Az Opel start-cél győzelmet aratatott 2011-ben a személygépkocsi piacon és - végig vezetve az eladási rangsort - 2011 végén a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott. Egész évi kiegyensúlyozott...
Karel Schwarzenberg akkor távozna, ha országa nem fogadja el minden feltétel nélkül az Európai Unió új közös költségvetési és gazdasági politikáját és nem mond le szuverén állami költségvetéséről.
A Nemzeti Sport mai száma szinte kész tényként közli, hogy Koman Vladimir napokon belül a Debrecen játékosa lesz, a lap minderről "megbízható debreceni forrásból" értesült - írja a dvsc.hu.
A BUX fundamentális képe attraktív, hiszen az értékeltség alacsony, miközben az IMF-fel való megállapodás valószínűsége növekszik. Ez pedig a különadók eltörlését is jelenti. Ugyanakkor a technikai kép még óvatosságra int bennünket, hiszen a 20 napos mozgóátlag alatt evickél az index - olvasható az Erste elemzésében.
Barátai hívták, azt hitte, a magyarságért vonulnának utcára. Amikor kiderült, hogy a kormányt támogató rendezvényről van szó, elállt részvételi szándékától.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert - derül ki a bizottság meghívójából.
Missouri - Bíróság előtt áll Alyssa Bustamante (17), aki két évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolta a szomszédban élő 9 éves kislányt, mert kíváncsi volt, milyen érzés embert ölni.
Ismeretlen, fiatal férfi kocsijából látták kiszállni Demi Moore-t, és azonnal felröppentek a pletykák, miszerint a lesoványodott, szomorú színésznő máris új párt talált magának Ashton Kutcher után.
Amennyiben a televíziós műsorterjesztők módosítani kívánnak a csatornakiosztáson, arról harminc nappal korábban, közvetlenül kell értesíteniük az előfizetőket. A szolgáltatóknak az általános szerződési feltételek között azt is rögzíteniük kell, meddig garantálják, hogy egy csatorna a meghirdetett csomagban szerepel - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyeleti főosztályának…
Március 15-én lesz a Fidesz "nagy" rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani - mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg.hu-nak.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert - derül ki a bizottság meghívójából.
Március 15-én lesz a Fidesz "nagy" rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani - mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg.hu-nak.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó rátáján (1 %) az Európai Központi Bank. A piaci szereplők Mario Draghi, jegybankelnök fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak, amelyen...
Két válás és egy megrázó kapcsolat után a színésznő újra rászánta magát a jegyességre. Vőlegénye pedig muindent megtesz, hogy elfeledtesse vele a csalódásait.
Portfolio.hu soron következő délutáni szemináriumán, vagyis január 12-én a technikai elemzés alapjait hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz a mostani események fényében. Az előadás arra koncentrál, hogy a...
A BBC értesülései szerint műteni kell a BMW és a Lotus Renault GP volt versenyzőjének, Robert Kubicának jobb lábát, miután a lengyel versenyző tegnap otthonához közel elcsúszott a jégen. Tovább »
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a decemberben tartott, a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderén összesen 390 millió eurónyi (119 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, ebből a hónap végéig ténylegesen kifizetett összeg 336 millió euró (101 milliárd forint) volt - közölte az MNB a csütörtökön publikált statisztikai mérlegében.
Az Európai Bizottság ismét meghirdeti Executive Training Programme (ETP) in Japan and Korea elnevezésű vezetőképzési programját. A japán és a dél-koreai üzleti kapcsolatokat építő magyar cégek előtt a program segítségével olyan piacok nyílhatnak meg, amelyek értéke 2020-ra akár az évi 1,5 milliárd eurót is elérheti.
Március 15-én lesz a Fidesz "nagy" rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani — mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg. hu-nak.
Az Európai Unió végrehajtó szerve élni fog a hatalmával annak biztosítása érdekében, hogy a magyar törvények megfeleljenek az uniós törvényeknek - jelentette ki csütörtökön Koppenhágában José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
1000-1500 milliárd forintos veszteséget okozna egyenként az Erste, a Raiffeisen és a KBC számára, ha a Magyarországról történő rendezetlen kivonulás mellett döntenének - állapítják meg frissen...
Kevesebb baleset történt és kevesebben haltak meg az utakon 2011-ben, mint az azt megelőző évben - közölte Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten....
Hosszú, szenvedélyes szerelemnek vetett véget Tóth Gabi néhány héttel ezelőtt, amikor úgy döntött, külön folytatja útját kedvesétől Rolitól. A csodás hangú énekesnőt megviselte a szakítás, de mindent megtesz azért, hogy túllépjen rajta.
Az Európai Unió végrehajtó szerve élni fog a hatalmával annak biztosítása érdekében, hogy a magyar törvények megfeleljenek az uniós törvényeknek - jelentette ki csütörtökön Koppenhágában José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Pozitív hatással lenne egy Magyarországgal kötendő IMF-megállapodás, de automatikusan nem járna az ország hitelminősítésének a javulásával - fejtette ki Varsóban a Fitch Ratings vezető elemzője egy konferencián.
A múlt év végén kötött megállapodásnak köszönhetően - tízesztendős szünet után - négy éven át, 2012 és 2016 között ismét az m1-en lesz látható a Forma-1-es világbajnoki sorozat.
A Fidesz szóvivője szerint több szerénység lenne elvárható a szocialisták részéről a munkanélküliség ügyében, nyolcéves kormányzásuk alatt ugyanis 5-ről csaknem 12 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya.
Az LMP véleménye szerint a kormány több tízezer embert csapott be akkor, amikor egy jogszabályi változtatás megszüntette a munkaadói végtörlesztési támogatás adómentességét – jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt.
Tovább nőtt, és elérte a 910 ezret a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), régi nevén a BAR-listán szereplő adósok száma 2011 utolsó három hónapjában. Örvendetes módon azonban a fennálló...