Délelõtti piaci pletykák szerint nagy vonalakban megszületett a megállapodás a Görögországot hitelezõ magánbefektetõk képviselõi és a görög hatóságok között az...
Az etiópiai merénylet egyik magyar túlélője, Winter Zoltán szerint az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna a támadásban megsérült Szabad Gábor kutatóorvos életét.
Az euróövezettel általában, illetve Magyarországgal szemben külön is javuló befektetői bizalomnak köszönhetően erősödött a forint hétfőn, az euró jegyzése 300 forint alá esett.
Az euróövezettel általában, illetve Magyarországgal szemben külön is javuló befektetői bizalomnak köszönhetően erősödött a forint hétfőn, az euró jegyzése 300 forint alá esett.
Az orosz Dinamo Moszkva labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen 4–2-es vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkivtól Dubaiban. Dzsudzsák Balázs kezdőként mutatkozott be a D-betűsöknél, egy félidőnyi játéklehetőséget kapott.
Három ír, két francia – utóbbiból tavaly négy volt –, valamint egy-egy skót, angol és walesi csapat jutott be a negyeddöntőbe a legrangosabb európai rögbis kupasorozatban, a sportági Bajnokok Ligájának megfelelő Heineken-kupában. A csoport hatodik fordulóját követően két veretlen klubot találunk, mindkettő ír: a címvédő Leinster, valamint a Munster. A továbbjutókat tekintve előbbi a második,…
Az MSZP azt várja Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy kedden konstruktív módon tárgyaljon és "okos" megállapodást kössön Brüsszelben José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével.
A Nemzeti Sport Online Görögországból származó értesülései szerint elképzelhető, hogy kútba esik Németh Krisztián átigazolása az élvonalbeli PASZ Jannina csapatához.
A gyanú szerint a férfi és a lány január 13-án betört a férfi 86 éves mamájának otthonába, és olyan súlyosan bántalmazták az idős nőt, hogy az belehalt sérüléseibe.
Az euróövezettel általában, illetve Magyarországgal szemben külön is javuló befektetői bizalomnak köszönhetően erősödött a forint hétfőn, az euró jegyzése 300 forint alá esett.
A spanyol kormány leállította a madridi és a barcelonai repülőtér privatizációját, mert úgy véli, nem lehet jó áron értékesíteni azokat. Az ügylet része Madrid privatizációs programjának, amelytől a költségvetési deficit leszorítását reméli. Most megvizsgálják, hogy érdemes-e inkább külföldi tőkét bevonni és megtartani a reptereket.
Hét év után szakított az aranypár Tavaly év végén Demi Moore és Ashton Kutcher költözött külön egymástól (bár hivatalosan még nem váltak el), idén pedig Johnny Depp és Vanessa Paradis nyitotta mindenki döbbenetére a sztárszakítások sorát januárban. Hozzájuk csatlakozott most egy ugyancsak sziklaszilárdnak hitt páros: Heidi Klum és Seal. Az aranypárként emlegetett német szupermodell és a brit…
Ahogy arról már beszámoltunk, Harsányi Zoltán személyében az angol élvonalban szereplő Boltont is megjárt labdarúgó érkezett az NB I-ben szereplő Pécshez. Az alábbi összeállításból kiderül, a szlovákiai légiós kifejezetten ügyes. Válogatás a legjobb pillanataiból.
Az osztrák alkancellár és külügyminiszter figyelmeztette uniós kollégáit, hogy a magyar alkotmányról és néhány törvényről zajló vitában ne "pofozzák" Magyarországot, mert azzal csak ellentétes hatást érnének el.
Az orosz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Alanyija Vlagyikavkaz elnöke, Valerij Gazzajev úgy nyilatkozott, hamarosan lezárul Priskin Tamás ügye.
Magyarországon a kártyás fizetések aránya 25 százalék, míg Nyugat-Európában 75-80 százalék. Ha ezt a szintet sikerülne Magyarországon is elérni, az MNB számításai szerint évi százmilliárd forintot lehetne megtakarítani.
A UBS elemzői alapvetően pesszimisták a magyar makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatban, részben ennek tudható be, hogy továbbra is a szektor legkevésbé kedvelt papírjának tartják a Magyar Telekomot....
Idei csúcsára ugrott hétfőn a forint: az euróval szemben 304-ről 300,5-301 közöttig süllyedtek a jegyzések 3 óráig, 4 óra után nem sokkal már 300 forint alatt kereskedtek a devizával....
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatója azt szeretné, ha az intézmény dolgozói elolvasnák az Alaptörvényt, hogy megértsék, alaptalan rágalmak és támadások érték az országot.
A Nemzeti Sport Online görögországi forrásokból úgy értesült, hogy Németh Krisztián a múlt heti szóbeli megállapodás ellenére nem szerződik a Szuperligában szereplő PASZ Janninához. Ezt az NSO kérdésére a csatárt képviselő CMG menedzseriroda is megerősítette.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Martin Demsey amerikai vezérkari főnöknek úgy vélekedett: most van az idő az Irán elleni lépések meghozatalára két okból is: Irán már túl van azon a ponton, ahol szankciókkal meg lehetett volna állítani a nukleáris fegyverkezését. Másodszor pedig egyre csökken a lehetősége, hogy eredményre vezetne az USA által vezetett embargó az iráni olaj ellen.
Idei mélypontjára esett a dollár a hat fő devizapárjával szemben, miközben a forint is erősödött, 16 óra után 300 forint alá került az euró árfolyama. A magyar piac egyre biztosabb az EU-IMF tárgyalások sikerében, a dollárt pedig a javuló nemzetközi hangulat gyengíti. A piacon elterjedt, hogy akármelyik percben bejelenthetik a megegyezést Görögország és a magánhitelezői között.
Újvidék — Vajon melyik a kézilabda-válogattunk igazi arca? Erre a kérdésre adhat választ a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjének kedd esti második fordulója, amikor Szlovénia (m1, 20.10) lesz a soros ellenfél.