2008. augusztus 10. vasárnap

aug. 10
19:59
Eloltották a tüzet a Puskás Stadionnál (HírTV)
Több mint egy órás küzdelem után eloltották a budapesti Puskás Stadion területén keletkezett tüzet. A több mint 50 tűzoltó 13 kocsival vonult ki a helyszínre.
aug. 10
20:15
A sztárszínész romba döntötte volt kedvese szexuális életét (Infostart)
George Clooney korábbi barátnője szerint a filmsztár romba döntötte a szexuális életét.
aug. 10
20:15
Eloltották a Syma csarnok közelében keletkezett tüzet (Gondola)
Hét óra után nem sokkal a tűzoltók eloltották azt a tüzet, amely a Syma csarnoktól mintegy kétszáz méterre lévő, 150 négyzetméteres épületben lobbant fel vasárnap kora este a fővárosban -...
aug. 10
20:33
Eladná életét az arisztokrata (Infostart)
Az eBay aukciós portálon árulja címét és birtokát "a Warleigh udvarház excentrikus lordja" - ahogy magát nevezi - és már 4 millió fontos (1,2 milliárd forintos) ajánlatot is kapott. Eddig 171-en licitáltak.
aug. 10
20:33
Sarkozy a hét elején Moszkvába utazik a dél-oszétiai események miatt (Gondola)
Nicolas Sarkozy a hét elején Moszkvába érkezik, hogy megvitassa Dmitrij Medvegyev orosz államfővel a dél-oszétiai eseményeket - jelentette be vasárnap este az orosz elnöki hivatal. A látogatásról a...
aug. 10
20:42
"Családi házam 850 millióért eladó!" (Piac és Profit)
Ugyan az ingatlanpiac az elmúlt évek pezsgése után lenyugodni látszik, a presztízst jelentő, sok százmillió forintért kínált luxusingatlanokból nincsen hiány. Hónapról-hónapra feltűnnek olyan villák és családi házak, amelyekre néhány hónap után már nem akadunk a legnagyobb ingatlanhirdető portálján. Mert sikerült őket eladni...
aug. 10
20:51
Öt év múlva már nem lesz jég nyáron az Északi-sarkon (Infostart)
Az Északi-sarkvidéket borító jégtakaró olyan mértékben olvadt a múlt hét során, hogy tudósok állítják: 2013 nyarán az Északi-sark jégmentes lesz.
aug. 10
20:51
Moszkva cáfolja, hogy bombázta volna Tbiliszi repülőterét (Gondola)
Az orosz védelmi minisztérium kategorikusan cáfolta és "a soron következő információs provokációnak" minősítette Tbiliszi állítását, hogy orosz gépek bombázták volna a grúz főváros...
aug. 10
21:09
Inkább a halál, mint a szexuális zaklatás (Infostart)
A tolakodó udvarlók elől menekülve akár életveszélybe is sodorhatják magukat a halnőstények: a Poecilia reticulata nevű guppifaj nőstényei a hímek elől a folyó mélyebb részeire úsztak a csendes-óceáni Trinidad szigetén, holott ott ragadozó halak leselkednek rájuk.
aug. 10
21:09
Orosz hadihajók elsüllyesztettek egy grúz rakétahordozó naszádot (Gondola)
Orosz hadihajók elsüllyesztettek egy grúz rakétahordozó őrhajót - közölte a moszkvai védelmi minisztérium. "Grúz rakétanaszádok vasárnap kétszer is támadást kíséreltek meg orosz hadihajók...
aug. 10
21:09
Kigyulladt a Syma csarnok mellett egy melléképület (Blikk)
aug. 10
21:09
Orosz hadihajók elsüllyesztettek egy grúz rakétahordozó naszádot (Kripto Akadémia)
Orosz hadihajók elsüllyesztettek egy grúz rakétahordozó őrhajót - közölte a moszkvai védelmi minisztérium. "Grúz rakétanaszádok vasárnap kétszer is támadást kíséreltek meg orosz hadihajók ellen. Az orosz haditengerészet hajói választüzet nyitottak, amelynek következtében az egyik támadó naszád elsüllyedt" - mondta a minisztérium szóvivője.
