2021. március 21. vasárnap

márc. 21
9:09
Szomorú vasárnap: még soha nem kezeltek ennyi Covidost a kórházakban (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt huszonnégy órában 10 625 főnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, 194-en hunytak el.
márc. 21
9:18
Koronavírus: bekeményít India, kevesebb vakcinát enged ki a kezéből (Portfolio)
Az Indiai Szérum Intézet (SII) nevű gyógyszergyár késlelteti a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinák szállítását Brazíliának, Szaúd-Arábiának és Marokkónak a hazai kereslet növekedése és kapacitásbővítés miatt - közölte a Reuters brit hírügynökség vasárnap.
márc. 21
9:30
Műtrágyaárak csökkentek, a közvetlen eladás növekedett (Agrárágazat)
Az értékesítés zöme mindig az első negyedévre esik, ami indokolható a tavaszi munkák megindításával és a növények vegetációs időszakaival.
márc. 21
9:39
Drágulnak-e a hiteleink? (Menedzsment Fórum)
Erre is választ kaphatunk a jövő héten, amelynek legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatmeghatározó ülése lesz. De a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi, részletes pénzforgalmi adatait is.
márc. 21
9:42
Koronavírus: masszőröket és gyógytornászokat is bevontak az intenzív ápolásba egy budapesti kórházban (Portfolio)
A 444.hu értesülései szerint egy budapesti kórházban emberhiány miatt már masszőröket és gyógytornászokat is behívtak az intenzívre.
márc. 21
10:06
Szerbiában is tiltakoznak a korlátozások ellen (ProfitLine)
Utcára vonultak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedések miatt az emberek Szerbiában, szombaton Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze, hogy kifejezzék nemtetszésüket.
márc. 21
10:06
Hol van még a vége? Az EU lakosságának tíz százalékát oltották be eddig a vírus ellen (Pénzcentrum)
Az Európai Unió lakosságának körülbelül tíz százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját péntekig bezárólag, míg az uniós lakosság 4,3 százalékát már a második adaggal is beoltották.
márc. 21
10:09
Ha majd utazhatunk, negyedórával hamarabb érhet a vonatunk Bécsbe (Menedzsment Fórum)
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós pénzügyi alap jelenleg nyitva lévő kiírásában március végéig nyújthatnak be közlekedésfejlesztési projekteket a tagállamok. Magyarország a kormány döntése alapján két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához kér összesen 2,8 milliárd forint támogatást. A forrást a
márc. 21
10:18
Felpörgetik az oltásokat a világ második legátoltottabb országában (Portfolio)
Az Egyesült Arab Emírségek arra buzdítja lakosait és 16 éven felüli állampolgárait, hogy minél többen regisztráljanak a koronavírus elleni vakcináért – számol be a hírről a Reuters.
márc. 21
10:42
Budapestről az agglomerációba költöznél? - Itt egy az egyben becserélheted a fővárosi lakásodat egy családi házra (Portfolio)
Elérkeztünk a 4 részes cikksorozatunk utolsó részéhez, az agglomeráció nyugati, déli és keleti településeinek vizsgálata után már csak az északi részek csereértékének feltérképezése maradt. Az eddigi cikkekből kiderült, hogy aki nyugatra indulna, annak nem lesz egyszerű dolga, míg a délre és keletre eső településeken már könnyebb a helyzet. Az aggl
márc. 21
10:48
Kívül-belül megújul a Nissan Navara pick-up! (Agroinform)
2020 novemberében volt az első globális premier az ázsiai és óceániai piacok számára, sőt az ausztrál szaklapok mind letesztelték a megújult Navarát, amit Mexikóban és a dél-amerikai piacokon Frontier néven árulnak. Az európai piaci bevezetés még egyelőre kérdéses, mint a Nissan barcelonai gyárának további sorsa is.
márc. 21
10:51
Koronavírus: ismét több mint 10 ezer új fertőzöttet találtak (Piac és Profit)
Az elmúlt huszonnégy órában 10 625 főnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, 194-en hunytak el.
márc. 21
10:53
Ezekre a fejlesztésekre pályázik most Magyarország (Piac és Profit)
Két fontos vasúti hálózatbővítés van a tervekben.
