2021. január 5. kedd

jan. 5
6:42
Templomi hangolódás az ünnepre (KKV Magazin)
Advent van, ilyenkor elcsendesedünk, talán több időnk jut egymásra és önmagunkra is, miközben várjuk az Úr eljövetelét. Ennek örömére, szakítva a karácsonyi borajánlók dőzsölésbe vetett hitével és a töltött káposztához ajánlott somlai hagyományával inkább néhány adventi bortúrát ajánlunk, a várakozás jegyében.
jan. 5
6:42
Vállalatirányítási rendszerek minőségi megközelítése – 1. rész (New Technology)
Minőségirányítási, információbiztonsági, környezetközpontú irányítási, autóipari minőségirányítási és még sorolhatnánk a HQSC High Quality Support & Consult Kft. tevékenységeit, ami a rendszerépítést, a rendszerfelügyeletet, a tanúsításra való felkészítést, oktatást, valamint a szabvány megfelelőséget vizsgáló belső auditot is tartalmazza. Szolgált
jan. 5
6:48
Zuhant a kukorica ára Párizsban (Agrofórum)
Nem volt nagy mozgás az agrártermékek piacán hétfőn, de inkább a vevők domináltak. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a szójabab és a kukorica 0,1-0,1 százalékkal drágult. Európában is inkább pluszokat lehetett látni, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza is többe került 2021 első kereskedési napjának végén, mint 2020 utolsó napjának zárásakor.
jan. 5
7:00
Németországban gyártják a legtöbb mézeskalácsot az EU-n belül (Agrofórum)
A 2019-es esztendőben összesen 86,7 ezer tonna mézeskalácsot gyártottak Németországban. Ez az Európai Unión belül gyártott teljes 193 ezer tonnás mennyiség 45 százaléka. Ennek az élelmiszernek a gyártott mennyisége alaposan csökkent az elmúlt tíz évben.
jan. 5
7:06
Évtizedes csúcson a lakásfelújítási kilátások (ProfitLine)
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek. A bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 14 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési mu
jan. 5
7:06
Mit keres egy közgazdász a környezetvédelemben? (Portfolio)
Bár a környezetvédelmi problémák elleni küzdelemben a közvélemény nem a közgazdászokat tartja a főszereplőnek, valójában mégis nagyon fontos szerepet játszanak ezen a területen. Ahhoz ugyanis, hogy kevésbé szennyezzünk, az emberek gazdasági döntéseit kellene megváltoztatnunk - mondja Kőműves Zsófia. A Cambridge Econometrics közgazdasági modellezője
jan. 5
7:06
Megihlette egy chipes kártya, mára 120 milliárd forint folyik át a cégükön (G7)
Kelet-Európa egyik leggazdagabb embere is befektetett a Barionba, amelynek 8-10 százalékos részesedése van a magyar online fizetési piacon.
jan. 5
7:06
Idéntől az adóhivatal minden számlát lát - március végéig nincs bírság (Növekedés)
Mérföldkő az adózásban, hogy az adóhivatal 2021-től már minden számlát lát, az adózókat a koronavírus-járványra is tekintettel szankciómentes időszak segíti a zökkenőmentes átállásra március 31-ig - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
jan. 5
7:12
Hamarosan az utakon lesznek a Toyota akkumulátoros elektromos önvezető e-Palette alapú járművei (Márkamonitor)
A Toyota e-Palette alapú járművei hamarosan megjelennek a MaaS (Mobility as a Service – azaz mobilitási szolgáltatások) alkalmazásokban: az új autonóm járművek első felhasználási helye a Toyota tökéletes konnektivitású jövő-városa, Woven City lesz, de a rendszer kereskedelmi forgalmazása és közüzemi, nyilvános alkalmazása is megkezdődik már a 2020-
jan. 5
7:12
Pepsi-jövőkép műanyag hulladék nélkül (Agrofórum)
A PepsiCo élelmiszeripari-óriásvállalat meg akar szabadulni a műanyag hulladéktól és a cukortól, mint összetevőtől a jövőben. A Pepsi hamarosan újrahasznosított palackokban akarja forgalmazni termékeit. A csoport amerikai részlege fenntarthatóvá és egészségesebbé akar válni.
