2012. december 3. hétfő

dec. 3
19:42
Viharos szél és hó: erre figyeljen, ha autóba ül (ATV)
Többfelé nehezíti a közlekedést a hó, illetve a viharos erősségű szél az országban, de elzárt település vagy járhatatlan út nincs - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő este az MTI-vel.
dec. 3
19:45
Nemzeti konzultáció lesz a hajléktalanokról (Infostart)
Nemzeti konzultációba kezd a kormányfő a megyei jogú városokban, hogy kikérje az ott lakók álláspontját a hajléktalansággal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés utáni helyzetről. Orbán Viktor ezt az LMP-s Szabó Tímea kérdésére válaszolva közölte.
dec. 3
19:48
Gyilkosság a főváros VIII. kerületében (Alternatív Energia)
A VIII. kerületi Bauer Sándor utca egyik lakásában több késszúrással meggyilkoltak egy 62 éves asszonyt. A tetteseket elfogták.
dec. 3
20:03
Az állam átvállalja a kistelepülések hiteleit (Infostart)
A kistelepülési önkormányzati hitelek átvállalásával, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) hatékonyabb forrásbevonásával, illetve a Kossuth tér átalakításával összefüggésben módosította az Országgyűlés az idei évi költségvetést.
dec. 3
20:18
Washington lépni fog, ha Asszad vegyi fegyvert vet be (ATV)
Az Egyesült Államok egyre erősebben aggódik amiatt, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvereket vet be ellenzékével szemben, ezért készenléti terveket készít elő - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn Washingtonban.
dec. 3
20:24
MSZP: újabb sarc az orvostársadalomnak (Alternatív Energia)
Felháborítónak tartja az orvosi kamara harmincöt százalékos tagdíjemelését az MSZP, a szocialista párt szerint ez a gyógyítókat sújtó újabb sarc.
dec. 3
20:26
A család népszerűsítésére írt ki pályázatot az Emmi (Alternatív Energia)
A családbarát közgondolkodás népszerűsítésének és a nemek közötti jobb együttműködés elősegítésének támogatására írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
dec. 3
21:18
Kiégett egy lakóház Nagyhalászban (Alternatív Energia)
Kiégett egy lakóház a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhalászban - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-vel.
dec. 3
21:33
Nemzeti konzultációt kezd hajléktalanügyben a kormányfő - a nap hírei (Infostart)
Magyarországhoz méltatlannak nevezte a miniszterelnök a jobbikos Gyöngyösi Márton kijelentését. Finanszírozhatónak tartja az ország adósságát jövőre a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Szerdán csökken az üzemanyagok ára. A nap legfontosabb hírei december 3-án.
dec. 3
21:36
Kevesebb rendőr lehet majd az utcán (Alternatív Energia)
A hvg.hu értesülése szerint mintegy 750 üres státus megszüntetését tervezik a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK), ami azzal járhat, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a kerületi kapitányságokra is kevesebb ember juthat.

2012. december 4. kedd

dec. 4
5:00
Disznóvágás a suliban: diákok előtt itta a pálinkát a fideszes vezető? (ATV)
Fegyelmi eljárást kezdeményez a szocialista párt szombathelyi frakciójának vezetője azt követően, hogy a helyi önkormányzat legutóbbi ülésén a várost jelenleg irányító alpolgármester elviccelte azt a kérdést, hogy valóban ittak-e az egyik iskolában alkoholt a gyerekek előtt megrendezett disznóvágáson. Az ellenzéki politikus szerint ezen nem lehet viccelni, egy iskolában nincs helye egyetlen csepp…
dec. 4
5:18
Általános drágulás jön karácsonyra: Íme a részletek (ATV)
A tej ára karácsonyra 15-20 százalékkal emelkedhet az augusztusi árszinthez képest, a burgonya pedig a 300 forintos kilónkénti árat is elérheti február végére. Jó hír viszont, hogy a kenyér ára már nem emelkedik tovább. Legalábbis idén. Áremelési körkép.
