Az adminisztratív számviteli és pénzügyi tevékenységek növekvő kiszervezése egyenes következménye a gazdasági világválságnak – derül ki az ACCA legfrissebb kutatásából.
Olaszországi források megerősítették reggeli hírünket, amely szerint az élvonalbeli Palermo ma tárgyal a Serie B-ben szereplő Barival Simon Ádám kölcsönadásáról.
A pénzügyi piacok bizalmának helyreállítása érdekében az euróövezetben az eddiginél erősebb ütemű gazdasági növekedésre, a válság terjedését gátló "tűzfal" magasítására és az integráció további mélyítésére van szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint.
Vizsgálati fogságba helyezné a szombati budapesti, Orbán Viktort támogató felvonulás szlovákiai résztvevőit Andrej Danko, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke.
Az államilag támogatott közel ötvenezres hallgatói keretszám felett "a határ a csillagos ég", azzal a feltétellel, hogy 240 pontot el kell érnie annak, aki a felsőoktatásba be akar kerülni - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Londoni felzárkózó piaci elemzők hétfői előrejelzése szerint Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök keddi brüsszeli találkozóján várhatóan megerősítést nyer a magyar kormány törvénymódosítási készségére utaló eddigi kommunikáció, amit a piac máris jutalmaz.
A Fidesz nem hagyja magukra az elbocsátott köztisztviselőket - közölte Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MSZP-s Török Zsolt közleményére reagálva, amelyben a szocialista párt szóvivője egyebek mellett arról írt, hogy bár a Fidesz munkahelyteremtést ígért, másfél év után is csupán stagnáló foglalkoztatásról, "mi több, közel hétezer megszűnő közigazgatási állásról beszélhetünk".
Az amerikai futures indexek hétfőn is enyhén emelkednek, miközben a befektetők a globális növekedést fenyegető görög adósságválsággal kapcsolatos tárgyalások pozitív kimenetelére várnak. A DOW...
A BKV közlése szerint egyetlen jelenlegi vezetőjük vagy dolgozójuk sem érintett a Hagyó-ügyben, így Bolla Tibor, a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese sem.
A légzéskor jelentkező mellkasi fájdalom a leggyakoribb panaszok egyike. Ellentétben azzal, ahogy sok laikus gondolja, nem csupán a tüdő betegségei okozhatják ezt a panaszt, hátterében számos különböző ok állhat.
A magyar válogatott az erőviszonyoknak megfelelően rendkívül sima mérkőzésen 22–2-re nyert a törökök ellen utolsó csoportmérkőzésén az Eindhovenben zajló férfi vízilabda Európa-bajnokságon.
Egy szabad hozzáférésű online felmérésben, amelyet 2011. május 17. és augusztus 9. között végeztek, a 15 538 résztvevő 71 százaléka foglalt állást a műanyag szatyrok EU-szintű betiltása mellett.
Nagy a veszélye annak, hogy 2012-ben recesszióba jut a szlovák gazdaság, a visszaesésnek az első félévben nagyobb az esélye - írta a Szlovák Üzleti és Ipari Kamara (SOPK) felmérésére hivatkozva...
Tamás Pál szociológust arról kérdeztük, hogy mennyire jellemzőek világszerte a kormánypárti tömegtüntetések. A szakember emellett a szombati „békemenetet” is elemezte.
Az előzetes adatokkal összhangban tavaly decemberben 486,5 milliárd forintot tett ki a központi költségvetés hiánya, amely legalább 2004 óta a legmagasabb egyhavi deficitet teszi ki. Ez számos...
Romániában rendkívüli parlamenti ülést tartanak. Az ellenzék előrehozott választásokról beszél, a miniszterelnök pedig leváltotta a külügyi tárca vezetőjét.
Érdekli egy professzionális deviza és CFD kereskedési platform, ahol közvetlenül a bankközi devizapiacon kereskedhet, brókeri árjegyzés nélkül? A Portfolio.hu soron következő előadásán a világ...