márc. 21
10:57
India visszafogja oltóanyaga exportját (Menedzsment Fórum)
Az Indiai Szérum Intézet (SII) nevű gyógyszergyár késlelteti a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinák szállítását Brazíliának, Szaúd-Arábiának és Marokkónak a hazai kereslet növekedése és kapacitásbővítés miatt - közölte a Reuters brit hírügynökség vasárnap.
márc. 21
11:00
Egy érdekes portfólió, kevés felkapott részvénnyel (Növekedés)
Többek között monetáris politikáról, inflációról, a járvány utáni fogyasztási boomról és az optimálisnak ítélt befektetési stratégiáról beszélt a Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára a Trend FM Prémium kategória műsorának vendégeként.
márc. 21
11:06
Egész héten hullámzott a BUX (ProfitLine)
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négy napos kereskedési héten; a BUX 44 042,12 ponton zárt pénteken, 330,28 ponttal, 0,76 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
márc. 21
11:06
Novák Katalin: Az egyszülős családoknak is jár a segítség (hirado.hu)
Március 21-én, a tavasz első napján van az egyszülős családok világnapja.
márc. 21
11:12
Kemenesi Gábor: ez vár ránk a vakcina után (Portfolio)
Feltöltötte a Vakcina híradó második részét Facebook-oldalára Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa. Több fontos témát is hozott videójában, többek között azt, hogy mi vár ránk azután, hogy megkaptuk a vakcinát.
márc. 21
11:12
Egyre kevésbé válnak be a népi bölcsességek, és ez az időjárásra is igaz (Agroinform)
Az elmúlt években szeszélyesebbé vált a március közepe utáni időjárás.
márc. 21
11:18
Minden eddiginél nagyobb keretösszeggel folytatódik a településfásítási program (Agroinform)
A duplájára emeli a Településfásítási Program keretösszegét az Agrárminisztérium, ami így eléri az egymilliárd forintot – jelentette be az Erdők Világnapja alkalmából közösségi oldalára feltöltött videójában Nagy István tárcavezető.
márc. 21
11:42
Szerdán egész Budapest leáll egy percre (Portfolio)
Egy perc csend – Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és jövő szerdán, március 24-én egy perc némasággal emlékezünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit - írja Karácsony Gergely friss Facebook-bejegyzésében.
márc. 21
11:42
Az 50-es évek óta nem haltak meg ilyen kevesen a közutakon (KKV Magazin)
A KSH immár végleges adatai szerint 460-an vesztették életüket tavaly közlekedési balesetben az ország útjain. 142-vel kevesebben, mint 2019-ben. Az ’50-es évek óta nem volt soha 500 alatt az egy évben közúti balesetben elhunytak száma. Pedig akkoriban még csak 136 ezer gépjármű futott a hazai utakon, ma több mint 4,5 millió.
márc. 21
11:48
Magyar vakcinás hírre reagált az Európai Bizottság (Portfolio)
Az Európai Bizottság csak előzetes beszerzési megállapodásokat kötött a koronavírus elleni oltóanyagokat gyártó vállalatokkal, a konkrét - mennyiségi, szállítási - szerződéseket a tagállamok írták alá - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
márc. 21
12:00
Galgóczi: már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon (Portfolio)
A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiának.
márc. 21
12:03
Jöhet a pszichopandémia: az elmúlt egy év lelki tanulságai (Menedzsment Fórum)
Pszichopandémia is követheti a Covid-19 lecsengését, de még egyáltalán nem vagyunk túl a katasztrófahelyzeten. A Magyar Pszichológiai Társaság közzétette az elmúlt egy évről szóló elemzését, amelyben nem árul zsákbamacskát, ugyanakkor mindannyiunkat bíztat is: újra kell terveznünk az életünket, ami egyáltalán nem lehetetlen!
márc. 21
12:06
Mennyi egy albérlet Európa nagyvárosaiban? Ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
kisméretű, egy hálószobás lakás átlagos havi bérleti díja, ezer forint
márc. 21
12:12
BioNTech-alapítók: a nyár végéig tarthatnak a korlátozások, de még egy év, mire ellenőrzés alá tudják vonni a vírust (Portfolio)
Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként enge
márc. 21
12:12
Megváltoztak a gazdasági, illetve üzleti célú utazás szabályai (Agroinform)
.