jan. 5
7:12
Mindenki lakást akar felújítani (Növekedés)
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek. A bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 14 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési mu
jan. 5
7:30
Mexikóban elkezdhetik gyártani a brit vakcinát (Portfolio)
Mexikóban engedélyezték az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár közös fejlesztésű koronavírus-vakcinájának forgalmazását, hamarosan megkezdődhet a vakcina helyi előállítása is.
jan. 5
7:36
Ezek a borok nyerték a 2020-as Magyar Bor Nagydíjat (ProfitLine)
Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.
jan. 5
7:36
Európa előtt egy újabb ország engedélyezte a Moderna vakcináját (Portfolio)
Engedélyezte a Moderna amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának forgalmazását hétfőn az izraeli egészségügyi minisztérium.
jan. 5
7:38
Baleset miatt lezárták az M1-est (Portfolio)
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M1-esen Biatorbágynál kedden hajnalban; a belső sávokat  mindkét irányban lezárták ezen a szakaszon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
jan. 5
7:42
Így kezdik ki az arcbőrt a szájmaszkok (Márkamonitor)
A koronavírus-járvány terjedése miatt ma már alig van olyan hely Magyarországon, ahol nem kötelező a maszk viselése, hiszen ezzel bizonyítottan csökkenthető a fertőzés kockázata. A bőrünk ugyanakkor nehezebben alkalmazkodik az új körülményekhez, mert a lehelet által bennmaradt pára miatt könnyen irritálódhat. Ackermann Helga kozmetikus-sminktetovál
jan. 5
7:42
Szoftver szűri ki a gyártás alapvető hibáit (New Technology)
A Castor kitalálta, hogyan lesz olcsóbb az ipari 3D nyomtatás, ráadásul automatizálta is a költségek redukálását. A 3D nyomtató szoftvereket készítő Castor bejelentette új, Enterprise névre hallgató programját, amelynek az a célja, hogy csökkentse az ipari méretekben termelő gyártók kiadásait, olvasható a 3D Printing Industry oldalán. A projekt azt
jan. 5
7:54
Zárlat alá került Anglia (Menedzsment Fórum)
Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése végett.
jan. 5
7:54
Másfél évtizedes csúcson a lakásfelújítási kilátások (Demokrata)
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak.
jan. 5
8:06
Ötéves rekordon az agrárexport (Agrárágazat)
A járványos év ellenére stabilan javította külkereskedelmi mérlegét a magyar mezőgazdaság, nőtt a kivitel.
jan. 5
8:12
Mi vár az ingatlanpiacra a koronavírus-járvány után? (ProfitLine)
Az idén életbe lépett új otthonteremtési kedvezmények hatására 2020 utolsó hónapjaiban leállt az ingatlanpiac, de az előszerződések robbanásszerű növekedéséből arra lehetett következtetni, hogy ez nem tart sokáig. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatanhálózat alapító-tulajdonosa úgy véli, a helyzet folyamatosan javulni fog és őszre ismét elérheti a járvány
jan. 5
8:12
Exatlon Hungary: egy újabb kemény nap (Márkamonitor)
Újabb kemény napot zártak a Bajnokok és a Kihívók az Exatlon Hungary hatodik napján. A szoros küzdelem során ráadásul Nagy Dani is lesérült.   ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Bár Nagy Danit elvesztették, mégis győzedelmeskedtek a Kihívók https://tv2.hu/exatlon/357634_bar-nagy-danit-elvesztettek-megi.html   ADÁSBÓL KIMARADT Szendy Lilla elárulta, mi motiválja őt
jan. 5
8:12
30 százalék támogatást bukhat, aki most nem figyel! (Mezőhír)
Az adatszolgáltatási határidőn kívül az új naplóra is ügyelni kell. A figyelmetlenség sok pénzbe kerülhet.