dec. 4
5:24
Kierőszakolt elhatárolódás Orbántól (Alternatív Energia)
Hiába kérte az MSZP, nem határolódott el tegnap a parlamentben napirend előtt a Jobbiktól a miniszterelnök. Orbán Viktor nem szólalt fel, csak a szocialista Steiner Pál azonnali kérdésére válaszolva közölte, számára vállalhatatlan Gyöngyösi Márton egy héttel ezelőtti kijelentése. Az MSZP - amely Vona Gábor beszéde alatt kivonult az ülésteremből és várhatóan így is tesznek majd - jelezte: semmilyen…
dec. 4
5:26
Már ötletelésre sem futja (Alternatív Energia)
Kár volt kilenc oldalt írni, mikor a városvezetés összefoglalhatta volna Budapest 2013-as költségvetési koncepcióját annyiban is: "fogalmunk sincs, mi lesz jövőre". Így értékelte az MSZP a dokumentumot, melyről az LMP véleménye, hogy viccnek is rossz lenne. A kilátástalan helyzetet hosszan taglaló, ám érdemi megoldást felmutatni nem tudó vázlatból annyi kiderül, hogy 2013-ban szinte semmire nem…
dec. 4
5:42
Szerencsésebb trafikosok (Alternatív Energia)
Miközben a nyerőgépek működtetését október első napjaiban szinte egyik percről a másikra betiltatta a parlamenttel a kormány, most arra sem rest a szerencsejátékok érdekében, hogy a nemrég elfogadott, nagy port kavart trafiktörvényt is megváltoztassa.
dec. 4
5:44
Jogsértő lenne a PTI levéltárának államosítása (Alternatív Energia)
Még a Politikatörténeti Intézet (PTI) pincéjében, raktáraiban vannak az általuk évtizedek óta kezelt párt- illetve szakszervezeti iratok, és van rá esély, hogy a - kormányzati szándék ellenére - ne is mozdítsák el, ne "államosítsák" a mintegy 7000 kilométernyi, vitatott tulajdonjogú dokumentumot.
dec. 4
5:54
Várhatóan felfüggesztik Janics versenyzési jogát (ATV)
Nem fizetnek a szerbek, ezért várhatóan felfüggesztik Janics Natasa versenyzési jogát. A pénteki határidőig ugyanis nem érkezett meg a Magyar Kajak-kenu Szövetség által kért 42 millió forint, ezért a háromszoros olimpiai bajnok kajakos valószínűleg két évig nem versenyezhet szülőhazája színeiben. Janics Natasa menedzsere viszont azt mondta az ATV Híradónak, hogy vannak bizonyos módszerek, amikkel…
dec. 4
5:57
Meggy az év pálinkája (Infostart)
Meggyből készül a 2013-as év pálinkája. A különleges párlat tíz hazai főzde tizenkét prémium meggypálinkájának blendjeként áll össze.
dec. 4
6:12
Zsiga Marcell házáig újították fel az utcát (ATV)
Miskolc fideszes alpolgármesterének, Zsiga Marcelnek a házáig újították fel egy utca burkolatát, melynek állapota korábban valóban kritikán aluli volt. Az ő háza egy meredek utcában található, melyben a városháza közleménye szerint azért kellett 110 méteres szakaszon, csaknem 7 millió forintért aszfaltozni és a csapadékvíz elvezetést megoldani, mert esős időben az itt levő ingatlanokat gyakran…
dec. 4
6:15
Mennyibe kerülnek idén a fenyők? (Infostart)
Már megkezdődött a fenyők árusítása a fővárosban. Jelentős drágulásra nem kell számítani, várhatóan a nordmann és az ezüstfenyő lesz a legnépszerűbb.
dec. 4
6:33
Budapesten tárgyal a cseh államfő (Infostart)
Budapesten egyeztet Áder János magyar államfővel és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével a cseh köztársasági elnök.
dec. 4
6:48
Még mindig az élen a Ford (ATV)
A Ford ugyan november hónapban a második helyen végzett a hazai személy- és haszongépjármű piacon, ám a január-novemberi időszakot tekintve a márka továbbra is őrzi piacvezető pozícióját.
dec. 4
6:51
A szigetközi vízellátás ügye a parlament előtt (Infostart)
A többi között a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásairól tárgyal kedden az Országgyűlés.
dec. 4
7:06
A bankunió részleteiről egyeztetnek az uniós pénzügyminiszterek (ATV)
A többi között a bankunió részleteiről, az eurózóna közös bankfelügyeleti mechanizmusáról, a tőkemegfelelési előírások megváltoztatásáról és a gazdasági kormányzás szorosabb összehangolásáról szóló javaslatokról tanácskoznak kedden az Európai Unió pénzügyminiszterei.
