Azzal, hogy a pedagógusok közel 200 ezer fős körét előrevette a nehezen átlátható oltási tervben a kormány, módosult az a dátum is, amikorra elérhető a boltok és nevelési intézmények kinyitása előfeltételének mondott cél: legalább 2,5 millió ember elsőre beoltása. Friss kalkulációink egybeesnek a kormányéval, hiszen most úgy látjuk, hogy április 10
A Varga Mihály által vezetett Pénzügyminisztériumnak sikerült az Újpest FC volt tulajdonosának szállodáját támogatnia 150 millió forinttal, pedig a hotel korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán is nyert. Egy másik győztes neve pedig a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban bukkant fel. Megint milliárdosok kaptak állami segítséget.
Csütörtökön az online Klasszis Klub vendége volt Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, az Új Világ Néppárt politikusa, aki beszélt az ázsiai és az európai járványkezelés különbségeiről, a kapacitása végére ért magyar egészségügyről, a még nem létező védettségről kiadott védettségi igazolványokról is, és még számtalan érdekes kérdésre válaszolt e
A globális bizakodás légkörében emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, az új koronavírus elleni oltási kampány haladásával a befektetők derűlátók a gazdasági növekedési kilátásokat illetően.
Hazugság, hogy az ózdi kórházban olyan állapotok uralkodnának, mint tavaly tavasszal Észak-Olaszországban - reagált a főigazgató tegnapi kijelentésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az ATV Híradójának.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatósága részvényenként bruttó 24 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2020-as év után, az osztalékról az április 19-re kitűzött éves rendes közgyűlés dönt - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési meghívóban.
Egy új brit kutatás szerint a Pfizer vakcinájának egy dózisa olyan immunválaszt vált ki a szervezetből, mintha valaki átesett volna a koronavírus-fertőzésen, emellett olyanoknak is védettséget nyújthat, akik korábban megfertőződtek a vírussal.
A koronavírus-járvány harmadik hullámának kellős közepén jelentette be a Magyar Bankholding Zrt., hogy a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülési folyamata alig valamivel több mint két év múlva, 2023 közepén lezárulhat. Heti videónkban kollégánk, Csabai Károly azt járja körül, mennyire lehet reális ennyi időn belül egyb
A Mol igazgatósága 75,875 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2020-as üzleti év után az április 15-én tartandó közgyűlésen - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett előterjesztési dokumentumban.
Csehországban április 11-ig újra meghosszabbítják a március 28-án lejáró szükségállapotot - döntött a cseh parlamenti alsóház pénteken. A különleges jogi helyzetet hivatalosan a kormány fogja kihirdetni vasárnap.
Kudarcot vallott a Szuezi-csatornában keresztbe fordult, és így azt elzáró konténerszállító hajó mentése - jelentette pénteken Bernhard Schulte Shipmanagement (BSM) a Reutersnek. A cég közölte, hogy vasárnap két további vontató érkezik, hogy segítsen a hajó megmozdításában.
Hollandia, Anglia és az Egyesült Államok után 2021 áprilisában Budapestre is megérkezik a “The Passion”, a világ talán legismertebb történetét bemutató zenés utcaszínház, melyet a TV2 április 4-én, Húsvét vasárnap élőben közvetít. A Jézus szenvedéstörténetét valósághű, de mégis könnyen értelmezhetően bemutató nemzetközi zenés televíziós formátum
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatósága részvényenként bruttó 24 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2020-as év után, az osztalékról az április 19-re kitűzött éves rendes közgyűlés dönt - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési meghívóban.
Nem változtatott a magyar adósbesoroláson pénteken a Moody’s, és friss értékelést sem tett közzé – jelentette be a hitelminősítő. Ezzel továbbra is Baa3 a besorolásunk pozitív kilátással a cégnél.