Tiltakoztak Budapesten és több vidéki nagyvárosban is a hamisítás elleni egyezmény elfogadása ellen. Attól félnek, hogy a jövőben figyelni fogják az ügyfelek adatforgalmát.
Thierry Henry tovább szőtte saját maga legendáját. Csapata, az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger többször is elpanaszolta a héten, hogy bár nagyon szerette volna még tovább is Londonban tartani a világ- és Európa-bajnok csatárt (nem mellesleg a klubtörténet leggólerősebb játékosát), Henrynak vissza kell térnie New Yorkba.
Egy magyar síelő 12 méter magasról zuhant le az osztrák Mölltal-gleccser egyik síliftjéről, és súlyosan megsérült - jelentette szombaton az osztrák hírügynökség az előző délután történt esetet.
Különleges újdonságokkal, mitológiai játszótérrel, virtuális élménytérrel, új kronoszkóppal, az év második felétől pedig egy lakóház-rekonstrukcióval is várja látogatóit az Aquincumi Múzeum.
A kínai kormány megtiltotta az ország légitársaságainak, hogy az Európai Unió által előírtaknak megfelelően díjat fizessenek üvegházgáz-kibocsátásuk után - jelentette a kínai média.
Üzembe helyezik a fővárosi jégtörő hajót a rendkívüli hideg időjárás miatt, elsősorban a Duna budapesti szakaszát fogja vasárnaptól mentesíteni, de szükség szerint a teljes hazai folyószakaszon bárhol bevethető - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Budapest ‒ Az orosz asztronautáknak kifejlesztett eszközzel ér el fantasztikus eredményeket Valovics Nóra (25). A Kiskunhalas élvonalbeli női kézilabdacsapatának átlövője minden módszert kipróbált, hogy felépüljön porcsérülése után, s a tíz hónapos kényszerszünet alatt talált rá a speedfitre.
Nyolc mérkőzést rendeznek ma a Premier League-ben. A Manchester United - Liverpool rangadóval indult a nap, amelyen az első félidő unalmas játéka után a hazaiak két gyors góllal eldöntötték a találkozót. A Chelsea ismét kínos vereséget szenvedett.
Felnőtteket megszégyenítő komolysággal és fegyelemmel tűri betegségét a hároméves Szilágyi Dorina – állítják szülei. A lyukas szívvel született gyermek műszívvel él, és hónapok óta donorra vár.
Új személyautókra akár négy éven át ingyenes karbantartást és javítási garanciát biztosító szolgáltatási programot indított Magyarországon a Mercedes-Benz. A 2012. február 1-jén elindult Integrált Szerviz Csomagnak és a kiegészítő javítási garanciának köszönhetően a gépjármű-tulajdonosok jelentős megtakarítást érhetnek el az üzemeltetési költségek terén, az igazolt gyári karbantartások megléte…
A Balázs Attila, Kellner Ádám kettős nagy csatában, négy játszmában nyert a James McGee, Sam Barry duó ellen szombaton és ezzel a magyarok 2-1-re vezetnek az írekkel szemben az Euro-afrikai Zóna II. csoportjában zajló tenisz Davis Kupa-összecsapáson, Szegeden.
Hihetetlen jelenetsorra lettünk figyelmesek az egyik videós megosztó oldalon. Egy amatőr mérkőzésen valóságos brutalitással rúgta fel ellenfelét a játékos.
A végtörlesztés összesen mintegy 336 milliárd forint veszteséget okozhat a pénzintézeteknek, de mivel ennek mintegy 30 százalékát a bankadóból leírhatják, a valós nettó veszteség kevéssel 210 milliárd forint fölött van a pénzügyi felügyelet gyorselemzése szerint. A végtörlesztés a bankok jövedelmezőségét és tőkemegfelelését is rontotta.
Aczél Zoltán és ügyvédje sikerként értékeli a szembesítést H. Gáborral, úgy vélik, a vádemelésig sem jut el a fociedző ügye. A főügyészség ellenben fenntartja, megalapozott a gyanú Aczél ellen.