Októberről novemberre éves alapon jelentősen lassult, sőt csökkent a magyar export és import is, de még ezzel együtt is kereken 500 millió eurós többletet produkált a magyar külkereskedelem – derült ki a KSH előzetes adataiból.
Az egész országban elkezdődött a rendőrségi civil autós ellenőrzés - mondta az InfoRádióban az ORFK illetékese. A megkülönböztető jelzés nélküli járművekből ellenőrző rendőrökre megyénként főleg a lakott területeken kívül...
Januártól Istenesné Solti Andreát nevezték ki a Shell Hungary Zrt., a Royal Dutch Shell nemzetközi energiavállalat magyarországi leányvállalata igazgatóságának elnökévé - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
A Sony Corporation Las Vegasban, helyi idő szerint január 7-én kezdődő Consumer Technology Association 2020 kiállításon mutatta be legújabb termékeit és szolgáltatásait. A Sony célja, hogy olyan, az emberek igényeivel egybecsengő termékeket, tartalmakat és szolgáltatásokat hozzon létre, amelyek „a kreativitás valamint a technológia segítségével t
Félezer ember kirúgását tervezi a UBS a vagyonkezelői üzletágában, az Iqbal Khan vezette divízió így próbál javítani a teljesítményén és jövedelmezőségén – számol be a hírről a Financial Times.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerda reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az éjszakai rakétatámadás során az Irakban állomásozó magyar katonákkal nem történt baj.
A Richter amerikai értékesítési partnere, az Allergan pert indított az Egyesült Államokban, számolt be róla a Világgazdaság. Az Allergan szerint három indiai gyógyszercég arra készül, hogy kínálatát a Vraylar generikus változatával bővítse, a készítmény azonban még évekig szabadalmi védettséggel alatt áll.
Az iráni válaszcsapásoknak köszönhetően kezdetben 5 százalékkal emelkedett a kőolaj ára, majd az iráni külügyminiszter és Trump szokatlanul nyugodt nyilatkozata következtében visszakorrigáltak az árak. Kíváncsian várjuk Trump helyzetértékelését. Bár egyelőre zavartalan a világ olajellátása, azonban egyre nagyobb kockázati prémium kerülhet beépülésr
Eddig 12 744 vállalkozás vette igénybe a Magyar Nemzeti Bank egy éve elindított NHP fix programját több mint 379 milliárd forint összegben – közölte ma a jegybank.
Kedvezményes hitellehetőségek, vissza nem térítendő támogatások egész sora került bevezetésre az utóbbi években és ez idén is folytatódik. Az elmúlt években elsősorban az építkezésbe kezdő vagy új lakást vásárló gyermekes párokat...
A kormány összesen 101 nagyberuházásról tudott megállapodást kötni külföldi és magyar nagyvállalatokkal, ami hárommal több, mint a 2018-ban elért korábbi csúcs.
A Google segít a munkakeresőknek megtalálni a legjobb munkahelyet. HR-esként te is segíthetsz a Google-nek, hogy hatékony legyen. A céged hálás lesz érte. Verdes Tamás írása.
Tavaly novemberben 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékos volt a növekedés - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A DXC Technology 2020-as munkaerő-piaci előrejelzése szerint a vállalatokat továbbra is az foglalkoztatja, hogyan tudják a technológia segítségével elősegíteni az üzleti növekedést, eközben viszont szükséges az emberi munkaerőt megfelelően elhelyezniük a képletben. Tanulmányok szerint a motivált és együttműködő munkaerő sokkal jobban teljesít.
Novemberben már ötödik hónapja csökkent az ipari kibocsátás, és látványosan visszafogta az európai gazdaság lassulása a magyar ipart: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző hónaphoz képest egy százalékkal csökkent a kibocsátás. Éves összevetésben azért szép számokat láthatunk.
Mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken szerdán, követve az ázsiai börzék trendjét, amelyet a fokozódó közel-keleti bizonytalanság alakít.
Február 11-én rendkívüli közgyűlést tart a Kulcs-Soft, amelyen a részvényesek többek között dönthetnek a társaság cégnevének módosításáról, továbbá felhatalmazhatják az igazgatóságot saját részvény vásárlására is.
A Continental technológiai vállalat hiánypótló alkalmazással gazdagítja az autóipari szenzorok portfólióját az újonnan fejlesztett érintkezés-érzékelő rendszerének (Contact Sensor System – CoSSy) segítségével. A rendszer észleli az alacsony sebességű érintkezést a jármű és egy személy, vagy a jármű és egy tárgy között. A Continental 2020. január 7.
Meghaladta a 10 ezermilliárd dollárt az indexalapokban kezelt vagyon a világon, különösen a 2008-as válság után lettek felkapottak az olcsóbb befektetési termékek, miközben az aktívan kezelt és jóval drágább alapokból folyamatosan áramlik ki a pénz - írja a Financial Times.
