Fokozottan vigyázzanak magukra a krónikus betegséggel küzdők! - kérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai, az Mti-hez eljuttatott közleményében.
Minden magyar embernek joga van tudni, hogy a koronavírus mely korosztályokat, célcsoportokat veszélyezteti leginkább, és milyen betegségek jelentenek különös veszélyt a vírus szempontjából
Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban Olaszországban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13 155-t - közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt több mint nyolcszázzal 2937-re emelkedett.
Október első hétvégéjén rendezik meg a májusról elhalasztott 2020-as Nn Ultrabalatont. A szervezők információi szerint a versenyközpont továbbra is Balatonfüred, a táv pedig 220 kilométer.
A bankok több tízezer ügyfele továbbra is törleszti a hiteleit, a megkeresések folyamatosan érkeznek a pénzintézetekhez a hitelekre vonatkozó, március 18-án bejelentett fizetési moratóriummal kapcsolatban
A zalaegerszegi önkormányzat a város minden lakosának eljuttat egy többször használható védőmaszkot a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására.
A koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 3,6 millió részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést - jelentette be szerdán Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter.
A hazai előállítású nyúlhús-termékek 96 százalékát az európai piacokon értékesítik, de az egyes országokban elrendelt korlátozások miatt drasztikusan visszaesett a kereslet - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésében készült elemzésből.
Márciusban a vártnál nagyobb mértékben, 7,5 éves mélypontra zuhant a feldolgozóipar teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett felmérésének szerdán publikált eredménye alapján.
Mikor utalja át a Magyar Államkincstár a 2020 évi negyedik, azaz április havi nyugdíjat és azok várhatóan mikor érkeznek meg a bankszámlákra? Nyugdíj kifizetés időpontja 2020 április hónapban. Meglepetés, a szokotthoz képest korábban érkezik az április havi nyugdíj!
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 márciusában, országosan 11 100 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 79,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Világszerte emberek millióinak a létbiztonsága és élelmezése függ a nemzetközi kereskedelemtől. Miközben az országok lépéseket tesznek a Covid-19 járványmegfékezésére, figyelni kell arra, hogy a világkereskedelre és az élelmiszerellátásra – nem szándékosan – gyakorolt hatást minimalizálják.
Az első jelek szerint az autópiac egészéhez hasonlóan az elektromos autók piacát is jókora csapás éri a koronavírus-járvány következtében. Bár van rá esély, hogy a negatív hatás csak rövid távon érvényesül, azonban a recesszió és a történelmi mélységekben járó olajár miatt az elektromosautó-iparág nagyobb kihívásokkal szembesülhet, hacsak a kormány
A koronavírus miatt kialakult helyzetben különösen fontos szerep jut a digitális eszközöknek és a hálózatnak, hiszen az emberek ezek segítségével tudják tartani szeretteikkel a kapcsolatot, megosztani élményeiket, támogatni és szórakoztatni egymást. A Vodafone olaszországi ügyfelei segítségével egy videóban mutatta be, hogy a koronavírus által le
Jelenleg a nagyvállalatok körében az online banki átutalás a legnépszerűbb elektronikus szolgáltatás, azonban a mobil applikáción történő bankolás lehetőségével egyelőre még kevés cég él – derül ki a K&H nagyvállalati felmérésből. A következő néhány hétben, hónapban azonban az online ügyintézés még jobban felértékelődhet, és még több ügytípusra kit
A koronavírusnak lassan az élet minden területén érezni a hatását: kihat a munkára, a magánéletre, a leghétköznapibb tevékenységekre, mint a bevásárlás, vagy egy orvosi kontroll. Március 16-a óta az egészségügyi intézményekben...
Jelenleg a nagyvállalatok körében az online banki átutalás a legnépszerűbb elektronikus szolgáltatás, azonban a mobil applikáción történő bankolás lehetőségével egyelőre még kevés cég él – derül ki a K&H nagyvállalati felmérésből.
A lakossági ügyfelek mellett a vállalkozásoknak és a társasházaknak is megvan a lehetőségük arra, hogy ne vegyék igénybe a fizetési moratórium jelentette könnyítést és változatlanul törlesszék hiteleiket, amennyiben szeretnék. Az OTP Bank ügyfeleinek ehhez csupán egy nyilatkozatot kell kitölteniük és e-mailben elküldeni.
Magyarország a lehetséges tíz pontból csak kettőt szerzett a Bertelsmann Alapítvány fenntartható kormányzás indexének (SGI) egyik alindexében, amely azt méri, hogy a kormány mennyire hallgat a szakemberek tanácsaira. Ezzel a vizsgált országok közül Magyarország az utolsó – írta meg a The Brussels Times, amit a Hírklikk szúrt ki. Kovácsy Zsombor egé
Újabb módszerrel próbálkoznak a koronavírus-járvány okozta félelmet kihasználni a csalók; akár a bejelentkezési adatok is veszélybe kerülhetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet a honlapján.
Rengeteg magyar ember életében hozott a koronavírus-járvány hirtelen jött, hatalmas változásokat, sajnos már most ezrek vesztették el a munkájukat, pedig még jó eséllyel közel sem vagyunk a járvány végéhez. Ilyen helyzetben előfordulhat, hogy a rendszeres megtakarításunkat nem tudjuk fizetni, sok esetben tudunk viszont a szolgáltatónktól valamilye
A testi és lelki feltöltődésről szól a Barbie forgalmazója, a Mattel legfrissebb, rengeteg kiegészítővel kapható babakollekciója. Az új sorozat darabjai játékos formában, jógával, meditációval vagy épp habfürdőzéssel mutatják be az önmagunkra fordított, minőségi idő fontosságát. A különleges kollekció darabjai már Magyarországon is megvásárolhatók.
