A rossz iskolai osztályzatok lehetnek a skizofrénia korai előjelei, állítják brit és svéd tudósok közös tanulmányukban a Pszichológiai Orvostan (Psychological Medicine) című szaklapban.
Grúzia kész azonnal tárgyalásokat kezdeni a tűzszünetről és az ellenségeskedések befejezéséről - ezt tartalmazza az a grúz jegyzék, amelyet vasárnap adtak át Tbilisziben az orosz nagykövetnek.
A Grúziával való tárgyalások megkezdésének elengedhetetlen feltétele, hogy Tbiliszi írjon alá az erőszak mellőzéséről kötelező érvényű dokumentumot, s hogy csapatait vonja vissza az 1992-es...
Hollandiából érkező magyar kábítószercsempészeket fogtak el a vámosok szombaton este Hegyeshalomnál. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat köztük és a rosszul lett fiatalok között.
A lusták dédelgetett álma teljesülhet, amennyiben emberen is beválik a testedző pirula - e csodaszer ugyanis bárminemű fizikai erőfeszítés nélkül segít megszabadulni a súlyfeleslegtől, ráadásul fitté tesz. A kaliforniai Salk Intézetben kikísérletezett pirulát egyelőre csak egereken próbálták ki
Érdekes állatokkal gazdagodott a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az ázsiai vadkutyák és a vörös vadbivalyok Magyarországon még soha nem látott látványosságnak számítanak.
Keddtől Berlinben, majd Hamburg, Köln, Dortmund, Frankfurt, Nürnberg és Stuttgart után Münchenben is bemutatják Gigor Attila közönségkedvenc első moziját, A nyomozó-t
6000 ember 15 nap alatt építi fel a 76 hektáron elterülő Szigetet. 7 napon át 100 ember és 4 targonca építi a - több mint 4100 négyzetméternyi – színpadokat, melyekhez az anyagot 22 kamion szállította a Szigetre. Adatok, infók, érdekességek.
Charles Darwin Londonban nemrég nyilvánosságra hozott leveleiből kiderül, hogy a nagy tudós nemcsak a fajok elméletének szentelte kutatómunkáját, hanem egyebek mellett a szőke nők esélyét is latolgatta a boldog párkapcsolatra - derült ki a Sunday Telegraph című vasárnapi brit lap internetes kiadásából.
Négymillió forint értékű arany ékszert vittek el „trükkös tolvajok” az egyik debreceni belvárosi bevásárlóközpont ékszerüzletéből. A mintegy 80 darab aranyláncot még péntek délután lopták el. A rendőrség két, 30-40 év körüli 175 cm magas férfit keres - közölte vasárnap Lisztes Lajos százados.
"Aránytalanul nagy erőt" alkalmaznak Grúziában - mondta a Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, aki ismét tűzszünetet sürgetett a szembenálló felek között. Korábban XVI. Benedek pápa is a harcok azonnali leállítására szólította fel a grúzokat és az oroszokat.
Életveszélyesek a szigetközi utak, a települések pedig hiába pályáznak, az elnyert összegekből évente átlagosan csak egy kilométeres szakaszokat tudnak felújítani.
Pekingtől távol, de a versenyágazat hagyományaihoz közel a finnek ismét megvédték elsőségüket a szaunában, pontosabban a szaunázási világbajnokságon, amelyet a finnországi Heinolában bonyolítottak...
A washingtoni Fehér Ház figyelmeztette Oroszországot, hogy állítsa le Grúzia elleni támadásait, különben jelentős és tartós károkat szenvednek az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatai.
A Sziget fesztivál csaknem minden programhelyszíne felépült már a Hajógyári szigeten vasárnap délutánra, hiszen a Magyar Dal Napjával már hétfőn megkezdődik az egyhetes rendezvény. A vasárnapi sajtóbejáráson kiderült, hogy megnövelték a rendezvény befogadóképességét, így 65 ezer helyett akár 70 ezren is szórakozhatnak egy-egy nap a Szigeten.
Fenntartásokkal fogadták jogászkörökben a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének csütörtöki nyilatkozatát, amelyben Bánáti János lényegében előre felmentette Helmeczy Lászlót a munkatársaink börtönbe juttatására szervezett drogügyben. Ráadásul állítását a többször is ellentmondásokba keveredő, büntetett előéletű Baráth Miklós szavaira alapozta.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 2, 14, 22, 23, 33, 43. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem...