aug. 10
21:27
Autója tetején kocsikáztatta unokáját (Infostart)
Autója tetején kocsikáztatta hároméves lányunokáját egy 54 éves nagymama a floridai Marathon városában, amíg a lánya - a kislány édesanyja - bevásárolt.
aug. 10
21:27
120 ezren lépték át a határt a hétvégén Röszkénél (Gondola)
A hétvégén mintegy százhúszezer fő lépte át a magyar-szerb határt Röszkénél - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t azt követően, hogy vasárnap este a belépő oldalon egy óra alá csökkent a várakozási...
aug. 10
21:27
Gázrobbanás miatt ezreket evakuáltak Torontóban (Blikk)
aug. 10
21:29
Orosz hadihajók elsüllyesztettek egy grúz rakétahordozó naszádot (Blikk)
aug. 10
21:31
Üvegtábla zuhant az utcára a Kálvin térnél (Blikk)
aug. 10
21:45
Százezrek házasodtak a szerencse napján (Infostart)
Több mint 314 ezer kínai párt eskettek össze pénteken, az olimpiai megnyitó "három szerencsét hozó nyolcassal" jelzett napján Kínában, közölte vasárnap az Új Kína hírügynökség.
aug. 10
21:45
Lavrov: Moszkva nem tör a Szaakasvili megdöntésére (Gondola)
Moszkva nem törekszik Mihail Szaakasvili grúz államfő megdöntésére, ezt nem tekinti feltételnek a béke helyreállításához, és ha Tbiliszi aláírja az erőszak mellőzéséről szóló dokumentumot, a béke...
aug. 10
21:47
Gázrobbanás miatt ezreket evakuáltak Torontóban (Gondola)
Propángázrobbanás miatt több ezer embert költöztettek ki átmenetileg otthonából vasárnap Torontóban. A kanadai nagyváros északi részén, a szerencsétlenség helyszínétől számított 1,6 kilométeres...
aug. 10
22:03
Egyre több a popcornmentes mozi (Infostart)
A mozi egyik velejárója a popcorn eszegetés, ám egyre több angol filmszínház vezetője úgy gondolja: itt az idő betiltani a büdös és idegesítő nassolnivalót.
aug. 10
22:03
Őrzi hibátlan mérlegét a Debrecen (Infostart)
Őrzi hibátlan mérlegét az előző szezonban ezüstérmes Debrecen a labdarúgó NB I-ben.
aug. 10
22:03
Megérkezett Tbiliszibe a francia külügyminiszter (Gondola)
Megérkezett Tbiliszibe vasárnap este Bernard Kouchner francia külügyminiszter, hogy Mihail Szaakasvili grúz államfővel tárgyaljon a dél-oszétiai konfliktus rendezéséről. Orosz hírügynökségi...
aug. 10
22:03
Kár a magyar állami televíziónak napi 18 órára sportcsatornává változnia (Spa Trend Online)
A cím kicsit félrevezető. Az olimpia nem zajlik le Vitray nélkül, csak éppen nem Pekingben, hanem az RTL kamerái előtt kommentálja az eseményeket. Amit nem értek: miért nincs kinn? Akár mint kommentátor, akár mint tanácsadó, aki biztosan tudna jó tanácsokat adni ifjú kollégáinak. De ha másképpen nem: vendégként. A magyar állami televízió tiszteletbeli díszvendégeként vagy a kint lévő "család"…
aug. 10
22:05
Elkészült Székesfehérvár "ékköve" (Spa Trend Online)
Elkészült Székesfehérvár páratlan barokk műemléke, a Hiemer–Font–Caraffa épülettömb felújításának második üteme. A házasságkötő teremnek, rendezvény- és kiállítótermeknek és ifjúsági klubnak is otthont adó, régi fényében tündöklő épületet Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármester adta át szombaton.
aug. 10
22:21
Ezrek tüntettek Tbilisziben az orosz légitámadások ellen (Gondola)
Ezrek tüntettek vasárnap Tbilisziben az orosz légitámadások ellen tiltakozva. A francia hírügynökség helyszíni tudósítója szerint legalább tízezren vettek részt a város központjában tartott...
aug. 10
23:15
Társadalmunk politikai érzékéről (Gondola)
Az MSZP 2006. júniusban zuhanásszerűen veszítette el az emberek szimpátiáját, s egyidejűleg a lakosságnak a jövőbe vetett bizalma is elpárolgott. Gyurcsány alkalmassági indexe 2006. májusban 52, most augusztusban a fele, 27. Gazdasági helyzetünket idén februárban már a lakosság 86 százaléka véleményezte nagyon vagy meglehetősen rossznak.