jan. 5
8:18
Csökkenés várható a tőzsdéken (ProfitLine)
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, a kockázatvállalási kedvet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kedvezőtlen hírek fogják vissza.
jan. 5
8:18
Folytatódhat az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Az év első kereskedési napját mínuszban zárták az amerikai tőzsdék: az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is lejjebb került. A befektetők egyrészt aggódnak a mai georgiai szenátusi választások kimenetele miatt, ami eldönti, hogy republikánus vagy demokrata többség lesz-e a szenátusban. Másrészt a koronavírus-járvány új, fertőzőbb változata is óvatoss
jan. 5
8:18
Teszt 340 órát spórolni aratás közben? Így lehet! Duplicate (GépMax)
Egy kezelő elég hozzá, hogy irányítsa a betakarítási műveletek, kombájnt, traktort, szállítókocsit, időt nyer vele, hatékonyabb.
jan. 5
8:24
Koronavírus Magyarországon: hamarosan megszólal az operatív törzs (Portfolio)
Kedden is megtartja napi tájékoztatóját az operatív törzs, az online eseményről élőben tudósítunk.
jan. 5
8:24
Gyengült a forint ma reggelre (GazdaságPortál)
2021-01-05 napi árfolyam jelentés Kedd reggel 8 órára 0.28%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 360 forint és 75 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.43%-ot gyengült a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 294 forintba és 01 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyít
jan. 5
8:30
Mérföldkő az öntözésfejlesztésben (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium feladat- és hatásköre január 1-jével bővült. A mezőgazdasági öntözési célú kutak bejelentésével és engedélyezésével, a felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményekkel és a vízhasználattal kapcsolatban ezentúl az Agrárminisztériumhoz, illetve annak háttérintézményéhez, a Nemzeti Földügyi Központhoz kell fordulni.
jan. 5
8:30
Anglia teljes zárlat alá került, szigorú lakossági karantént vezettek be (Növekedés)
Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése végett.
jan. 5
8:33
Az új autók iránti kereslet már visszatért (Privátbankár)
2020-ban a DataHouse adatai szerint 130 431 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző évhez képest közel 17 százalékos visszaesést jelent. Míg az első félévben az autóvásárlások egy része az új autóktól a használtak felé rendeződött át, a második félév során ez a tendencia a visszájára fordult.
jan. 5
8:39
Tovább javult az amerikai feldolgozóipar (TőzsdeFórum)
Decemberben tovább emelkedett a teljesítmény.
jan. 5
8:41
Lokális csúcsához tért vissza az OTP (TőzsdeFórum)
Ellenállásának feszült a bankpapír a hétfői kereskedésben.
jan. 5
8:42
Volkswagenből importáltunk a legtöbbet 2020-ban (Menedzsment Fórum)
2020-ban a DataHouse adatai szerint 130 431 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző évhez képest közel 17 százalékos visszaesést jelent. Míg az első félévben az autóvásárlások egy része az új autóktól a használtak felé rendeződött át, a második félév során ez a tendencia a visszájára fordult.
jan. 5
8:42
Koronavírus: hamarosan újabb vakcina lehet elérhető Európában (Portfolio)
Kedd reggelre 85,6 millióra nőt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, a világon, messze a legtöbb esetet, 21 milliót az Egyesült Államokban jegyezték fel. A halálos áldozatok száma meghaladta az 1,8 millió globálisan, a legtöbb áldozatot az USA-ban követelte a járvány, amit Brazília és India követ. Több országban megkezdődtek az oltási progr
jan. 5
8:42
Már megkezdhető a nitrát-adatszolgáltatás (Agrofórum)
A 2020-as naptári évre vonatkozóan 2021. január 1-től már teljesíthető a nitrát-adatszolgáltatás 2021. március 31-ig.
