Egyszerre több helyen, bizonytalan ideig sztrájkolnak a pedagógusok bő egy hét múlva. Azért tiltakoznak, mert nem látják biztosítottnak a béremelésüket és az óraszámokat is csökkentenék. Hoffmann Rózsa szerint senkinek sem érdeke a sztrájk, a diákok ugyanis tanulni akarnak.
Budapest — Újra versenylázban ég Szilágyi Áron (23). A tavaly olimpiai bajnoki címet szerző kardvívó első hazai rendezésű nemzetközi versenyén vesz részt a londoni sikere óta, így gyaníthatóan óriási érdeklődés kíséri majd a szereplését.
Áll a botrány Magyarország és Ausztria között a zsebszerződések miatt - Meglódult a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség Amerikában - Jót jelentett az OTP, a Bank várhatóan részvényenként 120-121 forintos osztalékot ad - Nézze meg itt >>
A 2011-es felújítás után újabb fejlesztések kezdődtek a Szegedi Olimpiai Központban. A munkák elvégzése biztosítja, hogy idén is tökéletes körülmények várják a hazai és nemzetközi versenyek résztvevőit a Maty-éri kajak-kenu pályán.
Budapest — A trükkös lopás után órákkal elfogták el a BRFK betörési osztályának munkatársai azokat az álrendőröket, akik egy idős asszonyt vertek át Angyalföldön.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen egy férfira, aki megölte az élettársát, amikor egy másik emberölés miatti büntetéséből feltételesen volt szabadlábon – közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.
Hiába lassult a kínai gazdaság növekedése 13 éve nem látott alacsony szintre 2012-ben, a magánszemélyek több aranyat vásároltak az idén február 10-én beköszöntött holdújévet ünnepelve, mint egy éve.
Kicsivel több mint egy hét múlva rajtol a Forma-1 2013-as idénye. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a sport365.hu állandó szakértője, Kiss Norbert segítségével mutatja be az idei szezon újonc pilótáit.
Tesztünk kitöltésével kiderítheti, hogy vajon a nyüzsgő, az átlagos vagy a visszafogott kategóriába tartozik-e. Juhász Lilla, az Avantgarde digitális tanácsadója pedig elárulja, mindez hogyan hat az emberi kapcsolataira.
A kereskedés, mint minden az életben tanulható, mi több, lényegében ez is egy szakma, ami elméleti és gyakorlati tudást követel. Ha valaki fejest ugrik a mély vízbe és egyből a gyakorlati oldalát...
A debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok ügyvezető igazgatója, Nagy Viktor rendező, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója és Ráckevei Anna színművész, a debreceni társulat tagja nyújtott be pályázatot – közölte a polgármesteri hivatal pénteken, a pályázatok felbontása után az MTI érdeklődésére.
A brit bankoknak összességében még mindig megérte a hiteltörlesztési biztosítások értékesítése, annak ellenére, hogy már több mint 21 milliárd dollárt kellett kifizetniük kártalanításként a...
A Magyar Nemzeti Bank új elnöke pénteken módosította a jegybank szervezeti és működési szabályzatát. Ennek értelmében a két korábban kinevezett alelnök, Király Júlia és Karvalits Ferenc hatásköre...
Az idén január végéig a jogosultak 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2013. január 30-ig 115 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - tette közzé honlapján pénteken a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A csütörtöki kereskedésben végig a 300-as szint alatt tudott maradni a forint az euróval szemben, ma reggel pedig 299 körüli "indulás" után újra az erõsödés felé mozdult a magyar fizet&otilde...
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó pénteken hivatalossá vált idei versenyprogramjában. A jövő évi fesztivál válogatója Sándor L. István kritikus és Császár Angela színművész lesz.
Budapest — Az egyik napilap tegnapi számának állításaival szemben – vagyis, hogy Cipő (47) kinyitotta a szemét, és jobban van – a családhoz közel álló forrás szerint sajnálatos módon egyelőre semmilyen változás nem állt be Cipő állapotában.
Áder János államfő hétfőn kétnapos látogatásra Berlinbe utazik, ahol találkozik a német szövetségi elnökkel, a kancellárral és a külügyminiszterrel is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-vel.
A román sajtó szerint decemberben tárgyalnak ismét az Európai Unió belügyminiszterei Románia schengeni csatlakozásáról, de egy esetleges döntés legjobb esetben is csak 2014-ben születhet meg - írták pénteken a román lapok.
A március 8-i tisztújító közgyűlésen a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) tagsága Gál Pál Zoltánt választotta meg a szervezet elnökének - olvasható a szövetség sajtóközleményében.
Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott két hónapja hivatalban levő szövetségi kapitánya már a közeljövőben számít a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertre a nemzeti csapatban.
A korábbiaknál szigorúbb vagyongyarapodási vizsgálatokra számíthatunk az idén, mivel a jogszabályváltozások leszűkítik a vizsgálati alanyok védekezési lehetőségeit, miközben jelentősen megkönnyítik az adórevizorok dolgát. A magánszemélyek banki adatai például gyakorlatilag ugyanolyan könnyen és gyorsan elérhetők lesznek az adóhatóság számára, mint mondjuk az ingatlan-, vagy a…
Az eurózónában nagyobb infláció kellene például Németországban és alacsonyabb kamatokra volna szükség az egész euróövezetben, hogy megkezdődjön a gazdasági növekedés - mondta Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója.
Pénteken elsősorban a Dunántúlon és délen szakadozhat fel a felhőzet. Kezdetben északkeleten, majd délutántól már többfelé alakulhat ki eső, zápor, sőt helyenként egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szél délnyugaton időnként megélénkül, délután északon, északkeleten 10-13, máshol 14-19°C várható.
Részvényenként 43 Ft osztalék kifizetését javasolja az ANY Biztonsági Nyomda Igazgatósága a Közgyűlésnek - áll a társaság BÉT közleményében. A hír meglepetésként értékelhető, hiszen az elemzők 38...
Január végéig 115 130 darab gyűjtőszámlát nyitottak a deviza jelzáloghitellel rendelkezők - közölte pénteken a PSZÁF. Ez a szám a jogosultak 25%-át jelenti. A szerződésüket már aláírók száma meghaladta a 133 ezret, ami 29%-os arányt jelent. Az árfolyamgát konstrukcióban résztvevő gyűjtőszámlahitelesek január végéig összesen 6 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek. A parlament március…
Kellemes kereskedés jellemezte a napot szerte a világban, Nyugat-Európa hajrázott és nem maradt le a BUX sem. Kérdés: kitart-e a lendület a jövő héten is, vagy jön a korrekció?
Budapest ‒ Nemzetközi csata lesz a vasárnapi Ferencváros–Újpest rangadó a labdarúgó-NB I 19. fordulójában. A derbi pikantériáját ezúttal a holland-belga párharc (is) adja.
Fürth ‒ Eldőlt, hogy Lothar Matthäus (51) nem lesz Varga József (24) és Stieber Zoltán (24) mestere. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya edzői pályafutása során először vállalhatott volna munkát a német élvonalbeli bajnokságban, azonban a Greuther Fürth végül nem egyezett meg a játékosként világbajnok szakemberrel.