2009. február 16. hétfő

febr. 16
17:38
A Petrobras elhagyja a Hondát és a Forma-1-et (F1világ)
A Honda Racing elveszítette egyik jelentős szponzorát, ugyanis a brazil olajtársaság, a Petrobras hétfőn kiadott közleményében megerősítette, hogy nem vesz részt a brackley-i bázisú alakulat megmentésében, és azonnali hatállyal szakít a Forma-1-gyel.

2009. február 17. kedd

febr. 17
11:06
Dennis: A Forma-1 továbbra is vonzó a szponzoroknak (F1világ)
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis nem aggódik amiatt, hogy az ING döntése, miszerint az év végén elhagyja a Forma-1-et, egyfajta lavinát indíthat el, és a jövőben tömegével távozhatnak a jelentősebb szponzorok a sportból.
febr. 17
14:54
Raikkönent a KERS meghibásodása hátráltatta Bahreinben (F1világ)
Kimi Raikkönen számára nem kezdődött túl jól az e heti tesztprogram második napja, ugyanis a KERS rendszer meghibásodása miatt még az ebédszünet előtt be kellett állnia a boxba.
febr. 17
16:00
Hamilton készen áll megvédeni világbajnoki címét (F1világ)
A McLaren Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton bevallotta, minden erejével azon van, hogy megismételje tavalyi sikerét, és megvédje bajnoki címét az idei évben, bár tisztában van azzal, hogy ez nem lesz egyszerű az új szabályok miatt.
febr. 17
16:33
Raikkönen diktálta a tempót Bahreinben (F1világ)
Annak ellenére, hogy a hibrid rendszer délelőtti meghibásodása miatt át kellett szerveznie programját, a Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen végzett az élen az e heti tesztek második napján Bahreinben.
febr. 17
18:46
Nevezd el a szingapúri pálya kanyarjait! (F1világ)
A Forma-1 első éjszakai versenyének helyet adó Szingapúri Nagydíj szervezői érdekes kezdeményezéssel álltak elő, és pályázatot hirdettek az egyes, a hetes, valamint a tízes kanyar elnevezésére.
febr. 17
22:03
Pitlane: Eredményhirdetés, negyedik forduló (F1világ)
Az F1világ.hu partnere, a Pitlane.hu nagyszabású nyereményjátéka lezárult, melynek keretén belül értékes és egyedi ajándékok kerültek, és még kerülnek is kiosztásra a motorsport iránt érdeklődők között.

