Az államadósság-csökkentés és a közép-európai együttműködés is téma volt Orbán Viktor miniszterelnök és a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Václav Klaus cseh államfő keddi budapesti tárgyalásán, amelyről Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája úgy látja, ha igazak a…
Az államadósság-csökkentés és a közép-európai együttműködés is téma volt Orbán Viktor miniszterelnök és a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Václav Klaus cseh államfő keddi budapesti tárgyalásán, amelyről Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.
A várakozásokkal ellentétben nemcsak a kisebb iskolák adnák át a működtetői és fenntartói jogokat az államnak - derül ki az Index birtokába került listából. Hiába szeretné ugyanakkor 228 tehetősebb település állami kézbe adni iskoláit, azokat nem veszi át automatikusan az állam - mondta az InfoRádiónak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott vezetője.
Három ember sérült meg, amikor két személyautó karambolozott, kedden délután, a 82-es főúton, Veszprémvarsány közelében, a pápai elágazónál. Az egyik sérültet a tűzoltók szabadították ki - értesült a HavariaPress.
Az M1-es autópálya egyik parkolójában fogták el hétfőn a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) munkatársai azt a mosonszentmiklósi férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy meg akarta ölni volt barátnője vőlegényét - értesült a HavariaPress.
Fordulópont az erdélyi magyarság életében a vasárnapi romániai parlamenti választás - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár arról igyekezett meggyőzni Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy a Patriot rakétavédelmi rendszer tervezett törökországi telepítése kizárólag védelmi célokat szolgál, és nem irányul sem szíriai repüléstilalmi övezet kijelölésének, vagy bármilyen, Szíria elleni támadó műveletnek a támogatására.
A washingtoni Holocaust Múzeum igazgatójával, Paul Shapiroval folytatott tárgyalást Mesterházy Attila az MSZP elnöke, frakcióvezetője kedden a Parlamentben.
A hideg idő beálltával mostanra kilencven százalék körülire emelkedett a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan - közölte a Menhely Alapítvány igazgatója kedden az MTI megkeresésére.
Halálra gázolt egy embert a Nagykanizsára tartó gyorsvonat, kedden délután, Székesfehérvár és Szabadbattyán között, ezért a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.
Az atv.hu birtokába jutott önkormányzati jegyzőkönyv szerint a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlésben a Jobbik képviselője, Michl Miklós márciusban nyíltan biztatta a Fideszes közgyűlési elnököt: „hasson oda a kormánynál” hogy az „tegye lehetővé a zsidóság és a cigányság pontos nyilvántartását.”
Hiába szeretné 228 nagyobb, tehetősebb település állami kézbe adni iskoláit, azokat nem veszi át automatikusan az állam. Az önkormányzatok pénzügyi helyzetét egy tárcaközi bizottság vizsgálja, és előfordulhat, hogy csak részben kerül a működtetés az államhoz - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az atv.hu birtokába jutott önkormányzati jegyzőkönyv szerint a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlésben a Jobbik képviselője, Michl Miklós márciusban nyíltan biztatta a Fideszes közgyűlési elnököt: "hasson oda a kormánynál" hogy az "tegye lehetővé a zsidóság és a cigányság pontos nyilvántartását."
A magyar agrárpolitika legfontosabb tétele, hogy "nem engedünk az agrártámogatások jelenlegi szintjéből" - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun megyei Bakodpusztán, az Országos Agrárfórumon.
Az euróövezeti recesszió a vártnál hosszabb ideig tartó gazdasági-pénzügyi kiegyensúlyozódási folyamat miatt a következő negyedévekben még tovább mélyül, és a valutaunió az idei év után valószínűleg 2013 egészét is recesszióban tölti - jósolta kedden Londonban ismertetett átfogó globális elemzésében a Fitch Ratings.
A Magyar Szocialista Párt partnereivel nem pusztán hatalomtechnikai alkura, hanem programalapú együttműködésre építve készül a 2014-es kormányváltásra - jelentette ki az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján Kecskeméten.
A Külügyminisztérium egyelőre vizsgálja azoknak az afgán tolmácsoknak a kérését, akik levélben kérték a magyar kormány segítségét, mert családjaikkal Magyarországra menekülnének - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője kedden az MTI-nek.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) húsipari szakszervezeti vezetőkkel egyeztetett a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolási eljárása során előállt helyzetről és a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet szombatra tervezett demonstrációjáról - közölte a VM kedden az MTI-vel.
A Magyar Szocialista Párt partnereivel nem pusztán hatalomtechnikai alkura, hanem programalapú együttműködésre építve készül a 2014-es kormányváltásra - jelentette ki az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján Kecskeméten.
Elfogtak egy kábítószer-terjesztéssel gyanúsított dunaújvárosi nőt és hét drogfogyasztó fiatalt Dunaújvárosban - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén Souleymane Tandiát, a Budapest Honvéd játékosát négy hónapra eltiltotta, míg csapattársa, Baráth Botond négy bajnoki mérkőzésen nem játszhat.
