyar labdarúgók az UEFA-kupában: Huszti Szabolcs gólt szerzett a címvédő Zenit színeiben, míg Babos Gábor, a NEC Nijmegen kapusa három gólt kapott a Hamburgtól. A Werder a hajrában egyenlített a Milan ellen.
A pályák állapota miatt "csökkentett üzemmódban" indul a labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Az MLSZ tájékoztatása szerint a nyolc mérkőzésből előbb négyet elhalasztottak, köztük az eredetileg idénynyitónak szánt, pénteki, zalaegerszegi találkozót is. Később két klub, a Vasas és a Paks mégis úgy döntött, alkalmas az idő és a pálya a mérkőzés szombati megrendezésére.
Olasz lapértesülés szerint péntek helyett csak a jövő héten dől el, hogy David Beckham marad-e az AC Milanban, vagy vissza kell térnie a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatához.
A Holland Labdarúgó Szövetség annak nyomán döntött így, hogy vasárnap a két együttes amszterdami összecsapása előtt drukkerek egy csoportja üvegekkel dobálózott, ami 30 előállítást vonta maga után.
A nyolcból hat mérkőzést rendeznek meg a hétvégén a Soproni Liga tavaszi nyitófordulójából a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának csütörtöki döntése értelmében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának mai döntése értelmében hat meccset rendeznek meg a hétvégén a Soproni Liga tavaszi nyitófordulójából. Eredetileg négyet halasztottak volna el, de utólag megváltoztatták a döntésüket.
Samuel Eto'o, az FC Barcelona kameruni csatára az AC Milanban kívánja folytatni futballkarrierjét. A Primera División gólkirályjelöltje ügynöke útján állítólag már fel is vette a kapcsolatot az olasz élcsapattal szerződtetése ügyében.
A világbajnok indiai Viswanathan Anand lesz Lékó Péter ellenfele a június 2. és 7. közötti miskolci sakkfesztiválon, melynek keretében rapid-párosmérkőzést vív egymással a két nagymester.
Ismét behozta az európai kupaküzdelmek örök góllövőlistájának élén Raúlt, a Real Madrid támadóját Filippo Inzaghi, az AC Milan világbajnok olasz labdarúgója - köszönhetően a Werder Bremen elleni, szerdai találatának.
A portugál orvosok szerint szívroham végzett Kamila Skolimowskával, a mindössze 26 éves, lengyel kalapácsvető olimpiai bajnoknővel. A lengyel atléták orvosa, Marek Prorok azonban inkább tüdőembóliára gyanakszik. Egy újságíró szerint a sportolónőnek az utóbbi időben légzési problémái is voltak.
Juhász Roland volt a belga bajnoki forduló harmadik legjobb játékosa. A magyar védő kapta meg a voksok több mint egyötödét. Közben szerdán csapata, az Anderlecht ismét nyert, s átvette a vezetést a bajnokságban. A hétvégén következik a tavasz mérkőzése: a Lilák a második helyen álló Standard ellen játszanak.
A jelenlegi helyzetben a gazdasági válság megfelelő indok arra, hogy bizonyos cégcsoportok szüneteltessék vagy lezárják a sportszponzorációt - mondta az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász, miután Talmácsi Gábor nagyobb támogatói közül egy kivételével mind kilépett a 250 köbcentis kategóriában induló versenyző szponzori köréből.
A téli szünetben kevés csapatnál történtek nagy változások, a legtöbb játékost a Győr és a Fehérvár igazolta. Új edzőnek vág neki a tavaszi folytatásnak a REAC, a Győri ETO és a Diósgyőr is. A korábbiakkal ellentétben válogatott játékos ezúttal nem szerződött külföldre - korábbi válogatott azonban igen: Lisztes Krisztián a rákospalotaiaktól a Hansa Rostockhoz igazolt, Sándor György Bulgária felé…
Fabio Cannavaro szerződésének hosszabbításáról tárgyal a napokban Madridban az aranylabdás védő menedzsere: a Real Madrid olasz labdarúgójának júniusban jár le a megállapodása a spanyol elitklubbal.
Pau Gasolt, a Los Angeles Lakers spanyol légiósát választották a 2008-as év legjobb európai játékosának a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) szavazásán.
Fabio Cannavaro szerződésének hosszabbításáról tárgyal a napokban Madridban az aranylabdás védő menedzsere: a Real Madrid olasz labdarúgójának júniusban jár le a megállapodása a spanyol elitklubbal.
Ötpontos vereséget szenvedett a címvédő Boston Celtics a Utah Jazz vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, csütörtöki játéknapján.
Megszerezte első győzelmét az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins vezetőedzőjeként Dan Bylsma, akit hétfőn neveztek ki a csapat élére: a tavalyi Stanley Kupa-döntős gárda a Montreal Canadiens együttese ellen diadalmaskodott hazai pályán a csütörtöki játéknapon.
A női és a férfi válogatott kézilabdázók bő harmada dohányzik - árulta el az InfoRádiónak Hajdu János, a férfi nemzeti együttes szövetségi kapitánya. Hozzátette: a sportág népszerű, a játékosok példaképek is, ezért figyelni kell arra, hogy élnek.