2013. március 8. péntek

márc. 8
18:06
Meggyújtják, aki szépülni akar! (Blikk)
Peking – Egy kínai szépségszalonban meggyújtják a gyógyulni vagy szépülni vágyókat. A fura és nem veszélytelen eljárásra csak most derült fény, miután az egyik páciens gyermeke feltette az internetre, ahogy édesanyja lángokba burkolózva szépült.
márc. 8
18:06
2015 végére fellélegezhetnek a kecskemétiek (ProfitLine)
Az Új Széchenyi terv keretében, európai uniós forrás segítségével 2015 végére készül el a Kecskemét északi elkerülő út, amelynek építéséhez kiírták a közbeszerzési eljárását - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
márc. 8
18:06
Nem sokon múlott a negatív zárás idehaza (Portfolio)
Hiába volt jó a nemzetközi hangulat a magyar börze nem volt képes megőrizni a kereskedés első órájában megszerzett előnyét. Ennek köszönhetően a régiós indexek között az utolsó helyre csúszott vissza...
márc. 8
18:06
Sukoró-ügy: az albertirsai és pilisi földvásárlásokról tanúskodtak (ATV)
Joav Blum izraeli-magyar üzletember albertirsai és pilisi földvásárlásairól tettek vallomást a beidézett tanúk pénteken a Szolnoki Törvényszéken, ahol másfél hónapos szünet után folytatódott Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatójának és társainak büntetőpere a sukorói telekcsere-szerződés ügyében.
márc. 8
18:06
Elmarad a női kézilabda-válogatott márciusi összetartása (Sport365)
Elmarad az eredetileg a március 18. és 24. közötti időszakra tervezett összetartása a női kézilabda-válogatottnak.
márc. 8
18:08
Orbán Viktor Kelemen Hunorral tárgyalt (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután hivatalában fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
márc. 8
18:08
Videó: nagyon kellemetlen helyzetbe került a brazil legenda a himnusz alatt (Sport365)
Nagyon kellemetlen helyzetbe került Rogério Ceni, a Saou Paulo legendás brazil kapusa az Arsenal Sarandi elleni Libetadores Kupa-mérkőzés előtt.
márc. 8
18:18
Özönlik a pénz a befektetési alapokba (Privátbankár)
Több éve nem látott nagyságú összeget fektettek februárban a hazai alapokba, ráadásul egy erős január után. Ebben nagy szerepe lehet a kamatcsökkentésnek és a jó tavalyi hozamoknak is. Kérdés, mi lesz, ha elromlik a hangulat a tőkepiacokon, a múltban ugyanis a kisbefektetők sokszor rosszkor szálltak ki.
márc. 8
18:18
Kutyákkal etette meg kisfia anyját (Blikk)
Contagem – Több mint 40 év börtönt kaphat az a brazil futballista, aki brutális kegyetlenséggel megölette, feldaraboltatta gyermeke édesanyját, majd tetemét megetette a kutyáival.
márc. 8
18:20
Élvezi az apaságot L.L. Junior (Blikk)
L. L. Junior (32) kisfia megszületése óta úgy érzi, mintha három méterrel a föld fölött járna. Még az sem árnyékolja be örömét, hogy a kis Lesi László Junior nagy hanggal van megáldva, sőt a rapper már a következő baba érkezésén töri a fejét.
márc. 8
18:22
Megdönti Bozsik rekordját Pádár (Blikk)
Algarve — Bozsik József (†52) nyomdokaiba lépett Pádár Anita (33). Az MTK válogatott labdarúgója pénteken az Algarve-kupán a Portugália ellen 2-0-ra megnyert találkozón csereként állt be és beállította az Aranycsapat legendájának rekordját. A magyar labdarúgás történetében rajtuk kívül senki nem öltötte 101-szer magára a címeres mezt.
márc. 8
18:24
Találd meg a kis baglyot! (Blikk)
Desoto Park — Akinek hosszas szemlélődés után sem tűnt fel a bagolymama pocaktollában megbúvó bagolyfióka, az ne csüggedjen: maga a felvételt készítő fotós is csak sokkal később, a fotók nagyításánál vette észre a rejtőzködő madarat.
márc. 8
18:24
Schiffer: "Ahol nincs alkotmány, ott az egyes emberek nem érezhetik magukat biztonságban" (Alternatív Energia)
Ami hétfőn nyilvánvalóan meg fog történni a magyar parlamentben, az egyet jelent azzal, hogy Magyarországnak valójában nincs alkotmánya - mondta pénteken az MTI-nek Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselői csoportjának vezetője.
márc. 8
18:24
Újra 300 forint felett az euró (Portfolio)
A csütörtöki kereskedésben végig a 300-as szint alatt tudott maradni a forint az euróval szemben, ma reggel pedig 299 körüli "indulás" után újra az erõsödés felé mozdult a magyar fizet&otilde...
