2012. február 17. péntek

febr. 17
13:00
Varga Mihály: a BKV működőképes kell, hogy maradjon (ATV)
A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest kezelni tudja a közlekedési cég problémáját - közölte pénteken sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, miután tárgyalt Tarlós István főpolgármesterrel.
febr. 17
13:02
Végre kilőtt a török rakéta, még nem késő felszállni rá (ProfitLine)
A 2011-es év utolsó negyedévére a török részvényekbe fektetők nem fognak nosztalgikus örömmel visszagondolni. Az oszmán félhold körül baljós árnyak gyülekeztek, úgy tűnt a folyófizetési mérleg hiány és az infláció szárnyalása megállíthatatlan, a központi bank unortodox politikájával pedig csak ront a helyzeten. Egyszóval minden jel arra utalt, hogy 2012 befektetői szempontból kedvezőtlen lesz…
febr. 17
13:02
Gera gyógyulása gyorsabb a vártnál, tavasszal már játszana (ATV)
A West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója bízik benne, hogy még a mostani szezonban újra pályára léphet, de egyelőre semmire nincs garancia.
febr. 17
13:12
Ingyen megismerhető Budapest (Piac és Profit)
A minden év február utolsó vasárnapján tartott Idegenvezető Világnap immár 11 éves hagyománnyal rendelkezik Budapesten. Idén 9. alkalommal szervezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, ill. idegenvezetői ezt a főváros turisztikai életében kiemelkedő eseményt, amelyen idegenvezetőink bemutatják fővárosunk nevezetességeit, közúton, vízen, kerékpáron, valamint sétákon és tematikus vezetéseken…
febr. 17
13:15
Felsőoktatás 2012: felveszed a diákhitelt vagy itthon maradsz (Privátbankár)
A felsőoktatási törvény jelentős módosításának egyik vitatott kérdése az államilag támogatott helyek számának drasztikus csökkentése. A kormány kommunikációja szerint így igyekeznek elérni, hogy a felsőoktatás alkalmazkodjon a munkaerőpiaci kereslethez. Másik cél a végzett fiatalok itthon tartása, elsősorban az orvosok esetén - a költségeket nézve a kormány könnyen sikerrel járhat.
febr. 17
13:15
A kormány nem tudja átvenni a BKV-t (Infostart)
A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest képes legyen kezelni és megoldani a közlekedési cég problémáját - közölte pénteken sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal. A főpolgármester a parlamenti találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélés…
febr. 17
13:15
Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik (Gondola)
febr. 17
13:17
Megvétózta a polgármester a képviselő-testület több döntését Esztergomban (Infostart)
Az esztergomi képviselő-testület több döntését megvétózta Tétényi Éva független polgármester a testület pénteki ülésén, arra hivatkozva, hogy többséget adó Fidesz-frakció a határozatokat módosító indítványokkal hozta meg, amelyeket az ülésen látott először, és az anyagokon az aljegyző ellenjegyzése sem szerepelt.
febr. 17
13:18
Egyszerűsített foglalkoztatás: a legfontosabb tudnivalók 2012-ben (Adózóna)
Az adószabályok változása a mezőgazdasági, turisztikai idénymunka, illetve alkalmi munka területén érvényesíthető egyszerűsített foglalkoztatást is érinti. Cikkünkben a legfontosabb tudnivalók olvashatók arról, mit jelent a gyakorlatban az egyszerűsített foglalkoztatás?
febr. 17
13:18
A Telekom is besegít a hazai piacnak (Portfolio)
Kiválóan teljesít ma a magyar tőzsde, a BUX több mint 2%-os pluszban tartózkodik. Míg tegnap alulteljesítők voltunk, ma jelentősen magunk mögött hagytuk a régiós részvényindexeket. Bár a Magyar...
febr. 17
13:18
Gerincsérvet kapott a volt miniszterelnök (ATV)
Külföldi orvosok megvizsgálták Timosenkót, a vizsgálatuk eredménye szerint Timosenkónak gerincsérve van – közölte az Ukrajinszka Pravda egy név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva.
febr. 17
13:20
A kormány elkötelezett a BKV működőképességének fenntartásában (Portfolio)
A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest kezelni tudja a közlekedési cég problémáját - közölte pénteken...
febr. 17
13:27
Gera Zoltán már az idény végén pályára lépne (Agroinform)
A West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója bízik benne, hogy még a mostani szezonban újra pályára léphet.
