Tegnap beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Győri ETO eladta a 22 éves Varga Róbert játékjogát az FC Fehérvárnak, ma pedig a hátvéd aláírta hároméves szerződését új klubjához.
A Győri ETO FC hivatalos honlapja megerősítette, hogy a szerb Dragoljub Bekvalac vezetőedző lemondott posztjáról. A szakember azzal indokolta döntését, hogy nem tudná garantálni a vezetők által elvárt dobogós helyezést.
Az Újpest FC labdarúgói június 15-én kezdik meg nyári felkészülésüket az őszi szezonra és az Európa-liga-szereplésre. Az első heti munkát Újpesten végzik, majd kétszer egyhetes büki edzőtáborozás következik, aztán jönnek az edzőmérkőzések – számolt be róla a klub hivatalos honlapja, az ujpestfc.hu.
Nem kapott klublicencet a lengyel labdarúgó-élvonal 2009–2010-es kiírásában a 7. helyen végző LKS Lódz, a csapatot a szövetség a másodosztályba sorolta vissza.
A lettországi Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Horvátországot Pécsen. Tegnap 64–52-re, ma az utolsó felkészülési meccsén 81–61-re nyert Rátgéber László együttese.
Minden az előzetes tervek szerint zajlik a hosszú évek után hivatalosan is olimpiai válogatott néven Telkiben edzőtáborozó U21-es együttesünk háza táján: csütörtök délelőtt Wilco van Buuren és segítői, ifj. Albert Flórián, Szapor Gábor és Hámori László videós elemzést tartott a leendő riválisról a korosztályos Eb-selejtezők nyitányát jelentő, szombati és szerdai, Luxemburg elleni találkozók előtt,…
Az angol másodosztályban (Championship) szereplő Reading labdarúgócsapata a Watford eddigi trénerét, Brandan Rodgerst nevezte ki szakvezetőnek – jelentette be a klub hivatalos honlapja.
Brit lapértesülések szerint a Chelsea 38 millió fontot is fizetne a Milannak a brazil Alexandre Patóért, ám az olasz klub elnöke kijelentette: a csatár nem eladó.
Három év után távozik a Falco férfi kosárlabdacsapatától a szerb edző, Szrecsko Szekulovics. Ezt a szakember mondta el a Vas Népe című lapnak adott interjújában.
A Las Vegas-i versenysorozat 1500 dolláros omaha tornáját Jason Mercier nyerte, a 22 éves pókeres első karkötőjét szerezte. A World Series of Poker szerdai napján két karkötő talált gazdára, az ezerdolláros no limit hold’em és az 1500 dolláros omaha viadalon hirdettek győztest.
Betegsége miatt a horvát Mario Ancicnak le kellett mondania a szereplést mind a wimbledoni tenisztornán, mind az Egyesült Államok elleni Davis-kupa-negyeddöntőn.
Real Madrid vagy Milan - ez a két lehetőség maradt Kaká számára, bár úgy tűnik, a brazil aranylabdást már csak egy hajszál választja el attól, hogy a királyi gárda játékosa legyen. Brit sajtóhírek szerint a Chelsea edzője, Carlo Ancelotti győzködte Kakát, hogy az angol klubot válassza, de később a londoni egyesület már visszavonulót fújt. A Milan ügyvezetője elismerte, pénzügyi okai lennének a…
Úgy látszik, az arab milliárdosok hobbinak tekintik angol labdarúgócsapatok megvásárlását: a BBC információi szerint a közel-keleti tulajdonú Munto Finance Ltd. cég megvásárolja a negyedosztályban szereplő Notts Countyt, a világ legrégebbi profi klubját.
Lemondott posztjáról Dragoljub Bekvalac, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Győri ETO FC szerb vezetőedzője. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki veszi át a kupadöntős és bajnoki nyolcadik helyezett csapat irányítását.
A magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Rátgéber László kijelölte a vasárnap kezdődő lettországi Európa-bajnokságra utazó végleges keretét.
Tavaly Komáromban nagy sikerrel bonyolították le a floorball Magyar Kupa férfi és női döntőjét. Idén a tavalyi helyszín szlovákiai oldalán, Révkomáromban kerülnek megrendezésre a hazai floorballélet egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseményei.
Amint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön délelőtt lemondott posztjáról Bragoljub Bekvalac, a Győri ETO vezetőedzője. A szerb tréner távozása után a játékoskeret is jelentős változáson mehet keresztül: a legkapósabbnak Bajzát Péter és Rati Alekszidze tűnik, ám konkrét vételi ajánlatot még nem tettek egyik játékosra sem.
A kenyai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a német Antoine Hey nélkül utazott el Nigériába vb-selejtezőre, mivel a szakembert nem fizette ki a Kenyai Labdarúgó-szövetség.
Orosz és spanyol lapértesülések szerint a Barcelona férfi kosárlabdacsapata szerződtetné a kontinens egyik legjobb irányítóját, John Robert Holdent a CSZKA Moszkvától.
A világranglistát vezető Dinara Szafina jutott be elsőként a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének döntőjébe, miután két szettben felülmúlta a szlovák Dominika Cibulkovát. A döntőben a Stosur–Kuznyecova meccs győztese lesz az ellenfele.
A francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Raymond Domenech csütörtökön bejelentette, hogy három játékos szereplése kérdéses a holnapi, Törökország elleni felkészülési mérkőzésen.
Nem esett kétségbe a portugál élvonalban szereplő Benfica vezetősége, miután a nagy rivális Porto elhalászta az orruk elől a CFR Cluj uruguayi balhátvédjét, Álvaro Pereirát.
Az aláírt szerződés szerint még 2011-ben is biztosan lesz Formula-1-es verseny Magyarországon, sőt, várhatóan 2016-ig meghosszabbítják a futamot biztosító kontraktust - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke. Frank Tamás kiemelte, hogy Bernie Ecclestone, a versenysorozat vezetője kedveli a mogyoródi futamot, így ez is segíti a magyar viadal megtartását.
Az első helyen kiemelt orosz Dinara Szafina két sima játszmában nyert csütörtökön a szlovák Dominika Cibulkova ellen és bejutott a döntőbe a 16 millió euró összdíjazású francia nyílt teniszbajnokságon.
Az első helyen kiemelt orosz Dinara Szafina két sima játszmában nyert csütörtökön a szlovák Dominika Cibulkova ellen és bejutott a döntőbe a 16 millió euró összdíjazású francia nyílt teniszbajnokságon.
A Wigan elnöke, Dave Whelan hivatalosan is elismerte, a Swansea engedélyt adott, hogy tárgyaljanak a Championshipben szereplő csapat menedzserével, Roberto Martínezzel.
A sampdorianews.it oldal értesülései szerint elképzelhető, hogy az olasz élvonalbeli Sampdoria labdarúgócsapatában a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak a kölcsönből visszatérő fiatalok – így Koman Vladimir is.
A francia bajnoki címről hét év után lemaradó Olympique Lyon labdarúgó-csapatának klubigazgatója, Bernard Lacombe elmondta: Alekszandr Hlebet és Patrick Vieirát is szívesen látná a csapatban.
A Kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy biztosítja a feltételeket a Formula–1-es Magyar Nagydíj megrendezéséhez. A 2012 és 2016 közötti időszakban is megrendezik tehát a mogyoródi futamot. Erről az Önkormányzati Minisztérium adott tájékoztatást.
A kínai labdarúgó-válogatott meglepően nagy különbségű, 4–1-es vereséget szenvedett hazai pályán Szaúd-Arábiától felkészülési mérkőzésen. A szaúdiak a dél-koreaiak elleni vb-selejtezőre készülnek. Ez volt a kínai válogatott új szövetségi kapitányának, Kao Hung-ponak első veresége a nemzeti csapat kispadján.
Közel háromszáz jégkorongos, válogatott és utánpótláskorú játékosok, szülők, játékvezetők, szurkolók demonstráltak a budapesti hokipályák bezárása ellen a Miniszterelnöki Hivatal előtt
A francia nemzetközi teniszbajnokság junior női párosok negyeddöntőjében Babos Tímea a brit Heather Watsonnal az oldalán bejutott az elődöntőbe miután 6:3, 6:4-re verték a Katarena Paliivets, Chanel Simmonds (kanadai, dél-afrikai) párost.
Közel száz jégkorongmezbe öltözött hokibarát petíciót adott át ifjabb Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet főigazgatójának a Miniszterelnöki Hivatal előtt. Pár órával korábban a budapesti Gyakorló Jégcsarnokból beadványuk szerint „kiszoruló” jégkorongozók szövetségének vezetői már jártak a NUPI-NUSI első emberénél, aki megnyugtató lehetőséget vázolt a…
A francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének második elődöntőjében majdnem meglepetés történt: a 2004-es US Opent megnyerő Szvetlana Kuznyecova nagy csatában csak három szettben tudta legyőzni a pályafutása legjobb GS-szereplését összehozó Samantha Stosurt.
Július 26-án a Hungaroringen írják alá azt a szerződést, amely biztosítja a feltételeket a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezéséhez egészen 2016-ig. Erről az Önkormányzati Minisztérium tájékoztatta csütörtökön.
Közel háromszáz jégkorongos, válogatott és utánpótláskorú játékosok, szülők, játékvezetők, szurkolók demonstráltak a budapesti hokispályák bezárása ellen a Miniszterelnöki Hivatal előtt csütörtökön.
Kemény feladat előtt áll a Fed-kupa világcsoportjába első alkalommal feljutott szerb női teniszválogatott, ha nem szeretné vereséggel nyitni a szereplést a világelitben, mert a címvédő orosz válogatott ellen lép pályára a 2010-es sorozat első körében – legalábbis a Roland Garroson megejtett sorsolás szerint.
A juniorok között szereplő Babos Tímea a brit Heather Watsonnal az oldalán - harmadik kiemeltként - bejutott az elődöntőbe a francia nyílt teniszbajnokság párosversenyében.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén a Győr–Újpest és az Újpest–Diósgyőr bajnoki mérkőzésen, valamint az MK-döntő két találkozóján történt szurkolói rendbontások ügyében hozott döntéseket. Az utolsó fordulóban lejátszott Újpest–Fehérvár meccs utáni rendzavarással keddi tanácskozásán foglalkozik majd a testület, a tárgyalásra mindkét egyesület idézést kapott.