Az Európai Bizottság honlapján közzétette kifogásait az adatvédelmi hatóságot és az igazságszolgáltatást érintő magyarországi szabályozással kapcsolatban, amelyek miatt - a jegybanktörvény mellett - az uniós végrehajtási intézmény kedden kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen.
A szokatlanul enyhe télnek köszönhetően jelentősen visszaesett a gáz iránti kereslet, a földgáz árfolyama ennek következtében 10 éves mélypontra zuhant. Az amerikai gázár mélyrepüléséhez rövidtávon...
Idén február 23-án rendezik meg a Torkos Csütörtököt, melynek keretében a részt vevő éttermek 50 százalékot elengednek a számla végösszegéből. Újdonság, hogy nemcsak vendéglátóipari egységek, hanem kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak....
Több ponton kifogásolta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt az Európai Bizottság, amelynek megállapítása szerint a jogszabály sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés(EUMSZ) egyes pontjait.
A közeljövőben Dániát egyáltalán nem fenyegeti a leminősítés veszélye - közölte több hitelminősítő szakértője azok után, hogy múlt héten több európai ország adósbesorolása romlott. Dánia nem az az...
Václav Klaus szerint az európai uniós tagság hatása a Cseh Köztársaságra csak kis mértékben kedvező, ha nem inkább negatív. A cseh államfő erről kedden a szaúd-arábiai Rijadban megrendezett nemzetközi konferencián beszélt - írja a Mladá Fronta Dnes című prágai liberális napilap szerdán.
A magyar kormány szeretné minél hamarabb rendezni Brüsszellel a vitás törvények ügyét, és minden, az Európai Bizottság által felvetett ügyre reagálni fog - jelezte a bécsi Euromoney konferencia...
Az ajak- és szájpadhasadék (népies nevén nyúlajak, farkastorok) fejlődési rendellenességek, kialakulásukban az arckoponya egyes részeinek egyesülési zavara áll. A hasadékok minden formája okozhat táplálási zavarokat.
Meglepődve, de a fennálló helyzethez rugalmasan alkalmazkodva vették tudomásul a hazai papír-alapú béren kívüli juttatásokat forgalmazó vállalatok a cafeteria piac számukra kevésbé előnyös változásait. Igyekeznek azokra az előnyökre építeni, ahol az állami cég, illetve a bankok még nem érték be őket. Ezek a széleskörű elfogadóhelyek, a juttatási szolgáltatás nyújtásában szerzett tapasztalat és az…
Több ponton kifogásolta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt az Európai Bizottság, amelynek megállapítása szerint a jogszabály sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) egyes pontjait.
A magyar labdarúgó-válogatott pozíciója nem változott a decemberihez képest, így a 37. helyen kezdi az évet a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Orbán Viktor a Bildnek úgy nyilatkozott, hogy a kormány kész eleget tenni az Európai Bizottság kéréseinek a jegybanktörvény ügyében, "még ha az az MNB-nek káros is". A kormányfő továbbra is ragaszkodik a vihar-hasonlathoz: Magyarország "orkán erejű szembeszéllel" kell, hogy megküzdjön.
Paprikaspray használatával két rablót futamított meg egy 76 éves, egyedül élő nő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bujon; a 32 és 26 éves elkövetőket a nyomozók elfogták - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak. A cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafeteriát dolgozóinak, 14 százalékuknál nem volt és nem is lesz ilyen juttatás.
Igen viharosra sikeredett az amúgy sem könnyű 2011-es év utolsó hónapja. Bár az európai adósságválság körüli félelmek enyhén csillapodtak, és Amerikából is kedvező makroadatok érkeztek, a hazai...
Olyan megoldást kell találni az euróövezeti válságra, ami nem sújtja az euróövezeten kívül államokat - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a bécsi Euromoney pénzügyi konferencia kerekasztal-beszélgetésén szerdán.