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja - közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
A gyári leállások közel 1,1 millió munkavállalót érintenek az Európai Unióban, a várható termeléskiesés pedig megközelíti az 1,2 millió autót. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) előrejelzése szerint hazánkban mintegy 30 ezer embert érintenek közvetlenül a gyárleállások, míg a termeléskiesés megközelíti a 35 ezer járművet. Amennyiben a járvány
Rohamtempóban fejlődött Magyarországon az üzleti szolgáltató szektor, a BSC, jelenleg 120 üzleti szolgáltató központ működik az országban, nagyjából 55 ezer embernek adva munkát. Utánajártunk, milyen hatása lesz a koronavírus-járványnak a szektorra, hogyan reagáltak a cégek, milyen lépéseket vezetnek be és vajon terveznek-e leépítéseket.
Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken.
Nehezen érthető a hazai döntéshozók késlekedése, amikor már nemcsak Németország, hanem olyan országok is, mint Románia vagy Szlovákia már két hete bejelentették a munkavállalói bérek nagy arányú támogatását - fejtette ki a Portfolio-nak adott gyorsértékelésében Fajcsák Gábor, akit arról kérdeztünk, milyen várakozásokkal tekint a jövő hétre várható,
Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is. Az elmúlt 24 órában a kormányzati hivatalos portál nem jelentett a koronavírussal összefüggő halálesetet.
A gyári leállások közel 1,1 millió munkavállalót érintenek az Európai Unióban, a várható termeléskiesés pedig megközelíti az 1,2 millió autót. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) előrejelzése szerint hazánkban mintegy 30 ezer embert érintenek közvetlenül a gyárleállások, míg a termeléskiesés megközelíti a 35 ezer járművet. Amennyiben a járvány
Jelenleg a világ minden táján fokozott figyelem irányul a megfelelő személyes higiénia fontosságára, az alapvető szabályok betartására. Ebben az időszakban célszerű átgondolnunk és újraterveznünk a ruhákkal és otthoni textíliákkal kapcsolatos tisztítási szokásainkat is, ehhez gyűjtött most össze néhány hasznos tanácsot az LG. Higiénés szabályok a
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is. Az elmúlt 24 órában a kormányzati hivatalos portál nem jelentett a koronavírussal összefüggő halálesetet.
A koronavírus-járvány miatt a Volkswagen meghosszabbította szlovákiai gyárainak ideiglenes zárva tartását április 19-ig. A termelést március 17-én függesztették fel, az eredeti terv szerint a leállás két hétig tartott volna.
Az AFP hírügynökség számításai szerint 50 országból közel 1 milliárd embert kértek arra az utóbbi időben, hogy dolgozzon otthonról, és ez a szám folyamatosan, napról-napra bővül. Számos vállalat és még több munkavállaló számára ez egy új helyzet, amelyben eddig ismeretlen kihívásoknak kell megfelelniük. A Prohuman, Magyarország piacvezető HR szolgá
937 ezer fölé nőtt a világon a koronavírussal fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint, a járványban mindeddig több mint 47 ezren haltak meg, míg 194 ezer fölött jár a gyógyultak száma. Magyarországon 585-re nőtt a nyilvántartott fertőzöttek száma, 42-en gyógyultak meg eddig, az elmúlt 24 órában egy újabb haláleset történt, ezzel 21-re nőtt a
Nagy eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, miután a hangulatra továbbra is a koronavírus járvánnyal kapcsolatos aggodalmak vetettek árnyékot. Európában eséssel indulhat a kereskedés, a határidős DAX 105 pontos mínusza 1,1 százalékos esést vetíthet előre
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja - közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
Csaknem 3 százalékkal ment lefelé a búza árjegyzése, miközben a szójabab és a kukorica is 0,4-0,4 százalékkal drágult Chicagóban. Európában különösen rossz volt a hangulat, mind a négy fő agrártermék mínuszba fordult.
Újra hálózatra kapcsolja a háztartási méretű kiserőműveket, például a háztetőkre telepített napelemrendszereket az E.On a jövő héttől kezdődően - tájékoztatta a társaság a Portfolio-t. A társaság korábban ideglenesen felfüggesztette az ehhez szükséges munkákat, hogy a kialakult járványügyi helyzetben előbb megteremtse a lehetőségét, hogy azokat az
2019 rekordév volt a magyarországi újautópiac zöldülése szempontjából: a hazai újautóértékesítések 6,9%-át tették ki a részben vagy teljesen elektromos autók. 2020-ban ugyanakkor minden korábbinál szigorúbb emissziós határértékek léptek életbe. Idén minden olyan autógyártónak, amely esetében az általa Európában értékesített autók legkevésbé szenn
Nagy eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, miután a hangulatra továbbra is a koronavírus járvánnyal kapcsolatos aggodalmak vetettek árnyékot. Európában minimális elmozdulással indulhat a kereskedés, a határidős DAX 10 pontos plusza 0,1 százalékos emelke
Ötszáznyolcvanötre emelkedett az azonosítottan koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, de 42-re emelkedett a gyógyultak száma is.