Meglehet, a török példát vették alapul Hollandiában, amikor úgy döntöttek, csak 12 év alatti gyerekek és kísérőik előtt játsszák újra a december 21-én botrányba fulladt Ajax Amsterdam–AZ Alkmaar holland labdarúgó kupameccset.
Budapest — Megrögzött ereklyegyűjtő vagy kötöznivaló bolond? Egy rejtélyes licitáló kétmillió forintnál is többet hajlandó kifizetni a Vatera internetes aukciósház egyik árverésén a Rákosi-kormány Kohó- és Gépipari Minisztériumának pecsétnyomóiért, amelyekkel egykor Kossa István (†64), a napszámos fiából lett kohóügyi miniszter sajtolta a pecséttintát az 50-es évek elején a hivatalos…
A 2011-es balszerencsés év után fájdalommentes vívásban reménykedve kezdte el a felkészülést az olimpiai kvalifikációs versenyekre Szász Emese világbajnoki ezüst-, illetve bronzérmes párbajtőröző.
A magyar lakosság 85 százaléka fogyaszt csapvizet, és a felnőttek több mint háromnegyede elégedett is a víz minőségével - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség saját megbízásából készített felmérésének eredményeire hivatkozva.
Fontos alkotásnak és jó dolgozatnak tartja Schmitt Pál államfő 1992-ben szerzett doktori disszertációját Kertész István ókortörténész, aki az írás egyik bírálója volt - olvasható az origo.hu-n. A hvg.hu csütörtökön megszólaltatta a bolgár sportkutató lányát.
A magyar lakosság 85 százaléka fogyaszt csapvizet, és a felnőttek több mint háromnegyede elégedett is a víz minőségével - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) saját megbízásából készített felmérésének eredményeire hivatkozva csütörtökön az MTI-vel.
A rendőrség szerint kezdetben önként vállalta a lány a prostitúciót, később kényszerítették rá. Sokszor a gyergyószentmiklósi iskola mosdójában folyt a szexuális kapcsolat.
Várhatóan folytatódni fog világszinten az élelmiszeráraknak tavaly év végén megindult csökkenése a következő hónapokban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint, írja az MTI. Ez az...
Elérte a 910 ezret a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), régi nevén a BAR-listán szereplő adósok száma 2011 utolsó három hónapjában. A fennálló lakossági mulasztások és az élő tartozással rendelkezők számának növekedési üteme viszont számottevően csökkent. A negatív adóslistát várhatóan tavasztól pozitív adóslista egészíti ki, mely javíthatja a fizetőképes ügyfelek hitelhez jutását. A…
A kormányzat is megemlékezik a holokauszt idején folytatott embermentő tevékenységéről ismert svéd diplomata, Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójáról - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
A központi közigazgatásban dolgozó 73.460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön újságírók előtt.
A stabil reggeli kezdés után délelõtt több ok miatt rákapcsolt a forint, és az euróval szemben egésezn 306-ig izmosodott a magyar fizetőeszköz. Egy hét alatt nagyon eltávolodtunk a múlt...
Rendkívüli ülést tart jövő hét pénteken a Parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága. Egyetlen napirendi pont szerepel az ülésen: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter meghallgatása a 2012-es költségvetés ügyében.
Orbán Viktor úgy ítélte meg, hogy a piacok "sokkal derűlátóbbak" Magyarországgal kapcsolatban, s az ország gazdaságának alapjai "sokkal erősebbek, mint azt sokan sugallják".
Felfüggeszti a segélyosztást Szomália középső és déli vidékén a vöröskereszt, mert a helyi hatóságok elhurcolták az egyik munkatársát - jelentette be a szervezet nemzetközi bizottsága csütörtökön.
A hazai részvények egész nap szépen emelkedtek, ellentétben a nap végén visszaeső európai tőzsdeindexekkel, az emelkedést ismét az OTP vezette. A forint is erősödött, az euró 306 forint alá is benézett, igaz, ez nem tartott sokáig. Újabb 10-23 bázisponttal tovább csökkentek a hazai állampapír-hozamok is.
Londoni felzárkózó piaci elemzők többségi véleménye szerint a forint gyengesége és a jövedéki adók emelésének áthúzódó hatása miatt kissé gyorsulhatott decemberben a magyarországi infláció.
A fénytörési hibákat szemüveggel, kontaktlencsével, lézerrel és műtéttel is meg lehet oldani. Manapság a lágy kontaktlencsék a legelterjedtebbek, a félkemény és kemény lencsék háttérbe szorultak.
A reggeli tétova kezdést követően délelőtt lendületet vett a BUX és a vételi erő nap végéig megmaradt. Az index 1,6%-os pluszban zárt, 12,9 milliárd forintos, átlag közeli forgalom mellett. A forint...
Bár kora délután több hírportálon is tényként jelent meg, hogy az AC Milan 35 millió euróért eladta Alexandre Patot a Paris Saint Germainnek, az érintett a klub hivatalos honlapján maga cáfolta a hírt.
A központi közigazgatásban dolgozó 73.460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön újságírók előtt.
A szerbiai Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését játssza Bahrein ellen a magyar férfi válogatott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szegedi találkozó után jelöli ki a kontinensviadalra utazó keretét
Bár a gazdasági növekedési kilátásokat továbbra is nagy bizonytalanság és jelentős negatív kockázatok jellemzik, vannak jelei az aktivitás stabilizálódásának, igaz, alacsony szinten - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón. Makrogazdasági értékelésében megismételte decemberi kijelentéseit, amely szerint a pénzpiaci feszültségek…
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)képzésében és eljárási rendjében nem szerepelnek olyan speciális szabályok, amelyeket követni lehetne a különleges védelemre szoruló csoportok mentésekor - állapította meg jelentésében az alapvető jogok biztosa.
Költséges átdolgozás után Londonban is bemutatták Madonna második játékfilmjét, amely Wallis Simpson elvált amerikai nő és a kedvéért a brit trónról lemondó VIII. Eduárd király szerelméről szól.
Egy tavi katamaránnal szelte át az Atlanti-óceánt négy magyar kalandor, akik közül Ferenczy Zsolt sosem hajózott tengeren. A hajó léket kapott, a legénységet egy flakon purhab mentette meg.
Moszkva - Zöld utat kapott a Dinamo Moszkva vezetőitől Dzsudzsák Balázs (25), hogy az Anzsi Mahacskalától az orosz főváros patinás futballcsapatához szerződjön.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárává nevezte ki Csizmadia Norbertet január 10-i hatállyal Schmitt Pál köztársasági elnök, a kormányfő javaslatára. A szakember eddig a tárca gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott.