Csütörtök reggel ismét erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, így megint az elmúlt két napban erős támasznak számító 350-es szintet közelíti a jegyzés. A nagy kérdés, hogy ezt át tudja-e törni a magyar deviza, ehhez valószínűleg ismét javuló nemzetközi hangulat kellene.
A napi működést, a banki kockázatokat és az üzleti, növekedési kilátásokat is alapjaiban írta felül a koronavírus a magyar bankszektorban. A nyomában bejelentett intézkedések, a törlesztési moratórium, az új vállalati hitelprogramok, a THM-plafon, valamint a felgyorsított digitalizáció határozhatja meg a bankok idei évét, de pontosan hogyan? Miként
Fél tizenegykor a szokásos Kormányinfón ismertette a kormány döntéseit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A fő fókusz továbbra is a veszélyhelyzet és a gazdaság újraindítása, a kormány döntött az idei érettségiről is.
Már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30% helyett idén már a 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati...
"Már így is rossz, ne rontsuk tovább a helyzetet" – lényegében ezzel indokolta a BBC ma reggeli adásában Krisztalina Georgieva IMF-vezér azt, hogy miért kellene kérnie a briteknek a Brexit elhalasztását jövő január elsejéről egy későbbi időpontra.
Egyre közelebb kerülnek a dél-koreai kutatók annak magyarázatához, hogyan lehetséges, hogy sokan, akik kigyógyultak a koronavírusból, ismét visszaesnek a betegségbe. A kutatók szerint egyre valószínűbb, hogy nem újrafertőződésről van szó – írja a Reuters.
A kiskereskedelmi forgalom 2017 és 2019 között értékben 20%-kal, volumenben 13%-kal nőtt. 2020 januárjában a havi növekedés 7,6%-ot, februárban pedig 11,3%-ot tett ki, részben a koronavírus miatti pánik vásárlásoknak köszönhetően....
A tőzsdék a tegnapi borús hangulat után ma mérsékelten optimisták. Az USA-ban jön a következő izgalmas munkanélküliségi adat, miközben az elnök ismertetni készül a gazdaság újranyitásának tervét. Pesten is szerény emelkedés van, a forint is erősödik. Két légitársaság részvénye is emelkedni tudott.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 2 064 115 lett csütörtök reggelre, miközben világszerte 137 020-an vesztették életüket a Covid-19-ben, és 512 092 a gyógyultak száma - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Bondici Balázs, az IseeQ munkaerő toborzó és fejvadász cég társalapítója nemrég két gyakorló válságtúlélővel ült le beszélgetni stratégiákról, nehéz döntésekről és növekedésről a koronavírus idején. Kovach Anton, a Shiwaforce...
Az online kasszát használó kereskedők 2021 januárjától kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón.
A rozsdaövezetekben épülő új lakások esetében a 27%-os helyett 5%-os lesz az áfa - mondta el a mai kormányinfón Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter. Az 5 százalékos lakásáfa az érintett területeken az új lakások értékesítésére és azok bérbeadására lesz érvényes.
A kínai külügyminisztériumi szóvivő azt nyilatkozta, hogy a WHO szerint sincs bizonyíték arra, hogy a világszerte több mint 2 millió embert megfertőző koronavírus laborból származna – írja a Reuters.
Három hét után újra lettek igazoltan koronavírussal fertőzött esetek a kínai fővárosban, rögtön három is és közben a keddi 10-ről 12-re nőtt a Kínán belül átadott fertőzéses esetszám is – derül ki a csütörtök hajnali kínai tájékoztatásból. Ez mind arra utal, hogy Kína sem tudja teljesen lefojtani a koronavírust azzal együtt, hogy a gazdaság újraind
A járványhelyzet a vállalatok döntéshozatali folyamatait, ügyvezetését is felforgatja. A múlt heti kormányrendelet különleges társasági jogi szabályai megkönnyítik az akadályoztatva levő cégtulajdonosok és a cégek irányító testületei részére a döntéshozatalt annak érdekében, hogy a megfelelő és törvényes működés biztosítva legyen - ez a hamarosan k
Április 20-tól fokozatosan újraindítják a koronavírus-világjárvány miatt felfüggesztett termelést a Volkswagen német autógyártó társaság európai üzemeiben.
A 2020 januárjában megjelent Usda (United States Department of Agriculture) jelentés szerint a 2019/2020-as évben a világ szójatermesztése 337,7 millió tonna, ami 0,23 millió tonnával több, mint az elmúlt évben. A legnagyobb szójatermesztő országok továbbra is Brazília (123 millió t), Usa (97 millió t) és Argentína (53 millió t), az Eu-ban 2,6 mill
Összegyűjtötték a koronavírus-vészhelyzet ideje alatt sürgősségi ellátást nyújtó budapesti és pest megyei rendelők listáját, hogy segítsék a betegek tájékozódását.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón ismertette a kormány legújabb döntéseit. Az online kasszát használó kereskedők 2021 januárjától kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét...
A tervezett 45 milliárd forint helyett 67,5 milliárdnyi kötvényt adott el csütörtökön az ÁKK, vagyis megint minden esetben sikerült a maximális ráemeléssel élni az adósságkezelőnek. A hozamok is jelentősen csökkentek a múlt heti aukcióhoz képest.
A Sustainable Brand Index™, Európa legnagyobb fenntarthatósági felmérése alapján 2020-ban a Fjällraven lett az iparág legfenntarthatóbb vállalata Svédországban. A svéd fogyasztók több mint 1400 márka közül választották az outdooor céget a „ruházat és felszerelés” kategória legjobbjának. A Fjällräven termékek tervezésekor három fő szempontot tarta
A 2018-as 11,43 milliárd forintról tavaly 41,15 milliárd forintra ugrott az Opus Global Nyrt. mezőgazdaság és élelmiszeripar szegmensének összes működési bevétele a társaság 2019. évi Ifrs, azaz Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok alapján konszolidált éves jelentése szerint.
A magyar GDP visszapattanhat ugyan jövőre az idei zuhanás után, viszont a költségvetés hiánya alig csökken majd, a forinton pedig még csak ezután lesz igazán nyomás – vélik az amerikai bank elemzői.
Új bérlő költözik a Kopaszi-gát mellé, az átadás előtt álló BudaPart Gate irodaházba. Az Eston közreműködésével egy teljes szintre írt alá bérleti szerződést a DBH, akik Budapesten több helyszínen működtetnek szolgáltatott irodákat.
A 4iG a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet miatt nem tartja meg az április 29-re összehívott éves rendes közgyűlését, a vonatkozó kormányrendelet értelmében a társaság igazgatósága a közzétett napirenden szereplő valamennyi kérdésben jogosult dönteni, akár a már közzétett határozati javaslatok szerinti döntések meghozatalával, akár a közzétett
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az egységes uniós osztályozási rendszert, amelynek segítségével a vállalkozások és a befektetők egyértelműen meghatározhatják, hogy mely gazdasági tevékenységek minősülnek környezeti szempontból fenntarthatónak. Így az új osztályozási rendszer ösztönzi a fenntartható növekedésbe való magánberuházást, és hozzájárul
Két európai városban is újraindulnak jövőhéten a Volkswagen gyárai, április 27-én pedig több európai országban és az USA-ban is megkezdik a gyártás felfuttatását.
Elsősorban intézményi és lakossági forintkötvényekből finanszírozná az ÁKK a magasabb költségvetési hiány miatt megnövekedett finanszírozási szükségletet – mondta a Reutersnek Kurali Zoltán, az adósságkezelő vezérigazgatója. Kiemelte, hogy amíg ez megoldható, addig nem tervezik, hogy devizakötvényt bocsátanak ki.
A számos filmdíjjal jelölt, A pestis néven híressé vált spanyol gyártású krimidráma új évaddal és történettel tér vissza a képernyőkre. A második évad a Garduna keze címet kapta, és azt az első európai bűnbandacsaládot mutatja be, amelyből később megalakult a hírhedt nápolyi Camorra maffia is. A Garduna öt évvel a késő középkori pestisjárvány után
Több európai bankrendszer kilátását negatívra módosította csütörtökön a Moody's Investors Service, azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy koronavírus okozta járvány kedvezőtlen hatást gyakorol a bankrendszerek működési...
Ausztráliában még legalább négy hétig érvényben lesznek a koronavírus-járvány miatti korlátozások - mondta Scott Morrison ausztrál kormányfő csütörtökön.
Japánban a kormány azt fontolgatja, hogy az egész országra kiterjeszti az eddig csak hét prefektúrában meghirdetett rendkívüli állapotot a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. A kabinet csütörtökön szakértőkkel tanácskozik ennek eldöntése érdekében - mondta el Szuga Josihide kormányszóvivő.
A bejelentés óta nem voltak ismertek a konkrétumok a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban. Ezt most lapunk kérdésére pontosította a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az online kasszát használó kereskedők 2021 januárjától kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A FOREX kereskedés mindig sok érdekességet rejt magában. Sokan szeretnek különböző devizapárokkal kereskedni, amelynek több oka van. Egyrészt ez egy likvid piac tehát szinte folyamatosan lehet non-stop kereskedni. Valamint ez egy összetettebb instrumentum tehát több összetevő befolyásolja az árfolyamát, mint mondjuk egy sima részvényét. Mélyedjük b
A mai bizonytalan környezetben is vannak olyanok, akiknek a megélhetése biztonságban van, pénzügyei rendezettek, sőt, a hitelek iránt még manapság is van kereslet. A jelenlegi történelmi mértékű gazdasági válság során azonban háromszor...