Grúzia kész azonnal tárgyalásokat kezdeni a tűzszünetről és az ellenségeskedések befejezéséről - ezt tartalmazza az a grúz jegyzék, amelyet vasárnap adtak át Tbilisziben az orosz nagykövetnek. A...
Az orosz szárazföldi egységek már átlépték a szakadár Dél-Oszétia határát, és grúz területen támadnak. Grúzia eközben kivonta csapatait Dél-Oszétiából, teljesítve ezzel az oroszok egyik követelését. Azerbajdzsán eközben leállította az európai olajszállításokat, miután az oroszok lebombáztak egy grúziai vezetéket.
Hétfőn már a csoportkör második fordulójának mérkőzéseit játsszák a pekingi olimpia női kézilabdatornáján. A magyar válogatott 4 óra 45 perctől Brazíliával küzd meg, és ha nyer, akkor szinte biztosan bejut a legjobb nyolc közé.
Egy irodaház negyedik emeletéről üvegtáblák zuhantak az utcára Budapesten, a Kálvin téren vasárnap a délutáni órákban - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság ügyelete. Egy tíz...
Kora este kigyulladt egy épület a fővárosi Syma-csarnok közelében - tudta meg az InfoRádió. A tűzoltók 2-es fokozatú riasztást kaptak, a tüzet eloltották.
Ezúttal is a bajnok Manchester United hódította el az angol labdarúgó Szuperkupát. Sir Alex Ferguson menedzser csapata gólnélküli döntetlen után 11-esekkel 3:1-re nyert a Portsmouth ellen.
Csaltak a tűzijátékkal a kínaiak az olimpia nyitóünnepségén. A helyi lapok szerint a televíziós közvetítésnél előre elkészített felvételeket is használtak.
63 kutyából 59-et fogadtak örökbe az Illatos úti Ebrendészeti Telep örökbefogadási napján. Becslések szerint egy-másfél millió kóbor kutya él Magyarországon, rájuk mindössze hatezer férőhely jut a menhelyeken. Augusztus 20-án a tűzijáték miatt várhatóan ismét számtalan kutya menekül majd el félelmében otthonról.
Megvan a magyar olimpiai küldöttség első érme, Cseh László ezüstöt szerzett. Grúzia kész azonnal tárgyalásokat kezdeni a tűzszünetről Moszkvával. A Magyar Dal Napjával már hétfőn megkezdődnek a Sziget fesztivál eseményei. A nap hírei 2008. augusztus 10-én, vasárnap.
Helyi idő szerint vasárnap hajnalban hatalmas robbanás rázta meg Torontót: egy propán gáz lerakat területén robbantak föl tartályok. A detonáció erejét hét kilométeres körben lehetett érezni.
Feltételezett muzulmán szakadár merénylők mintegy tucatnyi támadásában meghalt 11 ember vasárnap a többségükben muzulmánok lakta, nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, két nappal a...
Leégett egy épület Budapesten a Puskás Stadionnál a VIII. kerületi Verseny utcában. Egy tizennyolcszor harminc méteres épület kapott lángra 18 óra körül. A tűzoltók 10 tűzoltóautóval vonultak ki, és 50-60 tűzoltó dolgozik a helyszínen.
Az abháziai béke megóvásáról, az erőszak Abháziába való átcsapásának elkerüléséről kezdtek tárgyalásokat vasárnap este Oroszország és Grúzia képviselői az abháziai Csuburdzsindzsi faluban -...
A mínusz egyedik nap előtt az utolsó simításokat végzik a Szigeten a szervezők. A 2,7 milliárdos költségvetésű fesztiválra 370-380 ezer látogatót várnak. Az időjáráson kívül csak a közlekedés okozhat gondot.
Mihail Szaakasvili grúz elnök szerint Oroszország el akarja foglalni Grúziát, hogy ellenőrzése alá vonja az Közép-Ázsiából induló energiaszállítási útvonalakat és megkezdje a térségbeli demokráciák felszámolását.
A munkanélküliség csökkent és jelenleg a legutóbbi 25 év legalacsonyabb pontján áll. Az infláció ugyancsak 3.2 százalékra zsugorodott és a fizetési mérleg deficitje 1.6 százaléka lesz a GDP-nek. Az Economist című brit lap szerint a belföldi termelés (GDP) mindössze 1.7 százalékkal fog emelkedni.