2009. február 18. szerda

febr. 18
10:09
A Forma-1-nek szüksége van a Brit Nagydíjra (F1világ)
Az egykori világbajnok, Jackie Stewart szerint a Forma-1 nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a hatalmas múlttal rendelkező Brit Nagydíjat, és ha nem készül el időben a jövő évi futamnak helyet adó Donington, vissza kell vinni a versenyt Silverstone-ba.
febr. 18
10:42
A Williams még nem döntött a KERS bevetéséről (F1világ)
Az elmúlt napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a Williams a májusban megrendezésre kerülő Török Nagydíjon veti majd be először saját fejlesztésű hibrid rendszerét, ám a grove-i bázisú gárda szóvivője elmondta, egyelőre még nem született döntés.
febr. 18
11:48
Tömeges elbocsátások a Renault-nál (F1világ)
Egy nappal azután, hogy főszponzora, az ING bejelentette év végi kivonulását, a Renault keddi közleményében megerősítette, hogy megválik több mint 60 dolgozójától a közeljövőben, ám hozzátette, ennek semmi köze a gazdasági világválsághoz, a megszorítások következménye.
febr. 18
12:54
A Virgin mentheti meg a Honda csapatát? (F1világ)
A Reuters hírügynökség értesülései szerint igazak a hírek, miszerint a Virgin Csoport ajánlatot tett a Honda Racing istállónak, és ha minden a tervek szerint halad, átveheti a csapat irányítását és beszállhat a királykategóriába.
febr. 18
13:27
Mateschitz tulajdonrészt követel a Forma-1-ből (F1világ)
A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz szerint, ha másért nem is, a Forma-1 hosszú távú jövője érdekében igenis részesedniük kellene a csapatoknak a sport tulajdonjogaiból.
febr. 18
15:39
A Red Bull nem áll Vettel útjába (F1világ)
Az energiaital-gyártó cégóriás tulajdonosa, Dietrich Mateschitz elárulta, bár Sebastian Vettel két évre szóló szerződést kötött csapatával, nem láncolják magukhoz a német pilótát, és ha nem tudnak versenyképes autót biztosítani számára, akár már az év végén szabadon távozhat.
febr. 18
15:41
A Ferrarit váltóhiba hátráltatta Bahreinben (F1világ)
Azt követően, hogy tegnap a KERS hűtőrendszerének meghibásodása miatt állt a munka a délelőtt folyamán, ma egy váltóprobléma hátráltatta a csapatot a sivatagi ringen.
febr. 18
16:45
Glock volt a leggyorsabb Bahreinben (F1világ)
Timo Glock végzett az élen az e heti teszt harmadik napján Bahreinben, ahol a csapatok munkáját az erős szél hátráltatta. A Toyota pilótája közel fél mp-t adott a váltóproblémákkal küzdő Massának, akit Heidfeld követett a BMW-vel.
febr. 18
17:18
Senna nem ringatja magát álomvilágba (F1világ)
Bruno Senna tisztában van azzal, hogy borzalmasan nehéz bemutatkozó év elé néz, ha a Honda Racing megmenekül és lehetőséget kap a bizonyításra. A brazil azonban vállalja mindezt, mert úgy érzi, még így is ez a legjobb választás számára.
febr. 18
18:57
Az ING lesz a Török Nagydíj névadó szponzora (F1világ)
Bár a hét elején bejelentette, nem hosszabbítja meg szerződését és az év végén elhagyja a Forma-1-et, az ING úgy tűnik, idén még odateszi magát – utoljára –, és nem hogy csökkentené jelenlétét a versenyeken, újabb nagydíjnak lesz a névadó szponzora.
febr. 18
20:03
A Petrobras a jövőben visszatérne a Forma-1-be (F1világ)
A Petrobras brazil olajtársaság kijelentette, nem számolt le teljes egészében a Forma-1-gyel, és vannak még tervei a sorozattal a jövőben, jóllehet tegnapi döntése értelmében, kihátrál a Hondával kötött szponzori szerződéséből.
febr. 18
21:42
Pitlane: Végső eredményhirdetés (F1világ)
Az F1világ.hu partnere, a Pitlane.hu nagyszabású nyereményjátéka lezárult, jöjjön tehát a végső eredményhirdetés.

2009. február 19. csütörtök

febr. 19
9:46
A FOTA megegyezett a jövő Forma-1-ében (F1világ)
A forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) szerdán kiadott közleményében megerősítette, hogy március elején egy sajtótájékoztató keretén belül ismerteti azon a terveit, amik a sport hosszú távú jövőjének biztosítását hivatottak szolgálni.
febr. 19
10:18
A Ferrari új aero csomaggal készül a következő tesztre (F1világ)
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa megerősítette, csapata már javában dolgozik az F60 vadonatúj aerodinamikai csomagján, amit a tervek szerint a március elején megrendezésre kerülő teszten pályára is visz Jerezben.
febr. 19
10:51
Senna: A Toro Rossónak csak a pénzem kellett (F1világ)
Bruno Senna elárulta, mélyen csalódott a Toro Rossóban, ugyanis mikor még tárgyalásban állt a kiscsapattal egy esetleges idei versenyzői szerződésről, a vezetőség csakis arra volt kíváncsi, mennyi pénzt tud hozni magával.
febr. 19
13:33
Honda: A csapat feloszlatása is egy lehetőség (F1világ)
Miközben forma-1-es csapata továbbra is tárgyalásban áll a potenciális vásárlókkal, a Honda megerősítette, hogy nem zárja ki a gárda feloszlatásának lehetőségét sem, bár ha egy mód van rá, ezt nem szeretné megtenni.
febr. 19
15:42
Mégsem lesz női versenyző az F1-ben? (F1világ)
Danica Patrick elmondta, hízelgő számára, hogy kapcsolatba hozták az USF1 istállóval, de egyelőre még nem érkezett hozzá megkeresés a csapattól, és nem is biztos, hogy elfogadná az ajánlatot, mert nem rajong az utazgatásért.
febr. 19
16:48
Malajzia 2015-ig nem rendez éjszakai versenyt (F1világ)
Bár a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone továbbra is azon van, hogy az európai nézők érdekében éjszaka kerüljenek megrendezésre a tengerentúli versenyek, a Maláj Nagydíj szervezői megerősítették, jelenleg is érvényben lévő szerződésük lejártáig nem kívánnak villanyfényes futamot rendezni.
febr. 19
17:21
Massa állt az élre a teszt zárónapján Bahreinben (F1világ)
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa diktálta a tempót az e heti teszt negyedik és egyben utolsó napján Bahreinben, ahol az elmúlt két hétben keményen dolgoztak a csapatok, és készítették fel autóikat az idei szezonra.
febr. 19
23:21
Ecclestone: A Virgin szerződni akar a Hondával (F1világ)
Bernie Ecclestone megerősítette, hogy a Virgin Group tulajdonosa, Richard Branson valóban komolyan gondolja a Honda csapatának felvásárlását, és ha minden a tervek szerint alakul, a jövő héten bejelentés születhet.