febr. 17
13:33
Részvényeket vásárolt vissza a Publicis (Kreatív Online)
A Dentsutól vettek vissza 660 millió dollárnyi részvénypakettet.
febr. 17
13:33
Hómunkások jelentkezését várják Budapesten (Blikk)
febr. 17
13:33
Fundamentálisan vegyes az Axa francia pénzügyi cégcsoport képe (ProfitLine)
A gyenge gyorsjelentés ellenére ambiciózus a menedzsment, és az elemzői előrejelzések sem festenek még sötét jövőt. A technikai kép negatív, ez alapján inkább az eladást javasoljuk - olvasható az Erste elemzésében
febr. 17
13:35
EUR/USD – javuló makroadatok támasztották az eurót (ProfitLine)
Ismét javult a tengerentúli munkaerőpiac helyzete a segélykérelmek száma alapján, ami meghozta a kockázatvállalási kedvet a piacokon. Erősödött az euró is mivel a legfrissebb fejlemények szerint nincs elvi akadálya az új görög hitelkeretnek, de nagyon komoly ellenőrzés mellett fog a trojka pénzt nyújtani.
febr. 17
13:36
Megszenvedik a piacok a társadalom öregedését (Portfolio)
A nemzetközi szakirodalom és a nagy elemzőházak is mind nagyobb figyelmet fordítanak a társadalom öregedése és az eszközárak kapcsolatára, egy friss elemzésében pedig ezt a témát vette elő a Credit...
febr. 17
13:36
Gigadugó készülődik Budapesten: ezt érdemes elkerülni (Pénzcentrum)
Komoly torlódás várható Budán, miután baleset történt az Árpád-híd budai hídfőjénél....
febr. 17
13:36
„Romák a jútúbon” Torzulások a kampányban (ATV)
A választásokra készülő Szlovákiából néhány héttel ezelőtt egy furcsa, csak „szájról szájra” terjedő, a link ismerete nélkül el sem érhető anyag jelent meg a Youtube videómegosztón. A feltöltött tartalom nem videó, hanem egy zeneszám, amit a Magyar Koalíció Pártjához (MKP) közel álló forrás osztott meg, és amely felturbósított cigányzene segítségével az MKP-re szavazásra buzdítja a szlovákiai…
febr. 17
13:37
Makrogazdasági előnyei is vannak a SZÉP Kártyának (ProfitLine)
A Széchényi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) használatának a korábbi papíralapú utalványokkal szemben több előnye is van a munkavállalók, a munkáltatók és az elfogadóhelyek szempontjából a Pénzügykutató Zrt. pénteken kiadott tanulmánya szerint, amely a kockázatokra is felhívja a figyelmet.
febr. 17
13:45
Sportkocsikat alázó dömper garázdálkodik az utakon (Auto Pult)
Ritkán írunk tehergépjárművekről, azonban ezúttal a hír fontossága, illetve a lakosság tájékoztatása érdekében újra a tőlünk szokatlan műfajhoz nyúlunk. Aki mostanság az utakra merészkedik, rettentően óvatosan tegye mindezt, ugyanis gonos jószág garázdálkodik odakinn.
febr. 17
13:47
Gyári képek szivárogtak ki az új Volvo V40-ről (Auto Pult)
Szegény gyártók még be nem mutatott típusaikról próbálják megőrizni a titkokat, azonban egy-két gonosz alkalmazott mindig keresztülhúzza a számításokat - persze valójában általában maga a gyártó szivárogtat ki információmorzsákat és képeket, hogy beszéljen a sajtó az újdonságról. Ezúttal a várva-várt Volvo V40 fotói kerültek ki az internetre.
febr. 17
13:48
Tényleg felpörgeti az MNB a hitelezést? (Piac és Profit)
A jegybank fedezett forrásnyújtási és jelzálogkötvény-vásárlási programja erősítheti a hitelezést, de az aktivitás élénküléséhez a keresleti oldal bővülése is szükséges. A jelzálogpiac intézményi szerkezeti liberalizálásának nem láthatók az előnyei, a társadalmi költség viszont a piac prudenciális biztonságának lazulása volna a PSZÁF értékelése szerint.
febr. 17
13:49
Nincs több középszerűség - újabb rést foltoz be a BMW (Auto Pult)
Hiába gyárt olyan prémium termékeket a BMW, amik immáron a legelitebb klubok előtt is megállják a helyüket, a népszerűségből adódó középszerűséget, tömegszerűséget nem könnyű levetkőznie a márkának.
