Ha agresszívebben játszanak a debreceni játékosok az első félidőben, akkor elkerülhetőek lettek volna a firenzei gólok - mondta az InfoRádiónak a Debrecen klubmenedzsere, miután csapata 4-3-ra kikapott a Fiorentinától a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Herczeg András hozzátette: a folytatásban a pontszerzéshez határozottabb játékra van szükség.
Feje tetejére állt az élet a labdarúgó Bajnokok Ligájában - legalábbis a keddi játéknap eredményei alapján ez látható. Kikapott a címvédő Barcelona és a Liverpool is, mindössze egy hazai csapat nyert. A keddi forduló góltermésére nem lehet panasz, 31 találat esett. Két együttes, a Lyon és a Sevilla száz százalékos.
A Loki védekezése ezen a szinten továbbra is harmatos - mondta az InfoRádiónak Komlósi Ádám, a DVSC védője, miután csapata 4-3-ra kikapott a Fiorentinától a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A csodaszép gólt szerző Rudolf Gergely arról beszélt, hogy a korábbinál jobb támadójátéknak volt köszönhető, hogy a Loki eddigi legjobb teljesítményét láthatták a nézők a Puskás…
Történelmi jelentőségűnek ítélte a Parlamentben szerdán elfogadott budapesti nyilatkozatot Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, aki szerint ez többek között az úgynevezett 6+5-ös szabály bevezetésében is segíthet. Kisteleki István fontos bejelentést tett.
A Milan fordított a Real Madrid ellen a Bernabéuban, de a 76. percben Drenthe kiegyenlített. Ám az utolsó szó Patóé volt: a Milan óriási meccsen nyert a spanyol galaktikusok ellen. A Manchester United a CSZKA otthonában szerzett győzelemmel százszázalékos. A Chelsea magabiztosan nyert az Atlético ellen.
BUDAPEST – A kétnapos látogatásra hozzánk érkező Joseph Blatter (73), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke újra kifejezésre juttatta, hogy a magyar foci a szíve csücskében van.
Manuel Pellegrini szerint nem Cristiano Ronaldo hiánya, hanem a védelmi hibák okozták a Real Madrid vesztét a Milan elleni, szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Az olasz csapat története során most először tudta legyőzni a Realt saját pályáján.
Talmácsi Gábor csapata, a gyorsasági motorosok világbajnoki sorozatának királykategóriájában, a MotoGP-ben szereplő MOL-Scot Honda Racing közleményben cáfolta azon sajtóhíreket, melyek szerint a következő évre megállapodott volna Alex De Angelisszel.
Az idény hátralévő futamain rajthoz áll Talmácsi Gábor, és folynak a tárgyalások arról, hogy a következő idényben is a Honda Scot Racing istállóban folytassa szereplését - mondta az InfoRádiónak a versenyző menedzsere, miután a sajtóban elterjedt a hír, hogy az istálló a San Marinó-i Alex De Angelist szerepelteti a következő idényben.
Jean Todt, a Ferrari Formula-1-es csapatának korábbi csapatvezetője lett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új elnöke. Jean Todt 135, míg ellenfele, a korábbi rali-világbajnok Ari Vatanen csupán 35 szavazatot kapott.
HAMBURG — Hatalmas meccsre készül Erdei Zsolt (35), a Bokszvilágszövetség (WBO) egykori félnehézsúlyú világbajnoka. Az övét leadó profi ökölvívó november 21-én, a németországi Kielben a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú vb-címéért bokszol a tíz kilogrammal nehezebb olasz Giacobbe Fragomenivel (40).
BUDAPEST — Félreteszi a barátságot ma Gosztonyi András (18), és Szekeres Adrián (20) Korcsmár Zsolttal (20). Az U20-as labdarúgó-válogatott tagjai három héten át egymásért küzdöttek az egyiptomi világbajnokságon.
SEPANG — Szerdán napvilágot látott a hír, hogy a Talmácsi Gábort (28) a gyorsasági motoros vb királykategóriájában foglalkoztató MOL-Scot Honda Racing a 2010-es szezonra szerződtette Alex de Angelist (25).
MADRID — Bár szinte mindenki arra számított, hogy a Real Madrid hazai pályán átgázol az AC Milanon a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában, az olaszok 3-2-re győzni tudtak a Bernabéu stadionban. Sikerüket leginkább annak köszönhették, hogy fiatal brazil labdarúgójuk, Pato (20) remekelt, kétszer is kapuba talált.
A mezőny végéről indulhatnak a magyarok a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Malajziai Nagydíján. A szombati időmérőn a MotoGP-ben érdekelt Talmácsi Gábor a 17., utolsó lett, a 250 kcm-esek között szereplő Németh Balázs a 20., Tóth Imre pedig a 24., utolsó időt motorozta.
Az életben maradás a tét a Liverpool számára: a Vörösöknek négy vereség után a Manchester United elleni kell javítani, különben már október végén elbúcsúzhatnak bajnoki álmaiktól.
A junior labdarúgó-válogatott magyar bajnokságban szereplő játékosai iránt lehet a legnagyobb az érdeklődés, mert ők még olcsón megszerezhetők - mondta az InfoRádiónak Pataky Tibor, a több válogatott játékos menedzsereként dolgozó Careers Management Group igazgatója. Hozzátette: az NB I-ben szereplő utánpótlás-válogatottak 200 ezer és 1 millió euró közötti összeget érhetnek.
