Olyan megoldást kell találni az euróövezeti válságra, amely nem sújtja az euróövezeten kívül államokat - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a bécsi Euromoney pénzügyi konferencia kerekasztal-beszélgetésén szerdán.
Nagyszerűen kezdődött a hét a Csillag születikben feltűnt népszerű harmonikás számára. Szabó Ádám jó eredménnyel teljesítette idei első vizsgáját az egyetemen.
A K&H Alapkezelő egy itthon még ismeretlen fajta tőkevédett befektetési alapot indít, amely a tőke felét az első év után visszafizeti a befektetőknek. Az új formát a jogszabályok január 1-jei módosítása tette lehetővé. Az alap ötvözi a rövid és középtávú megtakarítások, a betétek és a befektetési alapok előnyeit - tartják. Csakhogy a legmagasabb lehetséges hozama is épphogy kilenc százalék, az…
Az LMP véleménye szerint a közszférát érintő, körülbelül 6700 fős elbocsátás csak a munkanélküliséget növeli, de nem oldja meg azokat a problémákat, amelyeket a kormány gazdaságpolitikája okozott. Szabó Zsolt választmányi tag szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kabinet csak megszorításokra és elbocsátásokra képes.
Az eltűnt személyek listáján szereplő magyar hegedűművész rokonait ma délelőtt fogadták a toszkán Santo Stefano kikötőjében az olasz polgári védelem emberei.
Olyan megoldást kell találni az euróövezeti válságra, amely nem sújtja az euróövezeten kívül államokat - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a bécsi Euromoney pénzügyi konferencia kerekasztal-beszélgetésén szerdán.
Nyílt levélben fordult Kunhalmi Ágnes MSZP-s elnökségi tag a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökéhez egyebek között annak kapcsán, hogy a 2012/2013-as tanév szerinte a bizonytalan indulási feltételek, a radikális átalakítás, a szférát felkészületlenül ért keretszámok miatt szinte biztos, hogy rengeteg problémával indul majd el.
Ellentétes információkat kaptak a magyar szervek az etiópiai terrortámadások magyar áldozatainak számáról, míg a kormány diplomáciai forrásai két halottról tudnak, addig a Terrorelhárítási Központ forrásai és a Külügyminisztérium etiópiai partnerei egy magyarról adtak információt - közölte a miniszterelnök szóvivője szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Egyelőre nem világos, hogy az Európai Bizottság milyen konkrét lépést vár el a kormánytól a jegybanktörvény ügyében: a jogszabály parlamenti módosítását vagy egy erős kormányzati elköteleződést -...
A Bild című német lap szerdán az Orbán Viktorral készített interjújából közölt részleteket, az interjú teljes terjedelemben a lap csütörtöki számában jelenik majd meg.
Még felsorolni is sok a Hyundai újdonságait, amellyel a 2012-es évre készül. A koreai márka folytatja az általa diktált iramot és rengeteg újdonsággal folytatja világhódító útját. Az eredmények pedig kézzelfoghatóak.
Egymásnak köszönheti életét Némethné Major Judit és újszülött kisfia, Máté Levente. Terhessége miatt ugyanis véletlenül kiderült: rákos, műteni kell. Ám az asszony élete árán sem mondott le kisfiáról. Ma mindketten egészségesek.
Sharm al Sheikh - Joshi Bharat minden évben a Vörös-tengerhez jár telelni. Önmagában ez nem lenne meglepő, csakhogy a tévés sorselemző nem tud úszni! Ennek ellenére megmártózik a vízben, de csak óvatosan, mert még élénken emlékszik arra a napra, amikor egy barátjának kellett őt kimentenie.
Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke az éjjel Navracsics Tiborhoz írt levélben erősítette meg a médiapluralizmus és -szabadság magyarországi helyzetével kapcsolatos aggodalmait.
Felfüggesztették a rendőrök egy szórakozóhely működését Miskolcon, mivel a biztonsági személyzet létszáma nem érte el a minimálisan előírtat - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
Bírálta az MSZP-s Korózs Lajos szerdán sajtótájékoztatón azt a támogatási rendszert, amely a fogyatékkal élőknek biztosít gépkocsi-vásárlási kedvezményt.
Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafetériát dolgozóinak - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös felméréséből....
Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafetériát dolgozóinak - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös felméréséből.
Saját szabadalom alapján, a bitumen és a használt gumiabroncsokból készült őrlemény keverésével készülő gumibitument gyártó üzem építését kezdte meg Zalaegerszegen a Mol - közölte a társaság vezetése szerdán, a zalai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Hétfő délután indult szavazásunk, melynek kérdése: „Ön szerint Schmitt Pálnak le kell mondania a plágiumgyanú miatt?” – továbbra is nagy népszerűségnek örvend: szerda délig 17 576 szavazat érkezett, ebből 13 660, azaz 77,72 százalék igen és 3 916, vagyis 22,28 százalék nem.
Nyomozást indított a Rio de Janeiro-i rendőrség a brazil Big Brother egyik szereplője ellen, aki magatehetetlen társát vasárnap hajnalban megerőszakolta.