Ha érvényes lesz a Fidesz által a tandíj kérdésében kezdeményezett népszavazás, akkor a kormány, s az oktatási tárca a voksolás eredményét végrehajtja. Erről Hiller István oktatási miniszter beszélt a Közgáz Tárcatükör című rendezvényén csütörtökön, ahol Pokorni Zoltán (Fidesz) korábbi tárcavezetővel vették számba az oktatás aktuális kérdéseit.
Egymilliárd forint támogatással valósulhat meg 2008 és 2010 között a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítása - jelentette be a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriumának csütörtöki, székesfehérvári ülése után Szili Katalin.
Összeférhetetlennek tartja, ezért lemondott békéscsabai önkormányzati képviselői mandátumáról a szabad demokrata Velkey Gábor, helyét az a Vámos József veszi át, aki az előző ciklusban már képviselte a liberálisokat a városban, s aki most az SZDSZ Békés megyei irodájának a vezetője - jelentette be maga az érintett sajtótájékoztatón csütörtökön, Békéscsabán.
Csapody Miklóst indítja az MDF a XI. kerületi időközi parlamenti választásokon - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke csütörtökön Budapesten, a jelölttel tartott közös sajtótájékoztatón.