márc. 21
12:21
Nemcsak a Balatonon lehet nyaralni – hol vásárolnak ingatlanokat a magyarok? (Piac és Profit)
Országszerte növekszik az érdeklődés a belföldi nyaralóingatlanok iránt, ennek egyik mozgatórugója a koronavírus járvány következtében megváltozott pihenési szokások lehetnek.
márc. 21
12:48
Kettős Jérce, avagy mit látott Nelson a vak szemével? (Márkamonitor)
Őszintén meg kell mondanom, hogy nem vagyok virológus. Sőt, még csak orvos sem, és hajlott korom miatt már valószínűleg nem is leszek. Egészségügyi kérdésekben teljesen inkompetens magyar állampolgár vagyok, aki szeretné érteni, mi történik vele és körülötte.   Covid-ügyben már mindent olvastam, és mindennek az ellenkezőjét is. És egyre inkább azt
márc. 21
12:48
Válságban gyorsabban öregszenek és előbb halnak meg a cégvezetők (G7)
Másfél évvel csökkenti egy gazdasági válság a cégvezetők várható élettartamát, és már a válság utáni években is látszik rajtuk az öregedés.
márc. 21
12:54
Így véd meg minket a koronavírus elleni vakcina (Portfolio)
Mára a járvány elleni hatékony védekezéshez többféle védőoltás vált elérhetővé, melyek működése eltérő alapelvekre épül, azonban az általuk kiváltott immunreakció, mely felkészíti a szervezetet a későbbi vírusfertőzés elleni védekezésre, megegyezik - írja a Magyar Tudományos Akadémia.
márc. 21
12:54
Veterán traktorok gyűjteménye az Újpetrei Múzeumban (GépMax)
Időutazásban lehet részünk a veterán traktorok gyűjteményébe látogatva. Az újpetrei múzeum működőképes matuzsálemeket rejt.
márc. 21
13:00
EU-csúcs: a koronavírus miatt videókonferencián tartják az eseményt (Portfolio)
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy döntött, hogy az EU-tagállamok vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóját videókonferencia keretében tartják meg a koronavírus járvány harmadik hullámának terjedése miatt. A döntést Barendt Leyts az elnök szóvivője jelentette be vasárnap Twitter üzenetében.
márc. 21
13:00
Sanyarú népbetegség a magyarok jussa: ha így fáj a fejed, azonnal fordulj orvoshoz! (Pénzcentrum)
A fejfájást nem szabad félvállról venni. Bár legtöbb esetben megmarad hétköznapi kellemetlenségnek, gyakran megesik, hogy egy egyszerű migrénnél sokkal durvább dolog húzódik a tünetek hátterében. Mutatjuk az intő jeleket, és azt is
márc. 21
13:15
Akár 14 ezren feküdhetnek egyszerre a kórházakban? (Menedzsment Fórum)
Az RTL Klub híradójának birtokába került minisztériumi levélben az is szerepel, hogy akár 14 ezer kórházi ágyon ápolhatnak koronavírusos betegeket, ez csaknem 3 és fél ezerrel több, mint amennyien most kapnak ellátást.
márc. 21
13:27
Mit jelent be Matolcsy György? (Privátbankár)
Ezt is megtudjuk a jövő héten, amelynek legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatmeghatározó ülése lesz. De a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi, részletes pénzforgalmi adatait is.
márc. 21
13:36
Pandémiából endémia: a Nature szerint sosem ér véget a koronavírus járvány (Portfolio)
A beadott oltások számának növekedésével újra egyre gyakrabban kérdezik az emberek, mikor ér már véget a koronavírus-járvány: a kutatók egy része ma már úgy véli, ezt nem fogjuk elérni. Oltáskritikusság, az új variánsok megjelenése és a gyermekek beoltásának késlekedése: néhány olyan tényező, amelyek miatt a kutatók szerint eredetileg 60-70 százalé
márc. 21
13:42
Közeledik az egységes kérelem beadásának induló időpontja – mik a követelmények és az előírások? (Agroinform)
Vélhetően mindenki, aki területalapú támogatást igényel, jól ismeri a Kölcsönös megfeleltetés (KM) előírásrendszerét, melyek be nem tartása valamennyi, az alábbiakban ismertetett és a gazdálkodó által igényelt támogatási összeg csökkentését eredményezheti a meg nem felelés súlyosságától függő mértékben.