márc. 8
18:24
Viviane Reding „nagy érdeklődéssel figyeli” az alaptörvény-módosítást (ATV)
Nagy érdeklődéssel figyeli Viviane Reding a magyar alaptörvény küszöbön álló módosítását – jelentette ki az Európai Bizottság alapjogokért felelős alelnöke pénteken az Európai Unió igazságügyi minisztereinek találkozóját követően.
márc. 8
18:33
A sereghajtó ellen találhat magára a Barca (Agroinform)
A katalánok a Deportivót fogadják, a Real Madrid a Celta Vigo vendége lesz. Rangadó a Calderónban és a San Mamésben.
márc. 8
18:35
A szurkolók heteken belül megvehetik Gyepes klubját (Agroinform)
Egy bírósági döntésen múlik, de valószínűleg a Pompey Szurkolói Alap tulajdonába kerül majd a Portsmouth FC.
márc. 8
18:36
Háttérbe vonult Mádai Vivien (Blikk)
Budapest - Mádai Viviennek (23) új állása van! A szőkeség alig egy hete tűnt el a képernyőről, máris új kihívások elé néz, ugyanis az RTL II-n futó, Forró nyomon című műsorban szerkesztő-riporterként bizonyíthatja tehetségét.
márc. 8
18:38
Újra meghirdették az álomállásokat (Blikk)
Sydney — Akkora sikere volt tavaly a világ legjobb állásának, hogy az ausztrál turisztikai hivatal már nem egy, hanem hat álomállást hirdetett meg a kontinensnyi ország egész területén.
márc. 8
18:40
Szembeszállt a lakásmaffiával Uhrin Benedek (Blikk)
Budapest - Uhrin Benedek (91) és fia, Attila (56) segítségért a rendőrséghez fordult, hogy képesek legyenek felvenni a harcot a lakásmaffiával.
márc. 8
18:42
Módosítják az alelnöki feladatköröket a jegybankban (Infostart)
Közzétette új Szervezeti és Működési Szabályzatát a Magyar Nemzeti Bank.
márc. 8
18:42
Recesszió jöhet a magyar gazdaságban londoni elemzők szerint (Portfolio)
A tavalyi utolsó negyedév gazdasági visszaesésének mértéke azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az idei év egészét is enyhe recesszióban tölti - vélekedtek a pénteki KSH-adatokat kommentálva...
márc. 8
18:42
Éveken át csalt ki pézt a zalai férfi: így csinálta (Pénzcentrum)
Csalás miatt hét év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla pénteken egy Zala megyei férfit, aki éveken át több embertől csalt ki pénzt, magas hozamot ígérve nekik. Az ítélet jogerős....
márc. 8
18:44
300-nál az euró! - Mi vár a forintra? (Portfolio)
Újra elérte a forint euróval szembeni árfolyama a lélektani határnak számító 300-as szintet. Miért és hogyan jutott idáig a kurzus? Milyen tényezők határozzák meg a forint kilátásait? A gyengülés...
márc. 8
18:48
Ismét 300 forint felett az euró (Infostart)
Újabb forintgyengülés bontakozott ki a bankközi piacon, mely során az euró-forint jegyzések a 300-as szintig emelkedtek. Eddig ez a szint többször is megtartotta már a kurzust az elmúlt napokban - írja a Portfolio.hu. Az euró 300,076 forintig erősödött, majd 299,87 forintra csúszott vissza.
márc. 8
18:54
Így írunk mi magyarul, rosszul (Blikk)
Magyarország — Vannak szavak, amelyeknek a helyesírásába a legtöbbünknek beletörik a bicskája. A leggyakrabban rosszul írt szavak listáját a Mindennapi helyesírás blog gyűjtötte össze.
márc. 8
18:56
Finomságokat hoz Albertnek a Blikk Bónusz (Blikk)
A konyhai eszközöket ugyan nem ő használja majd, de ő fogja kiélvezni.
márc. 8
18:57
Videó: örök életére megbénult a brutális palánkra lökés után a hokis (Sport365)
Brutális szabálytalanság tette tönkre a karrierjét és egyben az életét Ronny Keller svájci jégkorongozónak.
márc. 8
18:58
Melltartó nélküli a divat (Blikk)
Budapest — Talán még soha nem volt ilyen szexi, kihívó, és merész a tavaszi-nyári divat, mint az idén. Így érthető, hogy a Daalarna Szalon kollekciójának divatbemutatóján a bemutatótermen kívül a folyosókon is tolongott a közönség.
márc. 8
18:59
A Real hazai pályán lehet Király Kupa-győztes (Sport365)
A Real Madrid nagyobb tömeget befogadni képes otthonában, a Santiago Bernabéu Stadionban rendezik meg május 17-én, 21.30-tól a Király Kupa döntőjét, amelyen a hazai gárda ellenfele az Atlético Madrid lesz.
