Lebontotta több tucat biztonsági őr csütörtök hajnalban a köztévé Kunigunda utcai székháza előtt demonstrálók több sátrát. Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezető szerint a hatalomnak tudnia kellett erről az akcióról, hiszen a biztonságiak maguktól nem szánják el magukat ilyen brutális akcióra. Az MTVA közleményében azt írta: szeretné visszaszerezni területét a megélhetési tüntetőktől, ezért…
Hivatalból indított hatósági eljárást szerdán Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke annak megállapítására, hogy a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban megvalósulhatott-e a személyes, illetve adott esetben különleges adatok jogellenes kezelése - tájékoztatta a NAIH csütörtöki közleményében az MTI-t
Menesztették csütörtökön Karolina Peakét, a mindössze nyolc napja kinevezett új cseh védelmi minisztert. A felmentett tárcavezető pártja ezután felszólította többi miniszterét, hogy távozzon a kormányból.
A médiatanács mellé állt a Fővárosi Főügyészség a Klubrádió ügyében, ami akár az adó végét is jelentheti. Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója szerint a főügyészség nem ítélkezhet egy frekvenciapályázatról, a médiatanács mégis az ügyészség megállapításaira hivatkozva vonta vissza a pályázattal kapcsolatos határozatát.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nem indít vizsgálatot az internetre a hétvégén felkerült videó kapcsán, amely a Haza és Haladás alapítvány szerint a "Kubatov-listák" létezését igazolhatja.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nem indít vizsgálatot az internetre a hétvégén felkerült videó kapcsán, amely a Haza és Haladás alapítvány szerint a "Kubatov-listák" létezését igazolhatja.
A veszprémi Lovassy László gimnázium diákjainak kétharmada vett részt azon a demonstráción, amellyel csatlakoztak a diáktiltakozásokhoz. A félórás ülősztrájkot szónoklatok kísérték. Ezekben elhangzott, hogy senki nem áll szóba a diákokkal, ez pedig olyan, mintha semmibe vennék a véleményüket. Hiányolták a felsőoktatási tájékoztatót, a veszprémi fiatalok szerint a kormány kapkodása a diáktüntetések…
Kigyulladt egy lezárt lakás bútorzata a fővárosi Jókai téren, a Kolibri Színháznak is helyet adó épület ötödik emeletén csütörtök este - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Az úszó Gyurta Dániel lett az év férfi sportolója a magyar sportújságírók szavazatai alapján. A nőknél Risztov Éva nyert, az év csapata a Dombi-Kökény páros, az év edzője Széles Sándor, a legjobb szövetségi kapitány pedig Mocsai Lajos lett.
Megerősítette Magyarország szuverén adósosztályzatait a Fitch Ratings. Több mint 220 szakon lesznek államilag finanszírozott képzések, 16 képzést nem kap jövőre támogatást a felsőoktatásban.
Újra tárgyalóasztalhoz ül szombaton a HÖOK és Balog Zoltán erőforrás-miniszter, ám az előjelek nem biztatóak. A diákokat felháborította, hogy nemcsak a jogász- és közgazdász képzésen, hanem tucatnyi más szakon sem lesz egy állami ösztöndíjas hely sem. Ráadásul megint csapongva ötletel a kormány: egyelőre csak a felsőoktatásba bekerüléshez szükséges 240-es alap-ponthatárt húzták meg, a szakonként…
December 21-én, azaz ma lesz a világvége, legalábbis a maják szerint. Van, aki nagyon komolyan hisz a jóslatban és már tartós élelmiszereket vásárol, sok fiatal bulizni fog, de a legtöbben hisztériakeltésnek tartják a maják jóslatát. Egy biztos, a világvége sokak fantáziáját megmozgatta.
Sokan nem kapták meg a kormány által ígért béremelést az egészségügyben. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke tegnap azt mondta, a legtöbb esetben a jogszabályi kötelezettség hiányára hivatkozva nem emelték a munkáltatók a szakdolgozók fizetését.
A rendőrség lezárta a Fenyő János médiavállalkozó 14 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében indított nyomozást - tette közzé az ORFK. Az ügynek jelenleg két gyanúsítottja van: a feltételezett tettes, illetve segítője. Az emberöléssel gyanúsított Josef Rohac alibit igazolt. A bérgyilkosság feltételezett megbízójáról továbbra sincs hír. A tízezer oldalas akta ismertetése a két ünnep között kezdődik.
A várható tartós köd miatt péntekre tizenhárom megyére és a főváros területére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A főváros XI. kerületében pénteken kora reggel nem volt köd.