jan. 5
8:43
2220 forintos ellenállásával küzd a MOL (TőzsdeFórum)
Egyelőre elmaradt az olajvállalat árfolyamának kitörése a korábbi csúcs alól.
jan. 5
8:44
Lefoglalt Irán egy koreai hajót (Portfolio)
Lefoglalt az iráni forradalmi gárda egy dél-koreai tankerhajót, miután az a Perzsa-öbölben Irán vizeire tévedt – írja a Newsweek. Dél-Korea katonákat küldött a régióba.
jan. 5
8:45
Megtorpant az MTelekom erősödése (TőzsdeFórum)
Napon belül tudott csak erősödni a távközlési vállalat árfolyama.
jan. 5
8:47
43000 pont irányába törekszik a BUX (TőzsdeFórum)
Kitartott a hazai index emelkedése az év első kereskedési napján.
jan. 5
8:49
Csökkent a forgalomba helyezett autók száma (TőzsdeFórum)
Romániában a piacvezető márka továbbra is a Dacia maradt 2020-ban.
jan. 5
9:00
Koronavírus: megérkezett a kedd reggeli magyar adat (Portfolio)
870 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel 329 721 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 080 főre emelkedett - derül ki a napi tájékoztatóból.
jan. 5
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok (GazdaságPortál)
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, a kockázatvállalási kedvet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kedvezőtlen hírek fogják vissza. Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 25 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 54 ponttal, a párizsi CAC-40 index 20 ponttal, a milánói Ftse MIB pedig 112 pon
jan. 5
9:06
Így változott a forint árfolyama reggelre (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.
jan. 5
9:06
Az amerikai bankok már blockchain-hálózathoz is csatlakozhatnak (Portfolio)
Az amerikai szövetségi bankfelügyelet (OCC) világossá tette: a bankok használhatnak stablecoinokat, és részt vehetnek blockchain hálózatokban – írja a Marketwatch.
jan. 5
9:06
Tőzsdenyitás előtt – Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint (GazdaságPortál)
A hétfői emelkedés után kedden negatív korrekció várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert az amerikai részvénypiacokon jelentősen romlott a hangulat. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a hazai vezető részvények közül az OTP-nél 13 700 forint közelében található
jan. 5
9:08
A járvány második hulláma egyelőre nem érte el a hazai munkaerőpiacot (Portfolio)
Novemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 496 ezer fő volt, 45 ezerrel több, mint az előző hónapban és 26 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A szeptember–novemberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 476 ezer fő volt, 41 ezer fővel kevesebb az előző év azonos időszakinál, derült ki a KSH adataiból. Szeptember és nove
jan. 5
9:10
Így folytatódik idén a Budapest-Balaton kerékpárút kiépítése (Portfolio)
A Budapest-Balaton biciklis összeköttetés kiépítése mintegy 17, a Balatoni Bringakör korszerűsítése közel 31 kilométeren folytatódik 2021-ben. A legjelentősebb hazai kerékpáros fejlesztések közé tartozó beruházások Balatonakarattyánál kapcsolódnak össze. A Veszprém megyei település térségében idén mindkét projektben elkészül egy-egy új szakasz - de
jan. 5
9:12
Kutak engedélyezése: ki az illetékes? (Agroinform)
A mezőgazdasági öntözési célú kutak bejelentésével és engedélyezésével, a felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményekkel és a vízhasználattal kapcsolatban ezentúl nem a Belügyminisztériumhoz kell fordulni.
jan. 5
9:12
A Discovery és a Vodafone partnersége révén érkezik a discovery+ streamingszolgáltatás (Márkamonitor)
A Discovery és a Vodafone új, hosszú távú, több platformra szóló európai megállapodása értelmében a Vodafone ügyfelei 12 piacon*, köztük Magyarországon továbbra is élvezhetik a Discovery portfóliójának egyedülálló tartalmait. Emellett a Vodafone jelenlegi előfizetői számára elérhető lesz a discovery+ is, a valóságon alapuló szórakoztatás meghatároz

Keresés