2009. február 20. péntek

febr. 20
10:54
Az edzések is később kezdődnek a szezonnyitón (F1világ)
Az Ausztrál Nagydíj szervezői megerősítették, nem csak a vasárnapi verseny, hanem a pénteki és szombati szabadedzések, illetve az időmérő kezdésének időpontját is hátrébb tolták, hogy az kedvezzen az európai nézőknek.
febr. 20
13:04
Lauda kritizálta a mai forma-1-es versenyzőket (F1világ)
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint össze sem lehet hasonlítani a jelen sztárjait az egykori nagyokkal, ugyanis a mostani versenyzőknek se személyiségük, se karizmájuk nincsen.
febr. 20
14:42
A Williams ellenzi a szélcsatorna használat korlátozását (F1világ)
A Williams istálló névadó résztulajdonosa, Sir Frank Williams elmondta, egy cseppet sem örül annak, hogy a költségcsökkentő intézkedések keretén belül korlátozhatják a szélcsatorna használatát, ugyanis véleménye szerint ezzel hátrányba kerülhet csapata.
febr. 20
15:48
Áprilisra elkészül az új Suzuka (F1világ)
Az idei Japán Nagydíjnak helyet adó Suzuka versenypálya felújítási munkálatai két hónapon belül befejeződnek, így semmi akadálya nem lesz a futam megrendezésének, erősítette meg a pálya tulajdonosa, a Honda.
febr. 20
22:21
Mosley szerint hibásak a szabályok a Forma-1-ben (F1világ)
Az FIA elnöke, Max Mosley kritikus szavakkal illette az irányító testületet, mert azt gondolja, hibát követtek el a szabályok kialakításakor, ugyanis ha körültekintőbbek lettek volna, most nem kellene attól tartaniuk, hogy senki nem fogja használni a KERS-t az idei évben.

2009. február 21. szombat

febr. 21
9:18
Heidfeld nem hajlandó fizetni az FIA-nak (F1világ)
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld megerősítette, hogy legtöbb kollégájához hasonlóan még nem utalta át az idei induláshoz elengedhetetlen vezetői engedély árát a Nemzetközi Automobil Szövetségnek.

2009. február 22. vasárnap

febr. 22
11:06
Allmendingert nem különösebben érdekli a Forma-1 (F1világ)
Az egykori Champ Car futamgyőztes, AJ Allmendinger elmondta, továbbra is a NASCAR szériára koncentrál, és cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint ő lenne az egyik kiszemeltje az USF1 istállónak a 2010-es idényre.
febr. 22
11:08
A Virgint csak bizonyos feltételekkel érdekli az F1 (F1világ)
Richard Branson bevallotta, csak abban az esetben kíván beszállni a Virgin márkával a Forma-1-be, ha a sport olcsóbb és zöldebb lesz a közeljövőben.