márc. 21
13:51
Videókonferencia lesz az EU-csúcsból (Piac és Profit)
A járvány miatt döntött így az ET elnöke.
márc. 21
13:54
Agrárminiszter: megduplázott keretösszeggel folytatódik a településfásítási program (Növekedés)
A duplájára emeli a településfásítási program keretösszegét az Agrárminisztérium, ami így eléri az egymilliárd forintot - jelentette be Nagy István miniszter az erdők világnapja alkalmából a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában.
márc. 21
13:56
ITM: két vasúti fejlesztés előkészítéséhez pályázik támogatásra Magyarország (Növekedés)
Két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához pályázik 2,8 milliárd forint támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból Magyarország - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
márc. 21
14:06
Videokonferencia keretében tartják meg a jövő heti EU-csúcsot (ProfitLine)
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy döntött, hogy az EU-tagállamok vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóját videókonferencia keretében tartják meg a koronavírus járvány harmadik hullámának terjedése miatt. A döntést Barendt Leyts az elnök szóvivője jelentette be vasárnap Twitter üzenetében.
márc. 21
14:09
Még legalább egy évig kell így élnünk? (Menedzsment Fórum)
Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de egy évig tarthat még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként engedélyez
márc. 21
14:18
Traktorvásárlás előtt állsz? Segítünk a választásban! (Agroinform)
Fel tudsz rajzolni csukott szemmel egy traktormotor nyomatékgörbét és behatárolni az ideális üzemeltetési fordulattartományt? Tudod, mi az a nyomatékrugalmasság, és hogy mi az a Boost? Ha nem, akkor érdemes elolvasnod ezt a cikket, segít az ideális teljesítményű traktor kiválasztásában és a helyes üzemeltetésben is.
márc. 21
15:12
Felrobbant a tóparti nyaralók iránti kereslet - Főleg a budapestiek költöznének (Portfolio)
Erősödik a kereslet a tóparti nyaralóhelyek iránt, ami a lakások árakban is egyre jobban látszik. A Balaton mellett egyes településeken már a budapestit közelítik az árak, éppen ezért az ország kedvezőbb árfekvésű üdülőterületein is egyre nagyobb számban tűnnek fel a nyaralót és otthonteremtési célú ingatlant kereső érdeklődők. Hogy mit jelent ez a
márc. 21
15:12
Fontos a gazdálkodók adminisztratív terheinek csökkentése (Agroinform)
.
márc. 21
15:14
Szeretnél nyaralni, de elkerülnéd a tömeget? Itt van 7 gyönyörű úti cél (Portfolio)
Sokan tervezik, hogy a vakcinázottság előrehaladásával elmenjenek külföldre nyaralni, és egyre többen vannak, akik kerülnék a nagy tömegeket vonzó városokat, miközben keresik a szabadidős tevékenységre lehetőséget adó desztinációkat is. Nekik jó hír, hogy vannak olyan úti célok, amelyek amellett, hogy gyönyörűek, nem vonzanak nagy turistatömeget. E
márc. 21
15:18
Felvehetik a kesztyűt a magyar gazdák: évente többszáz milliós kárt okoz a szélsőséges időjárás (Agroinform)
Komoly fejfájást okoz az utóbbi években a hazai mezőgazdaságban az egyre hektikusabbá váló időjárás. Az extrém természeti jelenségek ráadásul már nem csupán a tavasztól őszig terjedő időszakban pusztítanak, hanem szinte egész évben.
márc. 21
15:45
Itt a fordulat? Akár 6 forinttal is csökkenhet a benzin ára (Privátbankár)
A világpiaci kőolajárak ugyanis ezen a héten nagyot zuhantak, miközben a forint ugyan gyengült a dollárral szemben, de csak minimális mértékben.

Keresés