Több kollégától is megváltak a kecskeméti Mercedes-gyár egyik részlegén a karácsonyi leállás után. A dolgozók szerint olyanokat rúgtak ki, akiknek határozott idejű szerződésük volt. A vállalat közölte, nincs szó tömeges leépítésről. Dolgozóktól...
A befektetők körében kisebb aggodalmat okozott ma reggel az Irán felöl érkező újabb hírek, az ázsiai tőzsdéken, majd az európai részvénypiacokon is kisebb lejtmenet bontakozott ki. Van azonban egy szektor, ami kiemelkedően jól teljesít ma.
Alig egy napig tartott az iraki célpontok elleni amerikai dróntámadás okozta részvény-árfolyamesések korrekciója. Az Irakban lévő amerikai támaszpontok kedd éjjeli iráni bombázása hatására a részvények ismét gyengültek, az olajárak 4 százalékkal drágultak, a menedékeszköz arany jegyzése pedig az 1600 dolláros lélektani határ fölé ment.
Rekordévet hozott 2019 a beruházásoknál, jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint soha nem volt még ennyi nagyberuházás, és azok értéke is kiemelkedő volt.
Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 0,1 százalékkal, az importé 0,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 59 millió euróval 500 millió euróra nőtt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A teljes hazai áramtermelés több mint húsz százalékát is elérte rövid időre a nap- és szélerőművek termelése, de persze e két technológia együttes súlya éves átlagban jóval kisebb, 2018-ban együtt a három százalékot sem érte el. Viszont a múlt évben beindultak a naperőmű-építések.
Az utasbiztosítások egy speciális alfaját dolgozta ki a biztosító. Az időjárás vagy műszaki meghibásodás miatt kihagyott síeléses napok árának egy részét megtéríti.
A többek között a Burger Kingnek szállító Impossible Foods közölte, hogy a marhahús után növényi alapú sertéshús terméket szállítanának a gyorsétteremláncnak.
Visszaesett novemberben a személyi hitelek iránti kereslet az előző hónapokhoz képest, éves szinten azonban még mindig növekedésről beszélünk. A kamatok terén nincs áttörés: bár a legutóbbi adat éves mélypontot jelent, ezzel még...
Rekordévet hozott 2019 a beruházásoknál, jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint soha nem volt még ennyi nagyberuházás, és azok értéke is kiemelkedő volt.
A Duna House lengyel leányvállalata megvásárolta az ATG lengyel hitelközvetítőt, a tranzakciót a Concorde elemzője ma gyorskommentárban értékelte. Az akvizíció a Duna House-ra gyakorolt hatásának felmérése miatt a Concorde felülvizsgálja a Duna House célárát, az ajánlás azonban nem változott, az továbbra is felhalmozás.
Becslések szerint a globális adatforgalom 2025-re eléri a 175 zettabájtot, ami óriási ugrás az 1,2 zettabájthoz képest, amelyet 2010-ben, a 4G globális indulásának évében regisztráltak. Az 5G elnevezés alatt az ötödik generációs mobilhálózati technológiát értjük. A jelenlegi 4G rendszereknél várhatóan 100-szor gyorsabb átviteli sebességre lesz képe
Eddig egyetlen járatát sem kellett törölnie a Wizz Airnek a közel-keleti események miatt, azonban a Dubajba közlekedő járatai az iraki és az iráni légteret biztonsági okokból nem érintik – közölte a légitársaság.
Nagy akvizíciós sorozaton van túl az OTP, a magyar bank ugyanis valamivel több, mint 5 év alatt 11 pénzintézetet vásárolt meg, az utolsókat, így az SKB-t is egy francia nagybanktól, a SocGentől, amely egymás után vonult ki a régió országaiból. Az SKB a negyedik legnagyobb szlovén bank, az OTP Csoporton belül a negyedik-ötödik legfontosabb lesz. Lju
Bemutatták az Uber és a Hyundai mérnökei által kifejlesztett elektromos repülőtaxit Las Vegasban, a világ legnagyobb technológiai és innovációs seregszemléjén. A négyrotoros géptől a megosztásos városi közlekedés megújítását remélik.
Rekordévet hozott 2019 a beruházásoknál, jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint soha nem volt még ennyi nagyberuházás, és azok értéke is kiemelkedő volt.
Minimum 15 százalékos alapbér emelést tart szükségesnek a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a Volánbusz Zrt.-nél az idén, részben a munkavállalók keresetei között tapasztalható regionális különbségek csökkentése, részben pedig az elvándorlás megállítása miatt - mondta Dobi István a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek.
Továbbra sem valószínű a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között, több más ok mellett azért sem, mert Irán egy ilyen konfliktus esetén hatalmas gazdasági árat fizetne - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.
A nagyszülői gyermekgondozási díjra (gyed) 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a 2020-as költségvetésben, de ennél nagyobb forrást is biztosít az állam, ha igény van rá - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.