2008. augusztus 11. hétfő

aug. 11
0:27
Ukrajna az orosz hadihajók kitiltásával fenyeget (Gondola)
Ukrajna fenntartja magának a jogot, hogy megtiltsa a visszatérést az ukrajnai bázisukról a grúz partokhoz vezényelt orosz hadihajók számára - közölte vasárnap az ukrán külügyminisztérium....
aug. 11
1:03
Lopás gyanújával előállítottak két magyart Burgenlandban (Gondola)
Lopás gyanújával előállítottak két magyar állampolgárt egy burgenlandi rendőrőrsön - közölte vasárnap a Magyarországgal szomszédos osztrák tartomány rendőrsége. A két férfinél két lopott kerékpárt,...
aug. 11
1:07
Húsz millió forint értékű kábítószerfogás Hegyeshalomnál (Gondola)
Mintegy húsz millió forint értékű kábítószert foglalt le a vámhatóság szombat este Hegyeshalom térségben két magyar rendszámú autóban - tájékoztatta az MTI-t a Vám- és Pénzügyőrség Országos...
aug. 11
1:39
Népszabadság: a lecsúszott fiatalok körében ismét hódíthat a heroin (Gondola)
A társadalom peremére szorult, kilátástalan helyzetben lévő, lecsúszott fiatalok körében ismét hódíthat a heroin, legalábbis ettől tart a Nyírő Gyula Kórház addiktológusa, akivel a Népszabadság...
aug. 11
1:57
Öt kelet-európai ország tervet javasol a grúziai válság megoldására (Gondola)
Lech Kaczynski lengyel elnök vasárnap rendezési tervet nyújtott be a grúziai válság megoldására Nicolas Sarkozynek, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfőjének. A terv...
aug. 11
2:01
Robbanások és tűz a legnagyobb bulgáriai fegyvergyárban (Gondola)
Tűz ütött ki, amelyet több robbanás is követett vasárnap Bulgária legnagyobb fegyvergyárában, a kazanlaki Arzenalban. A bolgár közszolgálati rádió polgári védelmi illetékesekre hivatkozó jelentése...
aug. 11
2:05
Azonnali tűzszünetet szorgalmaz Tbilisziben a francia külügyminiszter (Gondola)
Bernard Kouchner, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország külügyminisztere vasárnap este Tbilisziben úgy ítélte meg, hogy meg kell találni az eszközöket, amelyek biztosítják az...
aug. 11
2:09
Magyar Nemzet: szabadelvű piacgazdaságot javasolnak a Fidesznek (Gondola)
Magyarországon egyszerre kellene szabadelvű és szociális piacgazdaságot kiépíteni egy vitaanyag szerint, amelyet a Matolcsy György közgazdász által vezetett műhely tárt nemrég a Fidesz elé. A...
aug. 11
2:15
Népszava: a kormány túlteljesítette a létszámleépítést (Gondola)
A tervezettnél mintegy tíz százalékkal túlteljesítette a kormány a központi közigazgatásban végrehajtott létszámcsökkentést - írja a Népszava hétfői számában, utalva Veres János pénzügyminiszter...
aug. 11
3:09
Zavahri pakisztáni szent háborúra szólít fel egy videofelvételen (Gondola)
Szent háborúra szólított fel Pakisztánban egy angol nyelvű videofelvételen Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetője - közölte helyi idő szerint vasárnap az...
aug. 11
3:27
Napi Gazdaság: a MEH 11 százalékos gázáremelést javasol (Gondola)
A Magyar Energia Hivatal (MEH) 11 százalékos kisfogyasztói földgázáremelést tart indokoltnak október 1-jétől; a Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az erről szóló javaslatát már elküldte az árszabályozó...
aug. 11
3:45
Napi Gazdaság: ősszel módosítják a gyógyszertörvényt (Gondola)
Ősszel módosítják a 2007 elejétől hatályos gyógyszer-gazdaságossági törvényt a Napi Gazdaság értesülése szerint. Az egészségügyi tárca szerint a változtatásokkal azt próbálják elérni, hogy az...