febr. 17
13:51
A gyenge exportpiacok miatt csökken Kína külkereskedelmi függősége (Privátbankár)
Tavaly 50,1 százalékra csökkent a külkereskedelem aránya Kína hazai össztermékén (GDP) belül, vagyis mérséklődött az ország külkereskedelemtől való függősége. A ráta visszaesése a világkereskedelem lassulásának és a gyenge exportpiacoknak tudható be. Kína gazdasági szerkezetátalakítási tervei ugyanakkor, a belső piac fellendítését és a belülről vezérelt növekedés erősítését tűzték ki célul.
febr. 17
13:51
Ördögi tervet sző az Audi - lesz is, meg nem is A1 Cabrio (Auto Pult)
Az Audi döntéshozói bizony nehéz helyzetben vannak, hiszen az A1-es modellcsalád nyitott változatért kiált, azonban a hagyományos értelemben vett kabrió konstrukciójának beruházási igénye egyes vélekedések szerint meghaladná a gazdaságossági határt.
febr. 17
13:51
Teszt! Hogyan kezeled a konfliktusokat? (Blikk)
A jó vita önmagában tudomány, és az, hogy eredményesen záruljon, pedig olyan képesség, amit kevés ember tud elsajátítani. Tesztünkből megtudhatja, hogy ön milyen érvelő, s hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket.
febr. 17
13:51
Angol nyelvű tanulmánykötet jelent meg az új alaptörvényről (Gondola)
Az új magyar alaptörvényről szóló angol nyelvű tanulmánykötetet mutattak be pénteken a Magyar Tudományos Akadémián.
febr. 17
13:51
Öngyilkos merénylet Északnyugat-Pakisztánban (Blikk)
febr. 17
13:53
Lemondott a német államfő (Gondola)
Lemondott a német szövetségi elnök. Automatikusan megszűnik a német államfő mentelmi joga, így elindulhat az ügyészségi vizsgálat.
febr. 17
13:54
A kormány elkötelezett a BKV fenntartása iránt (2.) (Portfolio)
A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest kezelni tudja a közlekedési cég problémáját - közölte pénteken...
febr. 17
13:54
Rétvári: a kormány nem módosítja az Alaptörvényt (ATV)
A kormány nem módosítja az Alaptörvényt, az uniós kifogások ellenére sem - jelentette ki Rétvári Bence az ATV Egyenes Beszédben. A KIM államtitkára szerint értékvita zajlott az Európa Parlamentben.
febr. 17
13:56
800 új BKV-busz kell - A gyártók között lehet a Rába (Portfolio)
Öt év alatt 838 autóbuszt kellene beszerznie a BKV-nak, hogy a közszolgáltatási szerződésben foglalt feladatait el tudja látni, áll a Nemzetgazdasági Minisztérium következő kormányülésre elkészített...
febr. 17
13:56
Egy éve tört ki a líbiai felkelés, az ország tele van kihívásokkal (ATV)
Líbiában pénteken kezdték ünnepelni a Moamer Kadhafi elleni felkelés első évfordulóját. Az ünnepséget tűzijátékok és Líbia új vezetőjének ígéretét tükröző szlogenek jellemzik: keményen fellépnek minden további rendzavarás ellen.
febr. 17
14:00
A nap fotója: Szétverték az Arsenal tinizsenijének kocsiját (Sport365)
Angol lapértesülések szerint tegnap éjszaka támadás érte Alex Oxlade-Chamberlain autóját Londonban.
febr. 17
14:03
A mentalitás, az akarat és a játék lenyűgöző - Ocskay (Agroinform)
A Sapa Fehérvár AV 19 ügyvezetője elismerte, 95 milliós adósságot görgetnek maguk előtt.
febr. 17
14:06
Kína aranyat érő helyre pályázik az arany piacán (ProfitLine)
A világ tavalyi aranykereslete 4.067 tonna volt. Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) adatai szerint ilyen mértékű vásárlására 1997 óta nem volt példa, ám ahhoz képest óriási változás, hogy a 14 évvel ezelőtti 331 dolláros éves átlagárról tavaly átlagosan 1.571 dollárra emelkedett a nemesfém unciánkénti ára.
