A Szeged-Beton férfi vízilabdacsapata olasz ellenfelét, a Bresciát is legyőzte a férfi Euroliga második selejtezőkörében (11–10). A Tisza-partiak az újvidéki csoportban már szombaton, a második fordulót követően biztosították helyüket a tizenhatos főtáblán, amelyre pontveszteség nélkül, csoportelsőként jutottak be.
A záró napon is folytatódott a magyar éremgyűjtés az egri kerekesszékesvívó-világkupa-versenyen: a délelőtti program egyetlen magyar indulója, Döme István a harmadik helyen végzett a kardozók versenyében.
Sajtóértesülések szerint 3 millió font lelépési pénz jár Roy Hodgsonnak, ha a bajnokságot gyatrán kezdő Liverpool új tulajdonosa a menedzser elbocsátása mellett dönt.
Osztozott a pontokon a Tatabánya és a Lipcsei Péter által edzett Ferencváros II a másodosztályban. Noha a zöld-fehérek vezetést szereztek büntetőből, a hajrában Deme eldönthette volna a meccset, de ordító ziccerben fölé lőtt.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros második számú csapata 1–1-es döntetlen játszott Tatabányán a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 9. fordulójában. A vendégek mestere, Lipcsei Péter elégedetten értékelte a pontszerzést, hiszen szerinte erős csapat otthonában gyarapították pontjaik számát – adta hírül az ftc.hu.
Négy mérkőzésből négy győzelem – hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a LEN-kupa németországi 1. selejtezőkörét a Ferencváros férfi vízilabdacsapata. A LEN-kupa tbiliszi csoportjában a Honvéd három győzelem és egy vereség után nagy különbségű, 19–0-s diadalt aratott a török Enka ellen.
A Nemzeti Sport Magazin októberi számában szexis fotósorozat tekinthető meg a hátúszó Szepesi Nikolettről, aki örömmel mutatta be bájait olvasóinknak. Ez tényleg olyan, amit nem érdemes kihagyni! Nézze meg a fotózáson készült werkfilmet!
Tizenkilenc hónap kihagyást és két sokkoló K.O.-vereséget követően jól sikerült a korábbi háromszoros félnehézsúlyú profi ökölvívó Európa-bajnok Thomas Ulrich visszatérése.
Az Internazionale szerb válogatott középpályása, Dejan Sztankovics szerint sokkos állapotba kerültek, amikor a játékvezető lefújta a 3–1-es észt sikerrel végződő labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt.
Az A Bola című portugál forrás információja szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan 20 millió eurós ajánlatot készül tenni a Benfica 23 éves középső védőjéért, David Luizért.
A legendás ausztrál motorversenyző, Mick Doohan 11 évvel visszavonulása után a visszatérésen gondolkodik. Ezúttal viszont nem kettő, hanem négy keréken szerepelne, egyelőre azonban csak egy bemutató viadalon.
Kétszer is vezetett, végül mégis döntetlenre végzett az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja a lengyelek legjobbjaival a helyi idő szerint szombat esti barátságos mérkőzésen, Chicagóban.
Mintegy négyezer német szurkoló gyűlt össze, hogy békésen tüntessenek többek között az egyre növekvő jegyárak miatt. Az összejövetelen több mint ötven klub fanatikusai vettek részt.
Vereséggel kezdte meg szereplését a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A magyar bajnok az orosz Zvezda Zvenyigorod vendégeként kapott ki 31–28-ra a D-csoport első fordulójában.
A Moto2-es géposztály Malajziai Nagydíját követően Talmácsi Gábor elmondta, nem érti, hogy ha két versennyel ezelőtt a dobogóra tudott állni, miért esett vissza csapata és a motor teljesítménye a korábbi szenvedős időszakába.
Az olasz labdarúgó-másodosztály (Serie B) 8. fordulójában a Novara 5–1-re kiütötte idegenben a Portogruarót. A mérkőzés hőse a vendégek első négy gólját szerző Pablo González volt. Győzelmével a Novara feljött a második helyre a tabellán.
Németország pénteken 3–0-ra nyert Berlinben Törökország ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők A-csoportjának rangadóján. A 70. percben egygólos hazai vezetésnél Mesut Özil passzából Lukas Podolski képtelen volt betalálni az üres kapuba, és ezt már a szövetségi kapitány, Joachim Löw sem bírta idegekkel, s egy labdán töltötte ki a mérgét, amely a lelátón landolt. A Köln támadójának is hasonló…
A dvsc.hu tájékoztatása szerint Demba Touré nem győzte meg a debreceni labdarúgócsapat szakmai stábját, amely így elköszönt a szenegáli próbajátékostól.