aug. 11
4:21
Az orosz légierő katonai célpontot támadott Tbiliszi elővárosában (Gondola)
Az orosz légierő egy támaszpontot és egy radarállomást támadott hétfő hajnalban Tbiliszi egyik elővárosában - közölte a grúz belügyminisztérium. A francia hírügynökség tudósítója szerint a...
aug. 11
4:25
Bush közölte Putyinnal, hogy elfogadhatatlan a grúziai erőszak (Gondola)
George Bush amerikai elnök hétfőn Pekingben közölte: világosan jelezte Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek, hogy "elfogadhatatlan" a grúziai erőszak és bírálta Oroszország...
aug. 11
4:39
A magyar dal napjával kezdődik ma a Sziget (Gondola)
A magyar dal napjával ma indul a Sziget fesztivál; a "mínusz egyedik" napon megrendezett nyolcórás monstre koncerten a magyar könnyűzenei élet színe-java lép színpadra összesen 80 dallal....
aug. 11
4:48
Robin Hood és Rózsa Sándor, vagyis kell-e új adónem? (Adózóna)
Miért nem járható út a jövedéki adó csökkentése? Vámosi-Nagy Szabolcs e heti kommentárjából kiderül, miért kell megvárni az olaj árának csökkentését, és miért nem lenne jó ötlet a Robin Hood-adó bevezetése.
aug. 11
5:15
A hitelválság miatt egyre népszerűbb a spórolós pénteki esküvő (Infostart)
A Nagy-Britanniába begyűrűző hitelválság miatt több száz menyasszony fejét nem szombaton, hanem pénteken kötik be, ezzel ugyanis nagy összegeket lehet megspórolni.
aug. 11
5:15
Sidi Péter döntős (Infostart)
Sidi Péter a hatodik helyen bejutott a férfi légpuskások döntőjébe a pekingi olimpián.
aug. 11
5:15
A Fidesz nem engedheti meg magának, hogy csöndben maradjon (Alternatív Energia)
Panelprogram és egészségügy - a hét végén e két témával támadta a kormányt a Fidesz, illetve ifjúsági szervezete, a Fidelitas. Az előbbinél azt rótták fel, hogy a kormány "ígéretei ellenére, radikálisan lassítja a panelprogramot", míg az egészségügy esetében a kórházbezárásokért és az ágazat rossz állapotáért Gyurcsány Ferencet okolták.
aug. 11
5:15
Vita: kiürítették-e a grúzok Dél-Oszétia teljes területét? (Kripto Akadémia)
Alacsony rangú tárgyalófelek részvételével orosz-grúz megbeszélések kezdődtek tegnap egy abház faluban. Ezt megelőzően - ugyancsak tegnap - Oroszország tbiliszi nagykövetének Mihail Szaakasvili grúz elnök által aláírt hivatalos jegyzéket nyújtottak át. Ennek értelmében a grúz katonák tűzszüneti parancsot kaptak és Tbiliszi kész az azonnali tárgyalásokra az ellenségeskedések beszüntetéséről. A…
aug. 11
5:17
A Fidesz nem akar beleszólni... (Alternatív Energia)
Kevésbé a kiújult együttműködési problémák, inkább a rendszerint nyáron jelentkező "értékelési kényszer" sarkallhatja a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciót arra, hogy megvizsgálja szövetségének szilárdságát. Míg alapvető gondjuk nincs egymással, partnerségük színvonalát a városházi ellenzék folyamatosan bírálja. Érdekes, hogy a Fidesz most kevéssé, inkább az MDF érzi "szánalmasnak" a koalíciós…
aug. 11
5:33
Életfogytiglan sült csirkével és pizzával (Infostart)
Életfogytiglani börtönbüntetése mellé pizzát kapott az ítéletében egy 33 éves gyilkos az amerikai Oregon államban.
aug. 11
5:33
A WADA levenné a súlyemelést és a kerékpárt az olimpia műsoráról (Infostart)
Nem szerepeltetné a jövőben a súlyemelést és az országúti kerékpárt a nyári olimpia programjai között a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elnöke.

Keresés