Ugyan a PSZÁF éves jelentésére még heteket kell várni, azonban az már látszik, hogy az önkéntes egészségpénztárakba idén 40 milliárd forint munkáltatói befizetés folyt be. Ez azt jelenti, hogy az állam a pénztári befizetéseket tavaly terhelő 19,04 százalékos cafeteria-adóból 7,6 milliárd forint bevételt realizált.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint az eddiginél erősebb ütemű gazdasági növekedésre van szükség az euróövezetben a pénzügyi piacok bizalmának helyreállításáért.
Nagy a veszélye annak, hogy 2012-ben recesszióba jut a szlovák gazdaság, a visszaesésnek az első félévben nagyobb az esélye. A Szlovák Üzleti és Ipari Kamara szerint a gazdasági fejlődés várható visszaesése elsősorban az euróövezet gazdasági teljesítményének lelassulásával hozható összefüggésbe.
Az európai uniós módszertan szerint számolt államháztartási egyenleg tavaly az egyszeri tételekkel együtt előreláthatólag mintegy 976 milliárd forintos többletet mutat, amely a GDP 3,5 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
A tavalyi, kiemelkedően eredményes év után a Budapest Airport az idén az utasok számának további 300 ezres bővülésére, 9,2 millió utasra számít - számolt be Kam Jandu, a cég légiközlekedési üzletágának igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
Teljes nyilatkozatstopot rendelt el a Terrorelhárítási Központ az etióp merénylet túlélőinek, valamint családtagjainak. Válaszként Puskás Irén, Vizler Csaba és Winter Zoltán tegnap este pontos tájékoztatást adott a történtekről.
Sawston — Ötéves koráig nemtelenül nevelték gyermeküket, és még a barátoknak, távolabbi rokonoknak sem árulták el, fiúnak, avagy lánynak született-e a kis Sasha.
Gólzáporos győzelmet aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a törökök felett a hollandiai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában, s öt győzelemmel, tökéletes mérleggel jutott be egyenes ágon a legjobb négy közé. Az olimpiai címvédő magyar válogatott így péntekig pihenhet, ekkor játszik a fináléba jutásért.
A horvát férfi kézilabda-válogatott irányítója, Ivano Balic szerint a játékvezetők miatt kaptak ki a spanyoloktól 24–22-re a szerbiai Eb középdöntőjében.
Julia Roberts és Alec Baldwin is szerepet vállalt abban az AIDS-drámában, amelyet Ryan Murphy rendez a Tony-díjas The Normal Heart című színdarab nyomán.
Szinte egész Olaszországra kiterjedt a múlt héten még csak Szicíliát megbénító kamionos demonstráció, blokád alá vettek több fontos útvonalat és autópálya csomópontot szerte Olaszországban a kormány megszorító intézkedései ellen tüntető kamionosok. Rajtuk kívül a taxisok is demonstrálnak hétfőn este tízig a tervezett liberalizációs intézkedések ellen.
Magyarország – Három éve halott asszony nevében kereste a halálhajón eltűnt lányát egy ismeretlen csaló. A Külügyminisztérium munkatársainak akkor vált gyanússá a titokzatos bejelentő, amikor sorra lemondta a személyes találkozásokat.
Az erőviszonyoknak megfelelően gólzáporos győzelmet aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a törökök felett a hollandiai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában, s öt győzelemmel, tökéletes mérleggel jutott be egyenes ágon a legjobb négy közé. Kemény Dénes nyilatkozata a cikk végén.
Az etiópiai merénylet egyik magyar túlélője, Winter Zoltán szerint az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna a támadásban megsérült Szabad Gábor kutatóorvos életét.
Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai vállalati eredmények határozzák meg a befektetői hangulatot, azonban a görögországi adósságrendezés, és az Egyesült Államok gazdaságának állapota is a...