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 9. fordulójában a Baja idegenben 4–1-re legyőzte a Budapest Honvéd II-t. A vendégek a csereként beálló Kormos László 82. és 88. perc között szerzett mesterhármasával döntötték el a találkozót.
Konkoly Csaba, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, együttese a játék minden elemében alulmúlta magát a Zvezda Zvenyigorod otthonában.
Az Újpest és a Siófok elleni labdarúgó NB I-es bajnokin négy pontot kell szereznie a Haladásnak, ellenkező esetben a játékoskeretben és a szakmai stábban is változások lesznek – írja a szombathelyihaladas.hu. A Haladás vezetőségének ultimátuma szerint tehát ha a következő két mérkőzés egyikét elveszíti a zöld-fehér klub, Cserzői Aurél vezetőedzőnek nagy valószínűséggel távoznia kell.
A Bild am Sonntag meglátogatta a sportág világbajnokságára készülő Sierra Leone-i féllábúfutball-válogatottat edzés közben. Szívszorító, egyben felemelő jeleneteket örökítettek meg a német bulvárlap kamerái...
A palermói férfi tenisztorna döntőjében Balázs Attila döntő szettben legyőzte a 4. helyen kiemelt osztrák Martin Fischert, így több mint kilenc év után ismét magyar sikernek örülhetünk felnőttversenyen.
A legrangosabb rögbis európai kupasorozat, a Heineken-kupa csoportkörének első fordulójában kínkeserves hazai győzelemmel kezdett a francia címvédő Toulouse.
Igen kínos vereséget szenvedett el a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája címvédője, Egyiptom – a „fáraók" 1–0-ra kaptak ki a világranglistán mindössze 154. Nigertől és két ANK-selejtező után még nyeretlenek!
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szolidaritása jeléül kivetítőt biztosít az október 15-i, zárt kapus Újpest FC–Szombathelyi Haladás NB I-es mérkőzésre – amennyiben az MLSZ fegyelmi bizottsága elutasítja a lilák fellebbezését – adta hírül az ujpestfc.hu.
A Boston Bruins visszavágott az egy nappal korábbi prágai vereségért, s ezúttal 3–0-ra legyőzte a Phoenix Coyotes együttesét az NHL alapszakaszának 4. játéknapján.
A francia Olympique Marseille labdarúgócsapata is hivatalosan panaszt tesz Nigel de Jong ellen, miután a holland védekező középpályás egy hete eltörte a Newcastle-ben az OM kölcsönjátékosaként szereplő Hatem Ben Arfa lábát.
Zácsik Szandra együttese, a szlovén Krim Ljubljana 35–30-ra győzött a horvát Podravka otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.
A DVSC-DEAC 2–1-re győzött az Újpest II vendégeként a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában, és ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.
A spanyol As információi szerint a Real Madrid szakmai stábja elgondolkodott a 2010–2011-es szezonban eddig igen jól teljesítő Szalai Ádám visszavásárlásán.
Háromgólos vereséget szenvedett vasárnap a Győr női kézilabdacsapata a Zvenyigorod vendégeként Oroszországban, a Bajnokok Ligája csoportszakaszának első fordulójában.
A továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott vasárnap a Pick Szeged a dán Aalborg felett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.
A jégkorong Mol-liga vasárnap esti mérkőzésein többgólos hátrányból tudott fordítani a jeget győztesen elhagyó Miskolci JJSE, a Brasov és a Steaua Rangers is.
A Sapa Fehérvár AV19 csak szétlövésben szenvedett vereséget a Red Bull Salzburg otthonában az osztrák jégkorongbajnokság alapszakaszának 10. fordulójában. A találkozón Hetényi Zoltán remekül védte a fehérváriak kapuját, elsősorban neki köszönhető, hogy a csapat egy ponttal térhet haza Ausztriából. A hazaiak 3–2-re nyertek.
Féléves pihenőre kényszerül Alexandrosz Ciolisz, a görög labdarúgó-válogatott és a Racing Santander középpályása, akinek a Lettország elleni Eb-selejtező utolsó perceiben tört el a lába.
A női NB I A-csoportjának ötödik fordulójában két, eddig egyaránt győzelem nélkül álló csapat összecsapásán a hazai pályán játszó és mezőnyből pontosabban dobó Vasas 63–49-re legyőzte a BEAC-ot.