2009. február 23. hétfő

febr. 23
12:10
Honda: Nincs komoly vevő a forma-1-es csapatra (F1világ)
A Honda Racing túlélési esélyei nagyban romlottak, miután a japán vezetés hétfőn megerősítette, nincs komoly érdeklődő forma-1-es csapatára, így tovább folytatják a potenciális befektetők és felvásárlók keresését, hogy rajthoz állhassanak Melbourne-ben.
febr. 23
12:42
Pénzbüntetést kaptak a McLaren mérnökei (F1világ)
A kémbotrány egy újabb fejezete zárult le, miután a modenai bíróság bűnösnek találta és pénzbüntetéssel sújtotta a McLaren négy egykori és még jelenleg is a csapatnál dolgozó alkalmazottját, amiért birtokában voltak a Ferraritól lopott titkos anyagoknak.
febr. 23
13:48
Massa szerint jót tett neki a tavalyi vereség (F1világ)
Felipe Massa úgy gondolja, hogy rengeteget tanult a tavalyi évben, és egy sokkal erősebb versenyzőként szállhat majd harcba a világbajnoki címért az idei esztendőben.
febr. 23
14:54
Tovább módosul a motorszabály a Forma-1-ben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség a csapatok kérésére készen áll módosítani az idei motorszabályokon, hogy az eredeti elképzeléssel ellentétben, csak indokolt esetben lehessen motort cserélni a versenyhétvégék szombati napján.
febr. 23
16:00
Heidfeld szerint működnek az új aero szabályok (F1világ)
A BMW Sauber német pilótája, Nick Heidfeld az F1.09 januári bemutatóján még szkeptikusan beszélt az új aerodinamikai szabályokról, ám a múlt heti teszt után elmondta, valóban több lehet majd az előzés az idei szezonban.
febr. 23
17:06
Raikkönen a Ferraritól megy nyugdíjba (F1világ)
Kimi Raikkönen ismét megerősítette, hogy a Ferrari lesz az utolsó csapata a Forma-1-ben, de hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy jelenlegi szerződése lejárta után, azaz 2010-ben biztosan búcsút int a királykategóriának.
febr. 23
17:39
Hétvégén bemutatkozik az új Force India (F1világ)
A Force India vezetése hivatalosan is megerősítette, hogy új autójával kezdi meg a jövő heti tesztprogramot Jerezben, és a VJM02-es kódszámmal ellátott modell már most vasárnap, március elsején megteszi első köreit a spanyol pályán.
febr. 23
21:30
Ecclestone Senna miatt imádkozik a Hondáért (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elárulta, azért ajánlott anyagi segítséget a Honda csapatának, mert mindenképpen azt szeretné, ha Bruno Senna már az idei évben bemutatkozhatna a sportban.

2009. február 24. kedd

febr. 24
9:36
A Renault indiai szponzorral pótolná az ING-t (F1világ)
Azt követően, hogy főtámogatója, az ING megerősítette, az év végén elhagyja az F1-et, a Renault új befektetők és szponzorok után kutat, hogy pótolni tudja a holland pénzintézet távozása miatti kiesést.
febr. 24
10:42
Williams: Az egyenautók megölhetik a Forma-1-et (F1világ)
A Williams istálló névadója, Sir Frank Williams szerint a Forma-1 nem engedheti meg magának, hogy a költségek további csökkentése érdekében feláldozza fő értékét, ami nem más, mint a technológiai kihívás és fejlettség.
febr. 24
12:21
Massa hamar hozzászokott az új Ferrarihoz (F1világ)
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, nem okozott különösebb nehézséget számára az új szabályokra való átállás, és néhány kör után máris kényelmesen érezte magát csapata új versenyautójában.
febr. 24
13:27
A Williams változatlan festéssel indul 2009-ben (F1világ)
A Williams istálló az elmúlt évekhez hasonlóan egy átmeneti festéssel küldte pályára vadonatúj versenyautóját a téli teszteken, azonban úgy tűnik, a grove-i bázisú gárda változatlan festéssel kezdi meg az idei évet.
febr. 24
15:06
A Honda Racing optimistán tekint a jövőbe (F1világ)
Annak ellenére, hogy a Honda leköszönő félben lévő ügyvezető igazgatója, Takeo Fukui tegnapi sajtótájékoztatóján elárulta, egyelőre nincs komoly érdeklődő f1-es csapatukra, a Honda Racing vezetése továbbra is optimista.
febr. 24
17:18
Az A1GP főnöke is tárgyalt a Hondával (F1világ)
Az A1GP igazgatója, Tony Teixeira bevallotta, hogy hetekkel ezelőtt még ő is tárgyalt a Honda Racing istállóval, ám a jelenlegi gazdasági helyzet miatt úgy döntött, hogy kivár, és inkább egy saját csapat felépítésére koncentrál.
febr. 24
22:15
Hivatalosan is bemutatkozott a Forma-1 legújabb csapata (F1világ)
Az amerikai csapat alapítói hivatalosan is megerősítették, hogy teljesen komolyan gondolják a Forma-1-ben való indulást, és terveiket már Bernie Ecclestone illetve az FIA elnöke, Max Mosley is jóváhagyta, így minden adott ahhoz, hogy 2010-ben rajthoz állhassanak.

Keresés