márc. 8
19:00
Megköszönte, hogy letartóztatták (Blikk)
Szigetszentmiklós — Többször akart öngyilkos lenni az a K. József (60), aki brutális kegyetlenséggel szurkálta halálra rokkant édesanyját, Margit nénit (†81) – tudta meg a Blikk.
márc. 8
19:00
Visszavett a tempóból az USA, de még veszik a részvényeket (Portfolio)
A vezető amerikai indexek valamint az európai tőzsdemutatók egyaránt pozitív irányú nyitást vetítettek előre az amerikai piacok számára. A befektetőket nem is érte meglepetés, és mérsékelt...
márc. 8
19:00
Jogköröket vont el Matolcsy két MNB-alelnöktől, zuhant a forint (ATV)
Matolcsy György elvette a stratégia területeket attól a két jegybanki alelnöktől, akiket még Simor András nevezett ki. Miután a hír megjelent, nagyot esett a forint.
márc. 8
19:01
Szívproblémák miatt 23 évesen visszavonult a Benfica labdarúgója (Sport365)
A portugál Benfica 23 éves labdarúgója, Fabio Faria szívproblémák miatt bejelentette visszavonulását.
márc. 8
19:09
Súlyos vereség után simán nyert a fölényes győzelemből jövő Paks ellen a Honvéd (Agroinform)
Az előző forduló eredményeinek ismeretében nagy meglepetés történt: a Honvéd már az első félidőben döntött Pakson.
márc. 8
19:12
Cumisüvegen nevelkedik a kistigris (Blikk)
Győr – Az apró nagymacska és testvére nevelésében édesanyja, Káma nem jeleskedett, ezért a Xantus János Állatkert gondozói maguk vették kézbe a nevelésüket.
márc. 8
19:18
A kormányfő Kelemen Hunorral tárgyalt (Infostart)
Az erősebb együttműködés és a rendszeres egyeztetés fontosságát állapította meg budapesti találkozóján a magyar kormányfő és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
márc. 8
19:24
Pluszban zárta a hetet a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,17 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 19 114,73 ponton zárt pénteken.
márc. 8
19:30
Az ETO két napon belül második támadóját vesztette el (Sport365)
Megsérült a Győri ETO támadója, Koltai Tamás, akinek így ki kell hagynia csapata szombati, Siófok elleni bajnoki mérkőzését, írja az eto.hu.
márc. 8
19:32
6-0 után 0-3: most a Paks szaladt bele a késbe (Sport365)
A Budapest Honvéd 3-0-s győzelmet aratott Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
márc. 8
19:45
Kérvényezni fogjuk, hogy kétnaponta játszhassunk - Kemenes Szabolcs (Agroinform)
Tomiszlav Szivics úgy érezte, hiába mondta egész héten, hogy a Honvéd jó csapat, nem azt kapta játékosaitól, amit várt.
márc. 8
19:54
Phenjan készül a harc­ra (Blikk)
márc. 8
19:54
Párttá alakult Bajnai mozgalma (Blikk)
Budapest - Párttá alakult Bajnai Gordon volt miniszterelnök választási mozgalma, az Együtt 2014.
márc. 8
19:54
Pápaválasztás - Március 12-én kezdődik a konklávé (Kripto Akadémia)
Március 12-én, kedden kezdődik az új katolikus egyházfőt megválasztó konklávé - jelentette be pénteken Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője.
márc. 8
19:54
Webshopjának fejlesztésén dolgozik a drogérialánc (Pénzcentrum)
Webshopjának további fejlesztésére készül a Rossmann Magyarországon - tájékoztatta a drogérialánc a Pénzcentrum.hu-t....
márc. 8
19:54
Újra 300 forint közelében az euró (Portfolio)
A csütörtöki kereskedésben végig a 300-as szint alatt tudott maradni a forint az euróval szemben, ma reggel pedig 299 körüli "indulás" után újra az erõsödés felé mozdult a magyar fizet&otilde...
márc. 8
19:54
The Guardian: a Nyugat politikai önmérsékletet vár el Orbán Viktortól (ATV)
Az emberi jogok európai őrzői arra figyelmeztetik Orbán Viktort, hogy halassza el a alaptörvénynek a demokratikus jogokat sértő módosítását – írja a brit napilap internetes kiadása.
márc. 8
19:54
Szuperautók és szuper autók - itt az új táblamagazin (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
márc. 8
20:03
A Vasas legyűrte a Honvédot a pólórangadón (Sport365)
Vendégsikerrel ért véget a Vodafone férfi vízilabda ob I pénteki egyetlen mérkőzése, amelyen a dobogóra igyekvő Szolnok a címvédő Vasast fogadta.
márc. 8
20:03
Szolnokon győzött a Vasas (Agroinform)
Vendégsikerrel ért véget a Vodafone férfi vízilabda ob I pénteki egyetlen mérkőzése.

Keresés