febr. 17
14:08
Malév - dolgozóknak nettó 1,5 milliárd forint jár, 6 milliárd pedig a közteher (ProfitLine)
A számítások szerint 8,2 milliárd forintra van szükség a Malév Zrt. munkavállalói bérkövetelésének és munkabérének rendezésére, amiből nettó 1,5 milliárd a dolgozóknak jár, hatmilliárd forint pedig a különböző járulékok és adók összege - közölte a Malév pénteken az MTI-vel.
febr. 17
14:09
Több civil szervezet kért államfői kegyelmet Geréb Ágnesnek (Gondola)
Félszáz civil szervezet, közéleti személyiség levélben fordult Schmitt Pál államfőhöz, hogy elnöki kegyelmet kérjenek Geréb Ágnesnek.
febr. 17
14:10
Vételre érdemes a BNP Paribas részvénye (ProfitLine)
Szerdán tette közzé a BNP Paribas a negyedik negyedéves eredményét, amely jobb lett a várakozásoknál. Ráadásul az idei évtől újra növekedési pályára állhat a profit, miközben a görög kitettség minimálisra csökkent. A jelenlegi árfolyam szerintünk már az estleges görög csődöt is árazza, így érdemesnek tartjuk vételre, amelyet a technikai kép is alátámaszt - olvasható az Erste elemzésében.
febr. 17
14:21
Semmi köze az adóhatóságnak ahhoz, miből végtörlesztettünk (Adózóna)
Nem ellenőrizheti a NAV, honnan szedték össze a pénzt a végtörlesztők devizahitel-tartozásuk rendezésére - mondta a Pénzcentrum.hu kérdésére Varga Árpád, az adóhatóság elnök-helyettese. Csak a gazdagoknak segít a kormány pénzt mosni a végtörlesztésre vonatkozó szabályokkal - idézte fel a Pénzcentrum.hu Egyed Zsolt jobbikos képviselő hétfőn a parlamentben elhangzott szavait.
febr. 17
14:21
Guus Hiddink lesz az Anzsi vezetőedzője (Agroinform)
A dagesztáni klub hamarosan hivatalosan is bejelenti a 65 éves szakember érkezését.
febr. 17
14:27
Egyelőre nem vált nevet a Volksbank és elbocsátást sem terveznek (Privátbankár)
Az orosz Sberbank, a Magyarországi Volksbank új tulajdonosa komoly fejlesztéseket akar végrehajtani Magyarországon. Erről a Sberbank igazgatója beszélt Budapesten. Valentin Mihov azt mondta, hogy a jövőben erősítik az magyarországi Volksbank lakossági tevékenységét, az OTP-vel nem akarnak versenyezni, de belátható időn belül 5 százalékos piaci részesedést akarnak elérni az országban. Egyelőre…
febr. 17
14:27
Viszkis: a második korty viszki már ízlett (Blikk)
Szerkesztőségünk vendége volt Ambrus Attila. Olvasóink a börtön utáni életről, szerelemről, szexről és jövőbeni terveiről faggatták.
febr. 17
14:27
Közkegyelmi javaslat a parlament előtt (Infostart)
Fideszes és KDNP-s képviselők indítványaként került az Országgyűlés elé pénteken az a törvényjavaslat, amelynek elfogadásával az Országgyűlés közkegyelmet adna azoknak, akik ellen az LMP által meghirdetett tavaly december 23-i, az Országház épülete körüli demonstrációban való részvételük miatt büntetőeljárás indult.
febr. 17
14:27
Csatlakozás az atomcsend-egyezményhez (Gondola)
A kísérleti atomrobbantásokat tiltó egyezményhez való csatlakozásra szólította fel a kormányokat Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára.
febr. 17
14:27
Kilövési engedélyt adtak a kóbor kutyákra (Blikk)
febr. 17
14:29
A Malév dolgozóinak bruttó 8,2 milliárd forint jár (Privátbankár)
A Malév számításai szerint 8,2 milliárd forintra van szükség a társaság munkavállalói bérkövetelésének és munkabérének rendezésére. Az, hogy a dolgozók követeléséből a társaság mennyit tud teljesíteni az a felszámolási eljáráskor derül majd ki, a Malév mindenesetre arra törekszik, hogy legnagyobb mértékben kerüljön kifizetésre a dolgozók követelése.
febr. 17
14:29
A kormánynak fontos a BKV működőképességének fenntartása (Gondola)
A kormánynak fontos, hogy Budapest megoldja a BKV-problémát. A főpolgármester szerint a megbeszélés óvatosan optimistává tette.

Keresés