Ismét kikapott a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben, a Kecskemétnél győzelemmel mutatkozott be az ideiglenes edző, Czéh László. Az Újpest és a Pápa hátrányból fordítva nyert hazai pályán. A Győr meglepetésre csak egy pontot szerzett hazai pályán a Kaposvár ellen, igazságos eredmény született Diósgyőrben. A Vasas három ponttal térhetett haza Szombathelyről.
BUDAPEST ‒ Nincs annál szebb pillanat Egervári Sándor (59) számára, mint örülni látni a labdarúgóit. Az U20-as válogatott sikeredzőjének szerencsére bőven volt része ebben a kellemes élményben Egyiptomban.
SÖLDEN ‒ Súlyos sérülést szenvedett a hazai közönség előtt szereplő osztrák Nicole Hosp (26) az alpesi síelők tegnap kezdődött Világkupa-sorozatának első versenyén. A 2007-ben összetett Vkgyőztes versenyző az óriás-műlesiklás első futamán bukott hatalmasat.
LONDON ‒ A fehérneműmodell Micsibata Jessicával (24) meglévő párkapcsolata előtt igazi nőcsábász volt Jenson Button (29). A Brawn GP brit Forma-1-es világbajnoka azzal is dicsekedett, hogy több mint 200 nővel bújt ágyba.
Eddigi legjobbjával az újonc Németh Balázs a 11. helyen végzett, s ezzel 5 vb-pontot gyűjtött a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Malajziai Nagydíján, Szepangban, a 250 kcm-esek között. A Balatonring versenyzője első évadjában most harmadszor végzett pontszerzőként.
A királykategóriában, a MotoGP-ben Talmácsi Gábornak egyetlen vetélytársát sikerült megelőznie, így a 14. lett, 2 vb-ponttal gyarapítva gyűjteményét a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján, Szepangban. Győzött az ausztrál Casey Stoner, második lett a spanyol Dani Pedrosa, a legsikeresebben mégis a mögöttük beérkezett olasz Valentino Rossi szerepelt, aki harmadik helyével megnyerte a…
A második galaktikus éra kezdete óta először maradt egymás után két mérkőzésen is nyeretlen a Real Madrid. Ám ameddig a Milan ellen a csapat (igaz, részben Didának, az ellenfél kapusának is köszönhetően) két gólt is szerzett, a Sporting ellen egyszer sem talált a kapuba. Az előző idény 35. fordulója óta először nem szerzett gólt a Madrid hivatalos mérkőzésen, s 98 találkozója után született ismét…
Az orosz Zvenyigorod elleni vereséggel kezdte szereplését a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában; a vasárnapi mérkőzésen a házigazda 34-29-re diadalmaskodott.
A Liverpool FC sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését nyerte meg a Manchester United ellen: 2008 ősze és 2009 tavasza után újra a Vörösök nyerték a két "ősi ellenség" csatáját. A Man Unitednek ezúttal nem volt győzelmi esélye, a Poolban Fernando Torres mellett a máskor "kiegészítő embernek" számító játékosok, elsősorban Josszi Benajun és Fabio Aurelio játszottak kiválóan. A vereséggel a Manchester…
A Francia Labdarúgó Liga versenybizottsága elhalasztotta a francia labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának ma estére tervezett Olympique Marseille-Paris Saint-Germain mérkőzését, miután a fővárosi csapat három játékosánál diagnosztizálták az új típusú influenzavírust és további két másik játékosnál is észlelték a betegség tüneteit.
A PSV Eindhoven fölényes, négygólos győzelmet aratott a Nijmegen otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján: a vendégeknél Dzsudzsák Balázs már az 1. percben bevette Babos Gábor kapuját.
A Videoton legyőzte a címvédő Debrecent a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójának rangadóján, így továbbra is három pont előnnyel vezeti a tabellát. A fehérváriak különösen a második félidőben játszottak nagyszerűen, Lipták szép gólt fejelt, Polonkai - Alves valóban brazilos előkészítése után - okos, Andics pedig a rá jellemző nagy lövéssel bomba gólt szerzett.
BUDAPEST ‒ Nincs annál szebb pillanat Egervári Sándor (59) számára, mint örülni látni a labdarúgóit. Az U20-as válogatott sikeredzőjének szerencsére bőven volt része ebben a kellemes élményben Egyiptomban.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, s egyben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szokásához híven a helyszínen tekintette meg a Videoton bajnoki mérkőzését. A Debrecen elleni találkozó után éles kritikát mondott a magyar válogatott szövetségi kapitányáról, s egyben a Magyar Labdarúgó-szövetségről.
Szerencsés végkifejletet hozott mindkét magyar együttes számára a sorsolás a férfi vízilabda LEN Kupában: a Szeged - amely idehaza selejtezhet - az olasz Posillipóval, a német Duisburggal és a francia Montpellier-vel került össze, míg az FTC Nagyváradon a szlovákiai Kosice, az olasz Sori és a házigazda Oradea gárdáival küzd meg a továbbjutást érő első két helyért.
MISKOLC – Bár szombaton este Aczél Zoltán (42), a Diósgyőr élvonalbeli focicsapatának vezetőedzője felajánlotta lemondását. Még nem dőlt el, hogy távozik-e vagy marad.