Szlovákiában megszűnik az egykulcsos jövedelemadó januártól, a változtatást bevezető törvénymódosítást többnapos parázs vitát követően, kedden késő délután véglegesítette a pozsonyi törvényhozás.
A Magyar Szocialista Párt partnereivel nem pusztán hatalomtechnikai alkura, hanem programalapú együttműködésre építve készül a 2014-es kormányváltásra - jelentette ki az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján Kecskeméten.
A kormány 9,9 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben a rendőrség adósságállományának konszolidálására, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem működőképességének fenntartására.
A NATO-tagállamok külügyminiszterei jóváhagyták kedden Brüsszelben, hogy a szövetség Patriot légvédelmi rakétaütegeket telepítsen Törökország szíriai határvidékére.
A kormány 9,9 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben a rendőrség adósságállományának konszolidálására, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem működőképességének fenntartására.
Elgázolt egy embert a 49-es villamos kedd este Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel.
Több mint 200 nagyobb település is állami fenntartásba adná iskoláit. Az államadósság-csökkentésről is tárgyalt a magyar miniszterelnök és a cseh államfő.
Folyamatosan szórják a Szentendre környéki hegyi utakat kedd délutántól, hogy megelőzzék a várható hajnali lefagyásokat, de Pest megye más területein is készenlétben állnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gépei, mivel az egész régióban havazik - közölte a társaság szóvivője kedd este az MTI-vel.
Európa nemcsak gazdasági, hanem sokkal súlyosabb: erkölcsi válságban is van - mondta Kövér László Pápán, a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendégeként tartott előadásában az evangélikus templomban kedden.
A 6-os főúton Mecseknádasd és Pécsvárad közötti szakaszán kötelező a hólánc használata - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel éjszaka bizonyos szakaszokon jegesedéssel lehet számolni, a közútkezelő óvatosságra inti a Budapest térségben közlekedőket is.
Legkésőbb csütörtökön ki kell mondania a végső szót a választási eljárási törvényről az államfőnek; Áder János valamiért kivár, és információink szerint csak akkor jelenti be, hogy az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul. Az államfői vétóhoz az ellenzéki vélemények is hozzájárulhatnak. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt közben kiszámolta: 160 nap alatt mindössze 25 600 választópolgárt tud…
Gyógyszerrendészeti szabálysértés miatt indított eljárást az adóhatóság azok ellen a dohányt árusító boltok ellen, ahol olyan elektromos cigarettát, vagy hozzávaló töltő anyagot találtak, amellyel nem tudtak szabályosan elszámolni. Országos razzia volt a napokban, szinte valamennyi dohányboltot ellenőrizték a NAV munkatársai. Összesen csaknem 7 millió forint értékben foglaltak le szabálytalanul…
Bő két hetük maradt a vállalkozásoknak arra, hogy eldöntsék, hogyan adóznak jövőre. Adószakértők szerint az önfoglalkoztató mikrovállalkozóknak az eva helyett jobban megéri az új kisadót választaniuk, közkeletű nevén a katá-t. Így csak havi ötvenezer forint közterhet kell megfizetniük. Azok választhatják, akiknek az éves bevétele nem haladja meg a 6 millió forintot. Megmarad az eva is, és lesz még…
Közös erőfeszítéssel mindent megtesznek a szélsőjobb eszmék terjedésének megállítása és a társadalmi béke visszaállítása érdekében - egyebek mellett ebben állapodott meg budapesti megbeszélésén Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a washingtoni Holocaust Múzeum igazgatójával, Paul Shapiroval.
Orbán Viktor miniszterelnök dolgozik azon, hogy mielőbb elindulhasson a nemzeti konzultáció a hajléktalanság kérdéséről - válaszolta lapunk kérdéseire Havasi Bertalan. A miniszterelnök sajtófőnöke a Népszavának adott válaszát később eljuttatta az MTI-hez is, bár azt már nem tette hozzá, hogy lapunk részletesen érdeklődött arról, hogy Orbán Viktor csak a 23 megyei jogú városban, vagy a…
Üdvözli az MSZP, hogy az Együtt 2014 kész az ellenzéki összefogásról egyeztetni. A választói mozgalom tegnap a szocialistáknak azt javasolta, hogy először az együttműködés és a korszakváltás elvi, erkölcsi alapelveiről jussanak közös nevezőre, ezután közösen dolgozzák ki a jogállam újjáépítésének programját. Mesterházy Attila múlt szerdán jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő…
Határozott ugyan az Alkotmánybíróság a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló, 2011-ben elfogadott törvénnyel kapcsolatban, de a döntés csak ma lesz nyilvános. Szabó Máté kérte a testületet arra, vizsgálja meg és semmisítse meg a jogszabály egyes rendelkezéseit.