Egyelőre sajnos tényleg úgy néz ki, a szimpatikus svéd márka véglegesen eltűnik az autóipar süllyesztőjében, aminek az is velejárója, hogy az egykor bíztató jövőt vizionáló vállalat kénytelen megválni ingóságaitól. Így a komplett Saab múzeum különlegesebbnél különlegesebb darabjai is akció útján várnak új gazdára.
A szegedi egyetem munkatársai az etiópiai merénylet magyar áldozatai - mondta el az MTI-nek Mezősi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője. A két férfi egy csoporttal utazott, amikor fegyveres banditák támadtak rájuk, öten meghaltak.
Ma este újabb el Clásicót játszanak a Bernabéuban. Spanyolország kiemelkedően legjobb két csapata a 2011-2012-es idényben már negyedszer, 2012-ben viszont először találkozik. Az utóbbi évek mérlege a Barcelona mellett szól, ugyanakkor éppen a Király Kupában született az egyetlen madridi siker.
Václav Klaus szerint az európai uniós tagság hatása a Cseh Köztársaságra csak kis mértékben kedvező, ha nem inkább negatív. A cseh elnök szerint Európa már nem lesz a világ gazdaságának húzóereje - az országnak esze ágában sincs bevezetni az eurót.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 24. játéknapján a Miami Heat megszakította nyeretlenségi sorozatát. A Los Angeles Clippers a Utah Jazz otthonában szaladt bele egy nagy vereségbe. Nyert a Chicago és az Orlando.
A dél-afrikai Tábla-hegyről vetette magát a mélybe Jeb Corliss (35), amerikai bázisugró. Repülés közben azonban sziklának ütközött, és egy hatalmas esés után lábait törte.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 99. játéknapján a New York Rangers lenullázta a Nashville Predators csapatát. A Boston és a Washington is kikapott. A Pittsburgh, a Philadelphia és a Detroit nyert.
Túllőtt a célon a német RTL tévécsatorna, amikor Dschungelcamp 2012 – a magyar Celeb vagyok, ments ki innen! valóságshow német verziója – legújabb évadjában a már megszokottnak mondható emberpróbáló megmérettetéseket tovább próbálták fokozni.
Az európai részvényindexek többsége a tegnapi zárószintek körül ingadozik a mai kereskedésben, a piaci szereplők a délutáni görög tárgyalásokra figyelnek. A csökkenést az autószektor vezeti. A...
Ingyenes informatikai tanfolyamot indít negyven éven felüli regisztrált álláskeresőknek és tartósan inaktívaknak január 23-án a Budavári Művelődési Ház. A munkaerő-piaci visszatérést segítő képzés egy kétéves projekt része, amelyre az intézmény az Új Széchenyi Terv keretében nyert uniós és állami támogatást.
Olyan megoldást kell találni az euróövezeti válságra, amely nem sújtja az euróövezeten kívül államokat - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a bécsi Euromoney pénzügyi konferencia kerekasztal-beszélgetésén szerdán.
A K&H Alapkezelő egy itthon még ismeretlen fajta tőkevédett befektetési alapot indít, amely a tőke felét az első év után visszafizeti a befektetőknek. Az új formát a jogszabályok január 1-jei módosítása tette lehetővé. Az alap ötvözi a rövid és középtávú megtakarítások, a betétek és a befektetési alapok előnyeit - tartják. Csakhogy a legmagasabb lehetséges hozama is épphogy kilenc százalék, az…
Az LMP véleménye szerint a közszférát érintő, körülbelül 6700 fős elbocsátás csak a munkanélküliséget növeli, de nem oldja meg azokat a problémákat, amelyeket a kormány gazdaságpolitikája okozott. Szabó Zsolt választmányi tag szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kabinet csak megszorításokra és elbocsátásokra képes.
Az eltűnt személyek listáján szereplő magyar hegedűművész rokonait ma délelőtt fogadták a toszkán Santo Stefano kikötőjében az olasz polgári védelem emberei.
Olyan megoldást kell találni az euróövezeti válságra, amely nem sújtja az euróövezeten kívül államokat - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a bécsi Euromoney pénzügyi konferencia kerekasztal-beszélgetésén szerdán.