A karácsony nem öncélú, nem önmagáért való ünnep, hanem annak a lehetősége, hogy az emberek rájöjjenek, jó dolog jót tenni. Ekkor arra emlékezünk, hogy "valaki értünk is karácsony lett", a mai válságos időkben pedig különösen sokan várják, hogy valakik "karácsonnyá legyenek" számukra - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
Decemberben is javultak kissé az üzleti és fogyasztói várakozások a GKI Gazdaságkutató által az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint. A GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke decemberben mínusz 21,2 pontra javult az előző havi mínusz 22,4 pontról.
Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az M1 Az este című műsorában csütörtök este.
Erdő Péter bíboros, prímás szerint karácsonykor is szükség van egy kis megállásra, csöndre, s az ünnep közeledtével az esztergom-budapesti érsek arra biztatott, hogy vegyük elő a Bibliát és olvassuk majd Jézus születésének történetét a fenyőfa alatt.
Ötmilliárd forinttal konszolidálták a Honvédkórházat a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből, a korábbi gazdálkodási hibák javítása érdekében pedig új szervezeti rendszert állítottak fel az intézményben - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
A minimálbér-emelés után csak bruttó 8500 forint lesz a különbség a kezdő diplomás szakápolók és a szakképzésben végzett ápolók fizetése között - írja a Világgazdaság pénteki számában.
Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az M1 Az este című műsorában csütörtök este.
A miniszter úr vagy bohóc, vagy elmeháborodott - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke arról is beszélt, hogy Matolcsy Györgyöt táppénzre kellene elküldeni, nem behívni a kormányba.
A karácsony az evangélium továbbadásának ünnepe, aminek dinamikája van, mert a hívek elindulnak, utánajárnak az örömhírnek, és továbbadják azt - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
Gyengült kissé a forint péntek kora reggel a bankközi deviza kereskedelemben: az eurót 285,60 forinton jegyezték a csütörtök esti 284,70 forinttal és a péntekre virradóra tartott 285,20 forinttal szemben.
Dél-Korea egykori katonai diktátorának lányát választották meg köztársasági elnöknek a távol-keleti országban. Pak Gun Hje csak kis többséggel nyert, de eredménye így is figyelemre méltó, mert apja rossz megítélése ellenére sikerült győznie.
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.
Orbán Viktor valóságérzékelésével valami baj van - mondta Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az LMP frakcióvezetője szerint az is kiderült, a miniszterelnök csak az erőből ért.
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.
Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Salgótarjánban, a szálló por magas koncentrációja miatt péntek reggel – közölte a városháza az MTI-vel.
Szombattól a fővárosban nem kell fizetni a parkolásért, egészen január első napján éjfélig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK.) Kivételek akadnak.
A Bors úgy tudja, hogy a két szlovák férfin kívül nincs több gyanúsított az ügyben. Az, hogy a Jozef Rohác elleni eljárást lezárták, akár taktikai lépés is lehet.
„Csattogtatjuk az ollót előre, közben pedig megyünk hátra” - mondta Kuncze Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke feltette azt a kérdést is: ki hiszi el, hogy összeesküdtek ellenünk és hatalmas sikereket értünk el? Már csak a kis piros pont maradt.
Minneapolisban, a Minnesota Timberwolves otthonában megszakadt az Oklahoma City Thunder 12 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
A helyi karitatív szervezetek segítségével tartós élelmiszert és meleg ruhát adományozott a nagykanizsai Hit Gyülekezete a rászorulóknak. Több éves hagyomány már, hogy a gyülekezet Karácsony előtt gyűjtést szervez, s az adományokat rászorulóknak adja a helyi Vöröskereszt közreműködésével.
Orbán Viktor szerint az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik 2013-ban a minimálbér, a rezsiköltségek csökkentésével ugyanis a pénzromlás üteme is alacsonyabb lesz. A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is szorgalmazta, hogy a kis- és középvállalkozások alacsonyabb kamattal juthassanak hitelhez.
Újabb két gazdasági együttműködési vegyes bizottság élére nevezte ki Orbán Viktor kormányfő - Matolcsy György nemzetgazdasági és Martonyi János külügyminiszter előterjesztése alapján - Szijjártó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát.
Újabb két gazdasági együttműködési vegyes bizottság élére nevezte ki Orbán Viktor kormányfő - Matolcsy György nemzetgazdasági és Martonyi János külügyminiszter előterjesztése alapján - Szijjártó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát.
Az Alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a pénznyerő automaták betiltása miatt, mivel álláspontja szerint több jogot és alapelvet sért működtetésük betiltásának módja - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel.
Az Alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a pénznyerő automaták betiltása miatt, mivel álláspontja szerint több jogot és alapelvet sért működtetésük betiltásának módja - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
Az ATV dél után 17 perccel megszakította adását. Igaz, hogy kétezer év alatt legalább 183 világvégét jósoltak meg, de jelen állás szerint a mai volt a legpontosabb kísérlet.