dec. 4
7:08
Obama küzd a nukleáris terrorizmussal szemben (ATV)
"Rendkívüli haladást" sikerül elérni az Együttműködő Fenyegetéscsökkentés elnevezésű programmal, amely 20 évvel ezelőtt indult annak érdekében, hogy segítsék biztonságba helyezni Oroszország és több más volt szovjet tagállam nukleáris tölteteit - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
dec. 4
7:09
Domokos: A "légvárgazdaság" nem fenntartható (Infostart)
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint Magyarországnak olyan növekedési pályára kell állnia, amely nem jár együtt eladósodással.
dec. 4
7:10
Kétmilliós a kár: mókus ugrott a fejére - fának rohant (ATV)
Mókus ugrott be egy nyitott tetejű személyautóba menet közben Nagy-Britanniában, és éppen a vezető fején landolt, aki ettől annyira megrémült, hogy fának hajtott.
dec. 4
7:11
Karácsonyi csomag a felvidéki magyar óvodásoknak (Infostart)
Idén is karácsonyi csomagot küld a Rákóczi Szövetség a felvidéki magyar óvodásoknak, az ajándékcsomagot 13 248 gyermek kapja meg december folyamán - közölte a szervezet.
dec. 4
7:12
"A világ figyel" Obama figyelmeztette Asszadot a vegyi fegyverek miatt (ATV)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn felszólította Basár el-Asszad szíriai államfőt, hogy ne vessen be vegyi fegyvert az ellenzéki erők ellen, mert annak következményei lesznek.
dec. 4
7:24
Euro NCAP - díjak a biztonságos autóknak (ATV)
Kiemelkedő technológiai innovációiért a Ford iparág legtöbb, összesen 6 Euro NCAP Advanced Díjá gyűjtötte be, miközben az új Kuga és Fiesta modellek 5 csillagos értékelést kaptak: a vezetőfigyelmeztető rendszer, az adaptív tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a sávtartó asszisztens és az alacsony sebességű ütközéselkerülő rendszer az új Fiestában bemutatkozó MyKey rendszer és a…
dec. 4
7:26
Erre készülnek a Jobbikkal szemben: részletek - felvételek (ATV)
Kormányoldaltól vagy ellenzéki pozíciótól függetlenül felhatalmaznák az ülést vezető elnököt arra, hogy akár az ülésről való kivezetést is alkalmazza azzal szemben, aki súlyosan sértő kifejezéseket használ. Az alkotmányügyi bizottság hétfőn Rogán Antal és Gulyás Gergely indítványát javasolta vitára – ők gyakorlatilag azonnal alkalmazhatóvá tennék a pénzbírságot vagy a kizárást. Javaslatuk szerint…
dec. 4
7:27
Felmentették a vád alól Kolompár Orbánt (Infostart)
Jogerősen is felmentette a választási csalás vádja alól az Országos Cigány Önkormányzat korábbi elnökét a Fővárosi Ítélőtábla.
dec. 4
7:29
Bajnaiék készek tárgyalni az MSZP-vel - lapszemle (Infostart)
Nyomozhatnak a BKV-s ingatlanügyben - írja a Magyar Nemzet, míg a Népszabadság szerint Bajnaiék nyitottak a tárgyalásra az MSZP-vel.
dec. 4
7:30
Az agrárium tavalyi teljesítményéről tárgyal a Ház (Alternatív Energia)
A szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásairól, valamint az agrárgazdaság tavalyi teljesítményéről tárgyal az Országgyűlés mai ülésnapján.
dec. 4
7:42
Kedden dönt Áder a választási eljárási törvényről? (ATV)
A Népszava információja szerint Áder János köztársasági elnök akár már kedden dönthet a választási eljárási törvény Alkotmánybíróságra küldéséről.
dec. 4
7:44
"Nyomasztotta a tétlenség" Mitt Romney visszatért (ATV)
Mitt Romney, aki a novemberi elnökválasztáson a hivatalban lévő Barack Obamával szemben az amerikai Republikánus Párt jelöltje volt, visszatér a Marriott Internatonal igazgatótanácsába – közölte hétfőn a szállodalánc.
dec. 4
7:45
A kormányfő a Mazsihisz elnökével tárgyalt (Infostart)
Orbán Viktor kormányfő hétfőn hivatalában fogadta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét, akivel áttekintették a magyarországi zsidóság helyzetét - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
dec. 4
8:18
Beindult a kampány: a palesztinokat éltette Netanjahu riválisa (ATV)
Élesen bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök politikáját elődje, Ehud Olmert.
dec. 4
8:54
Bajnaiék készek tárgyalni az MSZP-vel - az MSZP üdvözli (ATV)
Nyitottak és készek tárgyalóasztalhoz ülni a Haza és Haladás Egyesület képviselői az MSZP-vel - írja a Népszabadság. A szocialisták, akik korábban nyolc szervezetnek küldtek együttműködési ajánlatot, üdvözölték a Haza és Haladás tárgyalási szándékát.
dec. 4
8:56
Újabb amerikai drónt fogott el Irán? (ATV)
Irán állítása szerint elfogott egy amerikai mini robotrepülőgépet a Perzsa-öböl felett – számolt be a BBC.
dec. 4
8:57
"Történelmi volt a Kossuth téri demonstráció" (Infostart)
Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a korábban meghirdetett ellenzéki összefogást volt hivatott hangsúlyozni a vasárnapi, Kossuth téri tüntetésen, Rogán Antal azonban kifogta a szelet a vitorlájukból - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek vendége volt Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.
dec. 4
9:12
Hatmillió dollárért szabadulhat meg a szobalánytól DSK (ATV)
A New York-i bíróság december 10-re tűzte ki azt a tárgyalást, amelyen vélhetően peren kívüli megegyezés formájában sikerül majd lezárni Dominique Strauss-Kahn és az ellene kártérítési eljárást indított szobalány közötti polgári peres eljárást.
dec. 4
9:14
Csak a házáig aszfaltozták az utcát: megszólalt a fideszes vezető (ATV)
Miskolc fideszes alpolgármesterének, Zsiga Marcellnek a házáig újították fel egy utca burkolatát, melynek állapota korábban valóban kritikán aluli volt. Az ő háza egy meredek utcában található, melyben a városháza közleménye szerint azért kellett 110 méteres szakaszon, csaknem 7 millió forintért aszfaltozni és a csapadékvíz elvezetést megoldani, mert esős időben az itt levő ingatlanokat gyakran…
dec. 4
9:36
Akár már ma dönthet Áder (Alternatív Energia)
Információink szerint már ma dönthet Áder János a választási eljárási törvény Alkotmánybíróságra (Ab) küldéséről. Több napja a köztársasági elnöknél van ugyanis a jogszabály, miután Kövér László, az Országgyűlés elnöke aláírta és elküldte Ádernek. Az államfő ezután 5 napon át tanulmányozhatja a szöveget, ezt követően vagy aláírja, vagy visszaküldi a parlamentnek megfontolásra, vagy pedig előzetes…
dec. 4
9:48
„Történelmi pillanat volt” a náciellenes tüntetés (ATV)
Rogán Antal hiteles beszédet mondott – mondta Hack Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Ungvári Tamás, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint, akik eljöttek, komolyan is gondolták, amit mondtak.
dec. 4
9:50
Valki: az 1965-ös ENSZ-egyezmény tiltja a rasszizmust (ATV)
A magyar államnak kötelessége lenne elítélni és betiltani azokat a szervezeteket, amelyek a faji megkülönböztetés bármilyen formáját támogatják.
dec. 4
9:51
A kormány bővítené a rehabilitációs ellátásban részesülők foglalkoztatását (Infostart)
Jövő év elejétől csak abban az esetben szünetelne a rehabilitációs ellátás folyósítása, ha az ellátás mellett az érintettek napi négy vagy heti húsz órát meghaladóan folytatnak kereső tevékenységet - ezt tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata, amelyet a kormány elé terjesztettek.
dec. 4
10:06
Bomba robbant a szélsőjobboldali párt irodája előtt (ATV)
Robbantottak a görög szélsőjobboldali és idegengyűlölő Arany Hajnal párt athéni irodája előtt. A párt a görög válság és megszorítások miatt gyakorlatilag a „semmiből” került elő, és mára a harmadik legerősebb párttá nőtte ki magát.
dec. 4
10:12
A kormány bővítené a rehabilitációs ellátásban részesülők foglalkoztatását (Alternatív Energia)
Jövő év elejétől csak abban az esetben szünetelne a rehabilitációs ellátás folyósítása, ha az ellátás mellett az érintettek napi négy vagy heti húsz órát meghaladóan folytatnak kereső tevékenységet - ezt tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata, amelyet a kormány elé terjesztettek.
dec. 4
10:42
Botka: új korszakhatár lehet a vasárnapi tüntetés (ATV)
Az MSZP választmányi elnöke szerint ez akkor lehet sikeres, ha a demonstráció szellemisége folytatódni fog.

Keresés